Tüskés Tibor


Se tér, se idő


Mészöly Miklós: Bunker



    Mészöly Miklós első jelentős színpadi munkája Az ablakmosó című burleszk-tragédia. Amikor a mű folyóiratban, a pécsi Jelenkorban 1963-ban nyomtatásban először megjelent, a szerző maga kérte, hogy a szöveg után írjuk oda a keletkezés évét: 1957. (Az ablakmosó „történetéről”, a darab sorsáról, irodalompolitikai fogadtatásáról egy másik írásban számolok be.) Ezt követően nem sokkal fogott a Bunker írásába. A darabot először a Magvető Almanach 1965. évi 3. száma közölte. Itt a keletkezés évére nem történik utalás. Csak amikor a két színpadi mű 1979-ben közös kötetben a Magvető Kiadó gondozásában napvilágot lát, akkor szerepel a Bunker szövege után az évszám: 1959. A Mészöly Miklós összegyűjtött művei (Drámák, játékok) című kötet (Századvég Kiadó, Bp., 1994) hasonlóképpen 1959-re keltezi a darabot. A dátum mindkét helyen téves.
    A hatvanas évek első felében, egészen pontosan 1960 és 1964 között, amikor a Jelenkor folyóirat szerkesztője voltam, a lap rendszeres publicitást biztosított – öt év alatt szám szerint tíz alkalommal – Mészöly Miklósnak. Ezekben az években személyesen is többször találkoztunk, és elég sűrűn váltottunk levelet. Levelezésünkben 1962 és 1968 között valamilyen formában huszonegy alkalommal kerül szóba a Bunker „ügye”. Mészöly Miklós leveleiben – a kötetbeni publikáció végén szereplő évszámmal szemben – először az 1962-ben írt leveleiben történik célzás a Bunkerra. Az 1962-es év elején írja: „Magamról, röviden: most fejeztem be egy 3 felvonásos darabot. Kivételesen magam is meg vagyok elégedve vele (vajon a Madách színház is így lesz…?)” A darab keletkezési éve tehát nem 1959, hanem 1961. 1962. ápr. 20-án már az első kudarcról értesít: „Jómagam lazsálva élek, befejeztem egy 3 felvonásos drámát, most koldulok vele a színházi parkban. Eddig egy fikusz – a Madáché. Várom a többit is. De talán Párisba kiengedik. S ott legalább várják. Hát azért ez is szomorú.” A dráma szövegét benyújtja a Magvető Kiadónak is (ahol már egy esztendeje vár kiadásra – és vár majd további öt évig, 1966-ig első regénye, az 1960–61-ben írt Az atléta halála), erről ír 1962. júl. 23-án: „próbálkozom a Magvetőnél egy vegyes kötettel (két színdarab, novellák). Talán lesz valami.” Emlékezzünk vissza: külön a Bunker a Magvető Almanachban három év múlva, 1965-ben, a két színdarab kötetben együtt majd csak 1979-ben jelenik meg először.
    Az ablakmosó és a Bunker nemcsak megírását tekintve került közel egymáshoz, hanem a két darab problémája is rokon. Az alaphelyzet mindkét darabban egyszerre abszurd és reális, groteszk és patetikus. Amit Mészöly Miklós Az ablakmosóról a darabhoz fűzött jegyzetében mond (Jelenkor, 1963. 10. sz.), a Bunkerra is érvényes: „mi, nagyon tudatos és nagyon okos huszadik századi emberek, végül is olyan játékmesterei lettünk a képtelennek, hogy az egyszerű, mindennapos tragédiának és örömnek is képesek vagyunk valami groteszkül megrázó távlatot adni.” A Bunker cselekménye – akár Az ablakmosóé – inkonkrét: mindenütt és mindenkor megtörténhet, tér és idő nélküli, mindkét darab pontosan meg nem határozott, „általános érvényű tér-időben játszódik”. A Bunker abban is Az ablakmosóra emlékeztet, hogy a konfliktus forrása: az embertelen, pusztító külső hatalom, az erőszak, a fenyegetés és az emberi értékek, a humánum, a szerelem összeütközése. Mindkét darab a formát, a műfaj hagyományos szabályait tágítja, a Bunker sem a kézzelfogható, a tapasztalati világot állítja színpadra, hanem a sűrített valóságot; a darab nem másolata, hanem modellje a valóságnak. Az író hisz abban, hogy a képtelen, az abszurd is alkalmas „a valóság szuggesztiójának felidézésére”.
