Az elmúlt években végzett tudományos kísérletek már-már elhitették velem, hogy sejtjeinket és az öregedéssel járó programot okos életvitellel átírhatjuk. És akkor jön ez a felkérés, és megingatja azt a hitemet, hogy még mindig fiatal vagyok. Most mérleget kellene készítenem az életemről, amelyet hol nehéznek és göröngyösnek, hol könnyűnek és biztonságosnak hiszek. Aszerint, milyen a hangulatom, választhatok: mire emlékezem. A második világháborúra, az alázúduló bombák látványára vagy a gettóba vezető hosszú útra a hullák és a korbácsot suhogtató nyilasok között. 1945 januárjára is van miért emlékezni: egy szükségkórházzá átalakított, ablaküveg nélküli könyvtárteremben fagyott meg az öcsém születése után négy nappal. Elvették az anyámtól, és az udvaron magasodó hullahegyre dobták. De a szépre, az igazán nagy pillanatokra is emlékezhetek: lányom születésére és tehetséges emberré válására, öcsém, unokaöcsém életpályájára, szerelmekre, barátokra, hű társra…
Apámtól az írás és a politika iránti érdeklődést tanultam meg, és azt, hogy senki nem lehet olyan önfeláldozó és tisztességes, hogy a XX. század ezt hasonló tisztességgel viszonozza. Annyi csapdát állított elénk a történelem, hogy boldog, akinek sikerült valamelyiket kikerülnie. Anyámtól a szelídséget kaptam, és mindkettőjüktől a szeretetet, én is igyekszem továbbadni. A szentpétervári egyetemi évekből a nyelvészet hagyta bennem a legkisebb és a kultúra a legnagyobb élményt. Az Ermitázsban tanultam meg lelkesedni a festészetért, a nagyszerű színházakban a művészetért.
Szakmai pályám látszatra unalmasnak tűnhet: 45 éve a Népszava szerkesztőségében dolgozom, több mint három évtizeden keresztül a külpolitikai rovat vezetője voltam. Nem tartozom azok közé, aki úgy érzik, végighazudták az elmúlt évtizedeket és mindig is az abszolút igazság birtokában voltak. Sokáig elhittem, hogy ennek az igazságnak a birtokosa vagyok én is, ma már tudom, hogy sem tegnap, sem ma ez a szerencse nem jutott osztályrészemül. Nem csak én voltam ezzel így. A múlt század sok államférfije közül néhányat itt-ott közelebbről is láthattam. Talán egy sem akadt közülük, aki ne hitte volna: övé a bölcsek köve. Szédületes karrierek és bukások tanúja lehettem szakterületemet, a Szovjetunió, Oroszország és Kína elmúlt évtizedeit nyomon követve. Sok szépet és rútat láttam a világból, amely, hűen az elmúlt századhoz, produkált csúfat, mocskot, nyomorúságot, Bombayben a luxusszálloda előtt az utca kövén szülő nőt, éhező egyiptomi gyerekeket, ugyanakkor olyan csodákat, mint Párizs, New York vagy Athén. Jeruzsálemben éltem át azt a marcangoló élményt, hogy egy talpalatnyi földön milyen indulatok képesek földrengésszerű hullámokat elindítani. Ezek aztán végigsöpörnek a világon, minél fejlettebbnek, „globalizáltabbnak” hisszük magunkat, annál gyorsabban.
Ha csak végigtekintek több mint hetven országról írt cikkeimen vagy a nemzetközi eseményekről küldött tudósításaimon, megdöbbent: mi mindenen ment keresztül a XX. század meleg- és hidegháborút megélt embere, mondjuk Nixon amerikai elnök moszkvai látogatásától Gorbacsov és Reagan genfi, washingtoni, majd moszkvai kézfogásáig. A kubai rakétaválság meglegyintett az atomháború veszélyével, a „kínai kulturális forradalom” tombolása vagy a kambodzsai tömegmészárlás a politikacsinálás esztelen gátlástalanságával.
Amikor 1990-ben ott voltam Moszkvában a magyarországi szovjet csapatkivonásokról szóló egyezmény aláírásánál, az is eszembe juthatott, hogy minket a gettó pincéjéből egy orosz katona szabadított ki. Ami az elmúlt század ellentmondásairól sok mindent elárul.
A Tienanmen téri diáktüntetők és szimpatizánsok hatalmas tömegével sodródva a pekingi utcán, majd a tüntetés leverését követően abból is leckét kaptam, nem az egyes emberek érzései, vágyai, hitei vagy tévhitei formálják elsősorban az eseményeket, hanem a politikai erőviszonyok és érdekek lökik ide vagy oda a magukat szuveréneknek és függetleneknek álmodó embereket.
Ilyen volt számomra a XX. század, már amit láttam belőle. Sok mindent el kellene felejteni, a megélt örömöket pedig átmenteni. Talán egyik sem fog sikerülni.
