Norman Károly

Darazsak figyelőállásban

Regényrészlet

Az előzmények: Arra a gondolatra, hogy a frizurájában egy királynő fészkel, és szériában szaporítja a harcos faj petéit, Éva megint csaknem az eszét vesztette. Fölfogta, hogy mostantól magányos élete állandó veszélyben van, ám egyelőre nincs egérútja. (…)

Védelemre képesen

    Éva meglepően pihenten ébredt, ahogy arcára siklott a fürdőszoba résnyire nyitott ajtaján betűző ragyogás, főleg ahhoz képest, hogy a karosszékben töltötte az éjszakát. Valójában csak fakó, hűvös, őszi borongás volt, pillanatig mégis egy fiatal, meleg nyár érzetét keltette. A lélek valószínűleg beletörődött, hogy a frizura felett átvették a hatalmat, és nem kell rá vigyáznia többé, ezért aztán elmaradt a görcsös nyakmerevség. Fejmozdulatára szinte robbanásszerűen elevenedett meg a kas. Erős, mérges, egyenletes zaj indult, aztán felhőszerű csúcsforgalom agya lyukán át. Éhesek a darazsak. Éhes vagyok én is, a fene egyen meg benneteket!
    Pocsék szájízzel a fürdőszobába vonult, megragadta a fogkefét, és mindjárt akkora szúrás érte az alkarját, hogy felordított. Baromi fájdalom vonta izzásba vállig. Az viszont, ami ezután történt, elég nehezen volt értelmezhető. Végig a tanúja volt, mert a fellobbanó életösztön nem engedte leroskadni, holott a hasa-combja egészen elgyöngült. A nő csak akkor ájul el, ha megteheti (egy férfi nem választhat, mert ilyesmire csak a lelkiereje valódi végével kerül sor). Ha összeesik, a darazsak fészke széthullik, és akkor esetleg csak egy jókora, széthordásra, eltüntetésre való, egyre zamatosabb húsdarabbal lesz dolguk. Meg kell őrizni az értéket, akkor magas a becsület. Az istenit, hogy sajog!
    Kis raj darázs hagyta el a haját, viszonylag nagyon lassan. Egy példányt fogtak közre, amely világosan végveszélybe került, mégsem menekült tiszta erejéből. Talán a saját szúrása csappantotta meg az energiáját, de esélye sem lehetett volna. Egyszerre sárga-fekete gombóc formálódott a szappantartóban, majd szétoszlott, és szétszerelt darázsalkatrészeket hagyott maga után. Hát ez meg mi volt?! Tábori csendőrség, túlkapások ellen? Éva szeme előtt opálosan vibrált a világ, testszerte vad reakciót váltott ki belőle a szúrás, átmenetileg a szájízétől gyomorsava pH-jáig minden megváltozott benne, e biokémiai felzúdulás ködében mégis hidegen józan gondolatok kavarogtak a fejében. Éppen ez a vegyészet az elegendő magyarázat. Szegény őr csak azt tette, ami a dolga. Csakhogy a saját kapujukba lőtte a gólt. A verejték, a feromonok, minden áthangolódott a szúrásra, és a fészek számára valószínűleg elviselhetetlen irányba. Az okot nyilván nem kellett sokáig nyomozniuk, hiszen a bőrön átpárállik a méreg egyedi zamata is. Önmagában nem volna vele probléma, de Éva adalékaival együtt gépies cselekvésre indította az elhárítást. Szagnyelv, nem mindegy, hogy ki mit mond, mikor és hol, és az mivel keveredik! Szóval hova esett a fogkrém? Jaj, a karom.
    Aztán a blúzát kigombolta, ollóval vágta fel a kombinéját, egy ideig nem húzhat át a fején ruhadarabot. Ó, igen, lefelé is lehetett volna – ó, nem, darázsfészekkel hanyatt esni? Nagy volt a zaj a hajában, de a fészeknek a saját érdekében el kellett tűrnie a fürdést. Éva felüdült, dalos jókedv ébredt a lelkében, még az is lehet, hogy a méreg valamely, euforizáló összetevőjére. Jaj, inkább nem! Vajon van-e szaguk a gondolatoknak? És ha igen, honnan tudhatja, hogy elméje a darazsaknak tetsző úton jár-e; avagy reflektálnak-e egyáltalán a gondolataira?
