A hagyma végül magára lel

A Peer Gynt mint beavatási folyamat

    A hipotézis, mely szerint Peer Gynt és Solvejg sorsa beavatási folyamatot tükröz, az ifjúavatási rítus és az irodalmi szöveg szerkezeti-tartalmi megfelelései miatt szinte magától kínálkozik. A rituális séma nem csupán formális szervezője a szöveg folyamatosságának, hanem funkcionális és jelentésteljes cselekvéssorként a mű szemantikájának megteremtésében is részt vesz.
    A Peer Gyntben a magasabb rendű érték, a szerelem általi önkiteljesedéshez a beavatási szertartásokat idéző próbatételeken keresztül vezet az út. A beavatási folyamatot jelentősen befolyásolja a főhős lelki válsága, amelyet az én elvesztésétől való félelem idéz elő.
    A primitív és archaikus társadalmak sajátjaként a beavatás funkciója a magasabb rendű lét elnyerése az önkiteljesedés által; folyamata a beavatási próbatétetek sora.¹ Ezen túl „…minden autentikus emberi létezés velejárója. Két okból is: egyrészt azért, mert minden autentikus létben benne foglaltatnak mély válságok, megpróbáltatások, szorongás, az én elvesztése és visszahódítása, halál és feltámadás. Másrészt pedig azért, mert bármilyen teljes legyen is, egy-egy pillanatban minden lét elvetéltnek mutatkozik […] pályát tévesztettünk, elárultuk legjobb énünket […] a totális válság e pillanataiban végleges és teljes megújhodásról álmodunk és ezt reméljük.”² A beavatás tehát nemcsak az eredeti, rituális kontextusban értelmezhető, hanem tér- és időkereteken túllépő érvényessége is van: az emberi létezés immanenciája.
    Az archaikus struktúra irodalmi alkalmazása így lehetőséget ad aktuális történeti jelentés kifejezésére is, a szöveg reflektálhat az emberi lét értelmét, az önmegvalósítás lehetőségeit kutató filozófiai kérdésekre.
    A felvázolt jelentéslehetőség, annak ellenére, hogy benne rejlik a szövegben, az eddigi recepcióban kiaknázatlan maradt, kibontakoztatása viszont fontossá válhat, mivel az önkeresés újraértelmezésének szükségességére hívja fel a figyelmet.
    A mű elemzői Peer sorsával, jellemével kapcsolatban éppen a keresés létjogosultságát kérdőjelezik meg. A főhősről kialakított általános kép³ azt tükrözi, hogy nem veszik figyelembe az önkeresés jellegét, valamint azt sem, hogy a folyamat lezárul, megvalósul. A szerelem az az érték, mely által Peer személyisége kiteljesedik, ez által nyer magasabb rendű létet.
    Peer sorsát tehát – az autentikus lét, a „szent hivatás”⁴ végső kiteljesedéséből kiindulva – a magasabb rendű lét felé vezető kálváriaként lehet értelmezni. Csak akkor válhat a szentség részesévé és teljesedhet ki általa, ha bejárta a szellemi felkészülés különböző fokozatait. Peer szerepváltogatása tehát nem minősíthető negatívumnak, hanem társadalmi viszonyokkal, elvekkel, magatartásformákkal való ismerkedéssel egyenlő. A beavatás, az önkiteljesedés tapasztalatok, a külvilág és az én intenzív kapcsolata által valósulhat meg, tehát a szerepek váltogatása a beavatás megvalósulásának feltétele. Ezt látszik bizonyítani a későbbi Ibsen-mű, a Nóra problematikája is: az egyetlen szereppel való azonosulás gátolja a személyiség szabad kibontakozását, az önkiteljesedést. A két mű kérdésfeltevésének paralellizmusát jelzik az alábbi idézetek is.
    Peer így indul útjára: „Peer: Kicsi, várj még. / Terhem nehéz, s vastagszik az / árnyék. Solvejg: Segíthetek? Megosszam-e részed? Peer: Maradj! Hadd hordjam én az egészet!”
