Csendes László

Játszmák az országért

Hunyadi Mátyás nyugati politikája és hadjáratai

Tanulmányrészlet

    Diplomáciai események 1478 decemberétől 1480-ig és a salzburgi és a passaui püspökségek feletti viszály végkimenetele. A Károlyi Árpád által megjelentett mű II. számú iratában a császár Mátyást elismerte választófejedelemnek, és legkedvesebb fiának nevezte. A levélben a császár arról értesítette Mátyást, hogy egyik hívét, Peer Lajos grazi polgárt, Sulcz György és néhány társa elfogott, majd Zagorje György birtokára hurcolt és ott kínozta őt. S hogy ez a gaztett ki ne derüljön, a haramiák úttalan utakon Magyarország különböző vidékein, amelyek örökös tartományainkkal szomszédosak – írja Frigyes – magukkal hurcolják a mondott grazi polgárt.
    Ezért a császár arra „biztatta” Mátyást, hogy rendelettel parancsolja meg, hogy bárki, aki Peer Lajosra „bilincsben vagy máshol rátalál, engedje szabadon útjára”. A császár kifejtette, hogy bárkinek, aki a grazi polgár ellen panaszt emel, annak ő kíván igazságot szolgáltatni. Mátyásnak padig az ügy érdekében tett közbenjárását atyai szeretetével fogja viszonozni.²⁴¹
    Négy nap múlva, 1478. december 14-én a császár Gábor bíborosnak közbenjárását kérte Tsernoka Mátyás laibacki kereskedőtől elvett sáfrányszállítmány ügyében:
    „Frigyes stb. Krisztusban főtisztelendő atyának, Gábor úrnak, a szent római egyház szent Sergiusról és Bachusról címzett áldozópap – bíborosának az ő legdrágább barátjának üdvözletét küldi, s neki minden jót kíván. Főtisztelendő atya, legdrágább barátom! Midőn néhány nappal ezelőtt főtisztelendő atyaságod nálunk tartózkodott, arra kértünk, miszerint eszközölje ki a fényességes fejedelemnél, Mátyásnál, Magyarország és Csehország királyánál, a mi legdrágább fiunknál, hogy őfelsége a nemes Györgynek Zagora grófjának parancsolja meg, hogy hívünknek, Tsernoka Mátyás laibachi kereskedőnek adja vissza a sáfrányt, amit tőle az ő polgárai elvettek és ezzel hatalmába került, illetve adjon neki elégtételt ezért. Ebben az ügyben főtisztelendő atyaságod, úgy látta jónak, hogy amennyiben léteznek erről a rablásról iratok, azt küldjük át a mi fiúnknak, amit el is küldtünk Őfelségének a legnagyobb mértékben buzdítva főtisztelendő atyaságodat, hogy amennyiben kegyeskedik a mi fent említett legdrágább fiúnknál, Magyarország királyánál a ránk való tekintettel kieszközölni, hogy mondott György grófnak szigorúan hagyja meg, hogy nevezett Mátyásnak adjon elégtételt a sáfrányért, amit tőle elvett, akkor ezzel főtisztelendő atyaságod olyan kiváló szívességet tesz majd, amit hálás viszonzással fogunk kiegyenlíteni főtisztelendő atyaságodnak. Kelt Grazban december hó 14-én az [14] 78. évben.”²⁴²
    Jött az 1479. esztendő, ekkor Mátyás és a császár között a salzburgi és a passaui püspökségek feletti viszály is feszültséget okozott. Bernárd Rohr salzburgi érsek ugyanis állásától szabadulni akart, és évdíjat kötve ki a maga számára, egyháza kormányázását segéd-főpapnak (Coadjunktor) kívánta átadni. A császár pedig a megüresedett salzburgi egyházat a Mátyástól megszökött Beckensloer Jánosnak akarta adni.
    Beckensloer a salzburgi hivatalt annál inkább szívesen fogadta, mivel tudta, hogy Magyarországra az esztergomi érsekségbe vissza nem térhet, mert Mátyás IV. Sixtushoz írt levelében a pápának ellentmondva, Beckensloer elmozdítását követelte, és az érseki javadalmat a királyné testvérének, Aragóniai Jánosnak adományozta. Mátyás viszont Rohr érseket vette pártfogásába korábbi szövetségük értelmében, és arra biztatta, hogy a salzburgi érseki javadalmairól ne mondjon le²⁴³, a salzburgi káptalant pedig bosszújával fenyegette, ha Beckensloert főpapjául elfogadja. Rohr érsek kész volt magát Mátyás védelme alá helyezni, és kötelezte magát, hogy megnyitja várait Mátyás hadai előtt, s számukra élelmiszereket és egyéb szükségleteket megfelelő áron szolgáltat.²⁴⁴ Karl Nehring szerint Mátyás és az érsek szövetségkötése volt az első és egyben az utolsó példa a történelemben arra, hogy egy birodalmi fejedelem egyenesen a császár ellen szövetkezett Magyarországgal²⁴⁵. A salzburgi érsek példáját követte barátja, a seckaui püspök is, aki szintén a császár erőszakosságának volt kitéve. A két főpap váraiban elhelyezett sereg létszámát a császár 12 000-re, a szász hercegek grazi követe 20 000-re becsülte²⁴⁶. Mivel egyházpolitikai kérdésről volt szó, a pápa álláspontja különös jelentőséggel bírt. A pápa a császárt támogatta a salzburgi érsekség betöltésével kapcsolatban, ez Mátyást arra ösztönözte, hogy Bernard von Rohrt és az érseki káptalant nyomatékosan figyelmeztesse, hogy ne tágítsanak a Magyarországgal fennálló szövetségtől, hogy ezáltal is hátráltassák Beckensloer beiktatását²⁴⁷. A Magyarországgal való szövetség azonban mind nagyobb nehézségekbe sodorta Bernard von Rohrt a káptalannal és Salzburg lakóival. Ehhez járult az érsekség rossz gazdasági helyzete és a salzburgi birtokok pusztítása a császári és magyar csapatok által, ami Bernardot rábírta, hogy engedjen a császár nyomásának, és elismerje Beckensloer Jánost a salzburgi érsekség koadjunktorának és adminisztrátorának.²⁴⁸
    Még 1479-ben tárgyalások kezdődtek a bajorokkal a passaui püspökségben is, amelyek során Mátyás kötelezettséget vállalt, hogy a pápánál interveniál a császárhoz hűséges Georg Hessler beiktatása ellen. Karl Nehring szerint, amilyen kevés megértésre talált Mátyás ebben az ügyben a pápánál, ugyanolyan keveset jelentett a pápai támogatás a császári jelöltek számára. Georg Hesslernek nem sikerült érvényesítenie akaratát a legitimum capitulumban, azaz a törvényes káptalanban, a György bajor herceg és a Mátyás által támogatott Capitulum excomonicatummal (kiátkozott káptalan) szemben, még az sem, hogy a passaui püspökséghez tartozó Sankt Pölten várost rávegye Hessler elismerésére.²⁴⁹ 1479 nyarán a két uralkodó többek között adó- és vámügyek miatt is szembekerült egymással. Ez derül ki a Károlyi Árpád által kiadott mű 4. dokumentumából, melyben a császár válaszol Mátyás egy követsége által előterjesztett pontokra. Károlyi Árpád az irat keletkezésének idejét az 1479. esztendő június–júliusára teszi. Az István grófra és fiára vonatkozó cikkelyre a császár azt írta, hogy ezt a dolgot egészen máshogy jelentették Mátyásnak, mint az valójában történt. Bernát grófnak volt ugyanis egy embere, név szerint Seseme, akit, mivel sok kárt okozott ő császári felsége alattvalóinak, elfogtak, majd sokak kérésére szabadon engedtek azzal az óvadékkal, hogy a jövőben nem követ el ilyesmit. Mivel ezt nem tartotta be, ő császári felsége alattvalói újból elfogták és a lopásokért elítélték, amin a mondott gróf felháborodván felakasztotta ő császári felsége két teljesen ártatlan alattvalóját. (…)
