Ferenczes István

Rodostó

Részlet

Háromszáz esztendővel ezelőtt kezdődött a Rákóczi-szabadságharc: I. Rákóczi Ferenc 1703-ban, 27 évesen, zászlót bontott a magyar függetlenségért a török uralom alól felszabadult országra telepedő Habsburg-abszolutizmus ellen. Az alkotmánysértések, a súlyos adóterhek, a katonai önkényeskedések, a vallási türelmetlenség, az elbocsátott végvári katonák koldusbotra jutása – az általános csalódottság a társadalom széles rétegeit állította a kuruc felkelők mellé, akiknek élére a bécsújhelyi fogságából lengyel földre menekült vezérlő fejedelem, Magyarország és Erdély legelőkelőbb családjának a sarja állt: apja I. Rákóczi Ferenc, anyja Zrínyi Ilona, (mostohaapja Thököly Imre). A fejedelem az 1711. évi fegyverletétel és a szatmári békekötés után nem élt az amnesztia lehetőségével, a kis-ázsiai Rodostóban halt meg 1735-ben. Hamvait 1906-ban hazahozták, és a kassai dómban helyezték el.

Itt Zágonról álmodom
tehát szabad vagyok
Csak szolgának mehetnék haza
árnyéknak
hidegnek
innen édesanyám

Szívem kinyílik
akár a kemencetűz
Mégsem világít
Megrozsdásodtak a vasfüvek
s ige nincs
mi utat nyitana
Európa legkeletibb partján
senkiföldjén
fogynak napjaim
Sárral tapasztom fülem
hogy hallanám
földbe taposott otthonom jaját
Félremagyarázható a csönd
Menthetetlen gyarmatosítja
pusztuló elmém
meghódolt arcomat
a bűnben
Még lázítom
még lázasítom
Jövendőnk vallatom
Gyújtogatója vagyok
a lefutott csillagoknak
lelenc-fia a fájdalomnak
akikből mint legyőzött zsoltár
kicsordul
szárazon a sírás
Világítsd meg virágaiddal
az éjszakát anyám
égesd el értem
jéggyertyáit az eszterhéjnak
Nem holtat
élőt kell gyászolj
Jövendőm lett a múlt
ez a szememre sárgult
szabadságlevél
Elfér tenyeremben
akár a nyár
Sirasd el anyám
s többé ne írj