    Nóra e szavakkal búcsúzik férjétől: „Más feladattal kell megbirkóznom előbb. A magam nevelésével. Te nem segíthetsz ebben. Csak egyedül csinálhatom meg. Ezért most itthagylak… Csak egyedül ismerhetem meg magamat és a külvilágot.”⁵
    A két művet illető interpretációk közötti jelentős különbség, hogy Nóra esetében az önkiteljesítés szükségességének felismerését elfogadják, Peernél viszont elutasítják. Sőt egyetértenek Nóra kiútkeresésének motivációjával – az egyetlen szereppel, a babával és az elszigetelt babaszobával történő szakítással –, ellenben Peernél a szereppel való azonosulást hiányként értelmezik.⁶
    Véleményem szerint Peernél a szerep pontosan azt a funkciót tölti be, amelyre hivatott: pillanatnyi viszonyulásmód, tapasztalati forrás. Erre van szüksége Nórának is (amit, mint említettem, a kutatók is elismernek), az egyetlen jelmezt fel kell cserélni többre, hiszen csak ezek tükrében lehet értékeket differenciálni és sajáttá tenni. A később keletkezett műben csak a felismerés szintjén jelentkező probléma a Peer Gyntben folyamat jelleget ölt, a beavatás itt megvalósul, mégpedig egy rituális motívumokat tükröző struktúra által.
    1. Peer beavatásának első mozzanata az ifjúavatási rítus lényegét rejtő átmenetet idézi: az anyától, a gyermekkor világától való elszakítást. E változásnak éles határként kell megnyilvánulnia, hogy a gyermekben és az anyában is mély nyomot hagyjon. A gyermekek ilyenkor mintegy meghalnak az anyák számára, több népnél jellemző az az anyai magatartás, hogy fiukat mint halottat siratják el.⁷
    A húszéves Peer sorsában a gyermekkor végét jelző határkőként értelmezhető az ominózus menyasszonyszöktetés és annak következményei. A fantáziából táplálkozó tett⁸ reális veszélyt von maga után, a menyasszonyrablás felszítja a falu férfiainak dühét, felfegyverkezve üldözőbe veszik Peert, aki az erdő felé menekül.
    A beavatási motívum jelenlétére⁹ az álarcos férfiak–fegyveres férfiak analógia, valamint a sötétség szimbolikájának elemei: a tér- (falu/erdő) és az időoppozíció (nappal/alkony) enged következtetni.
    A jelenet a fiaikat halottként elsirató anyák magatartásával is párhuzamot mutat, ez Aase fiáért esdeklő szavaiban nyilvánul meg.¹⁰
    Egyes országokban az a hit él, hogy az ifjú egy tigris hátán jut el a dzsungelbe. A vadállat mint az ifjú alsó világi vezetője a mitikus őst, a beavatás mesterét testesíti meg. Peer hasonlóan lép át a rejtélyes troll birodalomba: a Zöldruhás nő óriás vadkanjának a hátán.
    A trolljelenetet a műegész terjedelmének viszonylatában a beavatási motívumok olyan szűk körben érvényesülő koncentrációja jellemzi, minek alapján mintegy a folyamatból kiemelve, önálló beavatási szertartásnak lehet tekinteni.¹¹ Mivel azonban Peer a Dovre által propagált eszmét elutasítja, a valódi érték befogadásához vezető útnak ez csak egy állomását képezi. Az öreg Dovre bölcsességet közvetítő segítőnek tekinthető, mely bölcsesség elsajátítása révén Peer nem válik beavatottá, viszont a beavatáshoz szüksége van az általa átadott ismeretekre. Dovre mint a tudás birtokosa és közvetítője a primitív népek beavatási rítusainak öreg tanítómestereit idézi.¹²
    A jelenetet koncepciójából kifolyólag a rítus elnevezés is illetheti, ugyanis minden eleme Peer személyiségének átformálását veszi célba a rituális halál szimbolikájának¹³ érvényesítőjeként. A körülmények is – erdő, sötétség, idegen és titokzatos lények – a halált szimbolizálják, valamint minden egyes próbatétel, kínzás a régi én pusztulását célozza.
    Peer viszont énjének átformálását, a feltárt minta szerinti újjászületését ellenállásával meghiúsítja, Dovre meggyőző eszközeinek széles repertoárja ellenére is ragaszkodik saját világlátásához.
    A beavatási próbatételek egy célt szolgálnak: megismertetni az avatandót a más világ törvényeivel, felkészíteni a spirituális értékek befogadására testileg és szellemileg egyaránt, kínzásokat, aszketikus jelleget sem nélkülözve. A Dovre által alkalmazott beavatási módszer, a vakítás a vizuális tilalommal¹⁴ járó próbatételekkel analóg. Peer szeme világától való megfosztása egyenlő lenne a saját világlátásának kiiktatásával. Belátását és megvilágosodását a troll eszme elfogadása és sajáttá tétele eredményezné, e módon válna más emberré. Az én átformálásának szimbóluma, a szalaggal díszített manófarok adományozása a boszorkányszombati szertartás központi elemét, az újrakeresztelést¹⁵ idézi fel.
