Jósvainé dr. Dankó Katalin
Patak vára Balassi korában
Sárospatak, a sárospataki várban működő intézmény, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma őrzi Balassi Bálintnak, a szerelem költőjének az emlékét.
Balassi Bálintot rokoni szálak fűzték Dobó Ferenchez (az egri hős családjához), aki zálogbirtokul szerezte meg 1573-ban Patak várát és uradalmát, melyet 1602-ig birtokolt. Ez időben az unokatestvérénél sokat tartózkodott Patakon.
Neki tulajdonítják Aeneas Sylvius De duobus amantibus, Euryalo et Lucretia széphistóriát:
Sok viszontagsággal telt életének egyik legsúlyosabb kalandjába itt bonyolódott. 1584 karácsonyán a vártemplomban titokban kötött házasságot özvegy unokahúgával, Várday Mihályné, Dobó Krisztinával, Patak egyik birtokosával. Fegyveres erővel meglepetésszerűen – igaz, csak pár órára – birtokába vette Krisztina hozományát, a pataki várat. A regényesen induló házasság balul ütött ki, mert Dobó emberei visszafoglalták a várat, s a család vérfertőzési pert indított, s így a házassága is felbomlással végződött. Így vált Patak a költő egyik legkeservesebb kalandjának helyszínévé.
Patak vára XVI. század végi állapotát, ahogyan Balassi láthatta, a későbbi századok átépítéséből rekonstruálhatjuk.
Pataki századok. A legkorábbi írott forrás P. magister, Anonymus 1200 körül írt Gesta Hungaroruma, mely a 14–15. fejezetben beszéli el a területünk megszállását, majd az adományozás történetét, mellyel Ketel vitéz „az egész földet Sátorhalomtól Tolcsva vizéig” birtokolja. Településünk neve is innen ered, Ketelpatak, Patak, s a XV. századtól sáros jelzővel bővülve Sárospatak. Ketel ivadékai Endre király idejéig birtokolják, aki cserével megszerezte az utódoktól „mégpedig két ok miatt: mert a királyoknak alkalmas volt vadászat céljára, másodszor mert szeretett azokon a tájakon lenni felesége, minthogy ott közelebb lehetett szülőföldjéhez”. I. András és Anasztázia, Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem lánya itt-tartózkodásával függ össze, hogy a királyi erdőuradalom vagy erdőispánság központjává, királyi szálláshellyé lett a területünk. Királyi, királynéi kézen maradt a XIV. századig, s töretlenül fejlődött.
Az Árpád-házi királyok udvarháza helyét csak sejtjük, de a hozzá tartozó királyi kápolna, a településünk legkorábbi kőemléke a mai plébániatemplom déli előterében, a középkori egyutcás település orsós terén, alapfalaiban ma is megvan. A kis körtemplom, a Szent Mihály arkangyal titulusú rotunda a XI. század közepén épült, s úgy hisszük, hogy Patak nagy szülöttét, Árpád-házi Szent Erzsébetet itt keresztelték meg 1207-ben. A királyi udvarházat a plébánia telkén sejthetjük.
A tér róla nyerte nevét, s Varga Imre bronz szoborcsoportja is őrzi emlékét. A szentté avatás hétszázötvenedik évfordulóján, 1985-ben állíttatta Lékai László bíboros érsek.
A Szent kultuszát a város ápolja, s a szentté avatásra emlékezünk minden évben, pünkösdkor, egyházi és világi ünnepséggel. A Szent ereklyéjével körmenet tartanak, s Erzsébet életét bemutató kosztümös történelmi menet, középkori vigalom színes forgataga uralja a várnegyedet.