    A fészek egészének légköre valószínűleg telítve van hormonszerű anyagokkal, amelyek párája átszívódhat a bőrön is. Darázsmirigy az ember fején; egykor az agyalapi mirigy is kívül volt mint harmadik szem, aztán körülnőtte az agy a törzsfejlődés során. Majd ez a darázsfészek is belenő a fejbe, unokáink már belül hordják, a szemükön át járnak ki-be a darazsak. Endokrin darázs. Meg fogsz hülyülni, Éva. No, indulás, a könyvtár előtt már nyilván olvasni vágyó tömegek várakoznak türelmetlenül.

    Állt a gyanús férfi a túloldalon, és Éva kilépésére mozdult. A lány riadtan megtorpant, maga elé meredt a járdára, látómezeje szélén érzékelte a férfinak az övéhez kapcsolódó mozgását. Egy harmincas nő életében már többször elő kellett volna fordulnia, hogy vadásztak rá, Éva az ilyen jelenetet leginkább a titkos vágyai szerint rendezte be. Ám arra nézve eddig végképp nem voltak tapasztalatai, ha a helyzet nem emberi. Ha a cél mindössze a személytelen alkatrészek használata, vagy a kirablás. A ruházat, az arc állapota, az összbenyomás elvileg megmutatja, hogy milyen színdarab kezdődik: humán hódítás-e, avagy kéjgyilkos rémdráma. Éva egyelőre csak annyit érzett, hogy ismeretlen, komoly veszély fenyegeti. Futni kellene. Hohó, azt nem lehet, hiszen a hajában a darazsak! De jó volna, ha jönne a busz.
    Sötét, fémalkatrészekkel kivert ruhát viselt a férfi, szemétdombról összevadászott hegyes csőrű cipővel, amely alatt nem volt zokni. Már közvetlenül mögötte lihegett, rettentő szagot árasztott. Segítség – nyögte Éva, ahogy megfordult, és fölismerte a fehér szemekben a kommunikációképtelen tébolyt. A férfi ruhája eredetileg nem is fekete, ami a fekete rajta, az az új meg új rétegben mell és térd közé került, vastag páncéllá szilárdult vér.
    A kivagyi, egymásba érő új házak sorában rejtőző ismeretlen, jó esetben dúsgazdag lakók jellemével és üzletvitelével nem fér össze a külvilág nyomorúsága iránti minimális érdeklődés sem. Régen, amíg az oldalukat az utca frontja felé mutató, meszelt vályogházak sorakoztak errefelé, nagyobb, falusi nyíltságban élt a környék. Ezek az idők elmúltak, ez a vidék bármiféle bűnözés számára paradicsommá vált, gazdagsága ellenére, kivéve tán a betörést, ki tudja, mi várja a díszletek mögött a becsületes betörőt, az én házam az én váram. Az én autóm ára riasztóval a csillagos ég; vijjog? Majd abbahagyja, minek hagyta kint. Fölrobbantanának valakit? Hja, ilyen ez a világ, a magánügye, biztos megérdemelte, halni és halni hagyni. Biztonságos napszakokban, párosával, látványosságképpen vonulnak a rendőrök, de a darazsak és kéjgyilkosok óráján természetesen nyomuk sincs.
    Különben másfél év óta retteg a kertváros a szörnyűséges gyilkosságok sorozata nyomán. Éva azonban ezekről mit sem tud, amikor ideköltözött az örökzöldek közé rejtett kis házba, már eltünedezőfélben voltak a szomszédok, aztán dózerek és mixerkocsik dübörögtek naphosszat. Mindennap mássá vált az utca, Éva behúzódott.
    Klára másik kerületben lakik, és beszélt ugyan Évának valamilyen rémtörténetről, de még a helyet sem tudta pontosítani. Éva magányában nem jut lakóhelyi információkhoz. Sanyi bácsival is, az egyetlen szomszéddal, akit ismert, négy éve beszélt utoljára, amikor a kerítésmázolást kifizette.
    A férfi villogó kést húzott elő, és ocsmány mosollyal terelte őt a kerítésnek. Éva szíve megállt pár másodpercre, lélegzete elakadt, hajában pedig halotti csönd támadt. Aztán a férfi lépett egyet, a kést a nemi szerve magasságába engedte, alulról való döfésre. Távolabbról csak annyit lehetett volna látni, hogy egy férfi intim közelségbe kerül egy nővel, összefonódnak, darabig hang nélkül ölelik egymást, modor, tessék elfordulni. Aztán a férfi kibontakozik, a nő pedig puhán összeomlik, saját belsőségei véres és összefertőzött halmára. Az ötödik.
