Nagy Edit Ágnes

Irodalompolitika „pettyes” tükörben

Egy elfelejtett ötvenéves évforduló

    A szocialista országokban, főleg a kemény diktatúra idején komoly kérdés volt a kultúrpolitika. Központi irányelvek határozták meg, hogy mit, mikor és hogyan lehet közzétenni, bemutatni. Az ötvenes-hatvanas években a pártpolitikának megvoltak saját felkarolt művészei, akik sokszor hajlandóak voltak banális témájú műveket alkotni, hiszen ez volt a szereplés, az érvényesülés egyetlen módja. Egy-egy kisebb-nagyobb politikai fordulat után ezek a hivatásos alkotók olyan gyorsan tűntek el, ahogyan felemelkedtek. Ennek volt példája Sós György, a korszak katonaírója, aki Pettyes címmel írt egy katonadrámát. Művét az ország sok színházában bemutatták, majd Pettyes kalandjai címmel regény formájában is kiadták.
    Az új szakasz politikája. 1953 derekán, Sztálin halála után, a szovjet politikában bekövetkezett váltás hatására hazánkban is szakított a politikai vezetés a személyi kultusszal és a dogmatikus elvekkel. Június 27–28-ai ülésén a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége határozatot hozott „a párt politikai irányvonalában és gyakorlati munkájában elkövetett hibákról s az ezek kijavításával kapcsolatos feladatokról”.¹ A határozat négy nagyobb részre tagolódott: az első az elkövetett hibákat sorolta fel, a második a hibák okait, a harmadik a feladatokkal foglalkozott, a negyedik pedig a hibák kijavításának feltételeit fogalmazta meg. A hibás gazdaságpolitika következtében csökkent a dolgozók és a teljes lakosság életszínvonala, ezen pedig változtatni kellett. Az új gazdaságpolitikának nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetnie a mezőgazdaságra, és elsősorban az életkörülményekre. A határozat szerint a vezetésnek nem egyszemélyinek, hanem kollektívnek kell lennie, és mindenképpen kötődnie kell a néphez: nem szakadhat el tőle, nem válhat uralkodóvá felette. A vezetést nemcsak szabad, de kell is bírálni, hiszen ettől fejlődik megfelelően a rendszer.² Sokan ebből tévesen arra következtettek, hogy a rendszer is kritizálható, holott mindössze a korábbi vezetők bírálásáról volt szó. A hivatalos szervek önkényeskedését illetően a vezetés amnesztiát gyakorolt minden fiatal- és időskorú elítélt, valamint terhes anya esetében, illetve azok esetében, akiket rövid időre ítéltek el, vagy büntetésükből kevés volt hátra. Akik hosszabb büntetésüket töltötték, azoknak is elengedték büntetésük egy részét, a jövőre nézve pedig kevesebb és kevésbé szigorú büntetést ígértek. A programot Nagy Imre miniszterelnök július 4-én parlamenti beszédében hirdette meg.³ 1954 tavaszán megszüntették a rögtönítélő bíráskodást, és addigra az új gazdaságpolitika is bizonyos fejlődést hozott a gazdasági életben és a mindennapokban.

A budapesti bemutató záróképe (MTI fotó)

    A reformok természetesen az irodalmi életre is kihatottak. A nép „építő, marxista kritikájának” egyik legfontosabb megnyilvánulási területe az értelmiség irodalmi tevékenysége volt. Az új elvekben benne foglaltatott, hogy a párt irodalmának „egészséges szellemű, a haladást szolgáló ideológiai vitákat kell indítani”⁴ az újságok és folyóiratok hasábjain. A korábbi hibákért, „az ideológia sematikusságáért, a szektás kultúrpolitikáért” Révai Józsefet, a népművelésügyi minisztert tették felelőssé.⁵ Ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy a korábbi felfogás nem irtható ki azonnal, idő kell ahhoz, hogy ezek a változások mindenkiben tudatosuljanak. Ennek elősegítésére olyan hullám indult az irodalomban, mely emészthető módon, közérthetően fogalmazza meg a mindennapi életnek e problémáit, jellegzetességeit. Az új hullám több fiatal írónak adott lehetőséget a felemelkedésre. Ezek közé tartozott Sós György, az ifjú katonaorvos is.