    Az író a darab előtti rövid jegyzetben a következőkre hívja föl a figyelmet: „A darab hármas megszakítása formai.” A megszakítások helyét az író nem jelöli, a rendezőre bízza, hogy a játékot hányszor és hol szakítja meg. Más tekintetben is sokat vár a rendezőtől. Itt nem a cselekmény a fontos, hanem az atmoszféra. Itt a pantomim elemek, a mozdulat, a mozgás a szöveggel egyenértékű, sőt alkalmanként annál fontosabb kifejezésmód. Itt a csend súlyosabb, mint a hang, a beszéd.
    A Bunker nyomtatott terjedelme nagyjában azonos Az ablakmosóéval, sőt annál valamivel hosszabb. A darab hősei katonák és civilek. Katonák: Hadnagy, Őrmester, Tizedes, Közlegény. Civilek: Botos öreg, Tarisznyás öreg, Lány. Nemzetiségük nincs. A helyszín: „Lefelé fordított, hatalmas betonkúp belseje”; a világon bárhol föllelhető. A katonák már tíz éve a bunkerban élnek, a B/2-es különleges támaszponton figyelőszolgálatot teljesítenek, amikor megjelenik a külvilág, a három civil, hogy az aknazáron keresztül elhozzanak egy hordó elásott zsírt. Ez a hordó zsír persze csak „ürügy” arra, hogy a „lázadás” kitörjön, hogy két világ, két életszemlélet, két világértelmezés összeütközése manifesztálódjék a színpadon.

*

    A darab cselekményét természetesen ennél részletesebben is elmondhatnánk, de nem ez a célunk. Aki nem ismerné a Bunkert, olvassa el. A mű értelmezése szempontjából vannak ennél fontosabb kérdéseink.
    Ilyen: melyek a darab forrásai?
    Mindenekelőtt az író kora, a huszadik század közepe, földünk valósága. Hogyan mondta Mészöly? Kiknek a nevében fogalmazza meg gondolatait? „mi, nagyon tudatos és nagyon okos huszadik századi emberek…” Ennek a kornak mi az egyik aktuális és alapvető, egyetemes és hazai kérdése? (Amire egyébként az irodalompolitika által vezérelt hazai kritika leginkább felhorkant, és amit Mészöly Miklós műveiben a legélesebben bírált.) A külső hatalom, „a fölöttünk való uralkodás bölcsessége” és a szabadság, az emberi humánum, az egyéni felelősség konfliktusa. Kívül lehet-e maradni az egyénnek ezen a küzdelmen? Megmenthető-e az erőszakkal, az eltorzult hatalommal szemben az emlék, a szerelem, a szépség? Győzhet-e a „civil” élet a „katonák” uralma fölött?
    Mészöly Miklósnak személyes és maradandó tapasztalatai voltak a háborúról. Szekszárdon tanúja a német megszállásnak, a zsidók elhurcolásának. 1944-ben a huszonhárom éves fiatalembert behívják katonának, Hajmáskéren tüzérkiképzést kap, alakulatával Németországba kerül. Hamis papírokkal megszökik, haza akar térni, többször elfogják, többször megszökik. Berlinen, Prágán, Berzencén, Újvidéken, Pécsen keresztül sikerül szülővárosába visszajutnia… Írásaiban gyakran fölbukkannak a hadak útján szerzett élmények. Prózai munkáiban, korai novelláskötetében (Vadvizek, 1948), később a Sutting ezredes tündöklése című kötetében (1987), a Bolond utazás című kisregényben éppúgy föllelhetők háborús és harctéri emlékei, mint prózaverseiben. Esti térkép című kötetében (1981) külön ciklust szentel a Háborús relief-töredékeknek, és fölidézi a MAINAPIPARANCS-ot, „A tartalék pihenőjét”, „A lövészárokból” küldött sorokat, a Stargardban 1944-ben látott „kopasz kis öreget”. A Bunker bizonyára nem született volna meg a „Legfelső Parancsnokság”, a „körkörös védelem”, a háborús nyomorúság, a bunkerélet közvetlen ismerete nélkül.