    Akár pisztolylövés is lehetett volna, ahogy a darazsak kirobbantak Éva fejéből. A férfi mindkét szemét húsz szúrás érte, a rovarok nem kerülgették. Szája fekete ordításra tárult, azonnal belevágódott egy raj, és a torkát belülről, körös-körül, tüdőig átperforálták és beitatták olyan töménységű darázsméreggel, hogy az még fémtárgyakat is azonnal szétmart volna. Három másodperc alatt alaktalan kupaccá vált a férfi, hangtalanul vonaglott még egyet-kettőt, és vége volt.
    Ha valaki öntudatlan fatörzshöz közelítve kerül egy darázsfészek körébe, legföljebb a szokványos elhárítással találja magát szemben; ilyen fokú, minden ökonómiának ellentmondó akcióra csupán a világmindenség legerősebb indulatainak egyike, a humán iszony serkenthette a fészket, vegyi csatolással. Éva alig pihegve állt a kerítéshez szorulva, majd elindult. Távolabbról csak annyit lehetett volna látni, hogy egy nő frissen siet a dolgára. De Éva nem volt ura a testének, ez a mozgás valójában minden izomszálának önálló, aszinkron vibrálásából tevődött össze, a mimikájától a talpáig. A hajában megint halálos csönd.
    És akkor föléledt a fészek, mert Évát diadalérzet töltötte el, a végső feszültségben a vérkeringésébe szabadult biokémia hatására. A darazsak a törzse körüli ünnepi körzéssel kísérték a menetelését. Ez csata volt, és Éva volt a parancsnok.
    A lány teljesen eltelt a feszültséggel, a szétvert gondolkodás állapotában fel sem tűnt neki, hogy a buszon és az elővárosi vasúton nem észlelte a darazsakat. Tíz év reflexeivel közlekedett, és csak a végállomásra való befutás utolsó méterein kellett a darazsaknak az eszébe jutniuk. Kalácsarcú kisfiú állt a kétszer nagyobb emberek között, anyja kezébe kapaszkodva, bámész meredéssel. A tekintete Évára kalandozott, a szeme kikerekedett, a szája elnyílt, és amikor leszálltak, még sokáig követte Évát a szemével, amíg anyja jókora rántással a menetirányba nem fordította. Hajban könyöklő darázs, avantgárd festmény lesz egyszer, bár a forrásélmény a lélek fölidézhetetlen mélységeibe süllyed.

Egy obsitos titkos ügynök töprengései

    – Signore Ursanti, Caro Paolo. Értse meg, változik a világ. Korábban nem lehettünk tekintettel arra, hogy a Szolgálat pénzbe kerül. Korábban a háborúkat fegyverekkel vívták. Mit mond? Hogy éppen arra készítették fel? Ez igaz, de a háborúk ma mégsem fegyveresek, sőt, a nagybani fegyverek, a hadseregek, a csillagháborúk, a rakétás védelmek ideje lejárt.
    Ursanti ügynök szorongva hallgatta a fejtegetést. Világos, hogy most rúgják ki a Szolgálattól, azt is sejti, hogy miért. A világ buzikkal van teli, és ő nem illik bele. Mindazok igazsága mellett, amiket most kénytelen meghallgatni, a tényleges ok az új Főnöknek, ennek a kreol buzi Falzettinek a nyilvánvaló ellenszenve. Nagytakarít. Ugyan kissé költséges volt a Szolgálat, valóban; és ebben Ursanti bár kicsi, de mérhető részt képviselt.