    A trolljelenet és a boszorkányszombati rítus között feltételezett párhuzamot támasztja alá Dovre keresztény hithez fűződő viszonya: bírálatában a cinizmus dominál, a hit semmibevétele, kigúnyolása beszédesebb a puszta elutasításnál.¹⁶
    A Peer Gynt beavatási folyamatot tükröző szerkezetében a trolljelenet mellett a motívumok másik centrumát az erdei kunyhó¹⁷ képezi.
    A kunyhómotívum jelenléte a mű rituális gyökerére utal: az ifjúavatási rítusok speciális helyszíneként funkcionáló erdei kunyhó emlékét az európai népmesei hagyomány is őrzi. A népmese nyomán¹⁸ öröklődhetett át a Peer Gyntbe is, ahol kiemelt jelentőségű, nemcsak Peer, hanem Solvejg sorsa kapcsán is az új emberré formálódás egyik szimbóluma.
    Peer trollá avatásának meghiúsítása után kunyhót épít az erdőben. A biztonságos zár elhelyezésére irányuló igyekezetét főként a szellemlények elleni védekezés gondolata irányítja: „Zár kell ide, zár, sok csalfa szellem: / manó-nő s férfi varázsa ellen. / Zár kell: küszöböm soha át ne lépje / törpék és koboldok vad dühü népe.”
    A védelem más lehetőségét kínálja Solvejg megjelenése: „Nem kell hát zár, nem kell a sövényem, / a kobold-eszmék ellen ami védjen. / Ha életed itt a vadásszal éled, / Tudom, áldás száll kunyhómra tevéled.”¹⁹
    A fenti idézetek rávilágítanak a kunyhónak a beavatási folyamatban betöltött szerepére. A rítusnak azon vonatkozása, mely szerint az avatandónak a kunyhóban kell elvégeznie a próbák egy részét, Peer sorsára vetítve a beavatás folytatását jelenti. A szellemlények támadásától való félelme a gondolkodás átformálását, a más emberré válást, s ennek értelmében a régi én pusztulását feltételezi. Másrészt megjelenik ennek ellenpólusa is, a szent érték általi újjászületés ígérete Solvejg „áldást” hozó személyisége révén. Az áldásbeli részesedés magában rejti a szent érték befogadásának követelményét, az általa való újjászületést, teljessé válást. A kunyhó szimbolikája tehát így egyesíti magában a rituális halál és az újjászületés szemantikáját. E szimbolika a mű egészét áthatja, így halad a kiteljesedés felé. Ennek mikéntjét sejteti a főhős felismerése, a hagymahasonlatra következő reflexió (a kunyhó megpillantásának momentuma): „Az a kép, ez az üres keret. / Emez pazarol, amaz szeret. – / Ó, kín! Mi jöhet a bűn nyomán? / Itt fénylettél arany koronám!”
    A kunyhóépítést egy látszólag jelentéktelennek tűnő, de a beavatási kontextus szempontjából jelentős momentum követi, a Zöldruhás nő megjelenése Peer gyermekével. E jelenet után indul Peer a nagy útra, a cselekmény eme fordulatát a bűntudat motiválja: „Bemenjek? Ily undok szennyesen? / Trollok közepett? Hidegen, józan / Szavakkal gyónjak – meg titkolózzam?”
    A fordulat értelmezésében a beavatási mítoszok analógiája segít. A kultúrhéroszokról szóló és más archaikus mítoszokban gyakran válik hangsúlyossá a hős nemi érettsége erotikus hajlamai által. Ez gyakran vérfertőző kapcsolatba torkollhat, s egy bizonyos ideig tartó társadalmi kirekesztést vagy nehéz próbatételeket von maga után. A hős ekkor járja végig azt az utat, mely az elkövetkező nemzedék számára paradigmaértékűvé válik. Ezeket a mítoszokat minden avatandónak meg kell ismernie a beavatás során.²⁰
    Peer utazása mintegy a beavatási rítusok újraértelmezésének tekinthető. Az avatandó itt már nem passzív befogadó, hanem az események aktív részese, a folyamat tudatosítója. Az ő életútjában a pszichológiai elem is hangsúlyossá válik. Ez a tapasztalatokat összegző hagymahasonlat alapján a legnyilvánvalóbb, melyet az önreflexió megnyilvánulásaként lehet értelmezni. Annak felismerése, hogy a szerep a személyiség lefejthető rétegét képezi, és a sokrétűség nem egyenlő a belső lényeggel, kétségbeesést szül, az individuum válságához vezet. Peer önmagára mint bűnösre tekint, s mintegy előhívja a lehetséges következményt, a büntetést: „Peer Gynt siralmasan élt. Elejted, / s kanálba hajítod mint selejtet!”