E helyen épült fel településünk román stílusú plébániatemploma, melyet a város lakosságának növekedése, a kegyurak bőkezűsége tovább bővített, formált. A ma előttünk álló templom a XV. század végi átépítés formáját őrzi, s a kassai Szent Erzsébet-dóm után méreteiben a legnagyobb felvidéki késő gótikus templom. Kegyurai a Pálócziak, Perényiek, Dobó, Lorántffy, Rákóczi, Trautson, Bretzenheim és Windischgraetz családok voltak, sokaknak közülük temetkezési helyéül is szolgált, amint a templomban kiállított sírkövek tanúsítják. A templom külsejét a legutóbbi műemléki helyreállítás alakította. Két eltérő jellegű és korú tömeg, a késő gótikus templom és a XVIII–XIX. századi eklektikus nyugati torony alkotja. A helyreállított templom két bejáratával a katolikus hosszházas (nyugati bejárat), és a centrális elrendezés (déli bejárat) a protestáns liturgikus teret ötvözi.
A templom barokk berendezéséből a főoltár a budai karmeliták templomából, a Várszínházból származik. A Szeplőtelen Fogantatás oltárkép bécsi festő alkotása. A helyi trinitárius kolostorból származnak, s a rend feloszlatása után kerültek a templomba a mellékoltárok, a keleti, a Lorettói Fekete Madonna, s a nyugati orgonakarzat alatt Szent Anna oltárképe. A barokk orgonát Komornyik János kassai mester készítette.
A templomban őrzik Szent Erzsébet ereklyéjét, melyet az admonti bencés apátság ajándékozott a szülőváros egyházának. Üveghenger ereklyetartóban aranybrokát ruhadarab és a Szent koponyájának csontszilánkja látható.
A templom körüli feltárt romterület átíveli a középkori évszázadokat. Nyugatra a pataki városi-plébániai iskola feltárt alapfala, ahol a kisdiák Szalkai László, a mátészalkai csizmadiamester fia a legrégibb hazai tankönyvbe latin nyelvű jegyzeteit írta 1490–91-ben. Az esztergomi Főszékesegyházban őrzött bőrkötéses Szalkai-kódex, a legrégibb hazai tankönyv bizonyítja a pataki iskola oktatásának európai, magas színvonalát. A tehetséges fiúból esztergomi érsek lett, s a mohácsi csatában esett el. Az iskola Perényi Péter erődítési, várépítési munkáinak útjában állt, az északi városfal miatt felső szintjét lebontották, többi részét a földsánc betemette.
Patak vára, a nemesi rezidencia. Az utolsó jelentős történelmi családról mint Rákóczi-vár ismert a késő reneszánsz legszebb, legépebb alkotása.
A műemlékegyüttes története a XVI. század közepéig nyúlik vissza. Építtetője Perényi Péter erdélyi vajda, kancellár, majd országos főkapitány és koronaőr, országrésznyi tartomány ura, aki a Mohácson elesett utolsó Pálóczi birtokát, a pataki uradalmat megszerezte, és az előrenyomuló török támadástól Siklósról Patakra helyezte át székhelyét. Így közel került Terebeshez, a család ősi temetkezőhelyéhez is. (Ma Trebisov, Szlovákia.) Az építkezés 1534-ben, a felvidéki városok tiltakozása ellenére megkezdődött, már 1537-ben a két király követei a toronyban tárgyalnak, és a városfalak építését 1541-re fejezték be, ahogy a keleti kapu feliratos köve tanúsította.
