Ébert Tibor

Ujjatlan torkolat

a megnemértések tutajai úsznak
csobbanások nélkül
a partok szemei látják
kavicsok sóder kiszáradt törzsek
tuskók vasálarc-mosolyok
mosolytalan rozsdák
nincsenek örvények hömpölygés
a mély pikkelyes ígérete
a felszín okoskodása
vizek már nem születnek
                                      folyók
igyekszik a megadás-vonulás
sodrás láthatatlanul
s talán a forrás emlékeivel
vár az ujjatlan torkolat
                                  (ölelésre)
a tutajok csak úsznak úsznak
mögöttük lapátolják a csöndet
                                 csöndjeivel

Üledék

percek üledéke
zárójelek közt ténfergő
                                éjszakák
látszatbizonyosság
nappalok türelme ékezeteimmel
                             még bennem
vagy csak az egész
                             szemfényvesztés
szemfényvesztések áldozata
mely kóvályog felszínéről menekül
kapaszkodna a semmi vonzásában
önként süppedve egyre
tátogó fel-felmoccanó
                             egymásra rakódással
szemek lábak karok nélkül
új közegében így ölt időtlenséget
tudatom minden halál … … …