Edző, krónikás és gyűjtő

Beszélgetés Füzesy Zoltánnal

    Korán sötétedik, a szomszédban már ragyognak az ablakok. A szűk szobában csak a televízió fénye világít. A képernyőn egy régi-régi bokszmeccs jelenetei. Azon ritka pillantok egyike, amikor Joe Louist éppen kiüti a ringből Rocky Marciano. Megy még a film, de villanyt gyújtunk. Körülnézek. A falakon nagyméretű poszterek: Muhammad Ali, Joe Frazier, Mike Tyson és sokan mások. A fejem felett a polc roskadásig tele könyvekkel. A szemközti szintén. Könyv mindenütt, de a videokazetták számát is megirigyelhetné akármelyik kölcsönző. Az íróasztalon hatalmas köteg újság, rakásnyi Boxing News, a sportág talán legtekintélyesebb hetilapja. A könyvszekrényben pedig további bekötött példányok sorakoznak. Mintha bokszmúzeumban lennék, holott egy átlagos terézvárosi otthonban vendégeskedem Füzesy Zoltánnál.
    – A Testnevelési Egyetemen kért meg egy ismerősöm, hogy másoljak át neki néhány régi meccset – mondja Füzesy Zoltán. – Eddig nem volt időm ezzel foglalkozni, a tanítványaim szinte minden szabad időmet lekötötték. Nemrégiben hazautaztak, így most kicsit szabadabb vagyok.
    Felkel, keresgél az asztalon, fényképeket vesz elő. Megmutat korábbi tanítványai közül néhányat.
    – A Nemzetközi Olimpiai Bizottság támogatásával minden évben érkezik két tanítvány, 1992 óta nálunk vesznek részt edzőtovábbképzésen. Elméleti és gyakorlati oktatás szerepel a tanrendjükben. Sok helyre járok velük edzést tartani, leginkább a KSI-be meg a Vasasba. Alapvetően arra kell megtanítani őket, hogyan oktassák a sportágat a tapasztalatlan srácoknak. Az ugyanis két különböző dolog, hogy valaki tud bokszolni és hogy képes megtanítani öklözni valakit. Igyekszem azután is figyelni rájuk, amikor már egyedül kell helytállniuk a szorítósarokban. Mindegyikükkel tartom a kapcsolatot, sokszor kapok levelet vagy képeslapot, főleg a karácsonyi ünnepek táján. Nem vagyok társasági ember, de jó érzés tudni, hogy mindenhol vannak barátaim. A búcsú pillanatában már barátok vagyunk, és mindenekelőtt kollégák.
    A könyvespolcokon a legfrissebb szakirodalom mellett megtalálhatóak Füzesy Zoltán korábbi könyvei, a Peterdi Pállal közösen írt Gong, a Balegyenes, jobbhorog, Az évszázad bokszcsatái, A ring kulisszái mögött, az Ökölország és királyai.
    – Mióta gyűjti az ökölvívással kapcsolatos szakirodalmat?
    – A Boxing News 1964-től hiánytalanul megvan. A szakkönyveket és a filmeket szép lassan gyűjtöttem össze külföldi útjaim során.
    – Milyen múltra tekint vissza az ökölvívás szakirodalma?
    – Az első ökölvívó szakkönyv (Captain John Godfrey: A Treatise of the Useful Art of Self Defence) 1740-ben jelent meg nyomtatásban, három évvel később pedig Jack Broughton – a harmadik bajnok – foglalta írásba az akkoriban használatos szabályokat, amelyek az ő „amfiteátrumában” vívott mérkőzésekre nézve kötelezőek voltak. Brughton mester egyébként nagy újító volt, kesztyűt is ő használt először – természetesen nem erre a célra készített bokszkesztyűt, hiszen azt még nem ismerték, hanem egyszerű vastag téli kesztyűt, de csak edzéseken, hogy védje a kezét a sérülésektől. Az első boksz-magazin (Boxing Rewieved) 1790-ben jelent meg, majd 1811-ben az első sportágtörténeti munka (Pancratia: a History of Pugilism). Jellemző a sportág korabeli népszerűségére, hogy az egy évvel később kiadott Boxiana közel 500 oldalon keresztül ismerteti szemtanúk leírása alapján a híresebb mérkőzések lefolyását. A sportág szakirodalma ettől kezdve annyira sokrétű és szerteágazó, hogy külön tanulmányokat érdemel. Akit érdekel a téma, az sok érdekességet talál a könyveimben.
    – Az ökölvívás sok témát adott a szépíróknak is. Vajon miért?
    – Minden meccs külön dráma, gyakran az ökölvívók felemelkedése és elbukása is végzetszerű. Azok az írók, akik szépirodalmi témát láttak a bunyóban, mint például Jack London, Ernest Hemingway vagy Norman Mailer, gyakorolták is a sportágat. Az ökölvívás számukra az önismeret egyik kézenfekvő módja volt. A nagy bokszrajongók közé tartozott Lord Byron, Charles Dickens és George Bernard Shaw is. Sok bokszoló önéletrajza vált bestsellerré, példának okáért említhetném Muhammad Alit, vagy a régiek közül Max Schmelinget és Joe Louist.
    Feláll, leveszi a polcról az egyik legvaskosabb füzetet. Rámutat néhány autogramra.
    – Ezt itt Joey Giardellóé. Ő lett volna Papp Laci ellenfele a világbajnoki címért.
