Miklós Pál lezárult életműve

Miklós Pál leányával, Eszterrel

    Fél éve veszítettük el Miklós Pált, a hazai Kelet-kutatás kiválóságát. 1927-ben született, Budapesten magyar–francia szakot végzett, Eötvös-kollégista volt, majd Pekingben művészettörténetet tanult. Munkatársa volt a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeumnak, az Irodalomtudományi Intézetnek, később az Iparművészeti Múzeum főigazgatója. Kínai művészettörténetet tanított az ELTE-n. Német, francia és lengyel nyelven is megjelent legismertebb könyve, A sárkány szeme, alcíme szerint Bevezetés a kínai piktúrába. Több kiadást is megért A zen és a művészet című kötete, Tőkei Ferenccel megírta A kínai birodalom rövid történetét. Ő fedezte fel újra és írta le a tudomány és a nagyközönség számára A tunhuangi Ezer Buddha barlangtemplomok című könyvében a IV. és a XI. század között látogatott híres buddhista zarándokhely szentélyeit.
    Ha többet nem tett volna, akkor is igen jelentős életmű lenne ez, de ezeken a munkákon túl is több könyve és számos tanulmánya jelent meg, amelyek lényeges művészetelméleti és művészetszemiotikai kérdéseket tárgyalnak. Magyarországon az elsők között végzett ilyen kutatásokat. Kutatásait Munkácsy-díjjal jutalmazták, irodalomtudományi munkásságáért József Attila-díjat kapott. Ismerjük őt fordításaiból is, a modern kínai irodalomból éppúgy fordított, mint középkori buddhista szövegekből. Az utóbbiakból egy válogatás Kapujanincs átjáró címmel jelent meg és vált népszerűvé kötetben. Hiteles forrásból, magyarul máig ebből a tizenöt éve kiadott könyvből tudhatunk meg legtöbbet a kínai buddhizmus bölcseletéről és gyakorlatáról. A kínai „életművészet” kérdéseinek is értő feltevője volt, bölcsen válaszolta meg ezeket a kérdéseket több munkájában. Emlékét idézve közlünk egy rövid részletet egy tanulmányából.

Sári László

    A taoista „Káma-szútra”, Dong-xuan mester ars amaloriája annyiban egyezik az indiaival, hogy mindkettő kozmikus hivatkozással kezdődik. „Dong-xuan mester így szólt: Az égalatti tízezer dolga közölt mindennél értékesebb az ember. Mindama dolgok között, amelyek az embert felvirágoztatják, semmi sem hasonlítható a nemi érintkezéshez. Mintája az Ég, mustrája a Föld, kormányozza a Yint és irányítja Yangot. Azok, akik megértik jelentését, képesek lesznek természetüket táplálni és éveiket meghosszabbítani, azok, akik nem fogják fel igazi értelmét, ártani fognak önmaguknak s idő előtt fognak meghalni.” (…)
    Dong-xuan tovább fejtegeti a kozmikus törvényekkel való összefüggést: „Dong-xuan mester így szólott: Az Ég voltaképpen balfefé forog, a Föld pediglen jobbfelé. Így következik egymás után a négy évszak, szól a férfi és követi az asszony, felül van a cselekvés, alul pedig az önelégültség; ez a természetes rendje minden dolgoknak. Ha a férfi mozdul, de anélkül, hogy az asszonytól választ kapna, vagy ha az asszony izgalomba jön, de anélkül, hogy a férfi néki tetszését keresné, akkor a nemi aktus nemcsak a férfinak lesz ártalmára, de kárt okoz az asszonynak is, mert ez nem lenne egyéb, mint a Yin és Yang között kialakult viszonynak ellenére tenni. Ha ezen a módon egyesülnének, akkor sem az egyik sem a másik nem találna semmi jót az aktusban. Tehát a férfinak is, az asszonynak is a világrendben elfoglalt helyük szerint kell mozogniok, úgy illik, hogy a férfi felülről hatoljon lefelé, az asszony pediglen alulról fogadja őt. Ha ilyen az ő egyesülésük, akkor lehet azt mondani, hogy Ég és Föld teljes összhangban vannak.”