Angelini 1573. évi váralaprajza
|
Perényi a középkori város központját templomával, s a város déli részét fallal és árokkal, bástyákkal erődítette, délkeleti sarkában, a belső várban új rezidenciát épített a lakótoronnyal. Az építkezéssel a középkori város szerkezetét megváltoztatta, a fallal megerősített belső városra és azon kívüli külvárosokra, Hóstátokra tagolva. A négy sarokbástyás belső vár legerősebb „sarka” a torony, mely középkorias megjelenésű építészeti alkotásként sajátos kombinációja a lakótoronynak és az ágyútoronynak. Az ötszintes toronyban szintenként váltakoznak a katonai-védelmi és a lakótéri funkciók. A késő reneszánsz díszítésekkel, faragványokkal ellátott Vörös-torony – miként a XVII. századtól a forrásokban nevezik – Magyarországon egyedülálló alkotás. A gazdag díszítésű, változatos kapuk, ajtók, timpanonos és keresztosztós ablakok, kandallók készítésében az olasz származású Alessandro Vedani mellett bizonyára részt vettek a felvidéki városok gótikus tanultságú kőfaragói is. A torony az első emeletig változatlan formájában megőrizte a XVI. századi formáját: pinceszinten a sokágú lőrésekkel tagolt védőfolyosó, gazdasági rendeltetésű sziklavermek és a vár vízellátását biztosító kút található. A bejárati szint az őrség és az uradalom gazdaságát irányító sáfár tartózkodási tere. Az első emeleten volt a kancellária és a kincstár, melyek közös pitvarból nyílottak. Az utolsó birtokos család korában várkápolnát rendeztek be, s most is a Windischgraetz-kori egykori oltárképet, a Franz Eybl festette Szent Erzsébet alamizsnát oszt témájú olajképet csodálhatjuk. Az első és a második emelet közötti födémben húzódik az ún. középső kerengő, melyben a legalsó szintnek megfelelő védőfolyosó húzódik, szakállas puskák számára lőrésekkel. A második emelet az ebédlő palota reprezentatív terme és a keletre kapcsolódó háromosztatú tér, a pitvar, hálókamra és kispalota. Ezek a helyiségek a XVII. századi átalakítások során nyerték el mai formájukat, illetve a bokályos ház, I. Rákóczi György fogadószobája a legutóbbi műemléki helyreállítás rekonstrukciója (1985–1995) révén. Valószínű, hogy a nagyterem födémjében védőfolyosó biztosította a XVI. században a védelmet, melyet a XVII. században, az ágyúterasz kialakításakor szüntettek meg, falaztak be.
A helyi riolittufa faragványok megmentése az utóbbi évtized műemléki helyreállításának eredménye, s a mai látogató a torony külső homlokzatán „eredeti műkőmásolatokat” lát, a belsőben jó állapotban, in situ megmaradtak az épület díszei, a késő reneszánsz faragványok.
Perényi Péter közvetlenül 1537 után hozzálátott a belső vár palotaszárnyainak kiépítéséhez, a déli és a keleti oldalon, melyeket fia, Gábor fejezett be, a díszes fülkekeret felirata és évszáma alapján 1563-ban. Ekkor épülhetett a torony elővédműve, a hatalmas ötszögű bástya, a párkány. A Balassi-történet színhelye a keleti palotaszárny földszinti erkélyes szobája és az olaszbástya.
A belső vár – a Vörös-toronyés a keleti palotaszárny – a Bodrog folyóval
|
Dobó Ferenc felső-magyarországi főkapitány pataki építkezéséről keveset tudunk, talán ő erősítette meg a torony második emeletét, s a nagyterem, az ebédlő palota fölött lőréses folyosót alakított ki, valószínű, hogy a palotaépítkezést is folytatta. A külvárosokat mély árokkal és sánccal erősítette meg, török rablótámadástól tartva. 1602-ben bekövetkezett halála után a vártemplomban temették el, felesége, Kerecsényi Judit mellé. Kettős vörösmárvány sírkövük az északi várfalon látható.
