Belezöldülünk?

Mire a Napút e száma megjelenik, már túl vagyunk az egyértelmű „igent” harsogó EU-kampányon (sőt az ügydöntő népszavazáson is), ami mellett eltörpültek az alternatív vélemények megszólalási lehetőségei. A környezetvédők álláspontját közöljük az alábbi összefoglalóban, mely a magyar EU-csatlakozás várható hatásainak a hazai demokratikus jogokra, jólétre és környezetvédelemre gyakorolt hatásával foglalkozik. A fenti címen megjelent önálló kiadvány több szakértő munkáját tartalmazza.

    Európa nyugati fele a világ legfejlettebb régiói közé tartozik, különösen igaz ez a környezetvédelemre és a szociális rendszerre, mely két terület a fenntartható fejlődés kulcsfontosságú dimenziója. Ugyanakkor számos hiányossággal is találkozhatunk, az unió még messze van a fenntartható fejlődéstől.
    Környezetvédelem és fenntarthatóság. A környezetvédelmi szabályozás jelentős javuláson ment át az utóbbi évtizedekben, ugyanakkor az elmúlt néhány év lassulást hozott e fejlődésben. Az új szabályok tág teret engednek a félreértéseknek és a szándékos félremagyarázásoknak, valamint alkalmazásuk is a legtöbb tagállamban akadozik. Az unió fenntarthatósági stratégiája és szigorú környezetvédelmi politikája ellenére a környezet állapota folyamatosan romlik Európában, és a jövő sem kecsegtet bennünket túl sok jóval. A fenntartható fejlődésre való áttérés legnagyobb kerékkötője a téves gazdasági szemléletmód. A Közösség legfőbb célja a fogyasztás növelése, az össztermelés állandó fokozása. A gazdasági növekedés kényszere ugyanakkor a természeti erőforrások nem fenntartható használatát, valamint a hulladék és a szennyezők mennyiségének állandó növekedéséhez vezet. A technológiai fejlődés, a hatékonyság növelése, a szigorú előírások nem képesek a probléma gyökeres orvoslására. A fenntarthatóság szempontjából olyan kulcsfontosságú területek, mint a közlekedés-szállítás, a mezőgazdaság, az oktatás, a szociálpolitika mind súlyos hiányosságokat mutatnak, bár az elvek szintjén egyre dicséretesebb megfogalmazásokkal találkozhatunk. A gazdaság decentralizációja és lokalizációja továbbra is várat magára, és velük együtt az unió fenntartható pályára állítása.
    Globalizáció. Fontos látnunk az Unió szerepét és helyét a globalizációban. Vajon egy oltalmat adó menedék, vagy a globalizáció viharának egy játéktere? Képes lehet-e Európa befolyásolni a globalizáció folyamatát? E kérdésekre nem lehet egyértelmű választ adni. A globalizációt előrevivő neoliberális politikák alkalmazása az Unióban is rendkívül előrehaladott. A közösséget alkotó országok között néhány kivételtől eltekintve teljesen szabadon áramolhatnak a tőke, az áruk, a szolgáltatások és a személyek, valamint tizenkét tagállam közös pénzt használ. E folyamatok azonban felerősítették a piacgazdaság sajátos problémáit, így a környezetre és társadalomra áthárított költségek mennyiségét, elősegítik a tőkekoncentrációt, az óriási cégbirodalmak létrejöttét, valamint hozzájárulnak a társadalmi feszültségek növekedéséhez. Ugyanakkor az unió többé-kevésbé hatásos mechanizmusokat fejlesztett ki a szabad piac problémáinak orvoslására, melyek lehetővé teszik számára, leginkább vállalatai és nagybefektetői számára, hogy élvezhesse a globalizáció előnyeit. Kifelé ugyanakkor az unió kevésbé zöld arcát mutatja. Fenntarthatatlanságát a világ más részeivel fizetteti meg. Bár igyekszik küzdeni a fenntarthatóság megvalósulásáért, ez eltörpül a gazdasági és kereskedelmi érdekei érvényesítéséért tett erőfeszítései mellett. Az Európai Unió a világporondon a globalizáció egyik legfőbb motorjaként lép fel, ezért felelőssége vitathatatlan a jelenlegi fenntarthatatlan rendszer globális elterjedésében.