    Az ezen információkat tartalmazó levélben egy apátról is szó van, akinek kolostorát – amely Károlyi Árpád szerint Borsmonostorán található – Mátyás elvette. Minthogy ez a kolostor a császári felség joghatósága alá tartozó Güns birtokán fekszik, így a császár szerint Mátyás azt köteles visszaadni a Gmundeni szerződés értelmében.²⁵⁰ Szintén viszálykodásra adott okot Mátyás és császár között a fentebb említett szerződés értelmében a császár fizetési kötelezettsége 100 000 aranyról. A császár válasza 1479 nyarán a százezer arany ügyében az volt, hogy ő nem szándékozik kibújni a fizetés kötelezettsége alól, mert mint írja, maga is szerződést készítetett a százezer aranyról, és ebben az ügyben semmilyen gonosz ármánnyal nem akar élni. Ám a levél szerint Mátyás Szent Márton napja után nem volt hajlandó elfogadni a mondott összeget. A császár levelében leírta, hogy semmit sem mulasztott el az övéi felé abból a célból, hogy a kifizetés a határidő előtt megtörténjék, de akkora éhínség és nélkülözés van most Ausztria lakosai körében, hogy semmi módon nem lehetséges a kifizetés megtörténte a kitűzött határnapig. A császár a megállapodás ellenére csodálkozott azon, hogy Mátyás behajtani szándékozik a tartozást: „Nem szokás pedig nagy fejedelmeknél, hogy pénzfizetési kötelezettség esetén az egyik a másiktól behajtja a kárt vagy a kamatot, habár a levélben erre is történt kikötés” – írta.²⁵¹
    Az 1480. év első felében pápai legátus is közbelépett a két fél közötti tárgyalásokba, ám Karl Nehring szerint kevés eredmény ért el.²⁵² Előbb a legátus még bonyolította az ellentétes vádaskodások sorozatát a császár melletti állásfoglalásával, ezért Mátyás kérte a pápát, hogy ne Prosper Caffareli által képviseltesse tovább magát a császárral való tárgyalásokon. A német történész szerint Hunyadi éppen a salzburgi püspökség feletti viszályban abban volt érdekelve, hogy minden pápai közvetítőt kikapcsoljon, hogy így megnyerje IV. Sixtust a magyar külpolitika támogatására.²⁵³
    A magyar király az év májusában hajlamos volt a további tárgyalásokra, és ezért a pozsonyi ispánt, Bánffy Miklóst küldte a császárhoz, aki szintén nem járt eredménnyel.²⁵⁴ Bánffy feladata, mint május 7-i előterjesztésében azt megindokolta, az volt, hogy újból tárgyaljon ő császári felségével a tökéletes és jóhiszemű egyetértésért, az örök békéért, továbbá azért, hogy ő császári felsége tanácsosaival együtt a mindkét részről okozott jogtalanságokat és károkat tegyék jóvá, rendezzék el és igazítsák ki. Ekkor még mindig nem fizette ki tartozását a császár Mátyásnak. A király hajlandó is lett volna, hogy várjon ez ügyben, ha mint Bánffy írja, a császár és alattvalói részéről okozott sok jogtalanság nem érte volna a királyt. „A harmincadszedőnek ugyanis és más alattvalóinak a Magyar Királyságban, ő birodalmi felsége hadinépei és alattvalói sok zaklatást és jogtalanságot okoztak, s minthogy a király gyakran kérte e jogtalanságok megszüntetését, de ebben az ügyben ő császári felsége mindig könnyelműen járt el és nem törődött ezek orvoslásával, ő királyi felsége nem tűrhette tovább ezeket a zaklatásokat és neki kellett gondoskodnia magáról és alattvalóiról… Emiatt ő császári felség ne ő királyi felségét, hanem saját magát és alattvalóit hibáztassa” – írja Bánffy.
    A levélből az is kitűnik, hogy Bánffy követségét megelőzően török támadás érte a Magyar Királyságot, és a törökök sok kárt okoztak. Midőn pedig Mátyás seregével a törököt üldözte, a törökök seregei pedig megfutamodtak, a császár alattvalói nagy kárt okoztak a király népeinek, és közülük igen sokat elpusztítottak, legyilkoltak, kifosztottak és kiraboltak. Mindezen okok késztették Mátyást az ellenséges lépésre követe szerint. A császár erre úgy érvelt, hogy a királynak ezért nem lett volna szabad önhatalmúlag bosszút állnia. A császár szerint Mátyás szegte meg a békét azzal, hogy a Cseh Királyság felségjogairól szóló levél átadása után sem vonta ki seregeit birtokairól. A legkevésbé sem ez történt, mert Mátyás egy ideig minden hadinépével együtt Ausztriában tartózkodott, ami által a császár akadályoztatva volt, mivel a három királyok ünnepére tervezett gyűlést kénytelen volt elhalasztani; továbbá a király seregei a megszabott határidőn túl, csaknem hat hónapig nagy számban ott maradtak a mondott várakban és városokban, s ezalatt adókat és vámokat hajtottak be és minden ellenséghez méltó dolgot elkövettek, s ez – mint a császár írja – teljességgel ellenkezett a Gmundennél kötött egyezséggel. Ezenkívül, amikor a király kapitányai visszavonultak a hatalmukban tartott várakból és városokból, a polgároktól és a lakosoktól sok javat elvettek és magukkal vittek, továbbá felgyújtották a falvakat, sőt Brunn városában ellenség módjára huszonnyolc házat felperzseltek.
    A levélből azt is megtudhatjuk, hogy Mátyás nem akarta visszaadni az elfoglalt területeket, csak akkor, ha előbb a császár kifizeti zsoldosainak a tizenhétezer aranyat. Ezt a régi szerződések szerint a királyhoz átállt zsoldosok részére a császárnak kellene jogosan eldöntenie, de a király ezzel nem elégedvén meg, beavatkozott a zsoldosok ügyeibe, pedig ezt nem lett volna szabad megtennie. A császár neheztelt Mátyásra azért is, mert még mindig nem adta vissza neki a borsmonostorai Szűz Mária-kolostort sem. Az irat szerint a király végre megkapta a 100 000 arany felét.²⁵⁵
    Noha történészeink leírják, hogy Mátyás csak 50 000 aranyat kapott a császártól, Bánffy ennek ellenére 1480 júniusában már 30 0000 aranyat követelt a császártól ura nevében. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy a király nem hibáztatható azért, hogy nem vonta ki seregeit rögtön az ő birodalmi felségével kötött béke után a császár birtokairól, mivel akadályozta őt a hideg és a vizek befagyása ennek megtételében. A követ elmondta, hogy Mátyás örülne annak, ha lenne egy derék férfiú, aki az ellentéteket el tudná simítani, és ezt az ügyet az ő kezébe tehetnék, aki előtt mindkét fél igazolhatná ügyét, valamint érveit.²⁵⁶
    A császár válaszában kifejtette, hogy nem köteles kifizetni a 100 000 aranyat, minthogy a király a legkevésbé sem tartotta be és teljesítette azokat, amiért neki a császár azt a kötelezettséget tette, sőt maga a király tartozik ő császári felségének az okozott károkért és költségekért – írja Frigyes. Ami fontosabb ennél, a császár hajlandó volt belemenni abba, hogy legyen egy arra méltó személy, aki ezt az ügyet képes eldönteni. A császár úgy vélte, hogy erre senki sem lehet méltóbb, mint a Szent Római Birodalom választófejedelmei, figyelembe véve azt, hogy a király maga is a Szent Birodalom választója kíván lenni. A császár azonban csak akkor hajlandó az ilyen módon való tárgyalások megkezdésére, ha Mátyás nemcsak a fentebbi kívánságát teljesítve fizet, de visszaad valamennyi elfoglalt várat, és hadinépét kivezeti a császár birtokairól. Ám ha a király visszautasítaná a császár eme igen tisztességes ajánlatát, akkor mindenki előtt nyilvánvaló lesz majd a császár elleni rosszindulata, melynek kielégítésére inkább kész ártatlan keresztény vért ontani, mint a keresztény államok jólétét nézni.²⁵⁷
    Bánffy erre elmondta, hogy Mátyás azért foglalta el a salzburgi egyház várait még mielőtt a fizetés utolsó határideje lejárt volna, mivel mintegy tudta, hogy a császár „hibába esik” – vagyis képtelen lesz tartozása kifizetésére. Mindehhez a követ azt is hozzátette, hogy a királynak nem felel meg az, hogy a viszály ügyét a birodalom választófejedelmei döntsék el, mert ők a császár alattvalói, és a király azt javasolta, hogy a mondott ügyet más királyi személyek ítéljék meg.²⁵⁸ Károlyi Árpád szerint a pozsonyi ispán követsége a császár csökönyös magatartása miatt lett eredménytelen.