A Dobók idejéből a Szepesi kamara elnöke, Paczoth János így igyekezett ecsetelni Patak szépségeit, hogy Rudolf király visszaváltsa azt: „A vár pompás helyen fekszik, mind épületei választékos kiképzésével, mind falai és tornyai erősségével jeleskedik, és a többi vár egyikénél sem hátrábbvaló. Ehhez kapcsolódik a város, és ha kicsiny is, sok katona, sok élelem és hadiszer befogadására alkalmas, és kőfallal, bástyákkal, sánccal és árkokkal kiválóan megerősített. Levegője egészséges, mezői termékenyek és virulók. Egy mérföldnyire tőle hosszú rendben kiváló borokat termő szőlőhegyek húzódnak. A vár oldalát a kristálytiszta Bodrog folyócska mossa szelíden, és békés sodrással folyik el mellette. A folyó túlsó partján a várral átellenben sűrű, árnyas berek. De nem hiányzanak más, nem kevésbé kellemes ligetek sem, makkban gazdag erdők és megannyi halastó. Maga előtt tudja a Tiszán innen Tokajt, Ónodot, Diósgyőrt és Regécet, a Tiszán túl Kállót, Ecsedet és Szatmárt, s ő maga mintegy középen biztonságban fekszik. Így ez a hely, hogy röviden szóljunk, annyi alkalmassággal ékesített, hogy ezen a vidéken nincs párja, és akár fejedelmi férfiú számára sem lenne méltatlan lakóhely.”
Az 1584. évi esemény nyomán részletes leírását adja a várnak: „Balassa azt színlelve, hogy Erdélybe indul, Sárospataknak került, s a régi naptár szerint az 1584. esztendő december 25.-én és a megreformált szerint 15.-én ti. az Úr születésének ünnepén, amit akkor a régi naptár szerint ültek meg, a vallás ürügyén betért a belső városban lévő templomba nyilvános szertartásra. Amikor az elvégeztetett, és a nép nagy része már kivonult a templomból, megragadta élettársa az özvegy Dobó Krisztina kezét, és vele együtt a nagyságos Balassa András prédikátorhoz sietett, akit – lepaktálva vele – magával hozott (neve nem ismeretes), és ott templomban a házassági rítus szerint összeadatták magukat vele. Hogy ez megtörtént nyomban a fallal kerített belsővároshoz kapcsolódó várhoz indultak fegyveres szolgák nem csekély csapatától fedezve… Beléptek hát a vár kapuján, ahol a drabantok szokás szerint őrt álltak. Balassa szólította őket, megmondta nekik, hogy az özvegy most már törvényes házasság révén az ő felesége, vegyék hát tudtul, hogy ő ily módon most a vár ura. Ezért kötelezzék el magukat szoros esküvel neki, mert akik ezt nem tennék, és ellenállni próbálnának fejüket véve dobatná ki a várból. Erre azok: hogy ők mint őfelsége és uraik hívei nem szolgáltak rá ilyen gyalázatos szidalmakra és fenyegetésekre azzal, hogy őfelsége és uraik hűségére kötelesek, és semmiképpen sem szándékoznak hűségüktől elállni. Hárman közülük, az egyik nemes Dely Ferenc, másként Pálfy, lovasrendbeli vitéz ahogy szembeszállna vele, a kapuból erőszakkal elkergetve kidobták, a másik Nagy Jakab tizedes és öreg katona, a harmadik Weszeli István a vár kapuőre, hogy Balassát szándékában gátolni akarná, kivont karddal üldözni kezdték, a nevezett tizedest pedig megsebesítették. Miután ezeket a várból kidobták, a többi kapuőrtől, gyalogoktól és egyéb szolgáktól kezdték elszedni a fegyverüket. Azután felvonták a billenő kaput, és bezárták, s így teljességgel elfoglalták a várat. Dobó uram főbb szolgái, akik a várban rekedtek, egyik palotába húzódtak vissza. Ezeknek Balassa újból megüzente azt amivel korábban fenyegetőzött, ha nem esküdnek fel az ő és a felesége hűségére.