    A darab fordulópontja, amikor megjelenik a bunkerban a három civil, aki a front közeledte előtt a csatornán túl elásott hordó zsírt keresi. Mészöly Miklós a darabnak ezt a mozzanatát feleségétől hallotta. Polcz Alaine Asszony a fronton című visszaemlékezésében megírja, hogy a háború elől menekül az a kis embercsoport, amelynek maga is tagja, de a háború eléri őket, és Csákvár közelében, Mindszentpusztán találkozik először az idegen, orosz és román katonákkal:
    „Fogytán voltunk mindennek, és a dugott holmit nem mertem előszedni.
    Az erdőben, a sziklák közelében elástunk valahol – még ottlétünk kezdetén – egy bödön zsírt. Ez volt a vastartalék.
    Többször készültem visszamenni, megkeresni a későbbi háborús, majd békeéhezések során. (Ez az élmény lett később Miklós Bunker című drámájának az alapgondolata.)”
    Mészöly Miklós irodalommal s ezen belül a színházzal és a drámaírással kapcsolatos nézeteinek, drámaszemléletének kialakulásában minden bizonnyal szerepet játszott a modern francia irodalom és filozófia, az új francia dráma és az egzisztencializmus ismerete. Az író a francia nyelv birtokában akár eredetiben olvashatta Camus, Sartre és Ionesco műveit. A feltételezett „áthallást” és inspirációt a marxista kritika súlyos bűnül rótta föl az írónak. Amikor a Jelenkor 1963-ban két részletben közölte Az ablakmosót és az írónak Jegyzet a darab ürügyén című esszéjét, az MSZMP KB kulturális osztályán följegyzés született a folyóiratban föllelhető ideológiai „hibákról”. Ezek között első helyen szerepelt:
    „A lap »modernség«-, »korszerűség«-koncepciója mögött nem a marxista– leninista igény, hanem a nyugatról átvett sartre-i filozófia húzódik meg… Korszerűnek tartják azt az egzisztencialista gondolatot, hogy »az örök és a mindenkori hatalom embertelenségét kell bírálni«… nem veszik észre, hogy miközben állandóan azt hangoztatják, hogy a provincializmus ellen harcolnak, a legprovinciálisabbak, büszkék, hogy a magyar »Ionescot«, Mészöly Miklóst közlik. (Ionesco biztosan nem ambicionálja, hogy a francia Mészöly legyen.)”
    Ám ami 1963-ban súlyos elmarasztalásnak számított, ma már – visszatekintve – sokkal inkább nyitottságnak, az európai szellemi életre és az új irodalmi törekvésekre való éber figyelemnek minősül. Mészöly Miklós is (akár Örkény István) a historikumtól elszakadó abszurd dráma művelésével nem másolta Ionescót, hanem a színpadi megjelenítés újfajta lehetőségére mutatott példát.

*

    Térjünk vissza arra a kérdésre, hogy a korábban említett levelezésben miképpen követhetjük nyomon a Bunker sorsát.
    Amikor Mészöly Miklós a Jelenkornak elküldte Az ablakmosó kéziratát, fölajánlotta közlésre azt a rövid utószót, amelyet a Magvető Kiadónak írt együtt a két darabhoz. „Inkább ábrázolásbeli »dolgokat« pengetek benne, nem darabértelmezést – így külön az egyik darabhoz is elmegy; s talán érdekes is – remélem. Nem hosszú, 2 flekk.” (1963. febr. 19.) A szerkesztőség azonban mást, terjedelmesebb, elemző és értelmező írást kér a szerzőtől, amit Mészöly elkészít, a hosszabb jegyzetbe a két flekket is bedolgozza, és Az ablakmosót a Jelenkor ezzel az utószóval együtt közli. Ugyanebben az időben a Bunker kézirata is Pécsett jár, mégpedig Németh Antalnál, a pesti Nemzeti Színház háború előtti igazgatójánál, aki ekkor száműzetésének éveit a pécsi színháznál tölti, az opera-előadások főrendezője. „Németh Antalnál lent van az egyik drámám; ha érdekel, kérd el tőle, biztos ismered s biztos szívesen odaadja” – írja Mészöly. (1962. dec. 30.) A kézirat visszaszerzésének gondolata többször szerepel a levelekben. Németh Antal után a Bunkert a Pécsett élő kritikus és irodalomtörténész Rajnai László olvassa el. Mészölyben Az ablakmosó miskolci előadása után fölvetődik, hogy a Jelenkor ne Az ablakmosót, hanem a Bunkert közölje: „arra gondoltam – ha neked is megfelel –, hogy most, előbb a Bunker közlésével segítenél rajtam; ill. megtámogatnád vele a pesti bemutatást, amire – úgy érzem – volna lehetőség…” (1963. ápr. 16.) Mészöly azt hiszi, hogy a Magvető Kiadóban „a kötet már a műszakon van (az Atléta s a két darab), decemberben megjelenik”. (1963. aug. 3.) (Az atléta halála majd 1966-ban, a két darab pedig könyvben 1979-ben jelenik meg!) A szerkesztőség ekkor már döntött: a Jelenkor Az ablakmosót publikálja. De a Jelenkor szerkesztői – rajtam kívül Bertha Bulcsu és Csorba Győző – a Bunkert is elolvassák. Akkori véleményemet az íróval levélben közlöm. (1963. szept. 