    Jóléti politika. Alaposabban megvizsgálva az egyes területeket, a foglalkoztatás és szociálpolitika terén megállapíthatjuk, hogy a sikerek ellenére a híres európai szociális modell hanyatlik. A munkanélküliség magas szinten állandósult Európa-szerte, miközben a jólléti állam válságát éli. A főáramú közgazdasági elméletek a gazdasági nehézségeket, a növekedés megtorpanását, már hosszabb idő óta a szociális szolgáltatások lefaragásával kívánják orvosolni. Uniószerte hangoztatott elvárás a jóléti állam megreformálása, ugyanakkor elsősorban a politikai kockázatok miatt, és nem a fenntarthatóság mérlegeléséből adódóan, a támogatások csak lassan csökkennek. A bérekre rakódó magas közterhek miatt a vállalatok igyekeznek az emberi munkát gépekkel, szervezéssel, automaták beállításával kiváltani. Hazánk csatlakozásának legnagyobb vesztesei a rendszerváltozás vesztesei lesznek: azok, akiknek alacsony az iskolai végzettségük, nincsen piacképes szakmájuk és semmilyen idegen nyelven nem beszélnek. Mivel az Európai Unió elsősorban az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását védi, jóval kevésbé szól bele a szociális kérdésekbe, az továbbra is elsősorban a tagállamok hatáskörébe tartozik. Az utóbbi évek változásai sajnos nem a fenntarthatóság szempontjainak figyelembevételéről tanúskodnak, sokkal inkább az egyes gazdasági, politikai csoportok érdekérvényesítéséről.
    Közlekedés. A közlekedés területén is több tekintetben kedvezőtlen a helyzet. A fenntartható közlekedéspolitika megvalósítása fennakad a gazdasági érdekcsoportok hálóján. A teherfuvarozók nem csak a jelenlegi tagállamokra, hanem a csatlakozó országokra is nagy nyomást gyakorolnak: a görög kamionosok útelzárásokkal kényszerítették ki, hogy az unió ingyenes engedélyek kiadására kötelezze Magyarországot. Ugyancsak a fuvaros- és iparoslobbi nyomásának köszönhető, hogy az unió nemzetközi közlekedési folyosók kiépítését finanszírozza, melyek növelik az átmenő forgalmat, valamint az élőhelyek felszabdalásához, ezáltal a genetikai sokféleség csökkenéséhez vezetnek. A súlyosan környezetszennyező légi közlekedés súlya folyamatosan növekszik, a szintén rendkívül káros közúti közlekedésé hagyományosan magas, a vasúti közlekedést pedig a nagyvárosokat összekötő hálózatokat leszámítva nem sikerül igazán fellendíteni. Az utazás és a szállítás szükségességének átfogó csökkentése, az intermodális szállítás fejlesztésének elmaradásával e terület az unió egyik legszennyezőbb szektora. Magyarországnak valószínűleg a közúti közlekedés egyenletes növekedésével kell szembenéznie, és erőfeszítéseit a vasút és más tömegközlekedési formák használatára kell összpontosítania.
    Hulladék. A hulladék problémájának átfogó kezelése is elmarad az unióban. A hulladék mennyiségének csökkentésére meghozott intézkedések hatékonyságát jelentősen rontja, hogy azok a kereskedelmet nem akadályozhatják. Az unióban elsősorban a tisztább technológiákban, anyag- és energiatakarékos megoldásokban, a feldolgozhatóság növelésében gondolkoznak. Annak ellenére, hogy az égetés és a lerakás elméletileg hátrébb szerepel a fontossági sorrendben a megelőzéshez és az újrahasznosításhoz képest, több tagállamban jelentős szerepet játszanak. A fogyasztás csökkentésének – mint a leghatékonyabb megelőzési módnak – lehetősége, igénye gyakorlatilag sehol sem jelenik meg. Ugyanakkor a hazainál jóval szigorúbb előírások vonatkoznak a megelőzésre, hasznosításra, a begyűjtésre és az ártalmatlanításra. Fontos például, hogy az elektronikus eszközök, mint a mobiltelefonok, számítógépek, hasznosításra történő visszavétele is gyártói és forgalmazói kötelezettség. Összességében azt mondhatjuk, hogy az EU-csatlakozástól egy korszerűbb, ellenőrzöttebb hulladékkezelési rendszer kiépülését várhatjuk, ami azonban elsősorban biztonságos ártalmatlanítást illetve a hasznosítás növelését, s nem a hulladékok keletkezésének megelőzését fogja jelenteni.
