Hang a hangtalanoknak
A Napút tavalyi 1. számában írtunk először a Védegylet kezdeményezéséről, mellyel akkor még a világon elsőként szorgalmazta a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról szóló törvény megalkotását. A demokrácia alapelvével ellenkezik ugyanis, hogy az utánunk jövő nemzedékek érdekei semmilyen módon nem jutnak képviselethez a ma születő, sorsukat meghatározó döntéseknél. A Sólyom László által kidolgozott törvényjavaslat szerint ez a szószóló a Magyar Köztársaság alkotmányával összhangban a döntéshozatali folyamatok során képviselheti az e döntésekből kirekesztett eljövendő nemzedékek érdekeit, és ellenőrzi, hogy azok ne sérülhessenek. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke, és Hegyi Gyula országgyűlési képviselő közös képviselői indítványa alapján javaslatukat 2003-ban tárgyalhatja az Országgyűlés.
A törvényjavaslatot valamennyi párthoz eljuttatták, de semmiféle visszajelzést nem kaptak a megkeresésre. A törvénytervezet iránt a hazai politikai vezetők részéről megnyilvánuló közöny láttán úgy döntöttek, hogy a javaslatban körvonalazott szószóló feladatait – amíg a parlament el nem fogadja e jogintézményről szóló törvényt – mint civil szervezet látják el. 2000 novembere óta számos társadalmi szervezet együttműködésével működik a Jövő Nemzedékek Képviselete (Jőjen). A Jőnek a törvénytervezetben leírt ombudsmani hatáskört látja el, természetesen a jelenlegi jogrend által a társadalmi szervezetek és állampolgárok számára biztosított korlátok között. Olyan precedens-értékű ügyekben folytatnak eljárást, amelyekben megítélésük szerint egyes hatóságok, magánszemélyek vagy cégek döntései, cselekedetei súlyosan korlátozzák a jövő nemzedékek jogait az egészséges, emberhez méltó környezethez. Az ügyekkel kapcsolatos fejleményeket a nyilvánosság elé tárják, és rendszeresen közlik a vizsgált ügyek áttekintő anyagait éves jelentés formájában.
A tervezet körül élénk szakmai és politikai vita bontakozott ki. Ezért a törvényjavaslat hátterében álló szakmai koncepcióról és a tervezet jelenlegi helyzetéről a Közép-Európai Egyetem, a Védegylet és a Zöld Akadémia neves előadók részvételével nemzetközi szimpóziumot tartott 2003. január 31-én The Rights of Future Generations (A jövő nemzedékek jogai) címmel. A konferencia előadói között szerepelt többek között Emmanuel Agius, az UNESCO Future Generations’ Programme vezetője, Nira Lamay, az izraeli jövő nemzedékek országgyűlési biztosának helyettese, Georg Tremmel, a németországi Jövő Nemzedékek Jogai Alapítvány elnöke, Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, Hegyi Gyula, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának alelnöke, a törvényjavaslat egyik beterjesztője, valamint Illés Zoltán, a környezetvédelmi bizottság tagja.
Az alábbiak Emmanuel Agius professzornak A jövő nemzedékek gyámja: a nemzedékek közötti igazságosság érvényesítése című előadását idézik rövidített és szerkesztett formában. Agius a nyolcvanas évek elején döntött úgy, hogy a jövő nemzedékek jogainak kutatását teszi meg doktori témájául Belgiumban, a leuveni Katolikus Egyetem falai között. Akkor még nem sejtette, hogy egy olyan társadalmi-politikai illetve etikai tárgyhoz nyúl, mely a jövőben kiemelt jelentőségűnek bizonyul. A környezeti problémák kapcsán a hetvenes évek elején megjelenő tudatosság az egyetlen, törékeny Földdel kapcsolatban indította el a jövő nemzedékekről való gondolkodást, bár akkoriban ez csak néhány tudósra és kutatóra szorítkozott. A Máltai Egyetem oktatójaként 1987-ben a nemzetközi tanulmányok keretében indította el a Jövő nemzedékek programot, hogy a jövő nemzedékek jogainak biztosítására hivatott „gyámság” koncepcióját kidolgozzák. 1992-ben nemzetközi konferenciát rendeztek Máltán, melynek nyilatkozata hasonló tartalommal született meg az UNESCO jövő nemzedékek iránti felelősségünk deklarációja előtt. 1990–91 között, amikor Málta adta az ENSZ Közgyűlésének elnökét, a Gyámsági Tanács hivatalának megreformálására javasolta a jövő nemzedékek érdekei védelmének beemelését a tanács munkájába. 1992-ben a riói föld-csúcs előkészítése során is éltek a jövő nemzedékek gyámja intézményének létrehozatalával, majd 1994-ben Málta a mediterrán régióban működő fenntartható fejlődés mediterrán bizottságának javasolta, hogy hozzon létre egy „regionális gyámot”, mely a jövő nemzedékek egészséges környezethez való jogát hivatott biztosítani.