    A Gomböntő ítéletének és a jelenetet működtető alkímiai szimbolikának az a funkciója, hogy az éppen a teljessé válás útját járó főhős teljességét, fejlődését kérdőjelezze meg. A beavatási halál motívuma itt újra felbukkan, a funkcióját vesztett fületlen gomb Peer sorsát példázza: hivatását nem tudta betölteni, beolvasztásra vár, hogy az isteni tökéletességgel átitatva születhessen új létmódra.²¹
    Az átformálás a jelenlegi én teljes megsemmisülését feltételezi: „…egy idegen fej, kéz vagy öl / atomjaivá olvadni föl, / kanál-lénnyé, mely semmibe tűntet – / ez a gondolat merénylet, bűntett!”
    A Gomböntő és Peer találkozásainak helyszíne, a keresztút is kulcsszerepet tölt be a beavatási kontextusban. Mint útelágazás, a kereszt kettős orientáltságából adódóan az élet és a halál közötti választás jelképe. A két pólus, mely között Peernek választania kell, illetve el kell fogadnia az egyiket: az átöntés révén bekövetkező teljes megsemmisülés, vagy a Solvejg szerelme általi kiteljesedés. Melyik valósul meg?
    Azt az álláspontot, mely a főhős sorsának végső beteljesedését a Gomböntő utolsó szavai alapján²² bizonytalanként értékeli, meg lehet cáfolni pusztán azzal a ténnyel is, hogy ezek az utolsó szavak nem azonosak a mű záróakkordjával. Utóbbit Solvejg dala képviseli, s hogy itt nem a dialogicitás ad hoc realizációja érvényesül, bizonyítja a Solvejg sorsában is megnyilvánuló beavatási szimbolika.
    2. Solvejg sorsának, várakozásának beavatási kontextusba helyezett vizsgálata feloldja a karakter látszólagos passzivitását. A mű elemzői Solvejg alakját az „örök nőiség”²³ romantikus eszményének beteljesítőjeként állítják be. Személyét csak a Peer sorsában betöltött szerepe felől közelítik meg, Solvejg motivációját nem emelik ki. Karakterének a romantika által szinte ontológiai törvénnyé emelt megváltó nőisége csupán másodlagos rétegét képezheti, alakjának vonásait elsődlegesen a felnőttkorra való felkészülés követelményének beteljesítése formálja. Miért vonul ki az erdőbe, elvágva minden korábbi létéhez fűződő szálat?
    Mi okozza azt a váratlan fordulatot, melynek nyomán a szülő-gyermek viszonyt egy más természetű kapcsolattal kívánja helyettesíteni?
    A műben e kérdéseket öntörvényű döntése magyarázza, ám nem lehet, hogy a serdülőkori elkülönítés kényszerű funkciójának tesz eleget ezzel a lépéssel?
    A gyermeki státus lezárulása, a biológiai érés Solvejg tettében és Peer utáni vágyakozásában konkretizálódhat.
    Donald Barthelme Hófehérke lélektanát illető megállapítása Solvejg tettét is megvilágítja, értelmezheti: „Mi után vágyakozik? – »Egy szép napon eljön az én hercegem.« – Hófehérke ezen azt érti, hogy éli az életét, mely nem lesz teljes addig, amíg meg nem érkezik az a valaki, aki teljessé teszi.”²⁴
    A szerelem általi teljessé válás szimbolikája a női beavatás lényegéből, a biológiai átalakulás, az asszonnyá érés elfogadtatásából ered. A beavatás a nők esetében is a hosszú felkészülési folyamatot, a voltaképpeni rítust²⁵ feltételezi, mely Solvejg sorsában fokról fokra kirajzolódik. A lány életkorát az adott évi konfirmációjára való utalás világítja meg, tehát tizennegyedik életéve körül járhat.