14.) „Még egy küldeményről hírt adok: a Bunker kéziratáról, melyet korábban magam, aztán Rajnai Laci is elolvasott. (Szerény véleményem az, hogy Az ablakmosó alighanem sikerültebb, keményebben megformált, »tisztább« anyagból gyúrt: egyértelműbb alkotás. Talán nem is egészen indokolt a három felvonásra való tagolás: mintha terjedelme sem töltene ki egy egész estét, s színpadi érdekessége is »rövidebbre« méretezett volna. Nem tudom, jól kereskedem-e, ha az emberi tisztesség, a »polgári« humanizmus és az önkény, a »katonai« következetesség, az erőszak konfliktusában keresem a darab magját? Ez a gondolat tetszett benne, ezt éreztem ki belőle a magam számára. S azt a »sűrítést«, hogy igazsága bármiféle helyzettől függetlenül érvényes: egy, az algériai háború »bunkerében« ugyanúgy, mint – mondjuk – egy atomháború alatti vagy utáni szituációban.)” Az író válasza (1963. szept. 18.): „A »Bunker« példánya is megjött. Azt hiszem, igazad van a két darab összevetésében; tőlem már mind a kettő eltávolodott. Mindenesetre, akinek eddig az Abl[akmosó]. tetszett, az a Bunkert nem nagyon becsülte – s fordítva. Én is azt hiszem, hogy az Abl[akmosó]. erősebb. A 3 felv. tulajdonképpen 3 kép (úgy is fogom jelölni a kötetben) – s hogy kitesz-e egy estét? A fene tudja. Valaki csak kipróbálja egyszer. Talán a lengyelek most?”
    Mészöly a Bunker publikálását a Jelenkorban 1964 nyarán újból szóba hozza leveleiben. „Egy méla, de őszinte kérdés: elképzelhetetlen, hogy a történtek után hozza a Jelenkor a Bunkert – mintegy igazolásul, hogy pozitív irányban fejlődöm…? Írd meg őszintén, hogyan látod a helyzetet.” (1964. jún. 12.) Megírtam. Mivel aug. 15-én kiakolbólítottak a szerkesztőségből, már nem volt lehetőségem a Bunkert közölni.
    Mészöly a darab nyomtatott formában történő megjelentetésével párhuzamosan a színpadi előadás lehetőségével is foglalkozott. 1964. máj. 30-án sor kerül Miskolcon a Bunker felolvasó színpadi bemutatójára. „Miskolcon nagyon jól sikerült az előadás” – írja idézett levelében. (1964. jún. 12.) „Sajnos, vidéki »felolvasó« előadásnak nem jár ki »pesti kritika« – így nem lett idefent sajtója; pedig most jól jött volna nekem.” Szervezi a Bunker külföldi előadásait. Tapogatózik Lengyelország irányában. (Nova Hután 1967-ben, Poznanban 1977-ben mutatják majd be.) Levelében megemlíti, hogy a Bunker kézirata egy zürichi színház fődramaturgja íróasztalán várja a döntést. (1964. jún. 12.) 1964 novemberében megosztja örömét: „A két darabomat most kötötte le az egyik legnagyobb nyugat-berlini színházi kiadó. Hogy mit szól hozzá Aczél, még nem tudom.” A következő év elején írja (1965. febr. 23.): „Vannak még csodák. Két hónapi fejtörés után engedélyezték [a Szerzői Jogvédő Hivatal], hogy a nyugati nyelvterületre lekötött két darab szerződését aláírjam. Talán azt gondolták, ha »sajátos győzelmet« nem is hoz – de talán valutát igen… amit én is szívből óhajtok, persze.” Ez az év – 1965 – aztán meghozza a dráma nyomtatott megjelenését is: „A Magvető Almanachban… pedig a Bunker. Jó környezetbe kerül” – írja 1965 nyarán. A „jó környezetet” említve bizonyára nem az almanach e számában szereplő „Tűztáncos” költőkre, Garai Gáborra, Györe Imrére, Tabák Andrásra stb. gondolt, hanem Gyergyai Albert Kassák-tanulmányára és Kassák Lajos verseire. A dráma kötetbeni megjelenésére a Magvető Kiadónál még több mint tíz évig, 1979-ig kellett várnia.