    Békeidők katonasága. Tét nélküli bátorság, harciasság. Puszta értékek, amikért a társadalom mégis fizet, mégpedig annál busásabban, mennél nagyobb a félelemérzete. A legegyszerűbb korszak valóban múlófélben: az ordas külső fenyegetés, amely soha nem realizálódik, lehet dühödten kardcsörtetni, és az ellenséghez még tán a híre sem jut el. Az Ellenség nem is a mi ellenségünk. Pompásan él közpénzből a láthatatlan hadsereg. Csak kétféle ország éli meg ténylegesen a potenciális veszélyeket az ilyen világhelyzetben, csak kétféle ország ráfordításai indokolhatók érdemben: célországé és agresszoré. Olaszország egyiknek sem számít. Néha kicsit kémkedik, néha kicsit kémkednek ellene; valójában szürke kis terület Európa déli partvidékén. Komoly gazdasági válságra lett volna korábban szükség ahhoz, hogy a külbiztonsági szolgálatára fordítandó összegek hatékonyságát firtatni kezdjék. Ha viszont a világpolitikai helyzet végleg fölborul, akkor revízió alá veszik a védelmi-biztonsági paradigmát.
    Dühítő, hogy ezt ez a nyálas Falzetti adja elő. Csaknem biztosan homokos. Ursanti negyven módot tud, amellyel úgy tudná elnémítani egy hétnél hosszabb időre, esetleg örökre, hogy a szomszéd szobában ülők sem vennének észre semmit. Művészi fokra emelte a mesterségét, és most minden befektetett munkája fölöslegessé válik. És éppen ezért alázatosnak kell mutatkoznia, mert hátha egyszer rájönnek, ki ő, és visszatérhet, márpedig a visszaút mindenképpen megéri.
    Összeszedte magát, és fegyelmezetten hallgatta a puhány nyikhajt. Nos, igen. A mai fő veszély a belső veszély. Ez szakmailag éri a gazdaságot, országokat, iparokat és szerkezeteket. Van persze terrorizmus is, de az elenyésző arányú, bármilyen látványos legyen is. Ursanti kitűnő diverzáns lenne, de az ellenpontja, a kitűnő elhárító a kívánatos manapság. No persze, ha valamely területen szakmailag valaki volna, akkor esetleg vállalhatna a természetének megfelelő munkát, akár külföldön.
    Ursanti e ponton mintha egy undorodó szájrándulást kapott volna el. Végül is mi a baja vele ennek a transzvesztitának?
    Tehát Ursanti bizonyítson. Váljon valakivé valahol külföldön, valamely szakterületen, csak jókat hallottunk Önről, meg tudja oldani. És a megfelelő pillanatban megkeressük. A gazdaságos megoldás, beláthatja, hogy Ön befektet, azaz addig él a maga kontójára, és ha ezen a módon fölhalmozza azt az értéket, amelyet érdemes megfelelően megfizetni, akkor a jó pénzt, amelyet akkor fog kapni, visszamenőleges fizetségnek is felfoghatja. Ha ezt nem tudja elérni, csak azt bizonyította, hogy alkalmatlan az új idők új harcosának szerepére. Az Ügy érdekében ennyit mindenképpen megtehet.
    Ezt az éktelen pimaszságot.
    Miféle Ügy? Nincs semmiféle Ügy. Isten sincs, ezt leginkább a papok tudják. Kinőtt ő már abból a korból, hogy szónoklatokkal vegyék hülyére. Ursanti dühöngve ment hazafelé, a Tevere melletti pokoli, munkaidő végi dugóba keveredve. Redőnyös, szögletes, ódivatú kocsi furakodott a dugó közepébe, fapadjairól karabinierik ugráltak le, fantasztikus balettelőadásba kezdtek. Ursanti tudja értékelni a profizmust. Lenyűgözve szemlélte, ahogy a világ legnagyobb és legreménytelenebb közlekedési torlódását öt perc alatt fölszámolták. Ez éppen a megfelelő pillanatban találta el a lelkét. Nincsen Ügy. Pénz van. És profizmus van, aminek meg kell adni az árát. Meg is fogják, alaposan. Tud sakkozni, tisztában van vele, hogy a kirányszárnyi támadással szemben csak a vezérszárnyi ellentámadásnak van esélye. Most békésen vissza kell vonulni, és mindent megtenni, és várni a kedvező alkalomra. Félretolni Ursantit? Neki van néhány kedvező tulajdonsága. Az egyik a kiváló memória, a másik a remek fizikum, a harmadik az alapos felkészültség, a negyedik a gátlások igen alacsony szintje, az ötödik az ártatlan külsővel párosult színészi tehetség, a hatodik a temperamentum. Aki akarja, nevezze azt engesztelhetetlen bosszúvágynak. Nem kellett volna Caro Paolót félretolni, egy rohadt, puhány buzinak, aki még csak az első onániájánál tartott, amikor ő már tizenkét féle módon tudott embert ölni. Nyugalom.