    Mezőgazdaság. Az unióban 1992 óta zajlik – jóllehet meglehetősen vontatottan – a közös agrárpolitika reformja, amelynek során a korábbi, az iparszerű termelés ösztönzését preferáló támogatási és szabályozási eszközök mellé beemelik az agrár-környezetvédelmi és tájgazdálkodási, valamint vidékfejlesztési támogatásokat is. Hosszabb távon cél, hogy a mezőgazdasági termelés ma már bizonyítottan környezeti, gazdasági és társadalmi károkat okozó iparszerű módszereit felváltsa a többfunkciós mezőgazdaság, amely a termelési, a környezetvédelmi és a vidékfejlesztési célokat egyforma súllyal foglalja magában. A hazai agrár- és földpolitika e váltás szükségét nem ismerte fel. Az uniós elveknek is megfelelő Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program végrehajtására nem fordítottak figyelmet, ugyancsak elhanyagolták a vidékfejlesztést, jelentős a nagybirtokok térhódítása. A csatlakozási szerződés tervezetének kitételei annak a reális veszélyét vetik fel, hogy a szocialista nagyüzemet a mezőgazdaságban a bérmunkára alapozott iparszerű, nagyüzemi termelés váltja fel, amely folyamatban jelentős szerepet játszanak a transznacionális mezőgazdasági óriáscégek. A földreform végrehajtása (a családi gazdaságok rendszerének kiépítése) és az agrár-környezetvédelem, tájgazdálkodás előtérbe helyezése a mezőgazdasági politikában elengedhetetlen és még a csatlakozási szerződés aláírása után is lehetséges.
    Vízgazdálkodás. Az unióban 2000. őszén elfogadott Víz Keretirányelv (VKI) jelenti Magyarország számára is azt a keretet, amely a következő évtizedekben, az Európai Unió tagjaként a vizeinket érintő kérdésekben a kiinduló pontot fogja jelenteni. Mára Európában egyre nyilvánvalóbbak a modernizáció, az egyre technológia-alapúbb vízkezelési gyakorlatnak a negatív hatásai. Saját kárunkon kellett megtapasztalnunk a víz, az élő vizek, az élő vizekre épülő ökológiai rendszer és a vizek mentén megélhetést kereső közösségek életminősége közötti alapvető kapcsolatot. A vízkincsünk megőrzése szorosan összefügg a vizet biztosító természetes környezet állapotával. Ezt az állapotot fenntartható módon javítani nem lehet a természet saját megújuló képességénél gyorsabb ütemben. Az idő (az alkalmazkodás) drasztikus lerövidítésének ára, a természeti erőforrásokra alapozás helyett a technológia-intenzív megoldások alkalmazása felé való fordulás, mások erőforrásaira alapozva. Ezt az árat együtt, de különböző mértékben fizetjük meg. Az egyes, kisebb tájegységek természeti erőforrásainak megőrzésében megnyilvánuló lokális érdekek érvényre juttatása nélkül, a Kárpát medence szintjén megfogalmazható érdekeinket sem tudjuk felismerni, és képviselni az unió kereteiben megvalósuló transznacionális ágazati érdekekkel szemben.