    Mátyás, miután diplomáciai úton nem boldogult, ismét fegyverhez nyúlt. Júniusban csapataival a stájerországi Fürstenfeldet foglaltatja el, utána szűmos kisebb helységet; más csapatai pedig Ausztriában Markersdorfot dúlták. Karintiában pedig Klagenfurtig száguldoztak a magyar csapatok. Hiába szövetkezett a császár a Szentgyörgyi és Bazini grófokkal, semmit nem használt.²⁵⁹ 1480. július havában György bajor herceg kezdett újabb alkudozásokba Mátyással. Egyéves fegyverszünetet akart létrehozni a király és a császár között. Mindezt a királynak a herceghez írt válaszából tudjuk, amely nyolc cikkelyből áll. Az első cikkely az egyéves fegyverszünetről tetszett a királynak olyanformán, hogy az Keresztelő Szent János ünnepétől kezdődjék, mely nemrég múlt el, és Keresztelő Szent János ünnepnapjáig tartson, egészen napnyugtáig.
    A második cikkely, amely a császár földjeiről és birtokairól szólt, amelyeken a fegyverszünetet meg kell őrizni, tetszett a királynak, olyanformán azonban, hogy Karintiában és Krajnában a fegyverszünet Keresztelő Szent János jövő évi ünnepénél három héttel tovább tartson, és ennek leteltével szűnjék meg.
    A harmadik cikkely a bírák választásáról szólt, és a király a maga részéről Franciaország, Portugália, Spanyolország vagy Szicília királyát választotta, annak eldöntését, hogy közülük ki döntsön az ügyekben, Mátyás a császárra bízta, hozzátéve, hogy a birodalom fejedelmeit nem akarja választani, mivel azok a császár alattvalói és a császár barátai, s ezért nem lenne megfelelő, ha ők ítélkeznének a császár és a király között.
    A negyedik cikkelyben a gyújtogatások megszüntetéséről volt szó. Erre Mátyás azt írta, hogy nem az ő seregei kezdték ezeket, hanem a császári seregek. Mégsem akarta megígérni a gyújtogatások megszüntetését, mert ha a háború kiújul és a királyi seregek portyázás közben vagy valamilyen ostrom során gyújtogatást követnek el, a császár szemrehányást tesz a királynak. Mátyás pedig nem akarta, hogy a császár méltósága ellen szólhasson, ha katonái megszegnék ezt a parancsát. Így ebbe nem egyezett bele.
    Az ötödik cikkely a király által megszállt várak ügyével foglalkozott. György herceg azt kérte Mátyástól, hogy ezeket megbízható személyeknek adják át. Mátyás ebbe sem ment bele.
    A hatodik cikkelyben azt kívánta a király a császártól, hogy adja írásba, hogy a fegyverszünet ideje alatt a törököt nem biztatja ellene, nem köt békét, sem tárgyalásokat nem folytat vele a király, sőt a keresztény állam birtokainak pusztítása céljából, hanem ez alatt az idő alatt tartózkodik a törökkel való bárminemű tárgyalástól.
    Mátyás a hetedik cikkelyben szabad átvonulást kért a császár minden birtokán, és megígérte, hogy csapatai nem fognak kárt okozni a birodalom alattvalóinak, illetve földjeinek, melyeken áthaladnak. De csak azzal a feltétellel, ha a császár ezt megengedi, és megengedi azt is, hogy beengedjék őket minden városba, ahol elhaladnak, károkozás nélkül és viszont.
    Az utolsó cikkelyben a király ismét 100 000 aranyat követelt a császártól, mivel a kárnak és a kamatnak az összege már megnőtt. És ha a császár fizet, a király akkor könnyebben kivonhatja csapatait a császár birtokairól, mert ha nem fizet, nem lehet őket kivonni – írta Mátyás.
    A császár ezután mégiscsak alattvalóját, György herceget ajánlotta békebírául. Károlyi Árpád nem tudta megmondani, hogy a herceg vállalkozott-e erre a feladatra. Szerinte azonban biztos, hogy az általa ajánlott egyéves fegyverszünet sem realizálódott. Mint ahogy az a fegyverszünet sem jött létre, melyet Mátyás a herceg útján kért 1480. augusztus 21-i levelében. Erre azért lett volna szüksége a királynak, mert ekkor török csapatok nagy számban jelentek meg a Mura völgyében, és ezért ő másnap a török ellen akart menni, és a császárt arra akarta rávenni, hogy hatalmával nyújtson segítséget ebben.
    A csökönyös császár azonban Mátyásnak a három vagy négy hétre vonatkozó fegyverszüneti javaslatát nem támogatta, sőt inkább hagyta alattvalóit is pusztulni, mintsem maga a török ellen ment volna. Mátyás hadvezére, Dabis z Cernahora mihelyt Szapolyai István szepességi gróftól a török közeledésének hírét vette, írt a császárnak és az Esztergomból menekültnek, és kérte, hogy a törökkel szembeni ellenállás érdekében tartson vele békét néhány hétre s öccsét és magát kezesül ajánlotta, de sem a császártól, sem Beckensloertől nem kapott választ.²⁶⁰ Tehát ez a békejavaslat is hiábavalónak bizonyult.
    Mátyás szeptember 25-én már Zágrábban volt, hogy innen a törököt szemmel tarthassa, ekkor seregének egy részét Stájerországba küldte, itt a már említett Markersdorf mellett majdnem Gratz is az övé lett, amikor a birodalmi gyűlés követei, valamint Beatrix unszolására az év Márton-napja után 1481. március utolsó napjáig tartó fegyverszünetet kötött a két ellenfél.²⁶¹
    A béke nem tarthatott sokáig, mert 1481. július 1-jén Beckensloer, aki az esztergomi érsekségről még mindig nem mondott le, Szent György mellett kelt levelében a császárnak arról számolt be, hogy itt némi nyereségre tett szert, méltatta az ott lévő embereket, és azon volt, hogy minél több embert gyűjtsön a császár szolgálatába.²⁶²
    Mátyás az év őszén sikerként könyvelhette el, hogy miután védelmébe vette Fridrich Mauerkirchert, György bajor herceg jelöltjét és kancellárját, az cserébe átadta Mátyásnak Sankt Pölten és Maurtern helységeket 100 000 forintért, amelyek támaszpontul szolgáltak Alsó-Ausztria meghódításához. Hogy Mauerkircher passaui püspök lett, az Hessler bíboros hirtelen halálának tudható be, aki a passauiak ellenséges viselkedésétől kiábrándultan 1482. szeptember 21-én útban a császárhoz Bécsben meghalt.

