Ivan Petrovcij

Ember, vállán madárral

Már messziről észrevettem
a köd-terhes határban:
egy ember jön szemben,
ember, vállán madárral.
A napnak, úgy tűnt, még zihált
gyöngefényű mécsese.
Száj és csőr néma volt. A világ
nem volt még néma sem.
Közelebb hogy jöttek ketten,
szemükben tüzet láttam:
tűz-dalt szemükbe veszetten,
kései halálra váltan.
A napnak mécse kialszik,
ha ez a dal megfeszül:
az ember madárrá alszik,
madár ébred emberül.
Eggyé izzik szárny és lélek
a vágyó, rémült dalban:
a mézben mérges beléndek,
öröm a kínzó bajban.
Mivel törjem meg, nem tudtam,
e döbbent vágy-rémülést…
Nep-mécs kialudtan hullt le
s ének-mécs új napja kélt.

Balla D. Károly fordítása

Ivan Petrovcij ungvári francia szakos egyetemi hallgatóként még a brezsnyevi diktatúra ’legszebb éveiben’ vált a francia szimbolizmus rabjává. A két évtizedre Beregszászba, magyar kulturális közegbe kerülő Petrovcij a magyar népköltészet és klasszikus irodalom fordítójaként vált a szakma megbecsült mesterévé. Francia fordításai csak a kilencvenes években láthattak napvilágot, s ekkoriban állította össze szubjektív magyar versantológiáját is. A dalszerű, romantikus, tájleíró versek állnak hozzá legközelebb.