    Solvejg beavatása szempontjából a következő fontos momentum a műben a szülői ház elhagyása, a kivonulás az erdőbe, mely a gyermekkor lezárását szimbolizálja, így a rituális halállal egyenértékű. „Apám láttán keserűbb búm támad. / De még inkább sajnálom anyámat. / Nem, a legkínzóbb, hogy vissza sem intek, / S örökre lerázom mindet, mindet!”
    A beavatási halál szimbolikájának egyik fő eleme, a sötétség a kunyhó és az azt magába foglaló erdő által érvényesül, valamint az évszak és a napszak – téli alkony – révén is hangsúlyossá válik.
    A szimbólumok között kulcsfontosságú szerepet tölt be Solvejg dala. Komplex jelenség, a dal szemantikája és a dalolás ténye is több vonatkozásban nyer értelmet: „Tán múlik a tél meg a tavasz, / s hő nyárra zimankós ősz havaz. / De egyszer megjössz. Ezer jel int – / S én várlak ígéretem szerint.”
    A tartalom rávilágít egyrészt az elkülönülés évet (éveket) felölelő időtartamára. Másrészt az elkülönülés (=más természetű létre várakozás) értelmében a szerelmes viszontlátásának óhaja a szerelem által értelmet nyerő asszonyi lét mielőbbi kezdetét szorgalmazza.
    A dalolás ténye – azon túl, hogy Solvejg az elkülönítés ideje alatt csupán e dal által létezik a mű számára – arra is rámutat, hogy az elkülönítés időszakának ez az egyik meghatározó tevékenysége.
    Solvejg domináns foglalatossága a fonás, mely a rítus értelmében a házasélethez szükséges alapvető női munka elsajátítását jelenti. Továbbá beteljesíti a görög mitológia sorsistennőihez fűződő szimbolikát²⁶: Solvejg irányítja Peer életét, sorsa általa fog beteljesedni.
    A beteljesedés a zárójelenetben valósul meg, Solvejg szerelmi kapcsolatra való érettsége Peer visszatérésében realizálódik, hiszen ennek révén tapasztalhatja meg a létezés egy újabb stádiumát.
    A kunyhó anyaöl-szimbolikája beteljesedik, a felkészülés időszaka azt a csírát teremtette meg, melyből a magasabb rendű létállapot kibontakozhat. Magasabb rendű, mivel a nőt a szülés képessége teremtőerő birtokosává avatja.
    Újjászületésének legtökéletesebb szimbóluma a férfi megjelenése, az új életszakasz csak általa nyerhet kiteljesedést. Peer visszatérésének jelentőségét mi sem bizonyíthatja jobban, mint az a határtalan tolerancia, mely a várakozásban, valamint a Peer bűne felett szemet hunyó fogadtatásban nyilvánul meg. Hiszen Peer csak fáért ment… Itt újra fel lehet tenni a kérdést: vajon miért várt Solvejg oly sokáig egy helyben, egy emberre?
    Várakozásának motivációja megegyezik Peer távozásának okával: a beavatás megvalósulásáért cselekedtek így. A két megvalósulás között azonban van egy jelentős különbség, amely a mű keletkezési idejének társadalmi konvencióit tükrözi. Peer előtt a világnak mint a tapasztalatszerzés forrásának kellett feltárulnia. Solvejg élete viszont nőisége révén a szerelem által teljesedhet ki, s ehhez nincs szükség olyan széles perspektívájú szemléletre, mint a férfinek. A női hivatás beteljesítését saját testének biológiai felkészültsége, és az én-te viszony kibontakozása teszi lehetővé.
    Szövegszerűen is megnyilvánul, hogy Peer visszatérése számára a régi és az új létforma szimbolikus határkövét képezi: a „sors fényének” diadala a „gyász-özön” felett. Hajdú Henrik fordítása mintegy a két létállapot – rituális halál és újjászületés – kontrasztját is nagyszerűen érzékelteti. E fordulat válik „ünnepi órává”, és nem lehet véletlen, hogy a zárójelenet pünkösd ünnepeként nyer meghatározást.²⁷ A szent jelenlétére való figyelmeztetés Peer sorsának tekintetében mérvadó. Bűnösként érkezik Solvejghez, és megváltásban részesül. Ahhoz a személyhez fordul, akivel szemben bűntudatot érez, vállalja előtte bűnét, így vállalja saját magát, tehát választott. Solvejg hite, reménye, szeretete által születik újjá.
