Akrobat mania

    Szívszorongató érzés végignézni Gulácsy Lajos grafikáit a Mű-Terem Galériában. Mintha a teljes életmű egyetlen fókuszpont – az őrület – felé irányulna, e felé a „cél” felé törne. Sajnos a legtöbb – néha kockás papírra felfirkantott – skicc keltezése meghatározatlan, így az ember csak találgat, mennyivel készülhetett „előtte” a szóban forgó mű. Az eseményről egy rajzos képeslap tudósít, drámai tömörséggel. A rajzon kicsiny, magába roskadt, fekete alak áll velünk szemben, magas falak között (ezek valamiért lyukasak, átlátszik rajtuk az ég), a bal sarokban sortűzként felröppenő madárhad, az égen végigzúgó szelet talán ők robbantották ki, vagy az sodorja őket tova. Jobboldalt egy ciprus meghajlik a szélben, de lehet akár hosszúra nyúlt, törékeny falevél is. „Kedves Arthurka! Idegeim miatt szanatóriumban vagyok” – szól az üzenet Keleti Arthúrnak Velencéből, 1914. szeptember 8-i keltezéssel.
    Voltaképpen mindegy is a „mikor”. „S már nagyon várnak, tudod, odaát” – írta Gulácsy (Lettre de Manon). Szinte mindig a túlpartról küldte üzeneteit, túlvilági szélben. Mikor világa egésznek („normálisnak”) tetszett, már akkor is külön meseországot épített ki magának, ahol rokokó manók játszadoztak. De valahogyan Na’Conxypannal sincs minden rendben. A paprikatorony és kalácstorony mellett bizony kancsi toronyról is szó esik. Pedig látszólag idilli a béke, cilinderes urak egyensúlyozzák fejükön kissé túl magas kalapjukat kisasszonykák előtt, akiknek törzse szívet formáz. A trottyos, erős állú polgármester az egyik képből komótosan átbaktat a másikba. Hanem mintha toronyra torony, hegyre hegy tornyosulna itt, mintha összeomlani készülne ez a meseváros. Akrobat mania, ez a Na’Conxypanról készült egyik ceruzarajz címe. A Bohóc madárral című rajzon a falevélarcú bohóc (Gulácsy kedvenc alakja a bolond mellett) emelvényen egyensúlyoz tűhegyes sarkú rokokó cipőjében, az emelvény félbevágott tojásra emlékeztet, és bizonyára inog-binog. Mellette griffmadár-szörny hosszú, úszóhártyás gólyalábakon, amelyek ki tudja, hogyan bírják el a testét.
    A testrészek sem mindig maradnak együtt, ha félrebillen az egyensúly, az ördögi hinta-palinta. A Concerto bizarrón a zilált hajú fej külön lebeg a parton, míg a vízben úszó, felbukó kezek szinte fuldokolnak. A Velencei lány szelíd lánykája mögött a háttérben sötét, satírozott árny, félrecsuklott fejjel. A Salomé győztes táncosnője magasba tartja Keresztelő Szent János levágott, vértől csöpögő fejét. A Gwynplane című grafikán vigyorgó ördögarc hajol mezítelen szépség felé, a fejnek nincs folytatása, a markoló kéz a semmiből nyúlik elő.
    A szépség és a szörnyeteg burkoltan és kevésbé burkoltan amúgy is gyakori témája a Gulácsy-festményeknek és -grafikáknak. Ilyen olajfestmény 1912-ből A mulatt férfi és a szoborfehér nő. Már a kép címe is önmagáért beszél. A mulatt férfi arcvonásaiban természetesen ráismerünk a festő vastag ajkára, akárcsak a Pestis című ceruzarajzon. A grafika gulácsys eszköztárában a gonosz, sötét, ördögi többnyire sűrűn satírozott árnyalak. Lehet ez rokokó vénkisasszony parancsait leső, karmos lábú inas (Idill), farkát fogó ördögpár (Vagabondi) vagy Domina a századelőről (Nő ostorral).
