Akad az életben a kerek születési évfordulónál jobb alkalom is, ám időről időre érdemes eltöprengenünk, vajon elmúlt időnket hasznosan töltöttük-e, netán valamit elpocsékoltnak kell-e tartanunk.
Életem sokféleképpen, többnyire azonban legalábbis két ösvényen haladt. Miután elvégeztem a poznani Marcinkowski Liceumot – még Lengyelországban, a Poznani Műszaki Egyetemen –, mezőgazdasági géptant tanultam. Akkor és ott indultam költőként, a Wierzbak írói csoportban. A viharos 1956-os év volt ez, amikor azonnal események sűrűjében találtam magam, hiszen az ötvenes évek második felében és a hatvanas évek elején Poznan a lengyel irodalmi s általában a kulturális élet egyik legfontosabb központja lett, akkoriban a világ szellemi élvonalába tartozott, és új, komoly művészeti lehetőségeket sugárzott a többi szocialista ország felé.
A művészeti elkötelezettség mellett – bár egyéves késéssel, 1958-ban – mérnöki diplomát szereztem, és tanult szakmámat műveltem egészen 1990-ig, előbb Poznanban, majd Varsóban, később Magyarországon, ahová 1965-ben költöztem egy magyar zongoraművésznővel kötött házasságom eredményeként.
Már Budapesten élvén – a korábbi évek munkássága után – ismét tollat fogtam. Esti költőnek tartottam magam, versekre csak a napi mérnöki munka végeztével találtam időt. Nem kárhoztattam a helyzetet, bármilyen ritkán írtam verset – annál gyakrabban foglalkoztam a magyar költészet lengyelre ültetésével –, lefoglalt és izgatott a mezőgazdasági gépek építése, valamint az ehhez kapcsolódó tudományos kutatás és publikáció a magyar mezőgazdasági géptervezés központi intézményében.
Tudvalévő, hogy Magyarország mindig nagyhatalom volt a kertészeti művelésben, én pedig a zöldségtermesztés sorarató gépeinek területére specializálódtam. Egy kombájn, amelynek létrehozásában témavezető mérnök voltam, talán ezért kapott BNV-fődíjat, majd a következő évben az Agromas nemzetközi kiállításának aranyérmét, és sokat eladtak belőle jó néhány országba, sok más közt Lengyelországba is. Egy másik kombájn a kohó- és gépipari miniszter díját nyerte el. Ismét más alkalommal az év legjobb tudományos cikkéért kaptam jutalmat. Érdemes tervező bronz-, majd aranyérmet kaptam, számos szabadalmi oltalmat élvező és megvalósult találmány lényegi részese lettem. Mindez a hetvenes-nyolcvanas években történt, amikor már Magyarországon, számomra tehát eleinte új nyelven szereztem meg a mezőgazdasági műszaki doktori címet.
Költészetemre, valamint műfordításaimra Lengyelországban a magyarországi letelepedés után több mint egy évtizeddel figyeltek fel. Ez akkor történt, amikor 1976-ban Magyarországon megjelent válogatott verseim kiadása magyar fordításban, és kiváló magyar kritikákat kapott. Ez tehát mintegy második irodalmi születésem volt, amelynek aztán meglett a lengyel gyümölcse is a Krakkóban ezután kiadott könyvek alakjában. Ekkor már nagy fiunk volt.
A számos nagyszerű élmény ellenére, amelyeket korábban is megkaptam az élettől, a legérdekesebbeknek és legfontosabbaknak mégis a kilencvenes éveket, valamint a legutóbbiakat, a XXI. század első éveit tartom.
Ebben az időszakban zajlott diplomáciai kalandom, amikor a Lengyel Köztársaság magyarországi nagykövetségének tanácsosa és a budapesti Lengyel Tájékoztató és Kulturális Központ igazgatója voltam.*
A következő az éppen akkor születő új magyar műholdas tévécsatornában tett kaland volt: Lengyelország szépségeit, kultúráját bemutató számos figyelemkeltő kisfilm, riportfilm szerkesztése, illetve rendezése, köztük világhírű művészekkel, Andrzej Wajdával, Krzysztof Pendereckivel, Czeslaw Milosz-sal készített interjúk, valamint a Katynról szóló film. A film jóvoltából elkerülhettem Harkovba, ahol édesapám hamvai nyugszanak (1940-ben ott gyilkolták meg).
A kilencvenes évek közepén kezdődött a következő kaland: a magyarországi lengyel kisebbség javára kifejtett, immár a harmadik választási ciklusban folyó, máig tartó intenzív tevékenységem az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöki posztján. Egyszerre kulturális és politikai természetű feladatokkal jár. Különösen fontos volt számomra a Magyarországi Lengyelség Múzeuma és Levéltára létrehozása. Hat évbe telt, tavaly két vidéki részlege is nyílt. Jelenleg az évek óta működő vasárnapi iskolarendszert alakítjuk át Országos Lengyel Iskolává, amely a múzeum után másodikként válik magyarországi lengyel intézménnyé.
De hogy ne csak irodalmon kívüli dolgokat részletezzek, meg kell említenem, hogy az elmúlt évtizedben három antológiám jelent meg, amelyek bizonyos értelemben írói munkásságom összegzései: saját verseim válogatása (lengyel és magyar nyelven, olyan kiváló költők fordításában, mint Csoóri és Weöres), válogatás publicisztikáimból (lengyelül), valamint a magyar költészetnek szentelt lengyel műfordításaim válogatása (amely 1985 óta immár a harmadik, a magyar lírából általam elkészített antológia).
Varsóban megjelent a mai lengyel költészet antológiája is, amelyben helyet kaptak az én műveim is.
Idén tavasszal jelent meg a magyarországi lengyelség témájának szentelt írásaim válogatása, amely e közösség jelenlegi működésének első összefoglalását képezi.
Vajon mindez sok-e vagy kevés? Majdnem ötvenévnyi tevékenykedéssel más talán többet érhetett el. Számomra mindig legfontosabb az oly gyakran nekem szegezett kérdésre adandó elemző válasz: érdemes volt-e Magyarországra költöznöm s itt élnem?
Lengyelországban ugyan bizonyára másként, minden valószínűség szerint politikával sokkal átitatottabban folyt volna életem sora, mint Magyarországon (bár itt is ilyenképpen folyt). Mégis, 1965-ben hozott döntésemet nem bántam meg soha. Barátok közé jöttem, akik sajátjukként fogadtak, s én a jó tettet folyamatosan igyekszem jóval viszonozni. Régóta tudom, hogy a magyarság kultúrája nagyszerű, mély, más, mint a lengyel, általánosabban szólva más, mint az indoeurópai. Ezért az itteni barátságok – irodalmiak és más jellegűek – számomra gyakran a különlegesség ízét is tartogatták. A legutóbbi években fedeztem fel általam korábban ismeretlen értékeket a magyarországi lengyelek közösségében is. Mindezen felsorolt okok miatt úgy gondolom, nemcsak Árpád fejedelem tette jól, hogy népével a Kárpát-medencében telepedett meg a IX. században. Én ugyan nem vezettem hozzá hasonlóan nagy népet ide, de van már két unokám – és ez is jelent valamit.