    Sós György 1927. augusztus 25-én született Mezőtúron, ott is érettségizett. 1951-ben Budapesten orvosi diplomát szerzett. 1954-től a Magyar Honvédség Írócsoportjának tagja volt, mai fogalmaink szerint hivatásos bértollnok. Később a Magyar Rádió, majd a Magyar Televízió munkatársa lett, és ott különböző beosztásokban dolgozott. 1993. augusztus 11-én hunyt el Budapesten.⁶ Több antológia társszerzője volt⁷, három regényt is írt⁸, de leginkább színdarabjai és rádiójátékai révén vált ismertté⁹. Darabjait főleg vidéken játszották.
    Pettyes. Az 1953-as kormányprogram segítette a vígjáték kibontakozását, természetesen a korszak keretei között. A téma a munkásosztály élete, a politika mindennapi hatása lehetett. Sós György Pettyes című darabja a korszak ígéretes próbálkozásának tűnt.¹¹ A színdarabot Gudics József illusztrálásával 1954-ben adták ki¹², egyaránt kapott kedvező és elmarasztaló kritikát. Ábel Péter, a Néphadsereg kritikusa így ír róla: „A fiatal szerző első műve természetesen nem hibátlan alkotás. Mai formájában még alapos, szakértői, dramaturgi munkát igényel. Annyi azonban bizonyos, hogy bemutatása mind Kecskeméten, mind Miskolcon helyes volt, sőt nem lenne helytelen, ha a »Pettyes«-t a Magyar Néphadsereg színháza is bemutatná az alakulatoknak.”¹³ A cikk egyben kiemeli a háromfelvonásos darab hibáját is: Hollós hadnagy, a parancsnok alakját a szerző rosszul formálta meg, legalábbis a kor politikai irányelvei szerint. A hadnagy nem túl jó nevelő és nem foglalkozik eleget embereivel. Ezért: „… nem azt vonjuk kétségbe, hogy ilyen tisztek vannak, hanem azt állítjuk, ami bizonyos, hogy néphadseregünk tisztjének nem ezek a jellemző vonásai. Helyes lenne, ha a szerző ezen a ponton javítana művén.”¹⁴ Az akkor 27 éves író-orvos-főhadnagy darabját először 1954. január 29-én mutatták be a miskolci Déryné Színházban. Az ősbemutatót pár nappal később követte a kecskeméti Katona József Színház bemutatója.¹⁵
    A darab egy félszeg, szeplős, dadogós honvéd megpróbáltatásairól és csodás fejlődéséről szól, raján és szakaszán belül. Jóakaratú, kedves, de kétbalkezes kiskatonát látunk, aki akaratán kívül kerül mindig bajba. Ő Kormos László honvéd, gúnynevén Pettyes, akit a szerző így írt le: „Azt meg kell adni, Kormos László kétségtelenül nem az a férfiú volt, akit az isten is katonának teremtett. Első látásra inkább tizenhét, mint húsz évesnek tűnt. Vézna testére még csak elképzelni sem lehetett valamiféle katonai felszerelést, nemhogy rátenni. Arcát töméntelen sok szeplő tarkította. Ha valaki szólt hozzá, két elálló füle azonnal vörösre gyulladt. Ráadásul még dadogott is. Néha jobban, néha kevésbé, de dadogott. Egyszóval, Kormos László testi adottságai folytán igencsak messze volt az eszményi katona típusától.”¹⁶ A darab bővelkedik kommunista hősökben, azok ideológiai fölényében és a kulákok látszólag felülkerekedő, de alapvetően hamvába holt „osztályharc-kísérleteiben”. A kuláklány ráveszi kedvesét, a szakaszelső Fótit, hogy társával lopjanak almát a termelőszövetkezet kertjéből. A társ Pettyes, akit a csősz leleplez. Fóti gyakorlás híján elveszti rajelsőségét, de annyira nem züllik el, hogy segédkezzen még a termelőszövetkezet felgyújtásában is. A szövetkezeti bálon hibáit megbánva leleplezi a galád gyújtogatókat, ezzel párhuzamosan pedig Pettyes megtalálja az igaz szerelmet a lelkiismeretesen szigorú, de igaz szívű TSZ-brigádvezetőben, a csősz lányában. Kürti László – a Művelt Nép című lap segédszerkesztője – így ír Pettyesről és Fótiról: „A cselekménynek tehát egyszerre két hőse is van s közülük nem is Pettyes az igazibb, a drámai hős. Nagy érdeme az írónak, hogy jutott ereje mindkettejük jellemzésére, fejlődésük érzékeltetésére.”¹⁷ A két szál igazából egymással párhuzamosan fut, nem sokszor kapcsolódnak össze.