    Az indiai Káma-szútra is esősorban a házaséletre kíván megtanítani, a kínai is. Válszjájana hangsúlyozza: „A Káma gyakorlása az alantasabb osztályok nőivel, a kasztjukból kitaszított nőkkel, a kéjhölgyekkel és a kétszer férjezett asszonyokkal sem elrendelve, sem eltiltva nincs.” És hozzáleszi: „A Kámának ily nőkkel való gyakorlása nem ismer más célt, csak az élvezetet.” A konfuciánusak is elfogadták a korai századokban a taoista ars amatoriák tanításait, de azt kizárólag a házaséletre vonatkoztatták. A konfuciánus felfogás a halhatatlanság biológiai fogalmát alakította ki: az ember utódaiban válik halhatatlanná – a házasélet célja tehát a minél tökéletesebb utódok létrehozása. Ezt a felfogást a taoisták sem vetik el, de számukra fontosabb a hathatatlanság fizikai megoldása: az élet meghosszabbítása. Ezért foglalkoznak olyan gonddal – az elixírek kotyvasztásán kívül – a légzéstechnikával, az egészség megőrzésének és a betegségek elkerülésének mindenféle módjával és a nemi élet helyes, vagyis egészséget biztosító technikájával is; az, hogy ez a házasságban vagy azon kívül történik, az ő traktatusaikban mellékes körülmény. A férfi és nő viszonya sem társadalmilag, hanem kozmikusan determinált náluk. (…)
    A kínai szöveg arról tanúskodik, hogy a kínai orvostudomány, elsősorban az anatómia, lényegesen magasabb fokon állott, mint az indiai – legalábbis Vátszjájana ismereteiben:
    „Dong-xuan mester így szólott: Amikor egy férfi és egy nő nemi érintkezéshez kezd, mindig úgy kell helyet foglalniuk, amiképp az fent le van írva, és csak ezután fekhetnek le együtt, az asszony akkor is balról, a férfi pedig jobbról. S amikor így lefeküdlek, egymás mellé, a férfiúnak hátrább kell fordítania az asszonyt, hátára fektetni őt és széttárni a lábait, majd pedig föléje kell hágnia és combjai közé térdepelnie. Kisvártatva beledöfi az ő Nefrit Szárát a Drágalátos Kapu külső ajkai közé, ebbe az árnyas sáncba, amely alacsony fenyvesnek, mély barlang takarójának látszik. Arra fogja késztetni hímtagját, hogy ebben az előcsarnokban játszadozzék anélkül, hogy abbahagyná a szenvedélyes csevegést, illetve az asszony szájában nyelvének szopogatását. Avagy fénylő orcáját fogja bámulni, s ugyanakkor fentről egy-egy pillantást fog vetni az Aranyos Hasadékra. Tapogatni fogja a hasát, a mellbimbóit és dörzsölgetni fogja a Kincses Teraszt. Ezeket művelvén, a férfiúnak vágyai lángra fognak lobbanni, az asszony pedig teljesen felbolydul lelkében. Akkor a férfi elevenen megmozgatja a Virgonc Csúcsot, majd fent, majd meg lent, végigdörzsölgetve egész mélységükben a Jadeit Ereket, egész magasságában az Aranyos Hasadékot, s így kénytelenítve magát az egész Vizsgák Csarnokának végigjátszására, végül is megpihen a Kincses Terasz jobb oldalán. Mindez nem lévén egyéb, mint kapu előtti szórakozás, mielőtt még behatolna a hüvelybe.”
    Nagyon jellegzetes különbség mutatkozik az indiai szerelmi tankönyv és a kínai taoista kézikönyv között: az indiainak alapvető módszertana az osztályozás – a kínainak a leírás. (…) A kínai szövegben a leírás olyan fiziológiai, sőt, lélektani részletezésig megy el, ami a régi kínai empirikus természetismeretnek és technikának a maga korában rendkívüli fejlettségévei mutat rokon vonásokat, s egyben magyarázza azokat a vívmányokat, amelyekkel a kínaiak egészen az újkor elejéig messze megelőzték az európai természetismeretet és technikát is.
    „Abban a pillanatban, amikor a Cinóber Hasadékból bőséges folyadék patakzik, akkor hatoljon belé a Virgonc Csúcs egészen egyenesen, folyadékot eresztve magából, amely összevegyülve az asszonyéval teljesen átáztatja a Szent Síkságot fent s a Homályos Völgyet lent. S ekkor a férfi lásson hozzá erős mozdulatokkal, hogy hirtelen betaszítsa s ismét kirántsa tagját, de oly ügyesen, hogy az asszony, magán kívül az izgalomtól, irgaloméri esedezzék. S ekkor a férfi vonja ki a tagját s vászonkendővel törölgesse meg, mind a magáét, mind az asszonyét. S ekkor vezesse be ismét Nefrit Szárát mélyen a Cinóber Hasadékba, mígnem elérkezik a Yang Teraszig. Tagja pedig hasonlatos legyen a szilárd sziklafokhoz, amely eltorlaszolja a völgy mélyét. S ekkor újra lásson mozgáshoz és könnyű taszításokkal adjon jókora. meg-megszakított ütéseket, amelyek mélyre hatolnak, s irányítsa azokat különbözőképpen, majd lassan, majd meg hirtelenül, majd távolra hatóan, majd meg gyengén, a huszonegy lélegzet ritmusára.”