A Vörös-torony és a keleti palotaszárny
|
Mialatt a várban ezek zajlanak, azok ketten, akiket kidobtak és a Dobó urak más szolgái, akik akkor éppen a váron kívül időztek, e kettőhöz csatlakozva valami Nagy János nevű vitéz közbenjöttével fegyverbe szólították Sárospatak népét. Azok nem is resten, ekkora gazságon felindulva dologhoz is láttak. Megkerülve hát a várat létrákat támasztottak ahhoz a részhez, ahol az említett szolgák a palotában voltak, s kik a palota ablakán át a vasszögeket kiszaggatva hatoltak be, kik pedig másik részről az alacsonyabb falakon át férkőztek be. És akik ilyen módon jutottak oda, a nagy kapuról, amelyik a Gombos-kertre néz, vasfűrésszel levágták a lakatot, amit Balassa rakott rá, és a kaput kitárva bebocsátották a felfegyverzett népet. Így ezek mind, a szolgák meg a nép is betódultak a vár piacára. Amint Balassa megpillantotta őket, és eszébe vette, hogy ekkora sokasággal nem bír Dobó uram szolgái pedig ráparancsoltak… hogy tüstént távozzék a várból, ha úgy nem akar járni, ahogyan őket fenyegette mindettől megrémülve odadobta nekik a kapu kulcsait, és a várat átengedte a kapuőröknek. Majd megragadta felesége kezét, és ő maga a katonai túlerő miatt kényszerűen, az asszony azonban önként, s hogy ne hagyja el férjét, mert számra a katonák jó módot akartak adni a maradásra, Balassa összes szolgájával egyetemben kivonultak a várból. Az özvegy várnagya, udvarbírája és más hites szolgái azonban a várban maradtak.”
Az esemény leírásában szereplő kert Patak leggyakrabban emlegetett kertje, a Gombos-kert, melyet Perényi Gábor felesége, Országh Ilona telepített. Szikszay Fabricius Balázs prédikátor Perényi Gábor özvegyéről gyászbeszédében így emlékezik meg: „Otthona falai közül alig mozdult ki, ha ugyan nem kertjeit látogatta, amelyek a legszépségesebben és a gyönyörűségek minden fajtájával ékesen virultak.” Topográfiai meghatározását 1570-es urbárium (Balassi 1577-ben adja), majd az 1584-es egykori jelentésből ismerjük, mikor Balassi házasságot kötött Dobó Krisztinával, a Gombos-kert nevezetű kert felőli nagykapu lakatját leverve jutottak a várkastélyba. A kert a Vörös-tornyot övező elővédbástya körül helyezkedhetett el. A Bodrog-parti árokra és a kertbe a párkány keleti oldalán nyíló kapu vezetett.
A nyelvészek magyarázata szerint a Gombos-kert nevét a támszerkezetek, lugasok gombfejben végződő díszeiről vagy a Bellis perennisről (gombvirág, százszorszép) kapta, melyeket Lippay János Posoni kert-je is említ.
A Szerelem kertje – Balassi emlékezetére. A Balassi-emlékév ünnepségeihez kapcsolódna a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma a „Szerelem kertje” emlékezetével.
A XVI. századi reneszánsz kertalakítást a virágtáblás kertek jellemzik A növényalkalmazásban egyszerre magyar és európai, miként a humanista Balassi Bálint, a katona, az istenes versek és a szerelem költője.
A reneszánsz kert virágai, a beteg lelket gyógyító füvei a költő verseiben oly gyakran idézett növények, táblás kiültetésben elvezetnek a helyre, ahonnan rátekinthetünk a Bodrogra, s elénk tárul a külső vár és épületegyüttes a Perényi-szárny erkélyével, melyet úgy őriz a helyiek emlékezete, mint Balassi Bálint „kalandorságának” helyszínét. A kertben egy-egy versidézet jelenhet meg a szerelmes verseiből, a virágok szimbólumával. A történelmi és természeti környezet így szerves egységében maradandó emléket állít, és maradandó élménnyel gazdagítja a látogatókat.
A tiszafa labirintus a tévelyítő út szimbóluma. A déli belépő köve hordozza antiqua betűvel a feliratot, a fenti idézet első két sorát. Megjelenik a két évszám, A.D. 1554–2004 és a labirintus alaprajza bekarcolva, kicsinyítve, hogy a vakok és gyengénlátók számára is bejárható legyen. Ez egy sajátosan megfogalmazott emléktábla, versidézettel.
Fotók: Váradi László