Kriston Vízi József

„Jakab pap kapuján…”

Nyelvcsiszolópapírlapok

MTI-hír: Az első sikeres nyelvátültetés – A bécsi Általános Klinikán egy negyvenkét éves férfin hajtották végre a műtétet. A férfinak rosszindulatú daganat képződött a nyelvében és az állkapcsában. A 14 órás műtét során az orvosok eltávolították a tumort, és új nyelvet illesztettek be. A beteg jól van, de egyelőre más részletekkel nem szolgált a kórház.

(Bécs, 2003. július 20.)

    Lukácsy András, kiváló kortárs írónk Elmés játékok, játékos elmék című élvezetes kötetében rövid kis értekezést közöl az úgynevezett nyelvgyötrésről.¹ Miközben gazdag és jellemző példákat sorakoztat a latin auktoroktól, így Erinus csaknem két és fél ezer esztendő távlatából fennmaradt első klasszikusától („O Tite tute Tati tanta / Tyranne tulisti” – tulajdonképpen verstöredék) Grätzer József hírhedett magyar gyűjteménygyöngyeiig, filoszunk egyúttal így summáz: „Mi, magyarok szegények voltunk nyelvgyötrőben. Legalábbis nem sokat tartott fenn az emlékezet az ipafai pap fapipáján kívül.”²
    Kovács Ágnes folklorista (1919–1990) és mások (pl. Matijevics Lajos, Faragó József, Fábián Imre vagy Gazda Klára) jóvoltából azonban immár tudjuk, hogy a magyar nyelv a megelőző századokban is kitermelte a maga csiszolását sajátosan szolgáló formulákat, csaknem proverbiumokká vált és jellemző hungarizmusokat.³ A kutatás és a feldolgozás során végül is az úgynevezett formulamesék típus katalógusában helyet kapott ’nyelvtörőket’ 23 jellemző és karakteres csoportban közölte. (MNK 2323A–Z*. Azonos betűvel kezdődő szavakból alkotott, vagy azonos illetve hasonló hangokat tartalmazó mesék. Gyermekmondókák, nyelvtörők.)⁴ „A nyelvtörőket olyan szavak, szókapcsolatok, szócsoportok alkotják, amelyeknek kezdőhangjai azonosak, vagy a szavakban ugyanazon magánhangzók ismétlődnek. Állhatnak olyan kifejezésekből, melyeket nehéz egymás után kiejteni, tehát kimondásuk sikeres vokális produkciót jelent” – írja Kovács Ágnes, a délvidéki néprajzkutatók eredményeire hivatkozva.⁵
    Szemlézésünk előlegzéseként már most megnyugtathatjuk a nyelvéért aggódó olvasót: az anyag és az ezt szolgáló források bőségét tekintve korántsem oly gyengécske nyelvgyötrő-tárunk, mint ahogyan azt (Lukácsy) „András Mester” vélelmezte!
    Az 1872-ben útnak indított Magyar Nyelvőr hasábjain mindenes szépíró, nyelvész (vagy csak amolyan népköltészet iránt szenvedelmes) elődeink „szójátékos mondóka; szóhabarlatok; sebesen mondandó; gyorsmondókák; mondóka; alliteratios mondoka; régi pohárköszöntések/!/” címszavak alatt közöltek/közlik ezt az izgalmas szókapcsolat-szócsoport családot. Kikövetkeztethető s legalább a 17. és 18. század fordulójáig visszavezethető „régiség” mivolta pedig ugyancsak figyelemre méltó, ha idevesszük az alábbi kútfőket, mint pl. Dugonics András (1820), Edvi Illés Pál (1835), Bezerédy /vagy Bezerédj/ Amália (1840), Ballagi Mór (1850), Gáspár János (1863) vagy Illésy György (1864) is.
    Nézzük most végig a magyar nyelv/terület nyelvtörő gyorsmondókáinak legjellegzetesebb változatait, azok (tájföldrajzi, nyelvi kifejezés- és szófordulatszerű, gyakoriság alapú stb.) érdekességeit, s itt-ott a napi empíria által megállapítható életrevalóságukat. A Kovács Ágnes és Benedek Katalin által készített s most bemutatásul szolgáló huszonhárom nyelvtörő-gyorsmondóka csoportba összesen 547 változat tartozik. A XVII. század végétől az 1980-as évek közötti időszakban született írásos (nyomtatott, valamint kéziratos), tehát rögzített nyelvi formulák nyújtotta adalékok közül ismertség/gyakoriság (? – ez az összefüggés sajnos még nem tisztázott!) szempontjából legtöbb változattal az „Ókút, kőkút körül ireg-forog tarka-barka fényes farkú jércetyúk” –szókapcsolat formula szerepel. Első említése az MTA Kézirattárában őrzött Illésy György-féle hagyatékban olvasható (Debrecen, 1864). „Előéletét” jelzi, hogy – Kovács Ágnesék szerint – Bezerédy Amália és Gáspár János gyermekeknek szánt „népies” műköltészeti példái között is szerepel. Igaz, ez már a főváltozat oldalági rokonaként megjelenő „Két kút…”, „Két kék tyúk…” és/vagy „Két pék két szép kék képet tép…” verziójaként tűnik fel.⁶ [Így már persze érthető, hogy miért is ez a csoport vezeti a mennyiségi tabellát…] E képzeletbeli, illetve alkalmi statisztikai úton – meglehet kissé mondvacsinált – rangsorban az ún. ’Körülkarimásítalanítás’ típusú következik (48 említés).