Rawls elmélete. 1972-ben jelent meg John Rawls Az igazság elmélete című munkája, melyre számos szerző úgy hivatkozik, mint amely a jövő nemzedékek iránt érzett felelősségünk alapjául szolgálhatna. Rawls az etikai hagyomány vonalát követve azt mondja, hogy morális viselkedésünk a társadalom tagjainak kölcsönös egyetértésén alapul, vagyis a társadalmi szerződés terméke.
Azt állítja, hogy az igazság elmélete mindenkire alkalmazandó, legyen az egy időszakon belül, vagy időszakok között. Más szavakkal, az igazság elmélete nemcsak egy embercsoportra vagy egy nemzedékre, hanem minden nemzedékre alkalmazandó. Rawls három jogot nevez meg, melyre minden nemzedék igényt formálhat az elődeitől: megfelelő tőkemegtakarítás, a természeti erőforrások megőrzése és ésszerű génpolitika.
Megalkotta a takarékosság elvét, hogy felfedje a kapcsolatot a két nemzedék közötti igazsággal kapcsolatban. Ennek értelmében minden nemzedéktől elvárható, hogy valamivel jobb körülményeket örökítsen az őt követő utódra, mint amilyet örökölt. Bármi, ami ennél kevesebb, méltánytalan velük, bármi, ami ennél több, méltánytalan a jelen nemzedékkel szemben. Az igazság elméletét kiterjesztendő Rawls elképzelhetetlennek tartotta, hogy a szerződő felek különböző nemzedékek tagjai legyenek. Ezért azt feltételezi, hogy kortársak, de nem tudja a pontos helyüket az időben. Minden nemzedéket az „ismeretlenség fátyla” takar, nem tudhatjuk, hogy erőforrásokban gazdag, szennyezett vagy technológiailag fejlett világban élnek.
Majd Rawls módosítja feltételezését a szerződő felekkel kapcsolatban, már nem egyénekről, hanem családi vonalakról beszél. Azért vezeti be ezt a módszertani változtatást, mert rájött, hogy bár az ember igazságérzete azt diktálja, hogy a korábbi nemzedék takarékoskodjék a későbbi javára, egy eredetileg önérdekkövető egyén figyelmen kívül fogja hagyni a jövő nemzedékek jogát, és nem bánik takarékosan semmivel. Feltételezi, hogy a „racionális önérdek”, mely a következő nemzedékre irányul, egyedül a saját utódokra fog vonatkozni. A szülői viszony révén feltételezhető, hogy minden nemzedék a sarkában járó irányában cselekszik majd. Tehát Rawls magyarázata a takarékosság elvével a nemzedékek közötti igazságra vonatkozóan kizárólag az időben átfedésben levő, egymást követő nemzedékek morális kapcsolatára szorítkozik.
Úgy tűnik, a rawlsi társadalmi szerződéselmélete nem megfelelő etikai keret a jelen morális viszonyulására a messze levő, meg nem született nemzedékekkel kapcsolatban. A takarékosság elve tartalmaz ugyan kötelezettségeket, de csak a közvetlenül következő egy vagy két nemzedék tekintetében, messzebb nem. A közeli jövő érdekét szemlélve nem tudjuk morálisan igazolni az olyan, hosszú távú félelmeket, mint a genetikai módosítások vagy a nukleáris energia használata.
Az emberiség mint közösség. A környezetpolitikában egyre gyakrabban találkozunk az „emberiség” kifejezéssel, inkább, mint egyének vagy csoportok megnevezésével. Az emberiség mint közösség egy új jogalany, mely a Föld erőforrásainak megosztásához, az emberhez méltó és jó minőségű élethez szükséges környezethez és az atomsugárzás hatásainak kivédéséhez kötődik. Néhány évtizeddel ezelőtt létrejött egy megállapodás a Hold és más égitestek kiaknázásával kapcsolatosan, mely szerint sem egyének, sem csoportok, sem nemzetek, csak az emberiség mint egész hasznára fordíthatóak. Mi több, a világ kulturális és természeti öröksége is az egész emberiséget illeti. Még tovább menve, az Egyesült Nemzetek Szervezetének összes tagállama egyetértett abban, hogy a tudományos és technológiai fejlődésnek az emberiség javát kell szolgálnia.
