A gazdák sorsa nem pár forinton múlik
Több mint egymillió ember jövőjét teheti tönkre a vidékpolitika hiánya
Miközben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban a tüntető gazdák és a kormányzat képviselői néhány forint támogatás sorsáról és a tejimport megszüntetéséről vitatkoztak, szó sem esett a problémák valódi gyökereiről. A Védegylet szolidaritást vállal a gazdákkal, és a kialakult helyzetben a tüzek eloltását, valamint az ehhez szükséges költségvetési források biztosítását maga is elengedhetetlennek, a kormány részéről elkerülhetetlen lépésnek tartja. Egyúttal azonban felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a túltermelést ösztönző forintok még látszatmegoldást sem adhatnak a problémára. A gazdák küzdelmének aligha van vége, hiszen a kialkudott támogatások nem oldják meg a szerkezeti válságot. Az igazi kérdés a tárgyalások végeredményétől függetlenül az, hogy sikerül-e elmozdulni egy idejétmúlt, gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból is tarthatatlan agrárszerkezet felől a vidéken élők számára tisztes megélhetést nyújtó, természeti erőforrásainkat megőrző és gyarapító vidékpolitika felé? A Védegylet ennek érdekében párbeszédet kezdeményez a gazdákkal és a döntéshozókkal.
Az agráriumban mára robbanásig feszült helyzet igazi oka, hogy a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem volt képes felelős és a vidéken élők érdekeit szem előtt tartó vidékpolitikát kialakítani. Az EU közös agrárpolitikája ma egyértelmű változáson megy keresztül: a (túl)termelést ösztönző támogatások rovására növekszik az agrár-környezetvédelmi és vidékfejlesztési kifizetések, gazdálkodási rendszerekhez kötött, ötéves állami szerződés alapján nyújtott támogatások súlya. Ezzel kívánja elősegíteni, hogy a mezőgazdaság mai egyoldalú helyzetéből, nyersanyagtermelő iparágból azzá váljon, aminek valójában kellene lennie: létalapjainkat, természeti erőforrásainkat fenntartható módon kezelő és újratermelő, egészséges élelmiszert előállító és a vidéki embereknek tisztes, értelmes megélhetést nyújtó ágazattá.
Az EU közös agrárpolitikájának megfelelő s nemzeti, helyi érdekeinket képviselő egyetlen túlélési stratégia megfogalmazásának és megvalósításának alapvető feltétele a kistájak termőhely-alkalmasságának, valamint az optimális termelési (földhasználati) szerkezetének meghatározása; e termelési rendszereket támogató vízgazdálkodási, termőhely-használati infrastruktúrák kialakításának támogatása; s e szakmai alapokra helyezett, gazdák számára hosszú távon tervezhető, átlátható támogatási keretek (ún. kifizetések) biztosítása. Az egymást követő magyar kormányok azonban az uniós figyelmeztetések ellenére is kitartanak amellett, hogy az agrár-környezetvédelemnek és vidékfejlesztésnek elenyésző forrásokat juttatnak, míg minden politikai erőt latba vetnek, hogy a nagyüzemi agráripari lobbi, valamint a külföldi és hazai feldolgozói és kereskedelmi láncok a lehető legnagyobb profithoz jussanak. A mennyiségi, nagyüzemi termelés ösztönzése ráadásul egy olyan helyzetben cél, amikor az unió piaca is (állandósult) túltermelési válsággal küzd: a csatlakozás után tehát nemhogy a magyar export bővülésével, hanem az uniós dömpingáru megjelenésével kell számolnunk. Nyilvánvaló tehát, hogy a túltermelés ösztönzése gazdasági szempontból is ésszerűtlen, új stratégiákra van szükség.
