Szeretettel működni

    Február 20-án volt három éve, hogy Dana Meadows eltávozott közülünk. 63 éves lenne. A világhírű, úttörő környezeti tudósról és íróról az általa is alapított Balaton Csoport levelezőlistáján egyik barátja így emlékezett meg.
    Szeretet – amit nyilvánosan nem szabad kimondani többé. Aki fel akarja hívni embertársai figyelmét a testvéri szeretet, a nemesség, az együttérzés jelentőségére, az a közöny áradatával találja szemben magát. Mikor egyszer próbát tettem, egy magas rangú kormányzati tisztségviselő azt felelte, hogy „szűkös erőforrásaink közül a szeretet a legszűkösebb”.
    Én nem így gondolom. A szeretet nem egy szűkös, hanem egy kiaknázatlan erőforrás. Pörgő, sürgő, mennyiséget mérő kultúránk nem tudja, hogy hogyan aknázza ki, hogyan bánjon vele, s talán azt sem, hogy mire való.
    Gyermeke vagyok ennek a kultúrának. Sőt, rosszabb: egy tudományosan képzett fajta. Arra tanítottak, hogy a gyakorlatiasságban bízzak, és ne a szeretetben. De arra is megtanítottak, hogy egész rendszereket lássak, s a legtöbb, amit megértettem, hogy gyakorlatiasság és szeretet valójában egy és ugyanaz. Mi a szeretet, ha nem az a képesség, amivel képesek vagyunk beazonosítani olyan valakit vagy valamit, ami saját magunkon kívül található? A szeretet a határok kiterjesztését jelenti. Azt a felismerést, hogy a másik ember, a család, a darab föld, a nemzet, vagy az egész földgolyó olyan mélyen kapcsolódik hozzám, hogy a te, illetve az ő vagy mások jóléte nem egymástól különböző dolgok, hanem egy és ugyanaz.
    Igazság szerint természetes, hogy mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással és a Földdel. Mindig is így volt. A szeretet mindig is annyira gyakorlatias fogalom volt, amennyire erkölcsi. Ma nem annyira gyakorlatias, inkább noszogató. Itt az ideje, hogy elfogadjuk azt a megdöbbentőnek ható szemléletet, hogy legyünk végre ésszerűek, hogy biztosítsuk saját fennmaradásunkat, sokkal kevésbé, mint a természetét és a jövő nemzedékekét, és hogy ami megkövetelhető tőlünk, az az, hogy legyünk jók. Előre kell tekintenünk a jövőbe, válaszolni a jelzésekre, mielőtt azok elérnek bennünket, gondoskodni és megosztani a Föld erőforrásait és visszafogni sokaságunkat és vágyainkat. Meg kell alkotnunk azt a kultúrát, melyben a technológiai ötletesség, a vállalkozói okosság, individualizmusunk, versenyképességünk és közönyünk mellé odahelyezzük a bölcsességet és a jóságot is.
    Van hozzá erőnk. S ahányszor megütközünk a változó világgal, türelemmel kell viseltetnünk magunk és mások iránt. Az átalakulás során meg kell küzdenünk saját magunkkal, mivel mindegyikünkben él ragaszkodás a fenn nem tartható út iránt. Mindenkit be kell vonnunk, mindenkire szükségünk van. Figyelnünk kell a körülöttünk levő közönyre és szánnuk kell azokat, akik erre ügyet sem vetnek, de saját magunknak ezt nem egedhetjük meg. A világ csak akkor tudja magát biztonságosan átsegíteni a fenntarthatóság felé vezető kalandos úton, ha az emberek képesek magukra és másokra együttérzéssel tekinteni. Az együttérzés ott van mindannyiunkban, csak arra vár, hogy éljünk vele. Mindannyiunk legnagyobb erőforrása, mely nem ismer határokat.

Pencz Levente fordításai