Másik példa a „közös örökség”, melyet a globális javak rendezése végett vezettek be a nemzetközi jogba. Eszerint ezek a területek nem sajátíthatóak ki és nem aknázhatók ki az elsőség jogán. A közös örökségként megnevezett erőforrások minden ország érdekében, az egész emberiség hasznára, kizárólag békés célból vehetők igénybe. Az „emberiség közös örökségének” középpontjában a gyámság gondolata áll a Föld jelen erőforrásai felett, melyek mind a jövő nemzedékek, mind a ma élők tulajdonában vannak, és körültekintő használatukkal megőrizendők az utódok számára.
A „közösség” gondolata hasonlóan megjelenik az UNESCO-nak a humán genom védelméről szóló deklarációjában is. Ez a nemzetközi dokumentum kimondja, hogy a humán genom védettséget élvez, mivel az emberi fajhoz tartozó emberi örökség részét képezi. Ebből következően az „emberiség mint egész” gondolata egy környezeti keretből egy szélesebb, bioetikai keretbe tevődött át.
Az „emberiség” kifejezés mögött a közösség újfajta értelmezése húzódik meg. A hatvanas években figyeltünk fel a nemzetek közötti kölcsönös függőségre: minden nemzet része a globális közösségnek, s minden nemzet és földrész hat a többire. Ez elvezetett bennünket az emberiség nemzetközi közösségként való felfogásához, mely minden ma élő embert magában foglal. Később, a hetvenes évek végén a nemzetköziség határait is túllépve felfedeztük, hogy minden nemzedék egyetlen láncszem a nemzedékek végtelen sorában, melyek így együtt szintén egy közösséget alkotnak, az emberiség családját. Az emberiség olyan egység, melyben minden egyén, akár ma él, akár a jövőben születik meg, genetikailag és kulturálisan az emberi fajhoz tartozik.
Alexander Kiss szerint ez az alapvető szemléletváltás hasonlatos ahhoz a forradalomhoz, amit Kopernikusz okozott, amikor a világegyetem középpontjának a Föld helyett a Napot ismerte fel. Ugyanígy a nemzetközi viszonylatoknak az egyes államok egyre kevésbé középpontjai, helyükre egyre inkább az emberiség és annak egyéni képviselői kerülnek, éljenek akár ma, akár a jövőben. A környezeti érdek növekvő figyelembevételével pedig egyre inkább úgy érezzük, hogy azok az egész emberiséget érintik.
Az egész emberiséghez való tartozásunknak három fő tényezőjét különböztethetjük meg. Elsőként végképp nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a technológia által az emberi tevékenység természete megváltozott. Míg korábban egy rövid skálán tudtunk hatást kifejteni, a modern technológiával felvértezve példátlan erőre tettünk szert, mellyel hatást tudunk gyakorolni nemcsak a ma élőkre, hanem a távoli jövő szülötteire is. Másodsorban az emberi faj minden tagja iránt érzett szolidaritásunk annak az eredménye, hogy felfedeztük a kölcsönös függőséget és a kölcsönös egymásra való hatás képességét. Nem új dolog ez, hiszen századok óta tudjuk, de csak most tudatosult bennünk teljes összetettségében. Soha ezelőtt nem tapasztaltuk meg, hogy semmi sem létezik elkülönülten, minden hat mindenre. Minden cselekedet, döntés és politika messzeható következményekkel bír, a kultúrától a génekig továbbítódik az utódok felé. Nyilvánvalóvá lett számunkra, hogy kapcsolatunk nem korlátozódik azokra, akik közel állnak hozzánk, sem kortársainkra, hanem kiterjed az időben távoli nemzedékekre. Harmadrészt egyetlen Földünk törékenységét érző növekvő tudatosságunk az emberiség családjává kovácsolt össze bennünket. Az 1972-es stockholmi Emberi környezetért konferencián jelent meg a Föld bolygónak mint egy „űrhajónak” a metaforája. Sokáig azt gondoltuk, hogy az erőforrásokat korlátlanul aknázhatjuk ki, az energia korlátlanul áll rendelkezésünkre, a földet korlátlan mértékben népesíthetjük be, és hogy korlátlan mennyiségű víz és levegő takarítja el szemetünket. Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz, rákényszerültünk arra, hogy felülvizsgáljuk helyünket a bioszférában. A jövő nemzedékek életminősége attól függ, hogy ezt az új szemléletet hogyan tudjuk érvényre juttatni konkrét cselekedetekkel.
A jövő nemzedék az „emberiség” része. A nemzetközi jogban az „emberiség” és a „jelen és jövő nemzedékek” kifejezések felváltva használatosak, mely azt sejteti, hogy szinonimák. Tehát jogilag az „emberiségbe” már beletartozik minden még meg nem született nemzedék.
