Gyarmathy Ágnes. Hosszú a lajstrom: díszlet- és jelmeztervező. A Képzőművészeti Egyetem díszlet–jelmez szakának tanára. Pedagógus és képzőművész. Számtalan színházi előadás látványának tervezője, megannyi film kosztümjeinek alkotója.
Ha a szó, a fogalom visszanyerné eredendő és eredeti jelentését, ugyanazt értve újra alatta, egyszerűen csak és magától értetődően nevezhetnénk őt művésznek.
Igen, művész. Alkotó ember.
Kérem, nézzék meg a szemét! Nézzék meg ezt a tekintetet! A zárt és fegyelmezett alabástrom arcban a boltíves szemöldök alatt ezt a szinte már keleties macskaszemet: ezt az élénken figyelő, kíváncsi tekintetet. Gyarmathy figyel. Különös ez a figyelem, átható és lényegre tapintó, a dolgok valódi értelmét és lényegét kereső figyelem. De tovább is néz, a láthatón túlira: a valódin áttekintve kutatja az élet rejtett összefüggéseit. Mint egy párka, aki archaikus mosolya mögül bölcsen szemléli a látottakat, és közben ujjai között egyre mívesebb és erősebb a fonál – a sors fonala.
Alkotó. Aki tudja, hogy a világot meg kell látni, meg kell érteni, magunkhoz szelídíteni, s csak aztán lehet az üstben, az alkotás olvasztótégelyében újrafőzni, újraalkotni, így teremtve egy új világot.
Gyarmathy távoli leszármazottja azoknak az alkimista méregkeverő boszorkányoknak, akik tudják a titkos recepteket, hogy mit kell beletenni a főzetbe, és akik tudják a már elfelejtett növények fellelhetőségeit. De ő jó boszorkány. És van seprűje is, azzal száguldozik egyik színháztól a másikig, egyik forgatásról a másikra, egyik országból a másikba. Hatalmas csomagjait cipelve magával, amelyekben a jelmezeket, textileket, ékszereket viszi a színészeknek, és az általa mesekönyveknek nevezett nagyalakú albumjait.
Különlegesek ezek az albumok. Gyarmathy, a tervező dokumentumgyűjteményei ezek a könyvek. A tervezői, alkotói folyamat minden lényeges elemét és részletét, a keletkezés pillanataitól egészen a színházi vagy filmbemutató utolsó percéig, belegyűjti ezekbe az albumokba. Mert Gyarmathy alapos és átgondolt. A mű (akár színdarab, akár film) korrajzát fotók, festmények, újságkivágások, tárgyleírások, vagy akár csak hangulati és asszociatív színminták, képrészletek segítségével állítja össze, hogy aztán a vázlataival, terveivel, tervrajzaival, anyagmintáival együtt – e könyvből – mutassa meg az alkotótársaknak, a rendezőnek, a dramaturgnak, a társtervezőnek és a színészeknek. Biztos kapaszkodó is ez a szinte már önálló műalkotásnak is tekinthető színes lexikon. Föltárja az alkotói folyamat és gondolkodás részleteit és egészét. És rámutat Gyarmathy alkotói világszemléletére is: arra a kíméletlen alaposságra, amivel körbekeríti az alkotói ihletet. Mert Gyarmathy az alkotást nem bízza a véletlenre. Tudja, hogy minden elillanó színházi pillanat mögött teremtő munkának kell állnia. Így a szerencse is, vagy az olyannyira áhított siker sem véletlenül szegődik társául. Gyarmathy, a pedagógus láthatóvá, értelmezhetővé és szinte kézzelfoghatóvá kívánja tenni tanítványai számára a „színházcsinálás” mindenféle és mindenirányú folyamatát, és így ezek a katalógusok tankönyvvé válnak: a taníthatóság dokumentumaivá.
Tiszteletet parancsoló az életmű. Lenyűgöző a sokféleség, a gazdagság és a mennyiség. Gyarmathy előadásfotóit nézve kirajzolódik valamiféle láthatatlan vezérfonal, egy nyughatatlan és kíváncsi, mindig kérdező alkotó útja. Gyarmathyban nincs arisztokratizmus és finnyás válogatottság, mert megkeresi a feladatban a valódi feladatot, így adva értelmet a művészi megvalósításnak. Nincs merev és hangoskodó stílusa, mert tudja, hogy a színház sok összetevő gazdag harmóniája, ezért tapintatosan és elegánsan van jelen a művészete. Ellentmondásnak látszik, de ha hosszabban és alaposabban figyeljük a műveit, mégiscsak megfogalmazható, ami csak rá jellemző: klasszikusan gazdag – formailag és gondolatilag is –, ugyanakkor merész, és váratlanul szabad.