Kellei György

Kyr két esete

    Illatos zselé. A főfelügyelő Varsón és Párizson keresztül repült haza a Riviérára. Szentpéterváron járt, ahol barátnője, Ibtihál oroszra fordított verseskötetét mutatták be. Ibtihál még néhány napig Szentpéterváron maradt az irodalmi küldöttséggel, de Kyr az utazással együtt csak három napig lehetett távol a városból. Varsóban egy hatvanöt évesnek kinéző elegáns hölgy ült mellé a repülőgépen. A nő Kyrre mosolygott, Kyr kényszeredetten visszamosolygott rá.
    – Azonnal megismertem, főfelügyelő úr – mondta a nő, de Kyr nem érzett tolakodást a hangjában. – Alenka Pollnak hívnak, Marseille-ben élek, és gyakran látom a televízióban. Tulajdonképpen már régóta akartam magával beszélni a tökéletes gyilkosságról. Maga szerint létezik olyan bűntény, amely soha nem derül ki?
    – Nem, hölgyem, ilyen nincs. Valaki utólag mindig mesélni kezd. Lehet, hogy húsz, ötven vagy száz év múlva. Tehát minden disznóság kiderül egyszer, legfeljebb a felelősségre vonás, a büntetés marad el. De a sorsát senki nem kerülheti el, sem az áldozatok, sem a vétkesek, sem a cinkosok. Maga is arra készül most, hogy valamit elmondjon nekem? Egy olyan ügyet, amely már elévült?
    Egy pillanatra Alenka Poll arcára fagyott a mosoly. Kis ideig hallgatott, csak aztán szólalt meg.
    – Igen, eltalálta, uram.
    – Tessék, hallgatom – mondta Kyr közönyösen.
    A nő újra mosolygott, de tartózkodóbbnak látszott, mint korábban.
    – Az én „ügyem” negyvenöt éve történt, alig múltam huszonegy éves. Tehetséges balett-táncos voltam, Milánóban vendégszerepeltünk. A nézőtéren azonnal belém szeretett egy olasz fiatalember. Vito orvos volt, harmincéves, kórházban dolgozott. Előadás után bejött az öltözőnkbe, bemutatkozott, együtt vacsoráztunk. A szerelem, a lobogás kölcsönös lett. Az együttessel nem utaztam vissza Varsóba, kint maradtam, Vitóval éltem és a milánói operaházban táncoltam csaknem egy éven keresztül. Aztán egy hatvanéves férfi, Ogata habarodott belém, csakúgy, mint Vito. Ő is a nézők közül figyelt fel rám. Ogata – csak később tudtam meg – az olasz maffia egyik feje volt, nem ismert lehetetlent, mindenre képes volt, hogy elérje a céljait. Vitót a nyílt utcán halálra gázolták. Ogata bevallotta, hogy ő adott parancsot Vito meggyilkolására, ugyanis nem akart osztozni senkivel, csak az övé lehetek, hajtogatta szenvedélyesen. Hatalmas villában lakott, ott tartott fogva, állandóan két testőre kísért a próbákra és az előadásokra, szinte nem mozdultak el mellőlem. Nem szerettem Ogatát, lassan meggyűlöltem, de a kényszerű helyzetből egyelőre nem menekülhettem. Amikor egyedül voltam, Vitót sirattam. Aztán váratlan fordulat következett…
    Kyr tízéves volt a történet idején, de később, a tanulmányai során hallott az Ogata-ügyről, a bűnügyi szakirodalomban a maffiavezér halálát a rejtélyes esetek között tartották nyilván. Kíváncsi volt tehát a fejleményekre, élénken figyelt Alenka Poll szavaira.