    „Akkor pedig a férfi szaporázza meg a gyors és mélyre hatoló lökéseket, az asszony pedig kövesse mozgását és utánozza ritmusát. Virgonc Csúcsa, miután megostromolta a Magformájú Üreget, hatoljon előre egészen annak legmélyéig. Azon a helyen pedig tagjával néhány fordulat megtétele után észrevétlenül térjen át rövid lökésekre. Amikor pedig az asszony hüvelye megtelvén nedvekkel, elérkezik a kéj tetőpontjára, a férfi vonja vissza hímtagját. Vagyis hogyha nem vonja vissza, megindul az magától is, mikor elkezd petyhüdni; ha azonban mégis meredt maradna, vonja ki mindenképp. Bizony attól a pillanattól, amikor kártékony már a férfinak, hogy kivonja petyhüdt tagját, jobb, ha semmit sem teszen. S erre a férfinak aggodalmasan ügyelnie kell.”
    A kínai szövegben az osztályozás nem mutat rendszert, inkább csak felsorolás, empirikus ismeretek egymás után való rögzítése. Viszont mind a felsorolásokban, mind a leírásokban nagy szerephez jut a költői hasonlat. (…)
    A taoista kézikönyv legfontosabb fejezete, már ti. a taoista „életerő” megőrzése és helyes szabályozása tekintetében az, amelyikben a coitus reservalus technikáját tanítják:
    „Dong-xuan mester így szólott: Amikor a férfi érzi, hogy magját hamarosan ki fogja bocsátani, mindig meg kell várnia, hogy az asszony elérje a teljes kéjérzést. Mihelyt az asszony elérkezett oda, a férfi rövid lökéseket szaporázzon, hogy hímtagja abban a térségben játszadozzék, amely a Lant Húrjától a Magformájú Üregig terjed, mozdulatai pedig hasonlatosak legyenek a gyermekéhez, aki az anyja mellbimbója után kapdos a szájával. Azután a férfi hunyja be szemét és szedje össze lelkét; nyelvét szorítsa szájpadlásához, feszítse ívbe a hátát és merevítse meg a nyakát. Tágítsa ki orrlukait egészen nagyra, húzza ki a vállát, zárja szorosra száját és tartsa vissza lélegzetét. Ilyen módon magja nem fog elfolyni, hanem bensője felé fog felszállni saját erejéből. A férfi képes lehet teljesen szabályozni magjának ömlését. Amikor pedig asszonyokkal közösül, tíz esetből csak kétszer vagy háromszor bocsássa ki magját, ne többször.”
    A legfeltűnőbb különbség az indai Káma-szútra és a kínai között, hogy az utóbbi voltaképp nem csupán ars amatoria, hanem prenatalis paedagogia is. A taoista kézikönyvön is nyomot hagyott a konfuciánus felfogás, aminthogy az egész szellemi ételben gyakran vegyül össze a kettő: az utódok nemzésének a szempontja itt is rendkívül fontos:
    „Dong-xuan mester így szólott: A férfinak, aki gyermeket kíván, meg kell várnia, míg az asszony túlesik havi vérzésén. Ha azután a rákövetkező első vagy harmadik napon hál vele, fiat fog kapni tőle. Ha pedig a negyedik vagy ötödik napon, akkor leányt fog nemzeni. Az ötödik nap után a közösüléskor kibocsátott mag hatástalanul vész el.
    A férfinak meg kell várnia a mag kibocsátásával, hogy a nő a kéjérzés csúcsára érkezzék, de olyan formán, hogy a tetőpontot egy időben érjék el mindketten. Amikor aztán a férfi azon a ponton van, hogy magömlése bekövetkezik, azt nagy bőséggel bocsássa ki magából. Azonban előbb fektesse az asszonyt hátára, hogy csillapítsa annak szíve dobogását, s azon legyen, hogy az összeszedje magát. Ami pedig az asszonyt illeti, hunyja be szemét és figyelmét igazítsa a férfiú magvára, amit befogadni készül…”
    „Ha egyszer az asszony megfogant, kellemes munkákkal kell foglalkoznia. Pillantása kerülje el a gonosz látványokat, füle ne halljon rút szavakat. Minden nemi vágyát el kell fojtania s távol kell tartania magát az átkozódásoktól és civódásoktól. Nem használ neki, ha megijed, sem pedig, ha túlhajtja magát. Kerülje a hiábavaló locsogást és ne engedje, hogy elcsüggesszék. Ami pedig az étkezést illeti, ne éljen nyers, hideg, savanyú vagy borsos étellel. Ne kiránduljon sem kocsin, sem lovon, ne másszon meredek hegyre, ne szakadék pattjára, ne fusson le fejtőn, ne szaladgáljon. Nem tanácsos orvasságot szednie, sem pedig tűszúrásos vagy égetéses kezelésnek alávetni magát. Minden tekintetben illedelmes gondolatokkal kell foglalkoznia és folytonosan tanulmányoznia a Klasszikus Könyveket, amiket fennszóval szokás olvasni. Így lesz gyermeke okos és bölcs, törvénytisztelő és tisztességes. Ezt hívják a megszületendő gyermek nevelésének.” (…)
    Mi európaiak kissé csodálkozhatunk azon, hogy milyen fejlett biológiai, anatómiai, sőt lélektani ismeretei voltak ennek a kínai korszaknak.