Metafizikus kompozíciók

Angelo-kiállítás Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban

    A középkori táblaképek némelyikén, főként Közép-Európában az angyaloknak színjátszó a szárnya. A mi angyalunk, Funk Pál–Angelo is ilyen színjátszó, sőt, színváltó egyéniség. Miközben nagy filmrendezők – Fritz Lang, Korda Sándor – operatőre, műtermeket tart fent több országban, Párizsban és Hollandiában. Pályáját is több szakaszra osztja a fotótörténet. Pedig talán érdekesebb, ami átível e stílusváltásokon, izgalmasabb a hűség az egyszer megtalált formai világhoz.
    Az első „korszak” brómolajnyomat-képei még a festői fotográfia jegyében fogantak, amelyet Hevesi Iván annyira elítélt. S tényleg, miközben nem egy fotó akár romantikus tájkép-városkép is lehetne, van bennük valami mesterkélt. Mégis izgatóvá teszi őket az Angelo-fotók egyik alapmotívuma: sötét, árnyszerű alakok vonulása, felsorakozása. A Szökőkút Taorminában című fényképen (1922) templom álomfehére előtt ülnek körbe egy sötéten tátongó szökőkutat ilyen fekete, alvilági árnyak. A Ceremónia, Nizza című fotón (1930) megint csak apró, csuklyás árnyalakok gyűlnek össze kis fénykörök körül. Az emberi világ kicsiny és nyugtalanító, nem kevésbé félelmetes azonban a hátul sötétlő nagy épületív félköre. Megint kő és emberi test kettőse a jóval későbbi Andante (1958). Meztelen nő fut itt egy szökőkút előtt. Kezének íve a vízsugárét folytatja, ám az eleven test dermedtebb-márványosabb a háttér szobrainál (jó, ha tudjuk, hogy Angelo élőképeket is rendezett).
    Máris két motívumot találtunk az életműben, amely a későbbiekben következetes belső logika szerint bontakozik ki. A sötét sziluetteket ott látjuk olyan hellyel-közzel realista műveken, mint a Piaci árusok (1936), ahol fejükön kosarat cipelő árny-árusok vonulnak egy keleti városban. Az építészeti elem ezúttal is hangsúlyos, az épületek a maguk omladozó, természetes rendetlenségükkel növelik a képmező nyugtalanságát. Az Öreg halász című fényképen (1960) az előtérben az öreg halász ráncoktól barázdált arca látható, hátul a vízparton árnyék-gyermekek. A Részegek utcája (1928) című fotón művi torzítások fokozzák a delíriumos álomszerűséget. Akár egy görbe tükörben, behorpad a házak síkja, megvonaglanak a sötét, giacomettis pálcikaemberkék.
    Egy újabb stílusváltásnál, a 60-as évek op-artjának hatására megint csak fontos lesz az épített környezet. Modern épületek nagy tömbjei, rácsai adják ezeknek a fotóknak az alaptémáját.
    Angelót a kezdetektől foglalkoztatta a spirálforma, ennek mindjárt két munkát is szentelt. A Spirál I.-en (1930) a test szigorú vízszintesét-függőlegesét fonja körül nyugtalanító dróttekercs. Spirál ölel körül egy modern módra ferdén fényképezett oszlopot a Spirál II.-n a 60-as években.
    Fémhálók kereteznek egy hármas arcot a Poeta profanán (1958). A szembeforduló önarcképből kétoldalt női profilok nőnek ki. Egy szemben és egy féloldalt láttatott közeli arc kettőse az Orient című fotó is (1952). A nő arcéle merev, szoborszerű, a férfié a háttérben sejtelmes, elmosódó. A Csöndes percek c. fotón (1960) mindkét arcot félfordulatból látjuk. Az előtérben az öregasszony minden ráncát kiemelik a surlófények, a hátteret az apáca ruhájának fekete tömbje alkotja. Arca neki is szoborszerű. Az öregasszony haját háló fogja össze. A metafizikus kompozíción (1950) egyenesen a semmiből nyúlik alá a női arc profilja, lelógó hosszú hajával. Oldalt megint csupasz fal sávja. A magritte-i sterilitást egy fácska ágbogai és magának a falnak sejtelmes fény-árnyék átmenetei oldják. Megint az emberi arc dermedtebb, mint a kő. Lecsüngő, a képen végighúzódó indák láthatók a Balkonon (1950) is, az erkély rácsa és az öregasszony meg a gyermek árnya ugyancsak jellegzetes angelós motívumok, csak épp itt nem megrendezett, nem művi ezek együttese, összefonódása. Személy szerint én jobban kedveltem az ilyen képeket. A tettes ismeretlen című fotón (1960–68) kéznyomatok tagolják a kőfalat. A Srapnel freskón (1944) szintén valóság adta nyugtalan falfelületet látunk. A Plakát aggastány újságpapír-kollázsának lehámló rétegei 1966-ból rímelnek rá Angelo korábbi omladozó falaira. Így hánthatjuk le mi is sorra életművének rétegeit. Legalul mégis egyetlen arc néz vissza ránk. Szemből vagy oldalnézetből.

Béresi Csilla