    A második osztrák háború. A Frigyes és Mátyás közötti újabb háború nagyobb mértékű kibontakozását eleinte akadályozta a császári és a királyi csapatok fizetetlensége. Míg magyar részről Jan Zeleni, Tobias Boskovitz és Cernahora vezették a portyákat, addig osztrák részről Sittich Zedtwitz és Beckensloer irányította a hadműveleteket. A hadüzenet 1482-ben történt csak meg; Jan Zeleni seregei először Bécs környékét pusztították, ezalatt két sereg két irányban támadott. A császár, aki politikai és katonai értelemben az erősebb szerepében tetszelgett, ismét visszautasította a magyarok tárgyalókészségét. Mátyás, hogy elébe vágjon a császári sereg birodalmi fejedelmek hadtesteivel történő újabb megerősítésének, 1482 májusában Szapolyai István és Tettauer vezetésével Haimburgot ostrom alá vette. Az ostrom idején mind Tettauer, mind Szapolyai fogságba esett. Az első 1485-ig a császár szolgálatába állt, és ezután tért vissza Mátyáshoz, akitől palotát is kapott Bécsben.
    Miután Mátyás átvette az ostrom irányítását, Haimburgot mind jobban lövette, így az októberben kapitulált, annak ellenére, hogy előzőleg erősítést kapott. A vár kapitánya a kapitulációért 3000 aranyat kapott a királytól. Még 1482. április 24-én lejárt a fennálló békeszerződés Ulászló cseh királlyal, és félő volt, hogy az a császár oldalára áll. Ezért Mátyás, hogy Ulászlót megnyerje magának, Beatrix egyik lánytestvérével kívánta összeházasítani, cserébe kilátásba helyezte számára, hogy lemond Lausitzról és Sziléziáról. Ez a terve azonban nem valósulhatott meg, mert IV. Sixtus pápa nem hajlott arra, hogy Ulászló házasságát Brandenburgi Borbálával felbontsa.
    Ugyanakkor a háború kezdete óta Beatrix királyné a béke helyreállításán fáradozott. 1482-ben a pozsonyi Georg Schönberg préposton, a friesachi Johann Hessler esperesen és a fresachi helytartón, Gerhard Peuscheren keresztül ismételten elküldte közvetítési ajánlatát az addig hírhedt Beckensloerhez, akinek a császár és Mátyás között kellett volna közvetíteni. A királynő szándéka ezzel az volt, hogy Beckensloert ne kösse újabb szemrehányásokkal a császárhoz, hanem a békeközvetítő szerepét helyezze kilátásba számára, mégpedig az elvesztett salzburgi területek visszaszerzésére.²⁶⁸ Habár ezen várak visszaadását már korábban a császár is kérte Mátyástól, ezek a király haláláig magyar kézen maradtak.²⁶⁹
    A háború a következő évben is folytatódott, mert a feleknek a tárgyalások ellenére sem sikerült megegyezni. 1483 januárjában Kőszeg magyar kézre került, áprilisban pedig elesett Klosterneuburg, nagyobb harcok Liptay Ervin szerint nem voltak, a magyarok portyázásokkal igyekeztek gyengíteni az ellenség erejét.²⁷⁰ Francesco Altoviti 1483. április 16-án, Filippo Giugnihoz írt levelében, így ír Mátyás hadi sikereiről: „Eme Király Úr háborúban áll a Török Császárral, a Lamagna-ival, és nagy és számtalan emberből álló hadsereget szerel fel, hogy Belgrád és Semendria felé menjen, ahol azt mondják, a törökkel találkozik. (…) A Lamagnai Császár birodalmának határához a nagyméltóságú Francesco úr megy majd, Ferdinánd Király fia és ő lesz a vezér, és vele megy sok Báró, és támadásra és védekezésre elegendő sereg. A velenceiek nyolcvanezer dukátot adnak a Lamagnai Császárnak, hogy háborút viseljen eme Király ellen, és közbenjárnak a Császárnak, mármint Sixtus Pápánál, amiért is az Egyház sok földet veszített a velenceiekkel való barátság miatt. Így tesz a Császár is, aki szinte az egész Ausztriai Hercegséget elvesztette, és Bécs körbe van véve, és egy mérföldre tőle ennek a Királynak az emberei a legjobb földeket és városokat foglalták el. És azt mondják, a Császár elmenekült Bécsből Salzburgba. Ez az a Király és Úr, ahogy láthatjátok, aki két Császárral áll háborúban.”²⁷¹
    Mátyás, hogy teljes erejével a császár ellen koncentrálhasson, még 1483 januárjában elküldte megbízottait a Portához, hogy elkezdje a fegyverszüneti tárgyalásokat, melyeknek pozitív eredményét ugyanezen év vége felé közölte a német fejedelmekkel. Mátyás azzal indokolta előttük az öt évre kötött fegyverszünetet – amit szavai szerint a törökök kínáltak fel –, hogy már nem akaródzik neki a kereszténységet védelmezni olyan időkben, amikor Velence békeszerződést köt a törökkel, és a kereszténység világi feje ismételten ajándékokat küld követeivel a Portának.²⁷² Ugyanakkor a szászok is azon munkálkodtak – a császár akarata ellenére –, hogy béke jöjjön létre a király és a német császár között. Ezért a tapasztalt Kökeritz Miklóst küldték Magyarországra. Mátyással folytatott tárgyalásaiból semmi sem derül ki a forrásokból. Karl Nehring szerint ráhatást kellett gyakorolnia a császárra, hogy egy új birodalmi gyűlésen a magyar küldöttek bevonásával az osztrák–magyar háború okait vizsgálják. Mátyás ekkor egy hároméves fegyverszünetet tervezett.²⁷³ A királynak mindkét elképzelése meghiúsult. Ugyanis Georg Stein, aki Johann Guldeins ebbéli össztoborzó igyekezete után még egyszer Nürnberg városához fordult a birodalmi gyűlés megtartása végett, csak mentegetőzést kapott a várostól, miszerint jobbnak látják a császárt segíteni, bármennyire is sajnálják – gazdasági érdekeik miatt – a Magyarország elleni háborút.²⁷⁴
    1484-ben a király seregei háromfelől törtek Ausztriába. Dávidházy István zsoldosokkal és lovassággal Bruck an der Leitha ostromába fogott. A cseh vezér, Cernahora Krems és Stein között egy szigeten vert tanyát. Geréb Péter Stájerországba és Karintiába ment, hogy lekösse az ottani erőket. A háromirányú támadásoknak az ellenség képtelen volt ellenálni.²⁷⁵ A magyar király, még mielőtt Korneuburg ostromába fogott volna, elfoglalta a Bécs melletti Kahlenberget is április 13-án.²⁷⁶ A magyar seregek április 17-én értek Korneuburg alá, itt került sor az osztrák háborúk egyetlen nyílt csatájára, amelyet végül a magyarok nyertek meg. Liptay Ervin szerint ez azt jelentette, hogy a császár többé nem is gondolhatott az ostromlott várak felmentésére.²⁷⁷ Korneuburg alatt Dávidházy is meghalt, Tóth Zoltán szerint golyótól vesztette életét.²⁷⁸ Korneuburg megszállásával teljessé vált Bécs körülzárása.