    A színészek munkáját minden újságíró különbözően ítélte meg. Miskolcon a pozitív szereplők alakítását dicsérte Kapusi Rózsa, a Szabad Ifjúság ismeretlen munkatársa, szerinte a csőszt és a főszereplőt alakító színész nyújtott remek teljesítményt.¹⁸ A már említett Ábel Péter a hadnagyot alakító Győri Ernő munkáját tartotta elhibázottnak a negatív vonások kidomborítása miatt.¹⁹ Ugyanakkor a Színház és Mozi című folyóirat riportja rövid életképeket villantott fel a miskolci színház életéből, egy Pettyes-előadásból, a színészek rajtuk keresztül kérnek előadásuknak nagyobb nyilvánosságot; „A művészek azt üzenik a sajtónak, hogy Miskolc nincs a világ végén. Több kritikát kérnek, mert tanulni akarnak belőle és szeretnék úgy érezni, hogy Miskolc ma már nem olyan értelemben »vidék«, mint azelőtt.”²⁰ A darabot később Budapesten is játszották.
    A színmű széles körben, igen gyorsan ismertté vált. 1955-ben a Néphadsereg egyik cikke már úgy beszélt a Pettyesről, mintha mindenki tudná, mi az. Ekkor a díszszemlére készülő flottillásokhoz ellátogatott a Kőbányai Szerszámgépgyár kultúrbrigádja, és a felszabadulás tiszteletére előadták a Pettyest a matrózoknak. A cikk úgy sorolja az eseményeket és a szereplőket, hogy ha valaki nem látta a darabot, az nem is érti. Az egyik matróz véleményét is olvashatjuk: „– Nagyon szép előadás volt. Őszintén szólva, nem is hittem volna, hogy ilyen nagyszerűen színpadra hozzátok a »Pettyes«-t, annak ellenére, hogy nem is vagytok hivatásos színészek.”²¹
    A darab annyira sikeres volt, vagy az állami propaganda annyira népszerűvé tette, hogy négy évvel később, 1958-ban kis átdolgozásokkal a Zrínyi Kiadó regény formában is megjelentette Pettyes kalandjai címmel, 5000 példányban. A színdarabhoz képest egy-két jelentéktelen szereplő lecserélődött, a történetek más sorrendben követik egymást, bővült is a mű, de a lényeg nem sokat változott. A kiadó januárban már beharangozta a regényt, mint az évi újdonságot²², az első negyedévi tervek között sorolták fel.²³ A kritika a Néphadsereg hasábjain májusban jelent meg. E szerint a regény nem egyszerűen a színdarab hosszabb változata, hanem az almalopás előzményeiről is szól: a bevonulásról, a kiképzésről. A kritika megállapítja, hogy a regény humoros novellák füzére, jól megalkotott, könnyen kiismerhető, sematikus szereplőkkel dolgozik. Tegyük hozzá, ez napjaink mércéje szerint is így van. Hiszen például a sokat kritizált Hollós hadnagy a Pettyes által félreértésből szabadon eresztett, részeg kiskatonák daloló menetén feldühödött alakjával így találkozhatunk a regényben először: „A hadnagy egyre gyorsabban szedte a lélegzetet. Végül már úgy fújtatott, mint egy robbanásig hevített gőzgép. Alacsony, izmos termetű ember volt. Dús, fekete szemöldöke szigorú kifejezést adott fiatal, kerek arcának, s tekintélyét is növelte, mert idősebbnek látszott tőle. Sapkáját bent hagyta az irodában, s így rövidre nyírt, kefefrizurájának szálai most szabadon meredeztek. Úgy tűnt, mintha a hajszálak a különös dalegylet kórusának, vagy a pettyes legény szabadítási műveletének hatására merednének az ég felé.”