    – Jelen lehettem, amikor önök személyesen találkoztak. Emlékszem, tolmács nélkül folyékonyan társalogtak. Úgy tudom, hogy angol nyelvismeretét is a boksznak köszönheti.
    – A bokszújságokból tanultam meg angolul…
    – Autodidakta módon, nyelvtanár nélkül?
    – Sosem jártam tanárhoz, a nyelvkönyveket viszont alaposan áttanulmányoztam.
    – A sportág iránti elkötelezettség családi örökség?
    – Édesapám katonatiszt volt, a Don-kanyarban esett el, édesanyám zongoratanárként dolgozott. Eleinte nem bokszoltam, hanem kosárlabdáztam. Az ökölvívásba külföldről, nyugatról becsempészett magazinok alapján szerettem bele. Akkor még a profiboksz ugyanolyan tiltott csemege, vagy ahogy nevezték, imperialista hulladék volt, mint a rock and roll vagy a Coca-Cola… Szekszárdon, majd Kaposváron bokszoltam, az érettségi után léptem először ringbe. A legjobb helyezésem két bajnoki ezüstérem volt, bekerültem a válogatott keretbe is. A pályafutásom sajnos korán véget ért egy szemsérülés miatt. A vidéki edzősködés után Csepelen, a KSI-ben és a Honvédban foglalkoztam a bokszolókkal. A Testnevelési Főiskolán eleinte Énekes Árpáddal közösen képeztük a jövő edzőit, a halála óta egyedül végzem ezt a munkát. A főiskolán már 1925-ben oktattak ökölvívást, de 1957-ben megszűnt a tantárgy. Az indok az volt, hogy Énekes beszédet mondott 1956 őszén egyik tanítványa temetésén, holott az elhunyt nem harcolt fegyverrel. Csupán áldozat volt, egy célt tévesztett golyó találta el… A hatvanas években meghalt két csehszlovák öklöző. Nos, akkor idehaza majdnem betiltották a sportágat, holott egy-egy csapatbajnoki találkozón egymás nyakában lógtak az emberek. Két évig a hazai szövetség szakfelügyelője voltam, 1983-ban felhívtam a TF egyik illetékesét, hogy nem lehetne-e valamit tenni a boksz érdekében. Kiderült, hogy lehet. Heti négy órában tudnak áldozni a sportág oktatására. Azóta visszanyerte létjogosultságát a sportág a főiskolán.
    – Az írásaiban mindig védelembe veszi az ökölvívást. Nem engedte, hogy brutális sportként könyveljék el. Megérte a sok fáradozás?
    – Igen. Hosszú éveken át statisztikákkal bizonyítottam, hogy az ökölvívás nem veszélyes sportág, nem káros az egészségre. De nemcsak az én érdemem, hogy az emberek gondolkodásmódja megváltozott. A rengeteg cikk önmagában nem sokat ért volna, ha nem tűnik fel Kovács István, Erdei Zsolt vagy Kótai Mihály, akik mindenkit meggyőztek arról, hogy egy ökölvívó nemcsak a ringben vagy a sportlapok oldalain lehet népszerű.
    Az asztalon családi képek, az egyiken ott mosolyog ifjabb Füzesy Zoltán, vagy ahogy az édesapja szólítja: „a Zotya”.
    – Nem én erőltettem, hogy bokszolni tanuljon. Sok időt töltött el mellettem a bokszteremben. Kis túlzással azt is mondhatnám, ott nőtt fel. Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy egyik nap elkezdett velem tréningezni. A vége meg az lett, hogy világbajnoki bronzot és Európa-bajnoki ezüstöt nyert. Egy időben a későbbi félnehézsúlyú olimpiai aranyérmes, majd profi világbajnok Henry Maske már családi ismerősnek számított. Zoli hatszor mérkőzött meg vele. Utána volt egy tiszavirág-életű próbálkozása a profik között, hétből három mérkőzést megnyert, azután bordatörés miatt feladta a karrierjét. Összesen huszonegy évig bunyózott a KSI, a Honvéd, majd az UTE színeiben. Visszavonulása után sokáig csak nézelődött a meccseken, azután edző lett ő is.
    – Ha megengedi, egy aprósággal és is szeretnék hozzájárulni a gyűjteményhez – mondom, miközben egy könyvet veszek elő a táskámból, s átadom.
    Forgatja, nézegeti, belelapoz, majd felragyog az arca. Egy nyolcvanegy évvel ezelőtt magyar nyelven kiadott sportregényt kapott. Írta: Jack London, címe: A játék. A szerzőnek a bokszról írt egyik regénye.
    A szoba félhomályából előkerül egy üveg bor meg két pohár. A videofilm már a végéhez közeledik, a világbajnok Rocky Marciano éppen bejelenti a visszavonulását.
    – Marciano méltó téma lett volna Jack London tollára – jegyzi meg Füzesy, miközben teletölti a poharakat. – Mind a mai napig ő az egyetlen nehézsúlyú világbajnok, aki veretlenül vonult vissza.
    Még be sem fejezi, amikor már a soron következő csillag, a fekete Floyd Patterson kiütéses győzelmét hirdetik ki a videón.
    – Az egyik világbajnok megy, a másik jön, így megy ez már hosszú évtizedek óta. Mi csak a kísérők vagyunk, a nagyok megéneklői.
    Koccintunk.
    Kicsit olyan, mintha az ő egészségükre is tennénk.

Borbély László