Eduard Mörike

Szerelmem portréja

Festő, joggal félsz, miközben szerelmem kontúrját fested,
Jól fogsz-e hozzá, milyen is az én szerelmem.
Akár az arcát, akár karcsú sziluettjét fested is nekem,
Mindkettő túl sok, mondod, válasszak én.
– Háromnegyed részben lesz? Az egész arcot akarom látni,
Minden apró rezdületét, egyéniségét, mit tán csak ő ismer.
Soká elmélkedünk? Már tudom, természetét vedd:
Duplán fesd le nekem, a vászon mindkét oldalán.
Mit mérlegelsz magadban? Nővéreket rejt majd a vászon,
Hasonlítanak egymásra, s mégis mások nagyon.
És állíts engem középre, karjaimmal egyiküket átölelném,
De szemeimet a másikon legeltetném, s ő viszont.
Egyikük befont hajjal egyszerűbb ruhában áll ott,
Szemei a messzi árnyékra vetülnek, szempillái kissé lesütve;
A másik ékszereket visel, copfjai gondosan rendezettek.
Az antik stílusú hajfonat alatt szemei nyíltan rám kacagnak.
– Helene, a féltékenység gyötör gyakran hiába:
Hogyan tetszik csapodár barátod két alakod közé állva?

Kétségbeesés

(Catullus nyomán)

Imádnom s gyűlölnöm egyaránt kell, miért?
Bárha tudnám! De érzem, s ez belül szétszakítana már

Posta Ákos fordírásai

Eduard Mörike (1804, Ludwigsburb–1875, Stuttgart) sváb költő. Költészete a parnasszizmushoz áll a legközelebb.