– Már két és fél éve, hogy a Talpalatnyi Zöld című, kifejezetten környezetvédelmi televíziós magazin műsorvezetője. Hogyan került ebbe a szerepbe?
– Hozzáteszem, hogy sajnos, mert kevés ilyen, környezetvédelmi témájú műsor látható a televízióban, természetesen leszámítva a Spektrumot, National Geographicet és társaikat. Számomra siralmas, hogy az emberek nem foglalkoznak úton-útfélen a környezet védelmével, mert szerintem a helyzet súlyossága, az, ahogyan egyáltalán élünk, ezt megérdemelné. Visszatérve arra, hogy hogyan kerültem a műsorba, a Premier újság egyéves születésnapján találkoztam össze Kocsis Tibor rendező-operatőrrel, a műsor készítőjével, és ott került szóba, hogy volna-e kedvem olyan kolléganőim után, mint Udvaros Dorottya és Gryllus Dorka, vezetni a műsort, hát így csöppentem bele.
– Környezetvédőnek tartja magát?
– Természetesen.
– A saját életében ez hogyan jelentkezik?
– Egyrészt úgy vagyok környezetvédő, hogy megszakad a szívem azért, amit magam körül látok és amin nem tudok változtatni, és kiborít, hogy milyen határtalan az emberi korlátoltság, a szűklátókörűség és az önzés. Másrészt pedig azt gondolom, hogy mindenki, aki gondolkodó embernek tartja magát, megtehetné a tőle telhető icike-picikét, és ha ez a sok kicsi összeadódna, az már nagyon sok lenne. Például otthon spórolok a vízzel: fogmosás vagy zuhanyozás közben sem engedem fölöslegesen a vizet. Mosogatásnál is csak amikor beáztatom és öblítem az edényeket. Oltogatom a villanyokat, ahol nem vagyunk, ott ne égjen, de ugyanígy teszek a nyilvános helyeken is, magam után lekapcsolom a villanyt. Nemcsak spórolok vele, vagyis nemcsak a pénztárcám miatt teszem, hanem azért, mert az a mondás jut mindig eszembe, hogy a pocsékolás nem jár feltétlenül nagyobb komfortérzettel. És tényleg nem. Nagyon szívesen szelektálnám a hulladékot. Ami rajtam múlik, megteszem. Az átkozott reklámújságokat tonnaszámra dobálják be, és hektárszámra irtanak ki erdőket miattuk. Én nem dobom ki őket, hanem összegyűjtöm, és színes, illetve fekete-fehér újságra szétválogatva Budakalász felé menet leadom a MÉH-be. Ugyanígy teszek az elemekkel és a háztartásban fölöslegessé vált alufóliával.
– Kevesen törődnek ilyesmivel. Bár úgy vélem, hogy nagyon egyszerű, könnyen megvalósítható elvek ezek…
– Sok ember nem azért nem törődik ezzel, mert ostoba, egyszerűen csak nem jut az eszébe. Ezért kellene sokat foglalkozni a környezetvédelemmel, hogy törődjenek vele, hogy fontos legyen, hogy mindennapi reflexszé váljon. Hadd tegyem még hozzá az előzőekhez, hogy amit lehet, visszaváltható csomagolásban vásárolok, amit nem, például a flakonokat, papírdobozokat és minden egyebet, a „Tapossa laposra!” jelmondat jegyében összelapítom, amivel hulladéktérfogatot és szemétdíjat is lehet spórolni. Kirándulás közben szedem a szemetet: az egyik kezemen a kis nejlonzacskó kesztyű gyanánt, a másikban a nagy, abba gyűjtöm, ami az utamba akad. Sajnos, sokszor nem elég egy, mert olyan sok szemét gyűlik össze.
– Nyilván a természet szeretete is hozzákapcsolódik önben ehhez a környezetvédő szemlélethez. Tudatosan alakította így, vagy így született?
– Mondhatni, az anyatejjel szívtam magamba, mert édesanyám szenvedélyes turista volt: az egyetemista baráti társasággal járták az országot bakancsban, hátizsákkal, mindenféle komfort nélkül, napokat, heteket túráztak az ország hegyeiben, erdeiben, különböző szép helyein. Mihelyt járni tudtam, minden hétvégén együtt kirándultunk valami szép helyre Buda környékén amíg nem volt dugig beépítve, mondjuk a János-hegytől a Ságváriig. Később pedig, amikor Szombathelyen gyerekeskedtem. A Szabó-hegyi túrák, a Velem, a Sopron, a Kőszeg környéki hegyekben tett túrák a mai napig felejthetetlenek. Ha igazán fel akarok töltődni és pihenni, nagyon szívesen töltöm az időt a hegyekben, erdő közelében; egyébként pedig már három éve megadatott nekünk az az ajándék, hogy ebből a gyönyörű bolygóból 217 négyszögöl a miénk.
– Ha minden embernek ilyen szoros kapcsolata lenne a természettel, akkor esetleg sokkal kevesebb környezetvédelmi probléma lenne?
– Sokkal kevesebb. Csak az a legszomorúbb, hogy azok viseltetnek a legkevesebb felelősséggel Földünk iránt, akik a legtöbb kárt teszik benne. Gondolok itt elsősorban a multinacionális cégekre, amelyek igazán potensen cselekedhetnének ez ügyben. Úgy tűnik, számukra a legkevésbé fontos annak a bolygónak a védelme, amelyet lassacskán teljesen felzabálnak. Velük kapcsolatban mindig az az indián bölcsesség jut az eszembe, hogy „amikor kivágtad az utolsó fát és megmérgezted az utolsó folyót, akkor rájössz, hogy a pénzt nem lehet megenni”. Nem tartom bölcs dolognak, hogy akiké a világ pénze, úgy viselkednek, mintha külön nekik lenne egy érintetlen Föld–2 bolygójuk, ahol, miután a Föld–1-et tönkretették, elverhetik a pénzüket, és dédunokáik is boldogan élhetnének, míg meg nem halnak. Azt hiszem, jobb lenne először ezt a bolygót rendbe tenni, és az általunk okozott sebeket begyógyítani, és csak aztán kacsintgatni különböző űrexpedíciókkal a Mars felé és firtatni lakhatóságát. Természetesen nem a tudomány fejlődését szeretném korlátozni, csak a fontossági sorrenddel vitatkozom.
– Mit gondol arról, hogy akik környezetvédők, akik természetszeretők, azok valamilyen őrültek, vagy olyasmivel foglalkoznak, ami egy szűk kis csoportnak az érdeke?
– Szerintem azok őrültek, akik nem néznek szembe cselekedeteik következményeivel. Nem azok őrültek, akik odaláncolják magukat egy fához vagy megakadályozzák egy használt olajfúrótorony tengerbe robbantását, hanem az, aki bele akarja robbantani.
– Derűlátó vagy borúlátó? Beszélnek a globális felmelegedésről, a genetikai manipuláció káros hatásairól, egy esetleges ökológiai katasztrófáról…
– Nem vagyok sem Nostradamus, sem Kasszandra, nem tudhatom, hogy mi lesz. Azt gondolom, hogy a sok hülyesége mellett az emberiségnek talán megmaradt az a maradék kis esze, a hajánál fogva az utolsó pillanatban mindig ki tudta magát rángatni a pácból. Abban bízom, hogy egyszer csak kénytelenek leszünk szembesülni azzal, hogy így nem mehet tovább, hogy csak másképp lehet. Vannak biztató jelek, például az autógyártás, az energetika területén, ahol egyre inkább próbálnak a fenntartható fejlődés felé kacsintgatni.