    1484 végén a császár Mátyás ugyanezen szándékát megelőzendő követet küldött a lengyel királyhoz, őt a Mátyással való szövetségtől óvta, és egyszersmind a régebbi szövetség értelmében a lengyel király segítségét szerette volna kinyerni Mátyás ellen. Ez utóbbit illetően a követi utasítás nagy reményeket hirdet arról, hogy a német birodalom hatalmas segítséget fog megszavazni Mátyás ellen. Ha mármost a lengyel király is segítené a császárt – mondja az utasítás –, egyesült erővel úgy megfékezhetnék a magyar királyt, hogy sem a császárnak, sem Lengyelországnak nem kellene soha többé tartani a kevély magyar királytól. Jusson eszébe a lengyel királynak – írja Frigyes –, hogy az ő fia miatt van e nagy háborúja Mátyással, s ezért köteles ő Frigyes segélyezésére.²⁷⁹
    Karl Nehring leírja, hogy a birodalmi rendek által ígért segítség Bécs és Kornenburg megmentésére késlekedett. A városok közül csak Augsburg nyújtott segítséget, ahol Haug fivére, János volt püspök. Ezenfelül Albrecht Achilles volt hajlandó anyagi segítségre – a császár többszöri nyomására –, ám mindez csak kétszáz zsoldos kifizetésére futotta.²⁸⁰
    A császár által ígért roppant katonai segítség és élelmezési utánpótlás, amelyért a bécsiek könyörögtek, elmaradt. Mátyás 1485. június 1-jén be is vonult a kiéheztetett Bécsbe is, és ezután ide tette át udvarát. A város elfoglalásának megörökítését Mátyás Ilkus Mártonra bízta.²⁸¹ (Mátyás bevonulását Bécsbe megörökítették a Philostratus kódexben is.) A császári székvárosba bevonuló királyt a polgármester, a városi tanács, valamint a bécsi egyetem professzorai nagy tisztelettel fogadták.²⁸²
    1485. június 6-án Beatrix nővérét, Eleonórát értesítette Bécs elfoglalásáról, levele így hangzik:
    „Nagyméltóságú és Excellenciás Asszonyom, Tisztelt Nővérem, a kötelező ajánlás után. Azt hiszem Asszonyom tudja, hogy hitvesem és uram elfoglalta Bécs városát, ám, hogy kötelességemnek eleget tegyek, jelen levelemben adok hírt erről, és ha egészen a mai napig vártam, hogy ezt megírjam Önnek, az azért volt hogy minél biztosabb legyek a hír igazában. És mivel a feltámadási Ünnep előtti éjjel Őfelsége seregének egy részével bement oda nem közönséges felkészültséggel, és tegnap érkeztem meg én, és ma ünnepeltük ezt meg. Őfelsége más hadjáratokra készül az elkövetkezendőkben (…)”²⁸³
    Az év folyamán Tettauer seregével az Enns folyóig vonult és sáncot emelt, amely jelezte Alsó-Ausztria határát. Itt 1485–90 között 1000-2000 katona állomásozott. Ezeknek Mátyás halálakor Varjas István volt a parancsnoka.²⁸⁴
    1486-ben még Laa, Retz és Feldersberg került magyar kézre.²⁸⁵ A Magyar diplomáciai emlékek című forráskiadványban nyoma van annak, hogy Mátyás 1486. november 22-én elfoglalta Hainburgot, és ekkor kétszáz ló és négyszáz idegen gyalogos is a kezére került. A ferrarai követ szerint a király ekkor seregét még két másik földre küldte, melyek közül az egyiket Civithnek hívják, a másikat Vuoidoffinnak. „A civith-i hadjáratot Őfelsége úgy mondja, hogy a Taliánok kedvéért teszi, mert ebben a városban van bebörtönözve egy Lovag, akit Donatónak hívnak, és Őfelségeének a Királynénak a lovagja, aki Ferrarában Excellenciás Uramnál volt, és a Nápolyi Követ családjának egyik tagja. Mátyás ekkor úgy tudta, hogy a Kereszténység Lovagja a Francia Király nyugaton megtörte Maximián Herceget, aki találkozott édesapjával a Császárral” – írta Valentini Cézár.²⁸⁶
    A jelentés szerint már ekkor folyamatban volt Bécsújhely ostroma, ezért a császár a hatékonyabb védekezés érdekében Albert szász herceget akarta megbízni az örökös tartományok védelmével, és ezért alkudozásokba bocsátkozott a herceggel. A herceg ezt az alábbi feltételekhez kötötte:
    Először is Mátyást értesíteni kívánta a császár által neki szánt megbízásról.
    A császárhoz írott levelének második cikkelyében 10 000 rajnai forintot kért a császár által ajánlott 5000 helyett udvarnépe kétszáz lovának zsoldjára, ugyanúgy más zsoldosokra; szintúgy ötven kocsi(húzó) lóra annyi zsolddal, hogy egy kocsi(húzó) lovat megfelelően el lehessen látni.
    A harmadik cikkelyben az egy év szolgálatra a herceg azt válaszolta, hogy a megbízást csak a háború teljes időszakára véli elfogadhatónak.
    A negyedik cikkelyben a herceg teljhatalmat kért a császártól hivatalnokok és parancsnokok kinevezésére is. Azonkívül arról biztosította a császárt, hogy testtel-lélekkel hűen fogja szolgálni.
    A hatodik cikkelyben leírta, hogy alkalmazását a római király is szükségesnek tartotta Mátyás ellen.
    A nyolcadik cikkelyben a herceg vállalta, hogy minden kastélyt és javat, amit az ellenségtől koboznak el, a császárnak át fogja adni.
    A tizedik cikkelyben azt kívánta a császár, ne kölcsönözzön a herceg az ország hasznára, vagy védelmére ne vállaljon kezességet. A herceg erre úgy nyilatkozott, hogy mindenben esetenként nem várhatja meg a császár parancsát, ezért inkább minden tettéért maga kívánt felelősséget vállalni.
    A herceg azt is kérte a császártól, hogy az nélküle a magyar királlyal ne ítélkezzen, valamint az Újhely megmentésére szánt pénzzel kapcsolatban azt kívánta, hogy az összeget az ő parancsára adják ki.
    A herceg levelében kifejtette, hogy minden lehetőséget meg fog ragadni Újhely megmentésére. Végül pedig kérte a herceg, hogy a császár iratokkal lássa el, valamint kárlevéllel őt és mindazokat, akiket a császár szolgálatába fel fog venni.
    A szász herceg Fraknói Vilmos szerint megbánta, hogy elvállalta a fővezérséget, mivel a szükséges támogatást a császártól nem kapta meg.²⁸⁷ Fraknói leírja, hogy a herceg magára volt hagyva, mert saját pénzen fogadott 5000 zsoldossal ment az örökös tartományokba. Itt, mivel Fraknói szerint a magyarok jelentős létszámfölényben voltak, Mátyással fegyverszünetet kívánt kötni. Ennek érdekében a királlyal Markersdorfban kívánt találkozni, annak ellenére, hogy ezt a császár kétszer is megtiltotta. De ez mégis megvalósult Miksa főherceg beleegyezésével.²⁸⁸
    Bécsújhely bevétele, több hónapi harc után csak kiéheztetéssel sikerült, mivel a vár parancsnoka, Wulfensdorfer szívósan védekezett. A várat több külváros vette körül, melyek bevétele lassan haladt, így a király ismételten a kiéheztetés mellett döntött. Az élelem fokozódó hiánya miatt Gyalókay Jenő szerint júniusban Wulfensdorfer tárgyalásokat kezdett, ennek eredményeként hétheti fegyverszünet jött létre. A várba Mátyás augusztus 17-én vonult be.²⁸⁹
    A fegyverszünet E. Kovács Péter szerint a következő év júniusáig tartott.²⁹⁰
    Az 1487. december 16-án megkötött békében abban egyeztek meg, hogy a háború jogosságának eldöntését a pápára bízzák, és ha ebben Mátyásnak adnak igazat a pápai követek, akkor azután a választófejedelmek nem nyújtanak a császárnak ellene segítséget. A béke ezen feltételek mellett létre is jött, és a herceg lemondott a tartományok feletti fővezérségről.

