A régi nyolcosztályos gimnáziumot Debrecenben végeztem: az alsó négyet a Református Kollégium Gimnáziumában, a felső négyet pedig az állami Fazekas Mihály Gimnáziumban. Magyar szakos tanári diplomát is a debreceni egyetemen szereztem, majd ugyanitt 1959-ben Barta Jánosnál doktoráltam.
Az egyetemet 1956-ban fejeztem be, s egy évet a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziumban tanítottam. 1957-től 1962-ig Debrecenben az Egyetemi Könyvtárban dolgoztam. 1962-ben költöztem Budapestre, és ettől kezdve nyugdíjazásomig különböző iskolákban tanítottam. Nyugdíjazásom után meghívtak az akkor megalakult Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészkarára, ahol docensként a XIX. századi magyar irodalom második felét adtam elő, de speciális kollégiumot tartottam Adyról, Gyulai Pálról, a romantikáról és más témakörökből is. Négy év után innen eljöttem, és a Környezetvédelmi Minisztériumban lettem főosztályvezető.
Írásaim 1953 óta jelennek meg. Irodalomtörténeti tanulmányokon és szakkönyveken kívül írok kritikákat és publicisztikai jellegű írásokat is. Kritikusi munkásságomért a Táncsics Mihály Alapítvány 1995-ben Irodalomkritikusi Díjjal tüntetett ki.
Az Ady és barátai új megvilágításban című könyvemmel a debreceni egyetemen 1997-ben megszereztem a PhD tudományos fokozatot.
Írásaimmal sok vitát váltottam ki, amelyek azonban engem soha nem zavartak, mert ugyanazt az életelvet vallom, amit Gyulai Pál: „Magammal akarok békében élni, és nem másokkal.”
Eddig tizennyolc önálló könyvem jelent meg, s ezek között vannak publicisztikai jellegű kötetek is. Szakmai érdeklődésem elsődlegesen a Petőfi és Ady közötti magyar irodalomra terjed ki, de publikáltam elég sok tanulmányt és könyvet a XX. századi magyar irodalom tárgyköréből is. Például könyvet írtam Adyról, Illyés Gyuláról, Szabó Dezsőről, és két kötetet is publikáltam Márairól. (Márai Sándor a magyarságról és a zsidóságról, s a második: Az emigráns Márai Sándor a magyarságról és önmagáról.)
Fiatalkoromban nagyon jó barátságban voltam Latinovits Zoltánnal. Azokban az években, amikor ő Debrecenben és Miskolcon szerepelt, és rendkívül súlyos depressziói voltak, a velem való levelezése tartotta benne a lelket (ezt ő maga írta meg egyik levelében). Ezeket a rendkívül fontos dokumentumokat a Mundus Kiadó 1996-ban önálló kötetben jelentette meg Magasból a mélybe címen, s alcíme is van a kötetnek: Latinovits Zoltán levelei Beke Alberthez. Ebben a könyvben Latinovitsnak harminchét hozzám írt négy-öt oldalas levelét adtam ki, belőlük egy olyan Latinovits-arckép alakul ki, amely egyáltalán nem azonos azzal, amelyet a kritikátlan rajongói alakítottak ki róla. Éppen ezért a Latinovitsról szóló írások és könyvek ezeket a leveleket s az egész kötetet többnyire meg sem említik, mert nem illik bele a közismert Latinovits-legendába.
Az irodalomtörténészek közül Földessy Gyulát, az ismert Ady-kutatót és Ady személyes barátját, továbbá Komlós Aladárt és Barta Jánost tekintem mestereimnek és példaképeimnek.
Könyveim csak 1994 óta jelennek meg, mert a kommunista rendszerrel mindig szemben álltam: sem az elméletét, sem a gyakorlatát nem tudtam elfogadni. Igaza van Márainak, aki azt írja, hogy a kommunista rendszer aljasabb a nácizmusnál is. Tragédiának tartom, hogy a kommunista pártot a rendszerváltáskor nem tiltották be, ugyanúgy, mint Oroszországban. Ebben az esetben nem ülhetnének a parlamentben egykori kommunisták és kiszolgálóik, s nem prédikálhatnának a demokráciáról.
A legnagyobb emberi bűnnek a gyávaságot tartom, mert a gyáva embert mindenre rá lehet venni. A diktatúrák is csak azért tudtak létrejönni, mert a tömegek gyávák (és vakok) voltak ahhoz, hogy ellenálljanak. Erős nemzeti érzés él bennem, és nem tudom elképzelni, hogy barátságban lehessek olyan valakivel, aki kényes helyzetekben gyáván meghunyászkodik vagy tagja az MSZP-nek. Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy magyar az, akinek fáj Trianon. Az MSZP-nek pedig nem fáj, hiszen ez a párt az internacionalizmus talaján áll.
Református vallású vagyok, s nemcsak azért, mert annak kereszteltek, hiszen családom minden tagja évszázadok óta kálvinista, hanem akkor is az lennék, ha történetesen valamilyen más keresztyén vallásra kereszteltek volna. Meggyőződésem ugyanis, hogy a református vallás a legtisztább igei egyház, és a kálvinisták mindig az igazi nemzeti ügyek mellé álltak. Nem véletlen, hogy szabadságharcaink is mindig református vidékeken robbantak ki.
Az egész magyar irodalomban Vörösmartyt és Adyt tartom legnagyobbaknak, mert ők fejezték ki legtökéletesebben az élet teljességét. De kettőjük közül is Ady a nagyobb, mert neki ehhez elegendő volt egyetlenegy műfaj, a líra, míg Vörösmartynak ehhez több műfajra volt szüksége.
