Sárközy Zoltán

színész (Nyíregyháza, 1934. november 23.)

    Születésem után nem sokkal Szolnokon gyerekeskedtem. 1950-ben miniszteri korengedéllyel, Gellért Endre tanácsára, felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1951-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtetett Téry Árpád, és a főiskolát távoktatás keretében itt fejeztem be.
    Téry Árpád személye és az akkori társulat egy életre meghatározóvá vált számomra.
    Sokfelé játszottam: 1955–56-ban Egerben, 1957-ben Kaposváron, 1958-ban Békéscsabán. 1959–60-ban Szolnokon. 1961-ben szerződtem vissza a debreceni Csokonai Színházhoz, amelynek örökös tagja vagyok. Több alkalommal szerződhettem volna budapesti társulathoz, de mivel 1972-től szinte napjainkig elég sok szereppel kínált meg a filmgyár és a televízió, nem lettem hűtlen Debrecenhez.
    Ez alatt az 53 év alatt igen sok szerepet játszottam, többnyire nagy karakterszerepeket, de szívesen kirándultam olykor-olykor a zenés műfaj világába is.
    Az elmúlt fél évszázad alatt voltak hullámvölgyek és csúcsok a pályámon, de a mélypontokon sem estem kétségbe, a kudarcokból tanulva arra törekedtem, hogy a rám osztott szerepeket jól vagy még jobban életre tudjam kelteni. Csak egyszer fordult elő, hogy pályát akartam változtatni, de színházunk akkori művészeti főtitkárának, H. Pétery Nikolának bölcs tanácsa és az akkor műsorra tűzött Németh László: Erzsébetnap-ban játszott béna Varga Jani szerepének sikere megváltoztatta elhatározásomat.
    1976-ban Jászai-díjjal, 1977-ben Csokonai-díjjal, 1984-ben érdemes művészi kitüntetéssel ismerték el művészi munkámat. 1994-ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kaptam meg.

Örkény: Tóték Ranke őrnagy szerepében

    A színházban megformált sok-sok alak közül nehéz kiválasztani szerepeket, de mégis hadd említsek meg egynéhányat:
    Első debreceni kedves szerepem a Nyugtalan boldogság című operettben Szenyka.
    Katona J.: Bánk Bán (Ottó); Balassi B.: Szép magyar komédia (Silvanus) Örkény: Pisti a vérzivatarban (Pisti) Örkény: Tóték (Őrnagy) Kocsis István: Megszámláltatott fák (Ranke őrnagy); Szabó Magda: Az a szép fényes nap (Bönge); Görög tragédiák (Kreon); Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (Ill); Páskándi Géza: Vendégség (Sochino); Zerkovitz: Csókos asszony (Tarpataki báró); Szabó Magda: Kiálts Város (Sztavriász); és mire ez az írás megjelenik, eljátszom Patrik Süskind: Nagybőgő című monodrámájának szerepét.
    Hogy teljesebb legyen a szerepek sora, egy-két film- és tv-szerep:
    Bacsó Péter: Jelenidő (Szemanek igazgató); Dobrai György: Áldozat (A „Férfi”); Zsurzs Éva: A falu Jegyzője (Cifra); Dosztojevszkij: Feljegyzések egy egérlyukból (Grigoríj); Gábor Pál: Hosszú vágta (Müller).
    Mit mondhatnék még?
    Ez alatt az ötven év alatt mindig kiegyensúlyozott családi háttér vett körül, ami nagyban segített abban, hogy teljes odaadással tudjam végezni munkámat.
    Szenvedélyesen szeretem a színházat. Minden egyes szerep megformálása izgalommal tölt el.
    A bemutatóig a siker vagy a bukás Damoklész-kardja lebeg a színész feje felett, s ha egy teljes embert sikerül életre kelteni a színpadon, az kimondhatatlan jó érzéssel tölt el.
    A filmekben, tv-játékokban, tv-filmekben olyan nagy művészekkel dolgoztam együtt, mint Páger Antal, Szabó Sándor, Latinovits Zoltán Kálmán György, Sulyok Mária, Jordán Tamás, Mensáros László stb.
    De itt, Debrecenben is olyan kollégáim voltak, mint Solti Bertalan, Sós Imre, Simor Erzsi, Novák István, Lontai Margit, Gerbár Tibor, Sárossdy Rezső.
    Sok jó és sok kevésbé jó rendezővel találkoztam pályám során. Véleményem szerint a jó rendező ugyanolyan szuverén egyéniség, mint a színész. Se több, se kevesebb. Alkotó társa annak. Tükröt tart, és nem diktátor. A rossz rendező diktatórikus. Föléhelyezi magát a színésznek, és rákényszeríti a saját elképzelését.
    Hadd említsek meg néhány számomra nagyon kedves és nagyon tehetséges rendezőt, akikkel szívesen dolgoztam és dolgoznék ma is együtt: Fehér György, Zsurzs Éva, Vámos László, Lendvai Ferenc, Pincés István, Horváth Z. Gergely, Timk Carol, Marek Okopinszki.
    Szívesen mondok verseket is. A költészet számomra mindig pihenést és kikapcsolódást jelent.
    Szeretem a fiatal művészkollégákat, akik mindig türelmetlenek, elégedetlenek, és mindig mindent el akarnak játszani. Én is ilyen voltam fiatalkoromban. Gyakran próbálom nyugtatni őket és óvni pályánk azon buktatóitól, amiken én már keresztülestem.
    Egy fél évszázadot eltöltve a pályán elmondhatom, hogy elégedett vagyok, és ugyanakkor mégis szomorú.
    Mégpedig azért, mert amikor ezt a pályát elkezdtem, a színházművészet nagyon fontos és megbecsült volt Magyarországon. És ez még így volt évekkel később is. Ma viszont, úgy tűnik, a színházművészet a perifériára szorult anyagilag is és erkölcsileg is. Napjainkban igazából a közönség szeretete és tapsai éltetnek bennünket.
    Hiszem, hogy ez belátható időn belül megváltozik, és a színházművészet visszakerül az őt megillető helyére!