Liselotte és a május

Pozsgai-bemutató a Komédiumban

    A lipótvárosi kis pinceszínház, a Komédium (Tüköry u. 5.) ismét nagy színházi élménnyel írta be magát a színházi évkönyvbe azzal, hogy az író rendezésében, nagyszerű előadásban színpadra vitte Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című kétrészes, ragyogó tragikomédiáját.
    Pozsgai összetetten jó tehetséggel megáldott színházi ember. Mint író, belső késztetéstől vezetve, de megrendelésre is szinte játszi könnyedséggel képes színművet írni, hiteles, jól mondható mondatokkal. Mint dramaturg pontosan érzi azt az egyensúlyt, amivel a néző érzelmeit, jó értelemben véve a szót, a könnytől a nevetésen át a meghatottságig manipulálhatja, ráadásul a színészeknek pompás karaktereket ad. A drámaköltői katarzis működik. És végül, mint rendező, kivételes módon nem elrontja, hanem jól megvalósítja papírra vetett álmait. Ez sem gyakori.
    A Liselotte és a május egy grazi színész házaspár felkérésére íródott (innen a német nevek); eddig nagy sikerrel adták elő Ausztriában, Békéscsabán, és idén még három bolgár színház is egyszerre műsorára tűzi. Hét bemutató két év alatt ugyancsak bizonyítéka a darab értékeinek.
    Mit takar ez a mondhatni Szép Ernő-i cím? Egy harmincöt éves kis ápolónő tragikomikus vergődését azért, hogy miután sokévi „ápolási szerződés” után hozzájut egy kis lakáshoz, szeretne valaki mellett családot alapítani és gyermeket szülni. A legtermészetesebb emberi vágy azonban rajta kívül álló okok miatt nem sikerül, mert a normál, emberi kapcsolatteremtés már szinte reménytelen a mi korunkban. Az a hét férfi, aki apróhirdetésre, véletlen útján, vagy a nő igényeinek feladása mellett is kétségbeesett, ám aktív közreműködésével felbukkan az életében, a maga módján éppoly gátlásos, frusztrált, teljes életre képtelen „pechvogel”, mint hősnőnk, aki már-már „fekete özvegynek” hiheti magát a körötte elhulló férfiak miatt. S miközben ebben a fekete humorba pácolt közegben nevetünk az ügyetlenkedéseken, egyre elszorultabb szívű felismeréssel ismerünk magunkra, hiszen sokan vagyunk, ha nem is ennyire szatirikusan kiélezett, de majdnem ilyen helyzetben. Pozsgai a reálisan abszurd szituációkat oly módon fűzi láncára, hogy mindegyik hiteles – ez a hátborzongató –, s miközben „halálra” nevetjük magunkat, azt is megérezzük, mennyire természetes, hogy a nyolcadik férfi, akiről nem tudni, hogy megváltást hoznae vagy újabb kudarcot, már hiába csönget… A jelenetközi váltásokat Kamondi Ágnes „brechtien értelmező és elidegenítő” dalai kötik össze.
    A színész – hálás ember, s ha jó szerepet kap, meghalni is kész a sikerért. A hét jelenet lényegében hét pompás helyzetgyakorlat, amelynek lehetőségeivel Nagy-Kálózy Eszter és Görög László maradéktalanul él is. A hálásabb szerep persze megint a férfié, aki külső és belső eszközökkel hét különböző karaktert valósíthat meg egyazon este. Görög László mindvégig hiteles jellemeket alkot, színészi eszközei pontosan megmaradnak a jó ízlés ripacskodásba át nem billenő elvárásain belül, mindamellett éreztetni tudja ezeknek a férfiaknak a szorongásait, legtöbbször önző szeretetéhségét és kiszolgáltatottságát is. Nagy-Kálózy Eszter egyazon jellemen belül kell építkezzék, és ahogy Liselotte egyre kétségbeesettebben próbál megkapaszkodni, igényeit feladni a cél érdekében, felmagasztosuló bukásában is a nagy tragédiák katartikus, költői lelkét hordozza magában. Ennek szeretni való sokszínűségét ugyancsak sikerült közvetíteni a nézők felé.
    A kritikus örül, hogy rövid időn belül már másodszor írhatja le a Komédium előadásáról, hogy „ezt feltétlenül látni kell”. Aki pedig a darab szövege iránt érdeklődik: az író harmadik drámakötetét Prófétakeringő címmel a Napkút Kiadó adta ki, és ebben a helyszínen is kapható könyvben a Liselotte és a május is olvasható.

Muzsay András