    A kettősök, ha vannak, amúgy sem egyenrangúak, az egyik mindig kap a másik után, be akarja kebelezni, meg akarja rontani, be akarja feketíteni vagy éppen alantasként csúszik-mászik előtte, mint az Autodafén, ahol férfi-féreg csúszik az álló kígyónő előtt. A Pliweck herceg és a csábító szépségek című grafikán törpe herceg pislog fel a ruhátlan hölgyekre. „Ha felé nyújtod kezed, ujjaid fájó kíntól égnek, s nem mersz keresztültörni a bűvös háló perzselő körén, melyből egy másik világba lépsz át” – írja a festő (Beszéd egy ismeretlen műremekről).
    A másikat el soha nem érő kéz is eltorzul, óriásira nő: „Szép, hosszúkás, keskeny ujjaim, melyeken a körmök, mint ékkövek ragyognak, belemarkolnak a lépcső hideg kövébe, kaparni fogják, izzó kínnal vérig kaparni fogják.” Nos, a grafikákon már nem arisztokratikusan keskeny ujjakat látunk, hanem kampó-kezeket, halálkasza-kezeket. A Varázsló (Kaszás bohóc) című ceruzarajzon a bohóc haja póklábként meredezik, s ragadozóként csippenti föl túlméretezett karmával a vergődő fekete ördögfiókát.
    Néha a test, ha megmarad, szintén óriásira tornyosul, mint a Groteszk alak I. című grafikán, ahol a hatalmas kéz mutatóujjából reszketeg, tétova villámok törnek elő, a fej parányi, s a leomló szakállt ismeretlen szél fújja oldalra.
    Semmi sincs rendben ezekkel a testekkel, fejekkel, kezekkel, és persze a szemekkel sem. Kisandít a képből a sok önarckép egyike, s kancsal a Pásztorórák testetlenül ölelkező szerelmespárjának nőalakja is. „Ha majd mindkét szememmel kancsítok” – jut eszünkbe egy másik „bolond”, József Attila vallomása. Máskor a test egyben marad ugyan, de torz, púpos (A púpos kisasszony, Piros ruhás bohóc).
    A kettősök jó részében maga a művész kettőződik meg. Ő a Hamlet koponyát méregető bölcselő hercege, de hátához fekete árnyalak tapad, önmaga. Az Inkvizíció című ceruzarajzon fekete, karmos (!) kéz nyúlik alá a keresztről, nem látjuk, ki a megfeszített (sok rajzon-képen el van vágva a magasba nyúló fa, a lombkorona, „fej” nem látszik, a megfeszítés-képek ezt a kompozíciós elvet követik). A háttérben háborítatlanul sétifikáló úrfi hátára halálmaszkos szörny csimpaszkodik.
    Érdekes mikrovetülete e lélektani küzdelemnek az egyenesek harca önnön folyamatosságukért. A görbeségen, púposságon, félbevágottságon világító gyertyák győzedelmeskednek. A legszebben a Holdvilágnál című krétarajzon, ahol égi gyertya ontja fényét a tájra a sápadozó, görbe (!) holdkaréj helyett. Legtöbbször azonban ismeretlen eredetű szél söpör végig a tájon, s dönt meg fát és embert (Az élet virágos mezején; álomkép; Legenda; Olívia megszökik a családi körből).
    Nehéz írni e néha gyermekfirkának álcázott, egyszerre görcsös és lendületes vonásokkal odavetett képekről, éppen sokfelé kötődésük, belső teljességük miatt. Na’Conxypan tornyai leomolhatnak, s Holdját létrával kell megtámasztani, de a művész tépett lelkéből kerek egészet alkotott. Az akrobata halálugrása sokáig, nagyon sokáig, sikerült.
    „Ó, Értelem, tudja ezt a többi, / a kalmár, börzés, a kalóz, betyár, / csak okosan, csak adni, venni, ölni, / Törvényesen, míg az idő lejár” – olvassuk Juhász Gyula versében (Gulácsy Lajosnak).

Béresi Csilla