*

    A kritika is ekkor figyel föl Mészöly Miklós drámájára. Illetve akkor, amikor a békéscsabai Jókai Színház klubszínházában 1981. febr. 13-án sor kerül a darab bemutató előadására. Mind a két Mészöly-drámát magába foglaló kötetről, mind a békéscsabai bemutatóról szóló kritikai visszhang azonban végtelenül sovány és elnagyolt. Az analitikus könyvtári katalógusok a drámakötetről mindössze három hazai és két jugoszláviai recenziót regisztrálnak, a békéscsabai előadással ugyancsak három írás foglalkozik három periodikában.
    Melczer Tibor írásában – melynek címe (Nemecsek-drámák) semmiféle kapcsolatot nem mutat a cikk tartalmával – együtt szól a két drámáról. (Élet és Irodalom, 1980. máj. 10.) Szíve és esze a Bunkerhoz húz, ezt tartja „könnyebben emészthetőnek”, de erre fordít kevesebb figyelmet. A darabot besorolja „az örökös háború vízióját” megjelenítő művek közé, és a lehetséges irodalmi párhuzamok közül Babits, Sartre és Pilinszky nevét említi. Mészöly műve – szerinte – „a háború vízióját a bármikor bekövetkezhető valóságként állítja elénk”. Az ablakmosóval szemben a Bunker befejezésében az „azért is” optimizmusát fedezi föl: a műben a „vívódó lét-filozófia” szólal meg, a darabnak „keserű katarzis a vége”.
    Székely Ákos is együtt vizsgálja a két darabot (Életünk, 1981. 2. sz.), de ő a két művet egymás rokonának tartja („a két darab… több ponton közelít egymáshoz”), s írásában ezt a rokonságot elemzi, illetve párhuzamba állított idézetek sokaságával igyekszik illusztrálni tételét: „a két darab átáramlik egymásba”.
    Köztudott, hogy a hatvanas-hetvenes években a hazai irodalompolitikai viszonyoknál sokkal liberálisabb gyakorlat érvényesült a jugoszláviai magyar nyelvű sajtóban és irodalomkritikában. Innen érthető, hogy Mészöly drámáiról is a legértőbb és legmegértőbb írások az újvidéki Új Symposionban jelentek meg. Bálint Sándor tömör és igényes írásában (Fényketrec. Új Symposion, 1979. 169–170. sz.) a hazai kritikánál sokkal nagyobb távlatból és sokkal nagyobb rálátással szól Mészöly két darabjáról. A műveket az anyaországi irodalom tágabb összefüggésében helyezi el: a két mű „a magyar irodalomban a hatvanas években általánosabbá vált úgynevezett létirodalom figyelemre méltó mintadarabjaként is felfogható…” Ebben az irodalomban „a hatalom és az erkölcs problematikáját feszegetve a parabola gondolati rendszerében mintegy morális közegként jelenik meg a társadalmi valóság, az egyén és a kisebb csoport manipulálhatósága, belső tartalmainak széthullása… A Bunker és Az ablakmosó is ennek az irodalomnak a terméke… a két történet alapjában véve a kiszolgáltatottság példája marad minden körülmények között.” A folyóirat ugyanebben az évben – néhány számmal később – ismét visszatér Mészöly Miklós munkásságának értékelésére: Hornyik Miklós hosszabb és értő tanulmányban rajzolja meg Mészöly írói pályáját. (Valóságmozzanatok Mészöly parabola-drámáiban. Új Symposion, 1979. 176. sz.) A tanulmányban a Bunkert is méltatja: „A társadalmi-történelmi erőtér kikapcsolásával a Bunker egyértelműen parabolává vált, de ennek az izolált, teremtett világnak a belső logikája a mindenkori börtön-lét logikáját követi.” A darabot Mészöly novellisztikájával és Az ablakmosóval egybevetve ő is Melczer Tibor következtetéséhez jut el: a Bunker annyiban új és más Mészöly korábbi munkáinál, hogy itt a dráma „a lázadás katarzisával” tetőzik.