    – A balettkarban táncolt egy ausztráliai félvér lány, Inga, aki valamivel idősebb volt nálam. Korábban Vito vele élt, ő is szerette az orvost, és látta a fájdalmamat, látta, hogy valósággal rabságban telnek a napjaim, óráim. Az egyik próbán odasúgta: megöljük Ogatát. Megrettentem, tiltakoztam, de a lány fokozatosan meggyőzött – soha senki nem jön rá, hogy mi okozta Ogata szívrohamát. Inga tampon alakú bakelitfiolát adott át, és elmagyarázta, hogyan használjam a tartalmát. Nem késlekedtem… A fiolát – gondolom, kitalálja, főfelügyelő úr, hogy hová rejtettem el – hazavittem a villába. A testőrök nem gyanakodtak, pedig a nyomomban jártak szüntelenül, követték a lépéseimet, időnként megmotoztak, és átkutatták a táskámat is. De a bakelit fiola jó helyen volt! Ogata éjfélkor szokott bejönni a szobámba, amelyet gondosan őriztek. A látogatása előtt azon az éjszakán is megfürödtem, és gumikesztyűben kinyitottam a fiolát. A kupakjában két kis négyzet alakú, ostyaszerű lapocska volt. Bekentem őket a fiolában talált illatos zselével, és a mellbimbóimra tapasztottam mindkettőt. A lapocskák észrevehetetlenül simultak a bőrömhöz. A fiolát összetörtem és lehúztam a vécékagylóban, a kesztyűket pedig lemostam, megtöröltem, visszakerültek a helyükre. Aztán bementem a szobámba, lefeküdtem, és vártam Ogatát, aki mindig a mellbimbóim csókolgatásával kezdte a szeretkezést. A beteljesülésig már nem jutott el, sikítottam, amikor hörögve lefordult rólam. Az illatos zselé növényi kivonatú, kimutathatatlan méregből készült. Ogata a számomra védelmet jelentő ostyákkal együtt kéjesen lenyalta a mellemről. Szabad lettem és hamarosan Amerikába költöztem, csak pár éve lakom Marseille-ben, táncot tanítok egy iskolában… Ez volt az én tökéletes gyilkosságom – fejezte be Alenka Poll a történetet. A repülőgép leszálláshoz készülődött Marseille közelében. – De igaza van, Kyr. A sorsomat én sem kerültem el, Ogata halála után tizenöt évre rákos lettem, levették mind a két mellemet. Inga viszont öregen is egészséges. Milánóban lakik, és hetente kijár Vito sírjához a temetőbe. S viszi az én emlékező virágaimat is.

    Lebujban. A szerelmi csalódás először iszonyú fájdalommal jár, aztán felváltja a hálátlanság feletti csodálkozás, megdöbbenés, majd jön az elkerülhetetlen bosszú, amely a leghatékonyabb vigasztalódás, gondolta Suchet a Kanári-szigeteken, egy Las Palmas-i lebujban a szabadságán. Van vagy huszonöt éve, amikor legutóbb itt járt matrózként. Szinte semmi nem változott, ha lehet, még romlottabb a környék, mint volt hajdanán. A régi tulajdonos meghalt, most a fiáé a kocsma, és a fiú belevaló fickó, állapította meg Suchet, aki meglepően elégedett volt magával. Kint a kocsma előtt végignyújtózott a katonai tábori ágyon. Feküdt belőlük vagy tíz összevissza, horkoltak rajtuk, elaludtak a sok italtól. Suchet nem ivott mértéktelenül, józanul akarta fogadni a hírt. Leste, várta a francia napilapokat. S előre nevetett Kyr főfelügyelő tehetetlenségén, bármennyire töri is magát Kyr, ezt a bűntényt soha nem oldja meg. Ha szerencsém lesz, haláleset is lehet a dologból, mérlegelt Suchet. Branka – remélte – bennég majd a faházban.
    Másfél éve ismerkedtek meg, az elvált fiatalasszony ekkor költözött a szomszédba. Suchet az első pillanatban beleszeretett Brankába, aki áthívta, hogy segítsen neki egy-két kisebb bútort a helyére pakolni. Suchet harminc méterre lakott egy kis kőépületben. Özvegy volt, a lánya Rómában tanult, és most ide várta Las Palmasba. Persze akkor majd nem jár le ebbe a füstös, koszos lebujba, rendesebb étteremben ebédelnek.