    Követjárások Franciaországba és Svájcba, egyezkedés a Habsburgokkal. 1487-ben a király a váradi püspököt, Filipec Jánost küldte Franciaországba, miután Sankfalvi visszaérkezett, feladata Fraknói Vilmos szerint az volt, hogy Dzsem herceg kiadatását Mátyás számára elérje, valamint az is, hogy a már megkötött francia szövetség végrehajtásáról gondoskodjon. VII. Károly és nővére számára 12 000 arany értékű ajándékokat vitt magával.
    Úti célja előbb Milánó volt, ahová március 11-én érkezett, s itt is tárgyalásokat kezdett. Ám később Franciaországból levelet kapott, és kijelentette, hogy oda kell utaznia, és a házassági ügyet – mely Corvin János és Bianca Sforza hercegnő között köttetne – visszaérkezésekor fogja elintézni. Június 8-án a követ végre Ausburgba érkezett, ahol 10-én tiszteletére díszebédet rendeztek. Dzsem herceg kiadatásának ügye azonban nehézségekbe ütközött, mert – mint Fraknói írja – a pápa és Velence is ellenezte, hogy a török herceg Magyarországra kerüljön.²⁹¹
    Második követsége sem volt szerencsésebb. Pedig Teke Zsuzsa szerint minden halat felvásárolt, hogy a királyi udvar kedvében járjon.²⁹² November 2-án hagyta el Lyont, és november 15-én már Milánóban volt, ahol a fent említett házasságot Corvin János nevében Bianca Sforzával megkötötte. Innen november végén elutazott. Végül az eredetitől eltérő utasítás szerint Velencén át utazott Bécsbe.²⁹³
    Az 1487. év elején Mátyás Kökericz Miklóst Zürichbe küldte. Küldetésének két feladata volt. Az egyik, hogy megakadályozza, hogy a svájci kantonok Miksát támogassák. A másik, hogy Milánó és Svájc között szövetséget hozzon létre.²⁹⁴
    Azonban nem járt sikerrel egyik megbízatása sem, ugyanis a svájci kantonok nagy része szövetséget kötött Miksával. A Svájc és Milánó közötti szövetség pedig azért hiúsult meg, mert a milánói herceg nem volt hajlandó pénzzel támogatni a svájci kantonokat.²⁹⁵
    Mátyás, bár a szász herceggel megkötött fegyverszünetét a császár ellenezte, mégis beleegyezett meghosszabbításába, mivel fiát Brugges városában 1488 elején fogságba ejtették, és halállal fenyegették. Ezért apja elhatározta, hogy maga indul kiszabadítására.²⁹⁶
    A fegyverszünet megkötésénél Mátyás megbízottai nikolsburgi Cristof Liechtenstein ausztriai tartományi marsall és Leopold Brantz voltak. Mátyás a fegyverszünet meghosszabbítását elfogadta, és erről 1488. június 5-én okiratot adott ki.²⁹⁷
    E. Kovács Péter szerint Miksa 1489-től át is vette a tárgyalások vezetését.²⁹⁸
    A római király békét akart, ezért tanácsosát, Mecken Gáspárt küldte Mátyáshoz. Frigyesnek ez ellenére volt, és fiát a követség feltartóztatására szólította fel, mert ha létrejönne a béke, abból semmi jó nem származna nekik.²⁹⁹
    Teke Zsuzsa következőképpen ír a tárgyalásokról: „…A tárgyalások puhatolódzó jellegűek voltak, végleges döntést nem lehetett várni tőlük.”³⁰⁰ A tárgyalások eredményeképpen a fegyverszünetet újra meghosszabbították 1489. december 8-áig. A felek ugyanakkor abban is megállapodtak, hogy 1489. december 8-án újra találkoznak. A találkozóra Melk várában került volna sor, erre a betegeskedő Mátyás azonban már nem tudott elmenni.³⁰¹
    A további tárgyalások sem vezettek eredményre, habár Teke Zsuzsa szerint Mátyás hajlandó lett volna a császárnak visszaadni a karintiai és a stájerországi területeket, ha a császár elismeri fiát, Corvin Jánost Bosznia és Horvátország királyának.³⁰²
    A tárgyalások Linzben folytatódtak, ezek vezetését Miksa vette ismét kezébe a Habsburgok részéről. Linzben a tartományok feladását kérte a főherceg a magyar királytól, és ezért mindössze 50 000 aranyat, a császár tartozását adta volna cserébe. Mátyás követe, aki a már említett Filipec János volt, azonban négymillió aranyat követelt volna, amit Miksa elutasított. Később Miksától ment követség Budára Mátyáshoz. A császár által a tartományokért felajánlott összeg 200 000 aranyra emelkedett fel. Mátyás is leszállította korábbi követelését egymillióval, ám – Teke Zsuzsa szerint – ez még mindig jóval meghaladta az ellenség által felajánlott összeget. Ugyanakkor Mátyás még mindig tartotta ajánlatát, hogy Krajnából, Karintiából és Stájerországból kivonja csapatait, ám alsó-ausztriai hódításaihoz akkor is ragaszkodik, ha a kívánt 3 millió aranyat megkapja. A tárgyalások így ismét csak a fegyverszünet meghosszabbítását eredményezték 1490. április 23-ig.³⁰³
    Miksa a Bécsbe visszatérő magyar követtel együtt elküldte tanácsosait Mátyáshoz. A milánói követ 1490. március 10-i jelentése alapján Teke Zsuzsa szerint a tárgyalások középpontjában egy, a Corvin János és Miksa törvénytelen lánya, Anna közötti házasság terve állt.³⁰⁴
    Kisfaludy Katalin szerint a király részéről politikai rövidlátásra vall, hogy feltételeihez ragaszkodott, és nem volt hajlandó engedményekre fia érdekében.³⁰⁵
    A király 1490. április 25-ére országgyűlést tervezett, ezzel kapcsolatban van olyan nézet, hogy ezen az országgyűlésen fiát cseh királlyá akarta választani. Ez Teke Zsuzsa szerint nem valószínű, mert akkor az országgyűlésen a király nem akart személyesen megjelenni.³⁰⁶
    1490. április 6-án Mátyás kétnapi szenvedés után Bécsben elhunyt, és ez minden további tárgyalásnak véget vetett a magyar király és a Habsburgok között.³⁰⁷

    Mátyás és a császárság kérdése történetírásunkban. A kutatás számára még máig is nagy kérdés, hogy Hunyadi Mátyás császár akart-e lenni, vagy sem. Erre nézve az irodalmak álláspontja eltérő. Egyedül Fraknói Vilmos nevével találunk irodalmat Mátyás törekvése a császári trónon címmel, Fraknói Vilmos ebben azon a véleményen van, hogy Mátyás a német-római királyválasztás után, amikor Miksát vele szemben német-római királlyá választották, azután sem mondott le azon törekvéséről, hogy a császári koronát megszerezze magának.³⁰⁸ Evégből találkozott Mátyás Ulászlóval Iglauban. Tanulmányában rámutat, hogy bár Ulászló először kiállt Mátyás mellett és 50 márka lefizetését kérte Mátyás számára, ám szövetségük a történész szerint nem érte el a király célját, mert 1489-ben végül Ulászló mégiscsak elismerte Miksa megválasztását törvényesnek és erről okiratot állított ki.³⁰⁹
    Véleménye szerint ebben közrejátszott az is, hogy a császár 1488-ban, levélben arra figyelmeztette Ulászlót, hogy Mátyás mindkettejük országát elfoglalva magának a Német Birodalom élére utat nyitni törekszik.³¹⁰
    Fraknói Vilmos szerint attól a pillanattól kezdve, hogy Mátyás fiát Miksa törvénytelen lányával, Annával kívánta összeházasítani, lemondott arról, hogy magának a császári koronát megszerezze. Szerinte Mátyás számára a császári korona nem cél volt, hanem eszköz, hogy országát megvédelmezze. A császár ennek ellenére még 1489-ben azt írta Albert szász hercegnek, hogy Mátyás szíve és elméje a szent római birodalom élére sóvárog.³¹¹