    A darab békéscsabai előadása a Jókai Színház klubszínházában 1981. febr. 13-án magyarországi ősbemutató volt, de a színházi kritikában nem keltett nagyobb figyelmet. Nemcsak „vidéki” mivolta miatt, hanem az előadás színvonala miatt sem. Szekrényessy Júlia írásában (Tehetetlenségi parancs. Élet és Irodalom, 1981. márc. 7.) a „színvonalas mellébeszélés” műfaját választotta: ironikus hangon elmondja a „sajátos katonai körletdráma” cselekményét. Például: „Az út kettős: a feladat a leány, illetve a zsírosbödön elnyerése. De mivelhogy a hadtáp elégséges, a harcosok érzéketlenek az elrejtett zsír iránt. A nő köti le a figyelmüket.” Az előadásról egyetlen értékelő mondata van az írás végén: „A békéscsabai társulat maximális erőbedobással játszotta el a darabot… A színházi esztétikumért folytatott küzdelmük heroikus.”
    Vinkó József terjedelmes tanulmányában (Balekok és lázadók. Színház, 1981. 5. sz.) a színházi évad több előadásával foglalkozik, és inkább Mészöly művét, mint a békéscsabai előadást elemzi. A Bunkert „színháztörténeti ereklyének” nevezi, és azon sajnálkozik, hogy nem megírása idején mutatták be. Azt viszont nem veszi észre, hogy a darab időszerűsége nemcsak megírása idején, hanem a nyolcvanas évek elején is megvolt. És megvan ma is, mondjuk a palesztin–izraeli konfliktus, az iraki háború, a terrorizmus élénkülése idején. Vinkó szerint: „A Bunker inkább egy háború előtti pillanatot ábrázol. Egy újabb háború előttit. Innen a feszültsége.” Ha így volna, akkor „egy háború előtti pillanatnak” is megvolna a fenyegető aktualitása. A kritikus zömmel kérdéseket és lehetséges válaszokat fogalmaz meg a darabbal kapcsolatban. Például: „Honnan ez a lebegés? Talán az idő és tér különös kezeléséből.” A rendezéssel és a színészi játékkal szemben megértő, és elfogadja, hogy az előadás „a megbomló idegek rajza”.
    Nem így Barabás Judit, a Film Színház Muzsika kritikusa. (1981. máj. 2.) Nem rejti véka alá véleményét. A műről elismeréssel beszél: „Mészöly Miklós darabja tulajdonképpen nagyon szigorú és szikár felépítésű modelldráma. Arról szól, mennyi ideig képes tűrni a szuverén ember a vakfegyelmet és determinált sorsa szorítását… A darab természetesen több szinten értelmezhető. Olvashatjuk »egyenesben« a direkt cselekmény szintjén, konkrét jelentéssel, és létezhet olyan interpretáció, ami főképp a mű általánosabb, absztraktabb gondolati tartalmára koncentrál.” A kritikus sejthetően az utóbbi megoldást várta, de a rendező nem tudott dönteni, „ezért az előadás gyenge, a színészek nem érzik sajátjuknak a szöveget”. Sajnálatosnak tartja, hogy „a rendezői elképzelés hiányosságai miatt a darab összes feszültsége és ereje elsikkad”. Ítéletét így foglalja össze: „A vállalkozás jogos – valóban be kell vagy kellett volna mutatni ezt a drámát. De több odafigyeléssel és műgonddal, mint ahogy ezúttal történt.”
    A Bunker hazai ősbemutatója óta több mint két évtized telt el. Bár voltak azóta is kísérletek a mű föltámasztására – pl. a budapesti Asbóth utcai Kis Színpadon 1986-ban –, Mészöly Miklós műve – megőrizve minden erejét és időszerűségét – mindmáig várja, hogy magyar színpadon méltó és hiteles formában, avatott rendező és színészek kezén, minden szépségét és jelentését fölmutatva életre keljen.