    A költözés után Brankának dolgozgatott, lefestette az ajtókat, ablakokat, kicserélte a zárakat és a villanykapcsolókat, ezt-azt megjavított, mindenhez értett, hiszen műszerész, egy szervizcég alkalmazta. Branka egy éven át elhalmozta a szerelmével, Suchet érezte, hogy ilyen boldog még sohasem volt. Reszketett az asszonyért, alig várta, hogy hazaérjen a munkából. Éppen ezért először észre sem vette, hogy Branka fokozatosan elhidegül tőle, egyre ritkábban bújtak össze, és az asszony már nem ölelte olyan forrón, mint korábban. Aztán egyik éjszaka közölte Suchet-vel, hogy vége, már nem szereti, másba szerelmes. Suchet összeomlott, nem akarta elhinni, hogy mindez vele történt, hogy ilyen rideg cserbenhagyás, elutasítás az ő odaadó ragaszkodása ellenére egyáltalán megtörténhet. Csak lassan heverte ki a csalódást, és csendes bosszú forrt benne. Türelmesen várt. Suchet legjobb haverja zöldségkereskedő volt a riviérai városban, a tojást Suchet szállította neki faluról, a rokonaitól. Elutazása reggelén még leadott egy nagyobb adagot. Ha Branka délelőtt tojásért jön, ezt add neki, egészen friss – mutatott Suchet egy sárga, szögletes tojástartóra. A haver mosolygott magában: hiába, Suchet még mindig imádja az asszonyt.
    Mimi, Suchet lánya utazás helyett csak telefonált Las Palmasba, inkább hazamegy, tanul néhány napot, és visszarepül Rómába. A férfi úgy tett, mintha bánkódna; valójában örült, nem kell kimozdulnia a lebujból, itt egészen jó a kaja, marháskodhat, és rögtön lecsap az újságra, ha benne lesz a tudósítás a szerencsétlenségről. Hajnalig a lebujban iszogatott, fűszeres húsokat és sült halat falatozgatott, és felcsípett egy bennszülött kamaszlányt, akivel a szállásán hancúrozott. Késő délelőtt ébredt, kábult volt, de aztán eszébe jutott Mimi, otthon nincs ennivaló, mielőtt eljött, teljesen kiürítette a hűtőszekrényt, a konzerveket meg már régebben megette. Csak Mimi nehogy Brankától kérjen ennivalót, hiszen nem lehet valami sok pénze, a repülőút drága. Különösen tojást ne fogadjon el! Branka és Mimi a szakításuk után is jóban maradt egymással. Suchet kapkodva nyúlt a mobiltelefonjáért, és a lányát hívta. De nem Mimi, hanem egy férfi szólt a telefonba: – Itt Kyr főfelügyelő. Tessék?!
    Suchet úgy érezte, hogy máris elájul, pedig a főfelügyelő még nem közölt vele semmit. – Suchet vagyok – mondta a férfi. – A lányommal, Mimivel szeretnék beszélni – dadogta.
    – Sajnálom, uram, a lánya halálos égési sérüléseket szenvedett és meghalt. Ma reggel tojást főzött a konyhájukban, amikor – a szomszédasszony vallomása szerint – robbanásszerű tűz keletkezett, a lángok a lánya hajába és köntösébe kaptak. A szomszéd riasztotta a tűzoltókat és a mentőket. A tüzet megfékezték, de a lányán már nem tudtak segíteni. Sajnálom… Kérem, mielőbb jöjjön haza és keressen engem.
    Suchet-vel forgott a világ. A tojásokba hőre belobbanó elegyet fecskendezett, amely fehér, vakító fénnyel és őrjítő gyorsasággal lángol, mindent elpusztít métereken belül. Annak idején egy öreg matróz diktálta le neki az elegy összetételét Las Palmasban, kedvenc lebujukban. A tojásokat Brankának szánta a hűtlenségéért, de Branka Miminek adta őket, hogy legyen mit ennie. Kyr már biztos a haverját is kihallgatta… Suchet lement a tengerpartra, és a magas hullámokkal szemben elindult befelé. Lángolt, sistergett körülötte a hatalmas víz.