⁷ „Sajt, ha én téged körülkarimásítalaníthatnálak, mindjárt körülkarimástalanítanálak” – jegyzi minden bizonnyal már a XIX. század elején is ismert szókapcsolat-füzért Illésy György uram. E típus másik változatát is ő előlegezi már: „Ha én ezt a tálat megkáposztásítalaníthatnám…” kezdettel. Érdekes (és nem egyedülálló), hogy az utóbbi csoportra csak a történeti Bihar megyéből vannak számba vehető adatok. Ugyancsak, a sorban harmadik legnagyobb számban ’A csinai csikós csikaja’ típusú gyorsmondóka szerepel. A Dunától keletre csaknem minden jelentősebb táji-nyelvi kutatópontról (Kiskunság, Galga-vidék, Palócság, Tiszántúl, Partium) ismert nyelvpróbáló-mondóka mondat teljes egészében így hangzik Vozári Gyula első ismert lejegyzésében: „Iszik a csinai csikós csikaja a Tiszán, sárga cserép csengő cseng a csinai csikós csikaja nyakán”.⁸ A ’csinai csikós’-t – természetesen – másutt a ’csetneki; csöngölei; csatlaji; csetleji; csetleki; csattai; csaturki/!/’ váltja föl. A Csallóköztől Észak-Erdélyig – publikációk bizonyítják – ismert s talán a legegységesebb szöveg formulával gyakorolt ma is a „Nem minden szarka farka tarka, Csak a tarka fajta szarka farka tarka”-féle circulatum.⁹ Dugonics András ’Magyar példabeszédek és jeles mondások’ című jeles gyűjteményében olvashatjuk a témánkhoz tartozó egyik nyelvtörőt s annak kommentárját: „Jobb egy ludnyak, mint két tyúknyak – Ezt a közmondást arra szerzették, hogy megpróbállyanak valakit, ha vallyon ezt tizszer egymásután elmondhattya és ez ritkán esik.”¹⁰ Sajátos logika szerint idekerült az „Akkor isznak a betyárok (másutt molnárok – KVJ megjegyzése), mikor jó nyár jár reájuk…” variáns is Hajdú, Torontál, Brassó, Bihar megyékből; az 1876 és 1980 között húzódó egy évszázad jelentős folklórgyűjteményei alapján.¹¹
    A magyar folklórgyűjteményekben való szereplés gyakorisága szempontjából még említésre méltó a két tucatnyi változat mezőnyének első harmadából a „Kedves kollegám Károly! Kedden kedvem kerekedett kikocsikázni Kisküküllőbe. Kocsisom karja kitört. Kérlek, küldj két kiló karbolt kocsisom karja kezelésére. Köszönt Kálmán.”, a „Sárga cserép cin csészébe cukros csirke comb!”, valamint a sokfelé elhíresült, s lám Lukácsy által is fölemlegetett „Az ipafai papnak fapipája van, mert az ipafai papi pipa papi fapipa.” Ezek közül az elsőt és a másodikat viszonylag későn, 1912–18 között a Bihar megyei Nagyszalontán jegyezte le Szendrey Zsigmond¹². Mindkettőn a kollégiumi diákköltészet (vagy annak utánzása) teljes egészében érződik. Hasonló, tréfálkozó-pajkoskodó eredetet gyanítunk a ’papi fapipa’ esetében is, bár Illésy Györgynél már a XIX. század közepén ott találjuk.¹³
    A – nem csupán a mai felnőtt nemzedékek számára – szintén klasszikus nyelvtörő és -gyakorló a „Répa, retek, mogyoró, / Korán reggel ritkán rikkan a rigó…” formula mennyiségi szempontból is jegyzett – s adatok vannak arra, hogy már az 1800-as évek első harmadában ismert volt.¹⁴
    A vizsgált gyorsmondókák s nyelvtörők, sajátos „circulusok” – több mint félezer változatot számláló! – típusai közül időben a legkorábbiakat is szemügyre vettük, így most ezekről szólunk röviden.
    Ezek sorában elsőként a ’Kákom-bákom…’ típusú figyelemre méltó. SZENTSEI György 1600 és 1700-as évek fordulóján keletkezett énekes könyve így ír: „Egyik mondja másiknak: minde ellopták rákomat, nem vészik mákomat.” Dugonics András pedig a ’Kákom bákom ember’ kifejezéshez fűzött mondókaként közli egy évszázaddal később: „Hátamon a zsákom, Zsákomba a mákom, Mákomba a rákom. Kirágta a zsákom, Kihullott a rákom, Elszéllyedt a mákom. Ki szánja a károm, Fogja föl a rákom, szeggye fel a mákom.”¹⁵ Szintén Dugonicsnál találkozhatunk először a ’Szép síp-szó’ típusú formulával, amely az Edvi Illés által 1835-ben magyarként jellemzett nép nyelvi példái között hozza az alábbit: „(Zálogosdi, nehéz szók kimondásával) Soha sem hallottam szebb sipszót, mint a szászsebesi szép sipszó.”¹⁶ Hajdú, Bihar, Csanád és Brassó vármegyékből való feljegyzésekben ismert csak az elmúlt másfél évszázad intervallumában…! Szintén e (lejegyzés szempontjából) korai időszak jellegzetes, tréfás és nyelvi fejtörőként, próbaként jegyzett formulája a ’Kilenc kulcsa, pince kulcsa’ típusú. „Kilenc kulcsa, pince kulcsa, Kilenc puszta pince kulcsa.” – idézi be Edvi Illés az előzőhöz teljesen hasonló kontextusban.
    Gáspár János 1863-ban közzé tett, s a korábbiakhoz képest jócskán kibővített, autentikus „népi” folklór szövegekkel dúsított „Csemegék…” című gyűjteménye viszont már a legtöbb és legjelentősebb gyorsmondóka és nyelvtörő formula típusát tartalmazza. Így például a „Kerekes kerekét kereken kerekíti kerekre”¹⁷, a „Meguntam gyönyörű Győrnek gyöngyvárában laktomat”¹⁸, valamint a szintén már elhalványult s nyelvi szempontból (ki tudja, miért is, de) kikopott „Gyönyörű gömbölyű gyömbér gyökér” típusú gyorsmondóka. Ha számszerűleg kevés adattal is, de Gáspár és Bezerédy „országosan ismert” gyűjtései mellett a Felvidékről, Bácskából és Bihar megye több településéről egyként ismerősnek tűnik.