    Eddig csak egyszer fordult elő külszolgálatban. Egy országot ismer úgy-ahogy. Nem baj, ott fogja folytatni, ugyanazzal a fedéssel. A Szolgálathoz visszatér egyszer, lesz mit ajánlania; csak egyetlen feltétele lesz, hogy ezt a figurát megnyúzva, sóval, borssal és erős paprikával gazdagon meghintve aszalják valamilyen karón, amikor ő visszatér. Hogy az nem tett neki semmi rosszat, sőt talán még igaza is van? Az közömbös. A gyűlölet nem számolgat. Gyűlölet nélkül élni sem érdemes. Szerelem nélkül még lehet, de gyűlölet nélkül nem. Az a világ sava-borsa, amelyben majd ez a Falzetti meghempereg.
    No, dugó ide, dugó oda, már itt a Latin-domb. Hirtelen elősurrant idegrendszere mélyéből, majd a gyomrába döbbent egy erőteljes emlék.
    Tíz éve vékony kamaszt ütlegeltek a Latin-domb cserjés útpadkáján vagy hatan, az alkonyatban. Ursanti számára semmi erőfeszítést nem jelentett volna szétszórni a támadókat, talán az is elég lett volna, ha közelebb lép. Ám csak kajlán vigyorgott a jelenet láttán, esztétikailag értékelte. Hulljon a férgese. Elkapta a suhanc kétségbeesett pillantását. Megérdemli, hogy lerendezzék. Cigány, arab, vagy valamiféle vendégmunkás. Hírlik, hogy ezek megszállták és tönkretették a kempinget odafönn a dombon. Megérdemli, csináljátok csak, fiúk. Egy év alatt mit romlott az ország, elöntik az idegenek, most élesebben látja, hogy látogatóba jár haza.
    Ó, porco di Madonna. Az a szem ennek a Falzettinek a szeme volt.
    Lehet, hogy nemcsak Caro Paolónak jó a memóriája. Nos, miért is hibáztatható? Mert Falzetti megbocsátotta volna a pipogyaságot, de most már tudja, hogy ő kockázat nélkül a védelmére kelhetett volna? Falzetti talán nem ugyanezt tenné ugyanilyen helyzetben? Falzetti téved, ha azt hiszi, hogy a világot nem a haszonelv és a gyűlölet kormányozza, hanem a jótékonyság. Ha ezt még nem tudná, majd megtudja a maga idején Caro Paolótól.
    Akkor Caro Paolo felett még szépen sütött a Nap. Azt lehetett hinni, hogy az ember a jó oldalon áll, a Szabad Világot képviseli egy gonosz világ koszos kis országában. Ami ott nagyváros, az Nyugaton falu. Ami ott karrier, az itt elég volna ahhoz, hogy vendégmunkás legyen. Itt a vendégmunkások is Mercedesszel járnak, igaz, mozdonyként füstölve. Ott az egyetemi tanárnak nincs kocsija és bejárónője, mert a kölykeit sem tudja eltartani.
    Az viszont nem igaz, hogy aki ott tudós, az a képességei és képzettsége által itt is ne volna tudós. Nagyon sokat tudnak. Nagyon veszélyesek.
    Caro Paolo ébersége elaludt az első pillanatban, a nyomorúság láttán. Könnyedén kiadja magát mondjuk frissen végzett etológusnak, jár annak a dimbes-dombos sárfészek Hegyesváradnak az állatkertjébe, sosem fogja tudni senki, hol is kellene lennie. Abban az országban azt sem tudják, mit jelent az etológia. A hadsereg olyan, mint az ázsiai bennszülötteknél. Ott vannak az oroszok, a laktanya falán keresztül alkoholért csencselnek olyan műszaki cikkeket, amilyeneket mi itt Nyugaton húsz éve a lomtalanítókkal vitettünk el. Koszos kézzel csomagolnak zsírpapírba ételeket a boltokban. Vannak szakterületek, ahol senki más nem dolgozik, csak csibészek és hóhányók. Etológia, informatika, amit ők rendszerszervezésnek hívnak, filozófia, asztronómia; mind szélhámosok kenderültetvénye. Egyetem nélküli szédelgők tudósnak tettetik magukat, tömegeknek tartanak elemi iskolás előadásokat, és Esti meg Szabadegyetemnek nevezik. Caro Paolo vajon mit keres ott egyáltalán?
