P. Papp Zoltán

Meleg tégla

Tűzben végezte a kis ágy
s vajon a lábmelegítő téglám
szétporlott már vagy egy
házfalból figyel még rám
netán vakolat közt vakon
védi a ház lakóját
akárki is vagyon

Ifjú szelek fészkében
parázslanak képek
mielőtt végleg elégnek
tolldunyhát tollpárnát
ringat a szalmatrózsák
gyerekkori emlékmorzsák
amivel csak én táplálkozom
e lélekürítő koron
míg kihűl a láb kihűl
minden itt belül
hiába a versek lángja
attól is mindenki ráncba
pöndör öreggé töpörül
ha megéri
ha megéri

Csábító depresszió

Csak ül az ágya szélén
a reggeli ablak fényzuhanyában
átgondolja a hivatlan napot
lemegy -ba -ba majd -ba
de a világért sem az utcára
mert úgy dönt
legjobb lesz mára
visszabújni az ágyba

Űrtár

A Föld fölbukkanó arcai
ráncos sivatagok
szikkadt dombok
porló hegyormok
idő-rozsda-rózsák
mint trózsák álmok alma
négyszög-harmónia hatalma
falban született tervek
vágyak vályog-vertek
hályog-átok szembe zárva
terül a tájra
romvárak omló templomok
porarcok sárkente égett fejek
homok nyomokban a
magány tetemek
rendbe roskadt labirintlét
pusztít minden igét
csak az arcok állják a harcot
a föld fölparcellázott temetőarcai
földharcok harcarcok
lüktető korromok
az üzenet konokszürke árnya
egy bolygó s egy lény halványló hevét
utolsó lehelletét az űrbe tárja

Sírfelirat

ne keress alant
ne kutass sehol
hisz néma a lant
visszhang se szól

csak kacagj rajtam
hadd érzem fölényed
tán meg se haltam
                             ringass még költészet