    Rövid ízlelgetés után is jó okunk van feltenni, hogy e nyelvi-szöveg formulák jó részében (nem csupán a lejegyző műveltsége miatt) megtapasztalható a nevelői törekvés, szándék és hatás, más esetben pedig egyes „alkotások” folklorizációja, mint pl. az „Ipafai papnak…” és hasonszőrűek esetében történt. Szendrey Zsigmond nagyszalontai gyűjteményében ez már egyértelműen feltűnik – s nincs is mit finnyáskodnunk, nyelvileg az a tendencia látszik, mint amit annak zenei aspektusában Bartók s Kodály és kortársaik megtapasztaltak.
    Karinthy Frigyes legendás személyi titkára, a nevezetes Grätzer József, minden társas szórakozások atyja az 1920-as években csokorba szedte a nyelvgyötrők javát (Sicc címmel több tucat teljes és tematikus kiadást megért), amelyben régi és maga kitalálta típusai között az alábbiakat szerepeltette – így népszerűsége révén a széles körben vett társasági lelemény-ismeret állandó tartozékává váltak:

„Két pap – kék pap. Két kis kék pap két képet kap.
Két kék kőkút körül két szép tyúk kerül.
Jó nyár jár rája.
A bagi pap kapuján két kék vadgalamb búg.

