Cesare Pavese

A szőlőskert

Ariadnét a labirintusban tett kaland után Thészeusz Nesszosz szigetén „felejti”, de hamarosan felkarolja az éppen Indiából hazatérő Dionüszosz, és végül a lány is helyet kap a csillagok között.
(Leukotea és Ariadné)
L.	„Sokáig sírsz még, Ariadné?”
A.	Hát te, honnan jössz?”
L.	A tenger felől, mint te. Szóval, kisírtad magad?”
A.	Már nem vagyok egyedül.”
L.	Azt hittem, ti, halandó nők csak akkor sírtok, ha valaki hallja.”
A.	De gonosz nimfa vagy te.”
L.	Így hát elment ő is? Mit gondolsz, miért hagyott el?”
A.	Azt sem tudom, ki vagy.”
L.	Egy nő, aki megtette azt, amit te nem. Megpróbáltam a tengerbe ölni magam. Inónak hívtak. Egy istennő megmentett. Most a sziget nimfája vagyok.”
A.	Mit akarsz tőlem?”
L.	Ha így kérdezed, akkor már tudod. Azért jöttem, hogy tudd: a te szép szavú, fürtös ifjúd elment, örökre. Eldobott. A fekete vitorla, mely eltűnt a horizonton: az utolsó emlék tőle. Fuss, ordíts, vesd utána magad, vége.”
A.	Téged is elhagytak, hogy megpróbáltad megölni magad?”
L.	Most nem rólam van szó. Meg sem érdemled, hogy rád pazaroljam az időt. Buta vagy és makacs.”
A.	Nézd, tengeri nimfa, nem tudom, mit akarsz tőlem. Amit mondasz, kevés és túl sok egyszerre. Ha meg akarom ölni magam, nélküled is menni fog.”
L.	Figyelj rám, te kis buta! A te fájdalmad, az semmi.”
A.	Azért jöttél, hogy ezt elmondd?”
L.	Mit gondolsz, miért hagyott el?”
A.	Ó, nimfa, hallgass…”
L.	Jól van, sírj csak. Így könnyebb egy kicsit. Ne beszélj, felesleges. Ha sírsz, elszáll a makacsság és a gőg, és a fájdalmadat annak látod majd, ami. De amíg nem szakad meg a szíved, amíg nem nyüszítesz, mint egy szuka, és nem akarod életed parazsát a tengerbe szórni, addig nem mondhatod, hogy ismered a fájdalmat.”
A.	Már megszakadt… a szívem.”
L.	Csak sírj, ne beszélj… Te nem tudsz semmit. Másvalaki vár.”
A.	Ki vagy te, nimfa?”
L.	Leukotea. Értsd meg, Ariadné: a fekete vitorla elment. Soha nem jön vissza. Ennek a történetnek vége.”
A.	Az életemnek van vége.”
L.	Másvalaki vár, te kis buta. Nem imádtál egy istent sem a hazádban?”
A.	Melyik isten hozná vissza a hajót?”
L.	Azt kérdeztem, milyen istent imádtál?”
A.	Van a hazámban egy hegy, melyet még a hajósok is féltek. Ott nagy istenek születtek. Őket imádtuk. Már mindhez fohászkodtam, de egyik sem segít. Mit tegyek? Mondd meg te.”
L.	Mit vársz az istenektől?”
A.	Már semmit.”
L.	Akkor jól figyelj. Valaki meghallotta a szavad.”
A.	Mi ez az egész?”
L.	Higgy nekem, valaki hallotta a sírásod.”
A.	Ugyan már, Leukotea, ki hallotta volna?”
L.	Az istenre gondolsz, Ariadné, vagy a szép fiúra?”
A.	Nem tudom. Azt mondtad, isten? Én leborulok az istenek előtt.”
L.	Végre megértetted. Ez egy új isten. A legifjabb. Látott téged, és tetszel neki. Dionüszosznak hívják.”
A.	Nem ismerem.”
L.	Thébában született, és a világot járja. Boldog isten. Mindenki őt követi és magasztalja.”
A.	Hatalmas?”
L.	Nevetve öl. Bikák és tigrisek kísérik. Ünnep az élete, és tetszel neki.”
A.	De hol látott engem?”
L.	Ki tudja. Jártál már a parti lankák szőlőiben, késői órán, amikor a földből különös illat árad? Szúrós, erős szag, a fügéhez és a fenyőhöz hasonló. Amikor érik a szőlő, és a levegő must szagától terhes. Néztél-e már meg gránátalmát vagy a virágát? Ott uralkodik Dionüszosz, a borostyán hűvösében, a fenyőfaligetben és a szérűkben.”
A.	Nincs olyan hely, ahol az ember elrejtőzhet az istenek szemei elől?”
L.	Kedvesem, hisz maguk az istenek a hely, a magány és a múló idő. Eljön Dionüszosz, és úgy érzed majd, mintha a szél rabolt volna el. A szél, amely végigsöpör a szérűkön és a szőlőskerteken.”
A.	Mikor jön el?”
L.	Leányom, én azért vagyok itt, hogy bejelentsem. Miatta ment el a hajó.”
A.	És te, te honnan tudod?”
L.	Thébai vagyok, Ariadné. Az anyja a nővérem.”
A.	Az én hazámban úgy tartják, hogy az Ida hegyén istenek születtek. Senki nem ért soha feljebb a legfelsőbb erdőknél. Mi még a hegy árnyékát is tiszteljük. Hogy hihetném el mindazt, amit mondasz?”
L.	A múltkor merészebb voltál, kicsim. Tán nem láttad istennek a fürtös fejűt is?”
A.	Az életét mentettem meg ennek az istennek. Mit kaptam cserébe?”
L.	Sokat. Reszkettél és szenvedtél. Meg akartál halni. Megtudtad, mit jelent felébredni. Most egyedül vagy, és egy istenre vársz.”
A.	És milyen ő? Nagyon kegyetlen?”
L.	Minden isten kegyetlen. Minden kegyetlen, ami isteni. Elpusztítja az esendőt, aki ellenáll. Ahhoz, hogy erősebben ébredj, engedned kell az álomnak. Egy isten sem sajnál semmit.”
A.	Ez a te… thébai istened… azt mondtad, nevetve öl?”
L.	Csak azt, aki ellenáll. Aki ellenáll, megsemmisül. De nem könyörtelenebb a többinél. A mosoly soha nem hagyja el az arcát.”
A.	Olyan tehát, mint egy halandó.”
L.	Ez is egy ébredés, gyermekem. Olyan lesz, mint egy helyet, egy hullámot vagy a nap egy óráját szeretni. Egy ember sem ér ennyit. Az istenek mindig léteznek, amíg mindaz, amiben benne élnek. Amíg a kecskék a fenyvesekben és a szőlőkben ugrándoznak, addig tetszeni fog neked, és te is tetszeni fogsz neki.”
A.	Meghalok majd én is, mint a kecskék.”
L.	A szőlőskertek fölött, éjjel, ott vannak a csillagok is. Egy éjjeli isten vár rád. Ne félj.”

Nagy Ágnes Noémi fordítása