    Szerencsére Caro Paolo tudja a száját tartani, nem mondja ki azonnal, amit gondol. Már egy hónap múlva megdöbbentően másmilyennek látszik a helyzet. Ebből az országból származik az atombombaügy öt legnagyobb fizikusa közül három; azután aki feltalálta a modern számítógépet, a hologramokat, sőt a dinamót. Itt született néhány a legnagyobb matematikusok közül. Caro Paolónak nagyon-nagyon tanulnia kell, úgy bizony, ha nem akar lebukni. Van, ahol szaporodnak, mert nincs tévé; van, ahol megtanulják a tudományokat. Ebben az országban igenis ágyúval kell lőni a verébre. Nehéz világ. Mégiscsak jó iskola lesz. Az meg, hogy mi a fenének, csak kiderül egyszer! Talán az oroszok ellen. Talán éppen azért a tudományért. A tudomány drága. Szédelgő Nyugaton is van bőven, sőt, alaposabban megnézve legalább olyan arányban. Lehet, hogy a tudomány lesz Caro Paolo igazi üzlete? Dél-Afrikában gyémántokat lehet bányászni, Magyarországon tudósokat. Persze kicsempészni mindkettőt nagyon nehéz.
    Hát ide jött volna vissza. Sajnos, annak a nyomorult Falzettinek igaza van, a világ megváltozott. Paolo Ursanti nem azt találja, amit 83-ban itthagyott. Nem lehet tudósokat csempészni, mert már innen is arra mennek, amerre akarnak. Falzetti, hogy pusztuljon el, komolyan gondolta ezt? Hogy ő jöjjön ide vissza, és ebben a sárfészekben csináljon tudományos karriert, a titkosszolgálati munka melletti egyetlen szakterületen, amelyhez a sors tréfájából valamit konyít; és ha nagy tudós lesz, akkor majd fizet neki a Szolgálat? Ha azt a primitív madzagos megoldást csak tíz percig alkalmazhatná rajta, Caro Paolo bizonyosan kivenné belőle, hogy mire föl mert ilyen pimasz módon fogalmazni.
    Várjunk. Hiszen bőven elég lett volna, ha kirúgja, hogy a lába sem éri a földet. Falzetti nem olyannak néz ki, mint aki teátrálisan torolja meg a sérelmeit. Ugyan láthatóan utálja, mint a gépolajos pastasciuttát, mégis szó nélkül zavarhatta volna el. De akkor valamit komolyan gondolt a szónoklatából. De mit??
    Gondolkozzunk. Falzetti jobban tudja, mint ő maga, hogy mely szakterületen szerzett némi kezdő jártasságot. Ez az etológia. Eltávolította őt innen, de nem zárta le a visszautat, emellett szakmai pályára ösztökéli. Falzetti nem gyűlölködő fajta, hideg, mint a jég. Tradurre, Caro Paolo, mit jelent mindez: Ursanti a Szolgálatnak és Falzettinek már csak egy porszem, az etológia viszont talán fontos. Annyira, hogy ha Ursanti sikereket ér el benne, ő is fontos lehet, és ez egyelőre nincs kizárva. Persze az ellenkezője sem, és Falzetti nem fordít a pozitív lehetőségre egy lírát sem. Ursanti sajnos túl van a koron. Macche, caro Falzetti!
    Az etológia bármi miatt fontos lehet, nem csupán fedési lehetőség gyanánt. Az első szakmai feladat: alaposan kitudni, hogy egy titkosszolgálatnak miért lehet fontos az etológia. Meg aztán, ha mindez igaz, akkor Ursanti szaktudással akár jó üzletté is válhat. Tudni fogja, mi az etológia, miért fontos az etológia, miért fontos Magyarországon az etológia, miért fontos az olasz titkosszolgálatnak az etológia, és miért fontos bármely titkosszolgálatnak az etológia. Ez valószínűleg Ursanti képzett ügynök mellé még öt jól eladható áru, amelyeket Caro Paolo nem zsírpapírba fog becsomagolni, mielőtt a piacra indul velük. Tényleg elmegyünk tanulni. Va bene. Arrivederla, Signore Falzetti!