Az emberi jogok fejlődését vizsgáló történészek szerint az emberi jogok három nemzedékét különböztethetjük meg: politikai, társadalmi-gazdasági és környezeti. Más megvilágításban a következőképpen festenek: egyének jogai, társadalmilag-gazdaságilag meghatározott csoportok jogai és az emberi fajhoz tartozó jogok. A nemzetközi környezeti jogban megjelenő „szolidáris jogok” vagy az „emberi jogok harmadik nemzedéke” segít kitágítani az emberiség fogalmát a jelen és jövő nemzedékek befogadására. A „szolidáris jogok” az emberiség közös jogainak kiterjesztése. Szerepel közöttük a fejlődés joga, a békéhez való jog, az egészséges környezethez való jog és az emberiség közös örökségéhez való hozzáférés joga. K. Vasak szerint az emberi jogok harmadik nemzedéke „az emberek közötti nyilvánvaló testvériségből és a kötelező érvényű szolidaritásból született; olyan jogok, melyek egyesítik az embert egy véges világban”. A hatvanas években a nemzetközi közösség tagjai iránti szolidaritás a hetvenes évekre átalakult egy nemzedékek közötti szolidaritássá. A nemzedékek közötti kölcsönös függőség érzete vezetett el minket az egymáshoz való kölcsönös kapcsolódás gondolatának elterjedéséhez.
Az emberi faj közös érdeke. A hatvanas években a kölcsönös függőség felismerésével a közérdek fogalma a nemzeti keretből a nemzetek felettiségre tevődött át. Azonban a fogalom a hetvenes évek végén tágabb értelmet nyert. A környezeti problémák rámutattak arra, hogy egy bizonyos társadalom érdeke nem választható el sem a világközösség, sem az emberi faj érdekétől.
Hagyományosan a közérdeket úgy határozták meg, mint a közösség azon rendjét, amely szerint a társadalom minden tagja számára biztosított a megfelelő életminőség. Mai ökológiai tudatosságunk fényében nyilvánvaló, hogy a Föld természeti erőforrásai is közös érdekünkbe, közös javaink közé tartoznak. Minden ma élő vagy majdan születő ember számára saját jólétének biztosításához megfelelő természetes környezet szükséges. Az emberi faj nem különül el a természettől, hanem annak része. Éppen ezért minden embernél szükségletként jelentkeznek a túléléséhez és minőségi életéhez elengedhetetlen természeti erőforrások. Tehát ezen természeti erőforrások nem sajátíthatóak ki senki által, az egész emberiség javát kell, hogy szolgálják.
Az ember mint faj a Föld természeti környezetét közös használat által biztosítja a jelen nemzedék minden tagja, illetve minden egyéb, jelen és jövő nemzedék számára. A légkör, az óceánok, a világűr és az összes természeti erőforrás minden nemzedéket megillet. Ezen túlmenően ezen erőforrások tulajdonlása azáltal áll fenn, hogy az emberi faj részét képezzük. A közös örökség használatakor az emberi faj egészének érdekét kell figyelembe vennünk.
Társadalmi igazságosság és a hátrányos helyzetűek. Az emberek nagyban különböznek egymástól abban, hogy „igazság” szerint mekkora előny jár nekik. A „megadni mindenkinek, ami jár” értelmezésére és a gyakorlatba való átültetésére több lehetőség kínálkozik. Ám mindannyian egyetértünk néhány alapvető tételben.
Az első az, hogy az igazságosság az emberi együttélés szerint nélkülözhetetlen. Másrészt az igazság nemcsak két egyén közötti „cserekapcsolatként” értelmezendő. Hiszen tartalmazza az egyén kötelességeit is a közösség(ek) felé, ami(k)hez tartozik, ezt nevezzük hagyományosan „társadalmi igazságosságnak”. Harmadrészt az igazság fogalma logikusan következik az „egyenlőség” és az „arányosság” fogalmából, sőt mi több, az egyén hozzájárulása a közösség jólétéhez kisebb érvénnyel bír, mint a birtoklás kérdése, ami elvezet bennünket az emberiség nélkülöző és hátrányos helyzetű rétegeihez.
