Édesapám születésemkor önálló kovácsmester volt, majd 1945-tól a Ganz Vagon- és Gépgyárban, 1954-től nyugdíjazásáig a Bajai Állami Gazdaságban dolgozott a szakmájában. Édesanyám mindvégig háztartásbeli volt.
A könyvekkel nagyon korán megbarátkoztam, a meséskönyvek után negyedikes-ötödikes-hatodikos koromban a „ponyvakorszak” következett, valósággal faltam a cowboyregényeket és az idegenlégiós történeteket. Aztán hetedikes koromban jött a nagy fordulat, az Ady-élmény, és ez olyan elemi erejű volt, hogy egész életpályám további alakulását meghatározta. Ettől kezdve már tudatosan úgy válogattam meg olvasmányaimat, hogy legbenső szándékom szerint valamilyen formában irodalommal foglalkozó ember lesz belőlem.
A kiskunhalasi Szilády Áron Gimnáziumba már ezzel az elhatározással mentem, és a szerencsés véletlen úgy hozta, hogy olyan osztályba kerültem, ahol több társam is kiemelten irodalmi érdeklődésű volt, szinte egymással versengtünk abban, ki olvas és ki tud többet irodalomból. Úgyhogy én a gimnázium négy éve alatt végigolvastam a magyar irodalom teljes és a magyarul akkor hozzáférhető világirodalom csaknem teljes élvonalát.
Jeles eredménnyel érettségiztem 1953-ban. A szegedi egyetemre jelentkeztem magyar szakra, de amint az várható volt, „férőhely hiányában” nem vettek föl. Anyai nagyapámnak ugyanis korábban volt tizenegy hold földje és cséplőgépe Ford traktorral, emiatt kuláknak minősíttetett, így én kulákgyerenkek számítottam. A gimnázium melegen javasolt továbbtanulásra, de a Mélykúton kiállított vagyoni igazolásban ott állt, hogy „nevezett nagyanyja falusi kizsákmányoló” pedig a földet és a cséplőgépet a traktorral már évekkel azelőtt elvették, és nagyapám is két éve halott volt. 1954-ben szintén hasztalanul próbálkoztam meg a fölvétellel.
Időközben alkalmi munkákat végeztem, pénztáros voltam a Mélykúti Földműves-szövetkezetnél, később édesapám akkori munkahelyén, a Bajai Állami Gazdaság bácsborsódi üzemegységében mázsáló. És ami a legtovább tartott: két évig sorkatona voltam a kalocsai lövészezrednél, aknavetős irányzó, egészen az őrvezetőségig vittem itt.
1957-ben végre fölvettek a szegedi egyetemre, magyar–történelem szakra. Végig kitűnő és jeles tanuló voltam, népköztársasági ösztöndíjas; kitüntetéses oklevéllel végeztem 1962-ben.
Végzés után rögtön az újkori magyar irodalomtörténeti tanszékre kerültem oktatónak. Munkámban az külön örömet szerzett, hogy nem zárkóztam be az irodalomtudomány egyetlen szűk szeletébe. Tanítottam irodalomtörténetet, verstant, műfajelméletet, irodalomelméletet, esztétikát, az irodalomtudomány történetét. Korszakszerkesztője voltam az 1994-ben megjelent Új magyar irodalmi lexikonnak, méghozzá a szívemhez legközelebb álló korszak, a XX. század első felének anyagát szerkeszthettem. Így tehát munkásságom átöleli nemcsak az irodalomtörténetet, hanem az -elméletet és a filológiát is. Egyetemi doktori értekezésemet Juhász Gyula munkásságáról írtam 1963-ban, kandidátusi értekezésem a művészi tükrözés elméleti-esztétikai kérdéseivel foglalkozott, ezért 1985-ben megkaptam a filozófiai tudomány kandidátusi fokozatát.
A Tiszatájba már hallgató koromban írtam kritikákat, később rendszeresen tanulmányokat is. 1967-ben a folyóirat rovatvezetője, 1975 áprilisában pedig főszerkesztője lettem. Eszmei törekvéseinkben mi a demokráciát jóval tágasabbnak szerettük volna, mint amilyen volt, s az összmagyarság sorsügyeit is jobban fölkarolandónak láttuk. Emiatt gyakori volt az összeütközésünk a politikai vezetéssel, mígnem 1986 nyarán a politikai bizottság döntése nyomán két szerkesztőtársammal, Annus Józseffel és Olasz Sándorral együtt leváltottak. 1989-ben rehabilitáltak bennünket, akkor én a szerkesztőség elnöke lettem s maradtam 1997 márciusáig, a szép évfordulóig: éppen akkor lett ötvenéves a Tiszatáj.
Egyetemi főállásomból 1996-ban mentem nyugdíjba. Ugyanettől kezdve még egy különlegesen érdekes és fontos munkát végezhettem: 2000-ig tagja voltam a Duna Televízió kuratóriumi elnökségének.
Eddig hozzávetőlegesen száznyolcvan tanulmányom és kritikám jelent meg, rövidesen napvilágot lát Szigorúan ellenőrzött mondatok címmel és A főszerkesztői értekezletek történetéből 1975–1986 alcímmel írott könyvem is, és javában dolgozom a Kányádi Sándor munkásságát elemző tervezett könyvemen. A többit meg majd meglátjuk.