Kilenc öles köleskazal.
Vasmag meg mágnesvas(mag).
Éjjeliőrellenőrzőóraszalag.”¹⁹

    A jó emlékezetű s nem csupán a színészvilág vagy a logopédia művelői javának körében legendás Montágh Imre beszédnevelő műveiben, s az általa alapított iskola gyakorlatában ma is fontos mozzanat és módszer a beszédkészség és -technika fejlesztésére a nyelvtörők s -pörgetők használata.²⁰
    A mai általános iskolás nemzedék legifjabbjai, első osztálytól kezdve, artikulációs ügyességük fejlesztésére, beszédtempójuk fokozására – említett példatárunkból már ismerősként visszaköszönve – az alábbi sajátos szókapcsolatokon „nyelvelhetnek” egymással:
    „Kongó boltban minden jó van.”, „Két kis kút körül két kis tyúk kerül.” vagy „Kerekes kerekét kereken kerekíti kerekre.”²¹
    Rajtunk is múlik, lesz-e szükség az újabb században nyelvcserére!?

Irodalom
Ballagi Mór: Magyar példabeszédek. Szarvas, 1850.
Bezerédy Amália: Flóri könyve. Pest, 1840.
Dugonics András: Magyar példabeszédek és jeles mondások. Szeged I–II., 1820.
Edvi Illés Pál: Miben áll a magyar nemzetiség? In: Magyar Hazai Vándor 5. Pest, 1835.
Faragó József–Fábián Imre: Bihari gyermekmondókák. Bukarest, 1982.
Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken. Bukarest, 1980.
Gáspár János: Csemegék… Kolozsvár, 1863. /3. kiadás/
Hernádyné Hámorszky Zsuzsanna: Ábécéskönyv, 1. osztály. Mozaik Kiadó, Szeged, 1995., 2000.
Kovács Ágnes: Hol kezdődik a mese? In: Népi Kultúra – Népi Társadalom XI-XII. 287–517. Budapest, 1980.
Kovács Ágnes: Nyelvtörők. In: Magyar Néprajzi Lexikon, 4. 52–53. Budapest, 1981.
Kovács Ágnes–Benedek Katalin: Magyar Népmese Katalógus, 9. Budapest, 1990.
Kriston Vízi József: Ki minek az irigye? In: Fordulópont , 20. sz. 19–24. Pont Kiadó. Budapest, 2003.
Lukácsy András: Elmés játékok, játékos elmék. Móra Kiadó. Budapest, 1985.
Matijevics Lajos: Tíz, tíz, tiszta víz. Hagyományaink 7. Újvidék, 1976.
Montágh Imre: Gyermekszínjátszók beszédnevelő könyve. Logopédia Kiadó. Budapest, 2002.
Szendrey Zsigmond: Nagyszalontai gyűjtés. Magyar Népköltési gyűjtemény XIV. Budapest, 1924.
Vozári Gyula: Szójátékos mondóka. Magyar Nyelvőr, III. (1874) 277.

¹ Lukácsy 1985. 36–41.
² Lukácsy i.m. 38.
³ Kovács 1980. és tömörítve a Magyar Néprajzi Lexikon 4. kötetében. – Uő 1981. 52–53.
⁴ Kovács–Benedek 1990. 242–266.
⁵ Kovács–Benedek 1990. 10–11. – Az akkurátusan csoportosított anyag részletes osztályozásának szempontjai iránt érdeklődők számára v.ö.: Faragó–Fábián 1982. 22–25.
⁶ Kovács–Benedek i.m. 246–248.
⁷ Kovács–Benedek i.m. 251–253.
⁸ Vozári 1874. 277,
⁹ Kovács–Benedek i.m. 264–265.
¹⁰ Dugonics 1820. I. 23. – Dugonics és más 19. századi proverbium gyűjteményeinek történetéhez lásd: Kriston Vízi 2003.
¹¹ Kovács–Benedek i.m. 258., 29–41. példaszámok alatt.
¹² Szendrey 1924. 178., 133., illetve 131. – Hiv: Kovács– Benedek i.m. 243. és 256.
¹³ Kovács–Benedek i. m. 249–250. – hiv.: Illésy Debrecen, Hajdu m., 1864. MTA Kézirattár.
¹⁴ Kovács–Benedek i. m. 265–266.
¹⁵ Kovács–Benedek i.m. 260–261.
¹⁶ Edvi Illés 1835/1929. 215.
¹⁷ Kovács–Benedek i.m. 244–246.
¹⁸ Kovács–Benedek i.m. 262.
¹⁹ Hivatkozza Lukácsy 1985. 38–39. – Kurzívval a Grätzer által „csinált” újabb nyelvgyakorlókat jeleztük!
²⁰ Pl. Montágh 2002.
²¹ Hernádyné 1995.