    Anya–gyermek: e sajátos metamorfózis tükrözi a beavatási szertartások újszülött-szimbolikáját, valamint a női lét legszentebb élményét is hangsúlyozza.
    Solvejg a szerelem teremtő erejének birtokában válik oltalmazó anyává, s e szerelem megtisztító és újraformáló ereje teremti fiúvá Peert. Ezt sejteti a zárókép Pietŕja: „Ringatlak és virrasztlak! / Aludj, én drága fiam!”
    3. A hazatérés motívum jelentésének körvonalazása során azonban túl kell lépni a kizárólag a lelki-szellemi vertikumra érvényes értelmezési tartomány határán. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a beavatási folyamat mint bolyongás a fizikai horizonton zajlik, reális tér- és időbeli koordináták között.
    A tér és idő itt együttes változók, egymáshoz való viszonyukat leginkább az életút metaforája világítja meg: a főhős életének fordulópontjai (indulás a tér bizonyos pontjáról, bolyongás, érkezés a kiindulási pontra) összefonódnak az életkor különböző szakaszaival (ifjúként indul és megöregedve érkezik meg).
    A tér és idő eme kiterjedése válik a megismerési folyamat, a tapasztalatszerzés, az értékek feltárásának tengelyévé, melynek vetülete az önkeresés folyamata, és az önkiteljesedés mint lelki-szellemi vertikum.
    A beavatási kontextusba helyezett megközelítés azért látszik alkalmasnak a Peer Gynt lehetséges interpretációjaként, mivel megoldhatóvá teszi azt a színrevitelkor jelentkező problémát, melyet az öregedési folyamat ábrázolásának mikéntje okoz.²⁸
    Ha a beavatás felől közelítjük meg a művet, akkor az előbb említett koordináták szerves egységbe olvadása miatt nem kell határt vonni a horizontális és vertikális értelmezhetőség között. Felesleges a hangsúlyt a lelki-szellemi vertikumban megtett útra helyezni, és a téves dimenzióban megtett út elve nyomán a fizikai horizonton zajló utazást kiszorítani az értelmezhetőség köréből, melynek természetes velejárója a megöregedés ábrázolásának mellőzése is.
    Továbbá lényeges, hogy az öregség a mű linearitásának megfelelő pontján legyen ábrázolva, kibontakoztatva, ellenkező esetben a mű határain kívül eső értelmezési szféra nyílik meg.
    Csiszár Imre 1983-as miskolci rendezése mintegy megfordítja a szüzsét, ahol a végső tér- és időbeli koordináták: a kunyhó és az öregség válnak állandóvá, s így reálissá, Peer pedig ebből az állapotból az elvágyódás nyomán lép ki fiatalként saját történetébe, mely ezáltal képzeletbelivé válik.²⁹
    Ez a megközelítés Madách örökké ifjú Ádámjának történetéhez hasonló dramaturgiát eredményez, aki a lehetségest kutatja, és a megismerés vágyától vezérelve halad a küzdés útján. Ez az attitűd Peer sorsában sem válik vitathatóvá egy bizonyos pontig. Ezen a ponton van a hangsúly, és itt mutatkozik meg a két küzdéstörténet különbsége. Ugyanis Ádámnál a küzdés az élet céljaként is kitüntetetté válik, míg Peernél az önkiteljesedés megvalósulásakor ez a fázis lezárul, a további küzdelem mintegy felesleges az élet céljának megtapasztalása miatt.
    Csiszár rendezése Dante Odüsszeusz-történetének interpretációját is felidézi, ahol a visszatérés motívum jelentősége a főhős életében betöltött szerepe által csökken, megszűnik kiteljesedést, megnyugvást eredményező végcélként létezni, s helyét a csillapíthatatlan tudás- és küzdésvágy tölti be. A Peer Gynt esetében ez az életcélt állomássá átértelmező megközelítés – mely értelmében a küzdelem- és tudásvágy örök emberi tulajdonságok – a mű továbbgondolásához érdekes kérdésfeltevéssel járul hozzá. Ibsen művében viszont az egyetlen boldogságot nyújtó értéknek a szerelem mutatkozik, a hős önkeresésének folyamata ezt generálja végcélként, s nem magát a keresést.

Pap Viktória

 ¹ „A primitív és archaikus társadalmakban az ember a beavatás révén válik azzá, ami és aminek lennie kell: a szellemi életre nyitott lénnyé, aki tehát a kultúra része.” Mircea Eliade: Misztikus születések. Budapest, 1999., 20.