²⁴ A mű tanulsága a következő: „…nincs úgynevezett nevelhetetlen katona, csak jó és rossz módszerek vannak.”²⁵ A regény annyira megfelelt az elvárásoknak, hogy két év múltán, 1960-ban kiadták bolgárul és lengyelül is.²⁶
    A Pettyes színdarab és regény formában történő megjelenése idején két jelentős fordulat is bekövetkezett a politikai és így az irodalmi életben. 1955 márciusában a régi vezetés és a régi elvek tértek vissza²⁷, az 1956-os események után az új vezetők pedig ismét új tudomány- és kultúrpolitikát hirdettek. E szerint szükség volt a tudományos képzés fejlesztésére, hiszen rájöttek, hogy milyen alacsony az iskolázottság a vezető körökben is. Kulturális forradalmat hirdettek, amely a haladó értelmiség támasza lett. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1958. július 7-én úgy határozott, hogy fontos felkarolni a népi, írókat. Hogy megkönnyítsék az alkotást, helyi, önállóan működő tudományos és irodalmi csoportok létrehozását tűzték ki célul. Ezeket a korábbi cenzúra és az alkotásba-kutatásba való közvetlen beavatkozás helyett „eszmei befolyásolás” alatt tartották²⁸. Erre az időszakra jellemző a Pettyes regényének két kiadása.
    A Kádár-rendszer konszolidációját követően Sós György, mint író, kiment a divatból. Az utolsó hír a lapokban a Pettyesről az, hogy 1956-ban játszotta a Sztaniszlavszkij Munkásstúdió Debrecenben²⁹. A Pettyes kalandjai második kiadása 1965-ben jelent meg 9300 példányban, de erről semmilyen kritika, vagy beszámoló nem látott napvilágot a jelentősebb lapokban és folyóiratokban. Az új, átdolgozott kiadásból kikerültek a néphadseregre rossz fényt vető részletek, például Pettyes állandó büntetései elmaradnak, a hadnagy sokkal többet foglalkozik a katonákkal. Arról sem esett szó az újságokban, hogy 1973-ban Moszkvában megjelent a regény oroszul is.³⁰ Pedig Sós György másik két regénye 1967-ben, illetve 1970-ben jelent meg. A későbbiekben már csak darabjainak előadásairól vagy rádiójátékairól olvashatunk, utoljára a Kárász Márton esete Kérész Klárival című darabjáról jelentek meg kritikák³¹. Ma már az olvasók zöme nem is ismeri műveit.

¹ Szabó Bálint: Az „ötvenes évek”. (Kossuth Kiadó, Budapest, 1986.) 65. p.
² Szabó Bálint: Új szakasz az MDP politikájában, 1953–1954. (Kossuth Kiadó, Budapest, 1984.) 17–37. p.
³ Szabó Bálint: Új szakasz az MDP politikájában. 39. p.
⁴ Szabó Bálint: Új szakasz az MDP politikájában. 29. p.
⁵ Horváth Csaba: Magyarország 1944-től napjainkig. (ÉK sorozat, Pécs, 1992.) 85. p.
⁶ Péter László (szerk.) et al.: Új Magyar Irodalmi Lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000.) 1978–1979. p.