    Természetvédelem. Hogy megéri-e a csatlakozás természetvédelmi szempontból, arra a kérdésre sajnos nem adható egyértelmű válasz. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk természetvédelmi szempontból komoly előnyökkel (intenzíven művelt területek „visszaadása a természetnek”, élővizeink tisztulása és fajgazdagabbá válása) és komoly hátrányokkal (élőhelyek megszűnése és feldarabolódása, a természetvédelmi szabályozás gyengülése) is járhat. Egy valami azonban biztos: csodákban reménykednünk nagy botorság volna, a csatlakozás nem fogja megoldani a hazai természetvédelem megannyi problémáját. Magyarország EU-csatlakozásának legkomolyabb természetvédelmi következménye az volna, hogy mintegy 1,5 millió hektárnyi területen (az intenzíven művelt területek mintegy harmadán, az ország területének csaknem hatodán) minden bizonnyal fel kellene hagyni az intenzív műveléssel. Természetvédelmi szempontból fontos, hogy az Európai Unió a szennyvíztisztítás mértékére a mai magyar normáknál szigorúbb előírásokat szab meg tagállamai részére. Vérmes reményeket azonban nem táplálhatunk, hiszen felszíni vizeink mintegy 95%-a határainkról túlról – ráadásul nem tagországokból – érkezik hozzánk, így az „importált” szennyeződéseket az EU-csatlakozással nem tudjuk megelőzni. Kritikus tényező ugyanakkor, hogy az Unió természetvédelmi normái (amelyek elsősorban két irányelvre, a madarak illetve az élőhelyek védelméről szólókra épülnek) gyengébbek a hazaiaknál.
    Lobbi. Több szektor esetében láthattuk, hogy a fenntartható fejlődésre való áttérés egyik legnagyobb akadályozója az üzleti körök érdekérvényesítő tevékenysége. Az Európai Bizottság egyes főosztályain dolgozó tizenvalahány-ezer „eurokrata” mellett további tízezer hivatásos lobbista dolgozik Brüsszelben. Túlnyomó többségük ipari, nagyvállalati, üzleti érdekeket képvisel, legfeljebb kéttucatnyi lehet közülük a környezetvédő vagy szakszervezeti megbízott. Mintegy kétszáz nemzetek feletti – köztük sok amerikai és japán érdekeltségű – nagyvállalat tart fenn itt „kormányzati kapcsolati” irodát, akiknek munkáját további ötszáz tanácsadó és PR-cég erősíti. Az európai üzleti érdekeket képviselő szervezetek között legjelentősebb a Gyáriparosok Európai Szövetsége, az ERT (European Roundtable of Industrialists), mely a legnagyobb európai cégek vezetőit tömöríti. Az ERT nem klasszikus lobbiszervezet, a készülő paragrafusok módosításainál sokkal nagyratörőbb célokat tűzött ki: az integrációs folyamat stratégiai befolyásolását és az ipar érdekei szerinti alakítását. Állásfoglalásainak hatása erősen érződik az unió szerződésein, és az Európai Unió Bővítési Üzleti Tanácsok felállításával tevékenységét kiterjesztette Kelet-Európára is. Az ERT befolyását és hatalmát az unió elmúlt húsz évének alapvető alakításában alig lehet túlbecsülni. Egyértelmű, hogy az európai integráció szorosabbra vonásában, elmélyítésében és egyre újabb területekre való kiterjesztésében az üzleti élet járt az élen. A fenntarthatóság, a társadalom, a jövő generációk érdekei ezzel jelentősen csorbultak.
    Az unióban a fenntarthatóság elveinek sokkal következetesebb érvényesítésére van szükség. A szólamokban gyönyörűen hangzó ígéretek a tettek mezein is csak ígéretek maradnak. Bár hazánk az uniós csatlakozás után a fenntarthatóság tekintetében sok területen jelentős javuláson fog átmenni, mégis azt kell mondanunk, hogy a közösség jelenlegi formája inkább szolgálja az üzleti érdekeket és a fenntarthatatlan rendszer bebetonozását.

    Szerkesztette: Scheiring Gábor
    Szerzők: Beliczay Erzsébet, Dönsz Teodóra, Kajner Péter, Hargitai Katalin, Móra Veronika, Scheiring Gábor, Takács Gábor, Takács-Sánta András, Ungvári Gábor