 ² Uő., 1., 261.
 ³ Olyan véleményekre gondolok, melyek Peer Gyntöt mint a „nem-választás hősét” (Mész Lászlóné: Drámaértelmezések. Budapest, 1987., 13.), „az erkölcsi értékek megvalósítására képtelen személyiséget” (Egri Péter: Törésvonalak. Budapest, 1983., 21.), „jellem nélküli személyiséget” (Robert Brustein: A lázadás színháza I., Budapest, 1982., 74.) értelmezik.
 ⁴ Henrik Ibsen: Peer Gynt. in: Színművek I. ford.: Hajdú Henrik, Budapest, 1966., 981. (A továbbiakban ezt a fordítást idézem.)
 ⁵ Henrik Ibsen: Babaszoba. in: Színművek II., 493.
 ⁶ Például Dániel Anna azzal indokolja Nóra tettének jogosságát, hogy a felismerés megvalósítása érdekében – miszerint saját egyéniségével szemben is vannak kötelességei – el kell hagynia családját. Ellenben Peert olyan „silány árunak” titulálja, aki azzal a lépéssel, hogy Solvejget a kunyhóban magára hagyta, elvesztette az értékes személyiség kialakulásának még csak a lehetőségét is. Dániel Anna utószava in: Henrik Ibsen: Peer Gynt. Budapest, 1957., 178. illetve uő. in: Henrik Ibsen: Nóra. Budapest, 1976., 94.
 ⁷ Az átmeneti rítusok általános jellemzőit a következő művek alapján tárgyalom. Eliade, i. m., illetve A szent és a profán. Budapest, 1987.
 ⁸ Aase: „Mi princcel, trollal, ezer tömeg / vaddal hajszoltuk az örömet. / Meg lányrablással. S lám ez a bamba / be is esett egy harci kalandba.”
 ⁹ Az ifjúavatási rítusokban gyakran álarcos férfiak végzik az elszakítást, az ifjút otthonából idegen, sötét helyre vonszolják. Mindez főképpen a félelemkeltést szolgálja.
¹⁰ „A férfi: Szíve elfásult, lelke halott. – Aase ijedten: S te már a sír helyett befalod! – A férfi: Hisz bűne az üdvösségnél drágább! – Aase buzgón: De a légen baklovasként hág át! (…) Túllépi s földi gátakat. / Ha megéri senkinél sincs hátrább. / – A férfi: Jobb volna, ha bitófán látnád. – Aase (fölsikolt) Uramfia! – A férfi: Tán a hóhér végül / kitépi a vétkeket szivébül. – Aase kábultan: Szavatok velőmet vájja! / Mentsük meg!”
¹¹ A trolljelenet a boszorkányszombat teljes szertartásrendjét tükrözi. Az analógia alapja: Kurt Seligmann: Mágia és okkultizmus. Budapest, 1987., 170.
¹² Az öreg tanítómesterek a természetfeletti lények képviselői, az általuk lebonyolított szertartás eme természetfelettinek a megtapasztalásához vezet.
¹³ „…a beavatási halál egyszerre jelenti a »természeti«, nem kulturális ember végét és átlépést egy új létmódba: a »szellemre született« lény létmódjába, aki nem csupán a »közvetlen valóságban« él. A beavatási halál tehát szerves része annak a misztikus folyamatnak, amelynek révén az ember mássá válik, az istenek vagy a mitikus ősök által feltárt minta szerint formálódik meg.” Uo., 256.
¹⁴ Az avatandókat beborítják lombbal vagy takaróval, illetve csak a földre szegezett tekintettel közlekedhetnek, amit a szem bekötése is helyettesíthet. E tilalmak a sötétség szimbolikájának érvényesítése mellett spirituális jelentőségűek: az ifjút a korlátozások gondolati összpontosításra kényszerítik.
¹⁵ Az újoncoknak meg kell tagadniuk a keresztény hitet, helyette az ördög alattvalóinak kell vallaniuk magukat. Ennek értelmében az ördög elkéri egy ruhadarabjukat, és saját jelét helyezi el testük valamely részén. „Dovre: Továbbá: szórd le keresztény gúnyád. / Hazánk repesne, ha megtanulnád: / holmink honi, kivéve a selymet, / amelyet a fők farkon viselnek.”
