Körülöttem mindig történik valami. Így volt ez hetven évből – eddig – ötvenkét éven át, s remélem, így lesz mindaddig, míg sorsom homokórája lepereg.
E bevezető sorok magyarázatot igényelnek. 18 éves koromig is eleven életet éltem, de a történések mint egyént érintettek: szülői szeretet, jó iskolák, hirtelen háborús borzalom, apám halála, családi újrakezdés, érettségi. Hogyan tovább? Elindultam egy sajtópályázaton, megnyertem, és felvettek a Magyar Távirati Irodába gyakornokként. Nos, innen számítom életemnek azt a több mint ötikszes szakaszát, amelyben hömpölygött körülöttem a világ, és én, a hírvivő figyeltem, tudósítottam, kommentáltam, értékeltem itthon és külföldön, békés diplomáciai tárgyalásokról éppúgy, mint forrongó utcákról.
Az MTI-ben dolgozni – szerintem – az egyik legszebb újságírói munka. Mert az emberek legalapvetőbb igényét, a kíváncsiságot, az érdeklődést, a tudni akarást elégíted ki a híradás, a hírszolgálat, a tájékoztatás, a nyilvánosság igen gazdag eszközrendszerével. Egy hírügynökség az újdonságok vására, kapható ott szenzáció, megbízható információ, félhivatalos értesülés, felröppent kacsa és sok-sok hihető meg hihetetlen történet. Úgy érzi az ember, hogy ott ül ország-világ közepén és mindenről tud, legalábbis azt hiszi.
Ügyeletes külpolitikai szerkesztőként én értesültem először az Indira Gandhi elleni merényletről, és az én kezemen ment át először a hír az első szputnyik fellövéséről. Talán szerénytelennek tűnök, de igaz: én voltam az MTI legfiatalabb külföldi tudósítója, huszonöt éves koromban kerültem ki Varsóba, ahol négy évet dolgoztam, majd hosszabb-rövidebb ideig más országokból küldtem a híreket.
A Magyar Távirati Iroda számomra a boldog pályakezdés és a kiteljesedő szakmai fejlődés színtere volt. Ott, ahol kezdtem pályámat, eljutottam a legmagasabb posztig. Ez ritkán adatik meg egy embernek.
Nagy szerencsém, hogy még mindig a hírek forgatagában élek, bár már nem az MTI-ben. S munka közben megfogalmazódnak bennem azok a tapasztalatok, amelyeket szívesen átadok embertársaimnak. A legfontosabb: legyünk nagyon kíváncsiak. Akarjuk tudni, mi és miért történt, kik mozgatják az eseményeket és mit képviselnek, milyen érdekek csapnak össze, és ezek harcában hol a mi helyünk. Éljünk a tájékozódáshoz való jogunkkal, mert minden cselekedetünk rugója: az információ.
A szokás nagy úr. Amikor hazamegyek, még ma is sokszor tudósítom a családot, mit tudtam meg hazai és külföldi történésekről. Felkészültnek kell lennem, mert kritikus a közönség: mind a hat unokám.