    Tehát még Fraknói Vilmos szerint sem törekedett Mátyás haláláig a császári trón megszerzésére. A többi irodalom szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy Mátyás a császári trónra törekedett. Teke Zsuzsa Mátyás, a győzhetetlen király című művében leírja, hogy nem került elő olyan irat, amely Mátyás római királyságára utalna.³¹²
    Kubinyi András így nyilatkozik a kérdésről, komoly alapja van annak a feltevésnek, hogy Mátyás német-római császár akart lenni.³¹³
    E. Kovács Péter úgy véli, hogy Mátyást ismerve egyáltalán nem lehetetlen, Mátyás a császári trónra törekedett.³¹⁴
    Kisfaludy Katalin így nyilatkozik erről: „… a látszat a mellett szól, hogy ennél is többet, német–római császári koronát akart.”³¹⁵

    Mátyás politikájának megítélése. A történészek között máig vita tárgya, hogy miért erőltette Mátyás a nyugati hódításokat, és miért nem a török ellen harcolt inkább. Mint Draskóczy István írja, Mátyást azért választották meg, mert azt várták, hogy trónra kerülve, apja politikáját folytassa.³¹⁶ Ám a legtöbb történész hangoztatja, hogy a török kérdés Mátyás idejében már egészen másképp jelentkezett, mint Hunyadi János idejében, ahogy Rázsó Gyula mondja, az erőviszonyok a török javára módosultak.³¹⁷ Ezért hangoztatják is a kutatók, hogy Mátyás helyesen járt el, amikor 1464 után nem támadott, és így nem vívta ki a szultán haragját és vele támadását Magyarország ellen.³¹⁹
    Ugyanakkor azt is mondják a kutatók, hogy Mátyás nyugati politikája miatt valóban követett el mulasztásokat, Teke Zsuzsa szerint és Rázsó Gyula szerint például akkor, amikor 1481-ben a kedvező alkalmat elmulasztva nem csatlakozott a Velencei-Turkomán szövetséghez és nem támadott.319
    Teke Zsuzsa és mások is azon a véleményen vannak, hogy Mátyás nyugati hódításai tönkretették az országot és nem sok hasznot hoztak. Ugyanakkor Teke Zsuzsa szerint Mátyás hódításait mégsem lehet elítélni, bár véleménye szerint diplomáciailag 1479-re mindent elért, amit lehetett. Második háborúja pozíciójának erősítését szolgálta a császárral szemben, ám ez a háború még nyolc évig tartott. Szerinte hiábavaló vállalkozás volt, mert a bécsújhelyi szerződés érvénytelenítéséhez Mátyásnak egész Ausztriát el kellett volna foglalni.³²⁰
    E. Kovács Péter szerint Mátyás politikájának megítélése nézőpont kérdése, mert cseh politikáját sikeresnek mondja arra hivatkozva, hogy alig egy év elteltével a cseh hadjárat kezdete után király lett. Az már osztrák politikájának következménye, hogy nem választották német-római királlyá. Véleménye szerint Miksával szemben erre a herceg karrierjét ismerve esélye sem volt, és ha azért indította a háborút, hogy ezt elérje, akkor koncepciója elhibázott volt.³²¹
    Kisfaludy szerint Mátyás célja az volt, hogy a középkori Magyarországból újkori Magyarországot szervezzen, ám újításaira az ország nem volt felkészülve, így azokat kivetette magából.³²²
    Karl Nehring szerint Mátyás biztosította felsőbbségét a császári politikával szemben, ám költséges diplomáciájának sikere szerény volt. Ezzel szemben a császár dinasztikus politikáját pozitívan értékeli, mert a bécsújhelyi szerződéssel megvetette a Habsburgok uralmának alapkövét Magyarországon.³²³

    Mátyás trónjának utódlása. Mátyás, akinek halálát a kutatók többsége szerint agyvérzés okozta, törvénytelen fiát, Corvin Jánost jelölte örökösének.³²⁴ A kiszemelt utód 1490-ben roppant vagyon, 1000 falu, 49 mezőváros, 17 kastély és 30 vár birtokosa volt.³²⁵ Ez messze nagyobb volt, mint az országban bárkié.
    Mátyás, hogy fia utódlását biztosítsa, az ország főurait is megeskette arra, hogy halála után fiát választják királlyá. Ám ennek a tervnek több ellenzője is volt. Például Beatrix királynő, aki maga akart uralkodni a király halála után. Éppen ezért Kardos Tibor szerint a legnagyobb tragédia Mátyás életében az volt, hogy a két embert, akiket legjobban szeretett – fiát és feleségét –, nem tudta rávenni arra, hogy összefogjanak.³²⁶
    A trónra a hercegen kívül még hárman pályáztak. Ulászló, cseh király, Miksa, német-római király és János Albert, aki Ulászló öccse volt.³²⁷
    A királyválasztó országgyűlésre csak Mátyás temetése után került sor. Miután 1490. április 25-én Mátyást Székesfehérváron eltemették, 1490 nyarán Ulászlót választották magyar királlyá, aki 1490–1516-ig uralkodott.
    Corvin János kiesett a trónjelöltek közül, mert Csontmezőnél vereséget szenvedett apja seregétől, akik Ulászló szolgálatában álltak fizetség ellenében.³²⁸
    1492-re meg is tisztították a trónkövetelőktől az országot, mivel azonban zsoldot nem kaptak, raboltak, fosztogattak, és így a hatalom számára csak terhet jelentettek. Kinizsit bízták meg azzal, hogy a fosztogató sereget szétverje. Erre a Halászfalva mellett lezajlott csatában került sor. Tagjai közül azonban 2000 ember Miksa szolgálatába állt.³²⁹
    A király hódításai halála után sorra elvesztek, 1490 augusztusában az ausztriai várak sorra nyitották meg kapuikat Miksa előtt.³³⁰
    Mátyás osztrák hódításai tehát elvesztek halála után, de a Bécsújhelyen kötött szerződést annak ellenére sem sikerült érvényesíteniük a Habsburgoknak, hogy Miksa háborút indított II. Ulászló ellen. 1506 nyarán ugyanis megszületett Lajos herceg, Ulászló egyetlen fia, aki még apja életében Csehország és Magyarország törvényes uralkodója lett. 1526-ban a törökök Mohácsnál legyőzték a magyar sereget II. Lajos a csatatéren maradt. A törökök bejöttek az országba és ez azt eredményezte, hogy a Habsburgok már csak három részre szakadt Magyarországot örökölhettek.

²⁴¹ Károlyi Árpád: Adalékok Frigyes császár és Mátyás király viszályai történetéhez. Atheneum Részvéttársulat, Budapest, 1892. 33. p. könyvnyomdája továbbiakban Károlyi: Adalékok
²⁴² U.o. 34. p. latinból fordította: Tóth Gergely doktorandusz hallgató
²⁴³ Történeti Szemle VI. 1917. In: Fraknói Vilmos: Beckensloer III. Frigyes német császár szolgálatában. 180. p. A továbbiakban Beckensloer Frigyes szolgálatában
²⁴⁴ U.o. 181. p.
²⁴⁵ Matthias Corvinusz, Kaiser Fridrich III und das Reich. München, 1975. 132. p., Fordította: Fehér Bence
²⁴⁶ Történeti Szemle VI. 1917. In: Beckensloer Frigyes szolgálatában. 183. p.
²⁴⁷ Karl Nehring: Matthias Corvinus, Kaiser Fridrich III und das Reich. München, 1975. 135. p., Fordította: Fehér Bence, A továbbiakban Karl Nehring: Matthias Corvinus
²⁴⁸ U.o. 135. p.
²⁴⁹ U.o. 135. p.