A vidék lakosságának alapvető megélhetési gondjai és még sötétebb jövője nem csak az elhibázott támogatáspolitika következménye. A magyar földpolitika a csatlakozási folyamat során nem élt olyan alapvető jogi eszközökkel, amelyek az uniós tagságunk esetén is biztosíthatnák (a mai tagországok többsége él ilyen eszközökkel), hogy földjeink ne kerülhessenek külföldiek és/vagy nagyüzemek tulajdonába. Ez a helyzet – ha továbbra sem lesz cél a nagyüzemek és külföldiek tulajdonszerzésének korlátozása – a rövid átmeneti időszak után oda vezethet, hogy az EU-ban általános családi gazdaság modellje Magyarországon ki sem alakulhat: a szocialista téesznagyüzemből szinte egyenesen a dél-amerikai típusú latifundiumok bérmunkára alapozott világába juthatunk. Az elhibázott birtokpolitika miatt ma sem vagyunk ettől távol: 2000-ben Magyarországon a gazdaságok 0,1%-a a termőterület 46,6%-át foglalta el. A gazdaságok 8%-a (a legnagyobb üzemek) a teljes földalap 90%-át birtokolják, míg 92%-uk (kis-, közép- és törpebirtokosok) a termőterület 10%-án osztozik.
Egy fenntartható vidékpolitika alapvető feltételei:
• az agrár-környezetvédelemre és vidékfejlesztésre juttatott források arányának növelése;
• a hazai termőföld védelme a külföldi és/vagy hazai spekulációs tulajdonszerzés, nagyüzemek kialakítása ellen;
• a családi gazdálkodói üzemméret kialakításának ösztönzése;
• a kisléptékű helyi feldolgozást (pl. hűtőházak, vágóhidak, tejfeldolgozók) és kereskedelmet gúzsba kötő szabályozás racionalizálása;
• a multinacionális kereskedelmi és feldolgozóláncok elvárásainak való megfelelés helyett a helyi termelés és kereskedelem támogatása;
• a vidéki infrastruktúra (posta, közutak, vasúti szárnyvonalak) fenntartása és fejlesztése;
• az adminisztráció és a pályázati rendszer egyszerűsítése;
• a hazai termelés védelme az importtal szemben.
Egy ilyen politikának ma még az alapjai is hiányoznak, az egymást követő kormányok hozzá nem értés vagy a lobbiérdekek túlsúlya miatt nem tudják vagy nem merik kezelni a vidék strukturális problémáit. Az egyoldalú, versenyhatékonysági szempontú nagyüzemi termelés ösztönzésére épülő mezőgazdasági politika és a földspekulációt támogató, a vidék leépülését siettető egyéb intézkedések természeti erőforrásaink (talaj, ivóvíz, természeti környezet, tájkép) tönkretétele mellett több millió ember megélhetését és életterét sodorják veszélybe. A mai magyar agrárpolitika figyelmen kívül hagyja az EU agrárpolitikájának változását, az élelmiszerpiacokon uralkodó tartós túltermelési válságot és a természeti erőforrásaink gyors degradációját. Az FVM egyes képviselőinek cinizmustól sem mentes jövőképe valóra válhat: ha így folytatódik, a mezőgazdaságban valóban csupán néhány tízezer bérmunkásra lesz hamarosan szükség, a többi ember sorsát az állam a szociálpolitikának adná át.
A Védegylet agráriummal és vidékfejlesztéssel foglalkozó munkacsoportja Dr. Ángyán József vezetésével párbeszédet kíván kezdeményezni a gazdákkal a vázolt célokról, valamint el kívánja érni, hogy a kormányzat végre súlyának megfelelően kezelje a problémákat és a magyar vidék válságára valódi válaszokat adjon. Várjuk ehhez mindazok segítségét, akik egy ilyen munkában részt vennének.
E legsürgetőbb intézkedések megtétele nélkül a mezőgazdaság mai szerkezeti válsága változatlanul fennmarad. Így még többlettámogatás sem érhet el a gazdákhoz, és a többségük végképp koldusbotra juthat.
Budapest, 2004. február 26.
A kezdeményezést támogatják:
CSEMETE, Dél-Nyírség Bihari Tájvédelmi Egyesület, Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör, Hatvani Környezetvédő Egyesület, Levegő Munkacsoport, Fauna Egyesület, Nimfea Természetvédelmi Egyesület, Palocsa Egyesület, SZIKE Környezet- és Egészségvédelmi Egyesület, Zöld Akció Egyesület, Zöld Fiatalok, Zöld Forrás Egyesület