⁷ Katonák a gáton. (Honvéd Kiadó, Budapest, 1954., Szabad Hazánkért Kiskönyvtára 10.) Ütközet önmagammal. (Honvéd Kiadó, Budapest, 1954., Szabad Hazánkért Kiskönyvtára 3.) Tizenhatan – Fiatal írók antológiája. (Ifjúsági Kiadó, Budapest, 1954.) Vallomások. (k.n., Mezőtúr, 1978.) Miskolci irodalom Miskolcon (Művészeti és Propaganda Iroda, Miskolc, 1989.)
⁸ Pettyes kalandjai. 1. kiadás: Zrínyi Kiadó, Budapest, 1958.; 2. kiadás: Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1965.; A szürke autó utasai. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1967.; Három kívánság. Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1970.
⁹ Legnépszerűbb rádiójátékai: Igaz legenda. (1960.); A harmadik futó. (1971.)
¹¹ Béládi Miklós et al.: A magyar irodalom története 1945–1975. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.) 1342. p.
¹² Sós György: Pettyes. Vígjáték (Népszava, Budapest, 1954., Színjátszók Kiskönyvtára 88–89.)
¹³ Ábel Péter: „Pettyes”. Nagysikerű új magyar katonavígjáték bemutatója. (Néphadsereg; 1954. (V. évf.) február 28. (50. szám) 4. p.)
¹⁴ u.o.
¹⁵ Kapusi Rózsa: „Pettyes”. Egy fiatal író első vígjátéka. (Szabad Ifjúság, 1954. (V. évf.) február 14. (38. szám) 4. p.
¹⁶ Sós György: Pettyes kalandjai. (Zrínyi Kiadó, Budapest, 1958.) 14. p.
¹⁷ Kürti László: Pettyes. A miskolci Déryné Színház bemutatója. (Művelt Nép, 1954. (V. évf.) március (3. szám) 19. p.)
¹⁸ Kapusi Rózsa: idm.
¹⁹ Ábel Péter: idm.
²⁰ Országh György–Gerő Sándor: Pettyes beszámoló a „Pettyes”-ről. (Színház és Mozi, 1954. (VII. évf.) március 19. (12. szám) 18. p.)
²¹ R. F. (álnéven): Üzemi színjátszók a díszelgésre készülő matrózok között. (Néphadsereg, 1955.(VIII. évf) április 1. (77. szám) 6. p.)
²² Szerző nélkül: Új magyar katonaregény. (Néphadsereg, 1958. (XI. évf.) január 11. (9. szám) 4. p.)
²³ Finiász Józsefné: A magyar történelmi regények legjobbjai szerepelnek a Zrínyi Kiadó 1958. I. negyedévi tervében. (Néphadsereg, 1958. (XI. évf.) január 14. (11 szám) 4. p.)
²⁴ Sós György: Pettyes kalandjai. (Zrínyi Kiadó, Budapest, 1958.) 23. p.
²⁵ –bel (álnéven): Sós György: Pettyes kalandjai (Zrínyi Kiadó) (Néphadsereg, 1958. (XI. évf.) május 16. (114. szám) 4. p.(
²⁶ Sós (György) G’org: Vojniköt sz lunicskite (Dörzs. voen. izd., Szofija, 1960.) Sós (György): Wesole i smutke przygody Piegusa (Wyd. M-wa Obrony, Warszawa, 1960.)
²⁷ Szabó Bálint: Az „ötvenes évek”. 253–266. p.
²⁸ Németh József: Értelmiség és konszolidáció 1956–1962. (Kossuth Kiadó, Budapest, 1988.) 108–128. p.
²⁹ Szécsi Lajos: Pettyes. (Néplap (Debrecen), 1956. (VII. évf.) január 24. (20. szám) 4. p.)
³⁰ Sós (György) D’erd’: Prikljucsenija Pet’esa – Tri zselanija (Voenizdat, Moszkva, 1973.)
³¹ Például: Lukácsy András: Debreceni esték. (Élet és Irodalom, 1968. (XII. évf.) április 20. (16. szám) 9. p.)