Európából Európába

A Védegylet állásfoglalása

„…amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges.” (Deák Ferenc)

    Magyarország történelmi sorsfordulóhoz érkezett. A nemzet egy újabb, hosszúnak ígérkező korszakra önként korlátozza jogát az önrendelkezésre, és boldogulását egy szomszédos birodalom, az Európai Unióhoz való csatlakozás útján keresi. A tisztesség ilyenkor megkövetelné, hogy az ország vezetői döntésünk várható következményeit őszintén tárják elénk, ezt azonban elmulasztották.
    Mi, a Védegylet kezdeményezői és munkatársai a ma élő magyar értelmiségre háruló súlyos felelősség tudatában az alábbi nyilatkozatot tesszük.
    Az európai nemzetek összefogását, szoros szövetségét páratlan történelmi lehetőségként üdvözöljük. Elfogadhatatlannak tartjuk azonban az állami önrendelkezést korlátozó intézkedések sokaságát, amelyeket az unió jelenlegi túlközpontosított rendje kényszerít ránk. Ez nem a népek érdekét szolgálja, hanem a nemzetek feletti cégbirodalmak és bürokratikus testületek befolyását teszi ellenállhatatlanná. Tiltakoznunk kell az Európai Unió történetében példátlan eljárás ellen is, amely törvényesíti az új tagokkal szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetést.
    A csatlakozás elmulasztása azonban vállalhatatlan kockázat lenne a hatalmi tömbök közti versengésnek kitett globális politikai színtéren ugyanúgy, mint a kelet-közép-európai régió kényes egyensúlyi viszonyai között. Meggyőződésünk szerint tehát Magyarországnak az unió keretei között kell megküzdenie az egyenjogúságért, az önrendelkezés jogáért, az Európai Unió intézményrendszerének gyökeres megújításáért.
    Az uniót eredetileg politikai érdek, a békés együttműködés törekvése hozta létre, utóbb azonban működésében a gazdasági megfontolások jutottak túlsúlyra, s a közös európai piac, valamint a központosított adminisztráció maga válik egyre nehezebben feloldható konfliktusok forrásává. A Magyarország csatlakozása körül zajló viták is elsősorban gazdasági természetűek, ezért először ezekről szólunk.
    1. A mezőgazdaság számára kedvező hazai természeti adottságok megélhetésünk és gyarapodásunk biztosítékai hosszabb távon is. Ezért a mezőgazdaságunkat sújtó hátrányos megkülönböztetés és különféle korlátozások ellenében teljes értékű kárpótlást kell kiharcolnunk a tájvédelmi és vidékfejlesztési támogatások terén. A kárpótlást teljes egészében az agrárium megújítására, a fenntartható mezőgazdaság kialakítására kell fordítani.
    2. Az ország területe a köz vagyona. Más tagországok példáját követve nekünk is meg kell találnunk a külföldiek ingatlanvásárlását korlátozó politika jogszerű eszközeit. A magyar föld maradjon magyar kézben!
    3. A hazai vállalkozások versenyképességének megőrzése megkülönböztetett támogatásuk nélkül elképzelhetetlen. A nemzetközi vállalatok alárendeltségében, beszállítói szerepkörben a gazdasági fejlődés legfontosabb feltételeit veszítik el: mindenekelőtt az újítás és az önálló kezdeményezés eszközeit.
    4. A sikeres csatlakozás egyik fő feltétele a közösségi szolgáltatások (egészségügy, oktatás, kutatás stb.) minőségének javítása, hozzáférhetőségük biztosítása. Ezért ezeken a területeken fenn kell tartani az állami tulajdon meghatározó szerepét, és ellen kell állni a piacosításukra irányuló nyomásnak.
    5. Az Európai Unió támogatási rendszerébe kapcsolódva nemcsak gazdasági, hanem szociális és kulturális politikánk önállósága is jelentős mértékben csökkenni fog. A hazai források felhasználásában ezentúl alkalmazkodnunk kell az unió céljaihoz, mivel a támogatás feltétele általában az arányos önrész biztosítása. Az Unió által nem támogatott tevékenységek így hazai forrásokhoz is nehezebben jutnak majd. Ezt a veszélyt a mindenkori magyar kormányoknak céltudatos intézkedésekkel kell ellensúlyozniuk.
    A gazdasági következményeknél azonban súlyosabbnak tartjuk a politikai közösségre leselkedő veszélyeket. Az Európa egyesítésére tett kísérletek az elmúlt kétezer évben azért bizonyultak mindig rövid életűnek, mert olyasmit erőltettek, ami az európaiság lényegétől idegen. Európát a részek önállósága, a helyi változatok sokfélesége, a kormányzók és kormányzottak közti viszonylagos közelség tette Európává. Az egyéni és kollektív önrendelkezés, a népszuverenitás és a kölcsönösségen alapuló, szolidáris együttműködés eszméi csak ilyen körülmények között verhettek gyökeret.
    Országaink függetlensége nem akadálya a szorosabb együttműködésnek, éppen ellenkezőleg, segítene fenntartani a sokféleséget, ami a kultúrák párbeszédét gyümölcsözővé teszi. Az egységesítés és központosítás törekvése jelentőségüktől fosztja meg ezeket a különbségeket, s így az egyformaságnak kedvez, ugyanakkor elkerülhetetlen ellentétek forrása lesz. A közhatalom gyakorlásában kitüntetett szerepet biztosít az érintettek által ellenőrizhetetlen testületeknek. Korlátozza a nemzetek jogát a saját kultúra, a helyi környezet, a hazai gazdaság védelmére. Elmélyíti az integráció előnyeit élvező, illetve hátrányaitól sújtott régiók, rétegek közti egyenlőtlenséget.
    Az alkalmazkodás kényszere különösen a kisebb és szegényebb nemzetek számára fenyegetés, amelyek a legkevésbé tudnak befolyást gyakorolni az új, nemzetek feletti csúcsbürokrácia döntéseire. És bizonyosan hátrányos lesz a demokratikus kibontakozásra azokban a kelet-közép-európai országokban, ahol a politikai elit hagyományosan a felette álló szuperhatalom igényeire hivatkozva igazolja a saját önzését és balfogásait.
    Kívánjuk tehát a szabad és független európai nemzetek testvériségét, és tiltakozunk a kontinentális szuperállam ellen!

Budapest, 2003. január 1.