Sütő Csaba András

Carthago partjai felől felszólamol Aeneas…

Íme, lássatok… amit még birtok; gyertek, s lássatok… csodát

így kenődünk szét a
reggel felőli fényben
ahogy a kerítésen
általba szarintott
vajas kenyér

         – hűhahahaha –

pofával lefelé
és a vörösre dermesztettett
száraz polip – új Kharübdisz

         – tegnapi ok ádék –

(mögötte Salvék, Salutok és Avék)

megmozdul még a sétára gerjesztő L-ágyék

a kifröccs, csent vakuzott vajat
rengő gyomorcsápokkal befalja…

Em ber-ber! CARTHAGO vérzik!


hajód csak kósza átutazó
(visszatérsz majd úgy hiszem)

sarjad még a szikkadt, kirepedt
casus bellire pedzett ízetlen beszédű föld

„Fű, fa, levegő!” (egyik sincs!)
Füst! Lustán kél Ilion felől… Pompei felé…
űz és tűz a nap,
új történelmet betűz…

föld! gyepdöngölve matúrából
vandál jövőt álmodik;
a fele-ség a zsebben
biztos helyrejtve helyrehehehe
a háton a szíjakkal rögz ítve
(hírnevünk nagyként, nem kisebbként öregbítve)

az értékes tárgyak
az apa lejárt idejű, koslatolgató
vizslatás(k)a; a szatyortáska
         ’ANCHISÉS’
hón a latt a Schweizer Kaleidoscoop

a sanda-banda vizsgavizslatása
törihekusustorog
(let /it/ be) the honor
glory to the brave
leave it for communa – selfish
Finnigan, (a)WAKE!(s)