Petőcz András

Háború, polgár, isten

1. Háború körkapcsolásban

Fáradt vagyok, bedőlök az ágyba,
alvás előtt még belenézek
a háború-körkapcsolásba,
nehogy alulinformált legyek.

Az asszony nem szól rám, a
gyerek sem üvölt, mintha
tudná, hogy világhelyzet van
végre, és jár az a kis pihenés.

Azt mondják, már a szomszédban
is lőnek. És azt is mondják, elkez-
dődött a le. És hogy a szomszéd már
ki is ennek ürügyén a fél rokonságot.

Nem tudom, igaz-e az, amit az em-
berek beszélnek. Én csak nézem
a tévén a fényeket, és élvezem,
hogy a bombázóknak gyönyörű a teste.

2. A polgár joga

A háború? Moziban unalmas dolog,
a színészek úgyis túlélik azt,
és győznek a jók. Ráadásul
sztárgázsit kap majd a főhős.

Jogom van valami másra!

Fotelból, fáradtan, sör mellett
nézni a háború-körkapcsolást,
és látni, hogy szenved a másik,
aki nem én, és aki messze.

Talán ez az, mi föl tud még dobni.

Sietek haza az este,
csillogó gépeket látok,
füstfelhő, tűz, törmelék, hamu:
eseménydúsak hétköznapjaim.

3. Szorong az isten

A sarokban ül, és szorong az isten.
Annyira sápadt és fáradt az arca!
Homlokán piros pattanás. Véres.
Már megint elvakarta.

Nem néz rám, ahogy a szobába lépek.
Teszi magát, mint aki játszik.
Két napja kitalált valami teremtő-gépet,
úgy látom, azon bogarászik.

Aztán egy bolygóért az ágy alá mászik,
mint akinek csak ez a dolga. Fogja
a bolygót, a kéket, és a nyitott ablakon át
a levegőégbe hajítja.

A párkányról, miként a remények,
elrebbennek a seregélyek.