¹⁶ „Dehogy, csak őrizgesd hitedet. / A hit szabad itt, még vám sincs rajta. / Kérgéről látszik meg a jó trollfajta. / Ha közös tanyánkká vált e fészek, / mondd hitnek, amit én félsznek nézek.”
¹⁷ A beavatási szertartásnak azon momentuma, mikor az avatandót az erdőben felállított beavatási kunyhók egyikébe zárják – ahol a próbák egy részét is teljesítenie kell –, egyrészt a rituális halál szimbolikájának egyes elemeivel (különféle kínzásokkal, főként a szörny gyomrában való raboskodással) egyenértékű. A rituális halál azonban az újjászületés feltételeként értelmezendő, így a kunyhó egyben az új emberré formálódás helyszíne, mint ilyen, az anyaöl szimbóluma.
¹⁸ A Peer Gynt című népmesében Peer több esetben űzi ki az ördögöket egy-egy erdei kunyhóból. Peer Gynt, átd. (Beke Margit, in: Tündérek, törpék, táltosok. Budapest, 1973., 143–146.)
¹⁹ Az utóbbi két idézet Áprily Lajos fordítása. A mű egyes részeit illetően Áprily fordítása szemléletesebbnek bizonyul. Henrik Ibsen: Peer Gynt. Ford: Áprily Lajos, Budapest, 1957., 63–64.
²⁰ Jeleazar Meletyinszkij: A mítosz poétikája. Budapest, 1985., 294.
²¹ Az alkímiában az alapfémek átváltoztatására irányuló kémiai folyamatok egyben az ember nemesítésének szándékát is tükrözik. Az alkimisták szerint a világon az egyetlen tökéletes dolog az arany, mely az ásványok szintjén az isteni tökéletességet képviseli. Az arannyal szemben az ólom, réz, vas és más fémek a természet kudarcai, ezért a fémeket spiritualizáció útján át kell itatni az isteni tökéletességgel, és arannyá változtatni.
²² „Végső keresztút! Látod-e Peer? / Ott majd kiderül, ki veszt, ki nyer.”
²³ Horváth Károly: A romantika értékrendszere. Budapest, 1997., 240.
²⁴ Idézi N. J. Girardot: Hófehérke. In: Csodakút. Szerk: Pap Gábor, Budapest, 1998., 79.
²⁵ A lányok beavatásának legfőbb megkülönböztető jegyei: nem olyan kidolgozott a rítus, minden esetben egyénileg zajlik, kevésbé drámai, és nem eredetmítoszon alapul. A természetes átalakulás, az asszonnyá érés elfogadását jelenti, szemben a fiúk beavatásánál célként meghatározott magasabb rendű szellemi létre születéssel. Legfontosabb eleme az elkülönítés, mely a lányok első menstruációjának jelentkezésével esik egybe, időtartama pedig több évre is kiterjedhet. Az elkülönítés helyének kiválasztását a fiúk szertartásával párhuzamosan a sötétség szimbolikája vezérli. Számos népnél jelentkezik a nap megpillantásának tilalma, ezért egy erdőbeli kunyhóba vagy egy sötét házba zárják a lányokat a beavatás során. Az elkülönítés idején a lányok alapvető női tevékenységeket folytatnak – szövés, fonás –, így készülnek fel életük következő szakaszára. Az elkülönítés idejének leteltét jelző záró szertartás lényegi eleme az ünnepélyes bemutatás a közösségnek.
²⁶ A sorsistennők rendelkeznek az emberi élet felett, Klóthó fonja az élet fonalát. Innen erednek a fonalhoz társított szimbolikus jelentések, mint sors, halál, egymásutániság, élet.
²⁷ Pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe, „a szentlélek a hívőkben lakozó magasabb rendű isteni élet természetfeletti elve, az isteni hatalom, mely hitet támaszt, megtisztít a bűntől, és erkölcsi erővel tölt el.” Helmut von Glasenapp: Az öt világvallás. Budapest, 1981., 291.
²⁸ Az 1995/96-os évad kecskeméti és kaposvári előadásai nem ábrázolják Peer megöregedését, így a hangsúly a fizikai horizonton megtett út helyett a lelki-szellemi útra helyeződik. P. Müller Péter: A bolygó Gudbrandi. In: Színház, 1996/6, 35–39.
²⁹ Koltai Tamás: „Múlt éltem vadként rohan reám”. In: Színház, 1983/7, 24–26.