Mácz István

lelkész (Gyoma, 1934. január 28.)

    Azt nem tudom, hogy Mécs László hány éves korában írta a Fényt hagyni magunk után! című versét. Azt azonban tudom, hogy egyre gyakrabban vallom szavaival: „Ó bár csak tudnánk távozáskor / fényt hagyni, mint a Messiás.” – „Vagy legalább mint az Anyák”, – „Vagy legalább is mint a Nyár”

„Vagy legalább is mint a Nap,
melyet elnyelt az alkonyat,
de a legbúsabb éjben is
világít még gyöngyvirágban,
a liliomban, mécsvirágban.
Az életünk olyan tűnékeny.
Ó szent fényt hagyni volna jó!”

    Fény nincs árnyék nélkül. Életemben, életművemben legalább arányaiban gazdagabb volt a fény, mint az árny? Ki képes ezt megítélni?

    Az elmúlt hét évtizedben, hogyan szőtte át életemet és jellememet
    – a történelem rettenete és szépsége,
    – népem tragédiái és szabadságharcai,
    – egyházam emberi árnyai és isteni ragyogása,
    – családom vereségei és megdicsőülései.

    Olyan kérdések, amelyre éppoly nehéz válaszolni, mint arra, hogy jellemem és életem tettei miként hatottak az általam megélt történésekkel népem, egyházam, családom életében.

    Ismert és ismeretlen őseimtől öröklött ajándék tehetség kibontakozott-e bennem önmagam és mások javára, és úgy adtam tovább vérségi és szellemi utódaim életfolyamába, hogy ők kiegyensúlyozottabb életet élnek majd kincseiket másokkal megosztva?

    Kérdéseim gyarapodnak az évek múlásával, a válaszok kevésbé. A választ semmiképp nem a kimondott vagy leírt szavaim adják meg, hanem a hét évtized, a még elkövetkező évek tettei – és ki tudja, a szívekben, a könyveimben meddig őrzött emlékem.

    Pilinszky Jánossal vallom: „Amiként kezdtem, végig az maradtam. / Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom.” Öntudatra ébredésem óta érint a Szépség, a Jóság, az Igazság. Érint a Titokzatosság, a Szent. Isten bűvöletében és vonzásában élek. A hit, a remény, a szeretet tágra nyitja Előtte és az emberek felé a szívemet. Holott vagyok, mint minden ember: „Simul justus et peccator”.

    „Az ember érthetetlen misztériuma, hogy valódi életét sorsától függetlenül éli.” (Hamvas Béla) Sorsom kanyargósan egyenes útjáról s állomásairól honlapom (www.macz.hu) és a Ki kicsoda 2002. kötet tájékoztatja az érdeklődőt. A szerkesztőség által kért életvallomásomban „valódi” életemről próbáltam írni.
    És ha a költővel vallom, hogy „Ó szent fényt hagyni volna jó!”, akkor reményemet sem titkolom el, miszerint, ha Puszta Sándor költeményben feltett állítását és kérdését életemre vonatkoztatom, akkor a kérdésre igen a válasz:

„én is hóba írt
jel vagyok!

marad ha létem
itt hagyom
utánam csöppnyi
cinkenyom?”