²⁵⁰ Károlyi Árpád: Adalékok Frigyes császár és Mátyás király viszályai történetéhez. Budapest, 1892. 34–36. p. IV. számú irat, latinból fordította: Tóth Gergely doktorandusz hallgató
²⁵¹ U.o. V. számú irat 37. p. latinból fordította: Tóth Gergely doktorandusz hallgató Nehring: Matthias Corvinus. 135. p.
²⁵² U.o. 135. p.
²⁵³ Fraknói Vilmos: Mátyás király magyar diplomatái. Budapest, 1900. In: Bánffy Milós 45. p.
²⁵⁴ Károlyi: Adalékok… 1892. In: IX számú irat 46–48. p.p. Latinból fordította Tóth Gergely
²⁵⁵ U.o. X. számú irat 49. p. Latinból fordította Tóth Gergely
²⁵⁶ U.o. 52. p.
²⁵⁷ U.o. 52. p
²⁵⁸ Teleki József: A Hunyadiak kora, V. kötet. Pest, 1856. 149. p.
²⁵⁹ Károlyi: Adalékok… 20. p.
²⁶⁰ Teleki József: A Hunyadiak kora, V. kötet. Pest, 1856. 163. p.
²⁶¹ Károlyi: Adalékok. In: XX számú irat 65–66. p.p.
²⁶² Karl Nehring: Matthias Corvinus. München, 1975. 136. p.
²⁶⁸ Karl Nehring: Matthias Corvinus, Kaiser Fridrich III. und das Reich. München, 1975. 154. p. Fordította: Halkovics Zoltán
²⁶⁹ Történeti Szemle VI, 1917. In: Fraknói Vilmos: Beckensloer III. Frigyes német császár szolgálatában. 283. p.
²⁷⁰ Szerk.: Liptai Ervin: Magyarország hadtörténete I. Bp., 1984. 128. p.
²⁷¹ Szerk.: Nagy Iván–Nyáry Albert: Magyar diplomáciai emlékek Mátyás király korából I-IV. In: III. 17. 22. p. Fordította Simon Éva doktorandusz hallgató
²⁷² Karl Nehring: Matthias Corvinus, Kaiser Fridrich III. und das Reich. München, 1975. 160. p.
²⁷³ U.o. 163. p.
²⁷⁴ U.o. 158. p.
²⁷⁵ U.o. 129. p.
²⁷⁶ Szerk.: Lukinich Imre: Mátyás király – Emlékkönyv születésének 500. évfordulójára. Bp., é.n. In: Gyalókay Jenő: Mátyás a hadszervező és hadvezér. 288. p.
²⁷⁷ Szerk.: Liptai Ervin: Magyarország története I. Bp., 1984. 131. p.
²⁷⁸ Tóth Zoltán: Mátyás király idegen zsoldosserege (A Fekete sereg) Bp., 1925. 234. p.
²⁷⁹ Károlyi Árpád: Adalékok… 1892. 25. p.
²⁸⁰ Karl Nehring: Matthias Corvinus… München, 1975. 164. p. Fordította: Halkovics Zoltán
²⁸¹ Teke Zsuzsa: Mátyás, a győzhetetlen király. Bp., 1990. 147. p.
²⁸² Karl Nehring: Matthias Corvinus. München, 1975. 168. p. Fordította: Halkovics Zoltán
²⁸³ Szerk.: Nagy Iván–Nyáry Albert: Magyar diplomáciai emlékek I–IV., In III. 38. 44–45. p.p. Fordította: Simon Éva
²⁸⁴ Hadtörténelmi közlemények 1891. Kápolnai (Poer) István: Magyar sáncok Felső-Ausztriában. 28–31. p.
²⁸⁵ E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. Bp., 1990. 128. p.
²⁸⁶ MDE III. 134. 216–219. pp. Fordította: Simon Éva. Maximián herceget magyar fordításban Miksaként ismerhetjük.
²⁸⁷ Fraknói Vilmos: Mátyás törekvése a császári trónra. Bp., 1914. 25. p.
²⁸⁸ Károlyi Árpád: Adalékok Mátyás király és Frigyes császár viszályai történetéhez. Bp., 1892. 27. p.
²⁸⁹ Szerk.: Lukinich Imre: Mátyás király – Emlékkönyv születésének 500. évfordulójára In: Gyalókay Jenő: Mátyás a hadszervező és hadvezér. 294. p.
²⁹⁰ E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. Bp., 1990. 128. p.
²⁹¹ Fraknói Vilmos: Mátyás törekvése a császári trónra. Bp., 1914. 40. p.
²⁹² Teke Zsuzsa: Mátyás a győzhetetlen király. Bp., 1990. 194. p.
²⁹³ Fraknói Vilmos: Mátyás törekvése a császári trónra. Bp., 1914. 43. p.
²⁹⁴ U.o. 45. p.
²⁹⁵ U.o. 45. p.
²⁹⁶ U.o. 27. p.
²⁹⁷ U.o. 75–76. pp.
²⁹⁸ E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. Bp., 1990. 108. p.
²⁹⁹ Károlyi Árpád: Adalék Mátyás király és Frigyes császár viszályai történetéhez. Bp., 1892. 5. p.
³⁰⁰ Teke Zsuzsa: Mátyás, a győzhetetlen király. Bp., 1990. 204. p.
³⁰¹ Kisfaludy Katalin: Matthias rex. 1983. 194. p.
³⁰² Teke Zsuzsa: Mátyás, a győzhetetlen király. Bp., 1990. 206. p.
³⁰³ U.o. 208. p.
³⁰⁴ U.o. 210. p.
³⁰⁵ Kisfaludy Katalin: Matthias rex. Bp., 1983. 189–190. p.
³⁰⁶ Teke Zsuzsa: Mátyás, a győzhetetlen király. Bp., 1990. 221. p.
³⁰⁷ U.o. 211. p.
³⁰⁸ Fraknói Vilmos: Mátyás törekvése a császári trónra. 12. p.
³⁰⁹ U.o. 48. p.
³¹⁰ U.o. 54. p.
³¹¹ U.o. 54. p.
³¹² Teke Zsuzsa: Mátyás, a győzhetetlen király. Bp., 1990. 66. p.
³¹³ Kubinyi András: Magyarország története
³¹⁴ E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. 156. p.
³¹⁵ Kisfaludy Katalin: Matthias rex. Bp., 1983. 108. p.
³¹⁶ Draskóczy István: A 15. század története. Bp., 2000. 205. p
³¹⁷ Szerk.: V. Molnár László–Rázsó Gyula: Hunyadi Mátyás emlékkönyv – halálának 500. évfordulójára. Bp., 1990. In: Rázsó Gyula: Hunyadi Mátyás török politikája. 153. p.
³¹⁸ E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. Bp., 1990. 145. p.
³¹⁹ Rázsó Gyula: Hunyadi Mátyás török politikája. 159. p. és Teke Zsuzsa: Mátyás, a győzhetetlen király. Bp., 1990. 231. p.
³²⁰ Teke Zsuzsa: Mátyás, a győzhetetlen király. Bp., 1990. 233. p.
³²¹ E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. Bp., 1990. 116. p.
³²² Kisfaludy Katalin: Matthias rex. Bp., 1983. 198. p.
³²³ Karl Nehring: Matthias Corvinus, Kaiser Fridrich III. und das Reich. München,1975. 154. p. Fordította: Halkovics Zoltán
³²⁴ E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. Bp., 1990. 167. p.
³²⁵ Kisfaludy Katalin: Matthias rex. Bp., 1983. 109. p.
³²⁶ Kardos Tibor: Ki volt Mátyás király? Bp., 1984. 68. p.
³²⁷ E. Kovács Péter: Matthias Corvinus. Bp., 1990. 195. p.
³²⁸ U.o. 195. p.
³²⁹ Kisfaludy Katalin: Matthias rex. 1983. 192. p.
³³⁰ U.o. 195. p.