Ugyanis a közérdek megvalósításában, a közös javak tekintetében a társadalmi igazságosság játszik döntő szerepet. A társadalmi igazságosság egyrészt azt jelenti, hogy a közösség minden tagjának kötelessége hozzájárulni a közös javakhoz, másrészt azt, hogy a közösség minden tagja felelősséggel tartozik, különösen azok iránt, akik hátrányos helyzetben vannak. A társadalmi igazságosság megköveteli, hogy a közös javakból mindenki részesüljön, ami nem kivitelezhető a tagok együttműködése nélkül. A nemzedékek közötti igazságosság úgy határozható meg, mint az emberi közösség azon rendje, mely minden nemzedék számára lehetővé teszi saját szükségletei és felelőssége szerint, hogy az emberi faj közös javaiból arányosan részesüljön.
A társadalmi igazságosság maga után vonja a közösség morális kötelességét a hátrányos helyzetűek megsegítésére – függetlenül az „érdemtől” vagy a „jutalomtól”, egyszerűen emberi szolidaritásból. A jövő nemzedékek ugyanilyen „hátrányos helyzetűek”. Ezért megilleti őket az az igény, hogy saját életminőségük biztosításához megőrizzük számukra az erőforrásokat, ahogyan az állam az igazságosság nevében őrködik a kiskorúak, a fizikailag és mentálisan hátrányos helyzetben levők felett. A nemzedékek közötti igazságosság egyenértékű az „időbeli elsőbbség” elutasításával, mely egyébként a jelen számára előnyöket biztosítana.
A jövő nemzedékek hátrányban vannak a jelen nemzedékkel szemben, mivel egy elszegényített minőségű életet kaphatnak örökül. A meg nem születettek időben előttünk járnak és mai cselekedeteink hosszú távú következményeinek birtokosaivá válnak. A jelen nemzedék képes arra, hogy túlnépesítse a Földet, hogy tönkretegye a bioszféra finom egyensúlyát, hogy nukleáris hulladékot tároljon, mellyel a jövő genetikai örökségét veszélyezteti, hogy kimerítse a Föld természeti erőforrásait, és hogy géntechnológiai úton mesterségesen befolyásolja az evolúciót. A jövő nemzedéknek egyáltalán a létezése forog veszélyben! Emellett a jövő nemzedék azért szenved hátrányt, mert „néma”: a jelen nemzedékben nincs képviselete azokban a társadalmi-gazdasági és politikai döntésekben, melyek során gyakran nem veszik figyelembe az ő érdekeit. Nem tudja képviseltetni magát, mivel nincsen hangja és mivel egyetlen cselekedete sincsen hatással ránk.
A Föld erőforrásai minden nemzedéket megilletnek. Az erőforrások tulajdonlása azért illet meg, mivel az emberi faj részei vagyunk. Az örökség használatakor pedig az egész faj érdekét kell szem előtt tartanunk. Nincsen jogunk a természetben visszafordíthatatlan változások és teljes kiaknázás véghezvitelére, amivel megrövidítenénk a jövő nemzedék jólétének lehetőségeit. Mert igényt formálunk rá, még nem rabolhatjuk el azt, ami hozzájuk tartozik. Egyetlen országnak, földrésznek vagy nemzedéknek sincsen különleges joga a Föld természeti erőforrásait illetően. Az erőforrásokat a múlt nemzedékek hagyták ránk, ezért a mi felelősségünk az, hogy megfelelő, illetve jobb állapotban adjuk tovább az utánunk következőknek. Kötelezettséget vállaltunk a társadalmi igazságosság nevében arra, hogy a közös örökséget megosztjuk nemcsak a jelen, hanem a jövő nemzedékekkel is. Az igazságosság követeli meg számunkra, hogy szabályozzuk azt az aránytalanságot, amely fennáll a jelen (előnyöket élvező) nemzedék és a jövő (hátrányban levő) nemzedék között.
A társadalmi igazságossággal nem fér össze, hogy egy nemzedék kizárjon bármely más nemzedéket az emberiség közös öröksége hasznából. Ugyanakkor megköveteli, hogy a jövő nemzedékek érdekét mint az emberi faj érdekét vegyük figyelembe. Más szavakkal szolidaritást fejez ki az emberiséggel mint egy nagy családdal. Kötelességünk korlátozni fogyasztásunkat annak érdekében, hogy megosszuk az erőforrásokat a szegény és a meg nem született nemzedékekkel.
Véleményem szerint az emberiség egysége és szolidaritása szolgáltatja a szilárd alapot annak kijelentéséhez, hogy a jelen nemzedék kötelessége gondoskodni a jövőbeliekről, vagy másképpen a jövő nemzedék igényt formálhat arra, hogy képviseltesse a saját érdekét a jelenben.
A jövő nemzedékek gyámja. Ahogyan a fentiekből láttuk, egy gyám intézményi felállítását, mely a jövő nemzedékek érdekeit képviseli, az igazságosság feltételezi. A nemzedékek közötti közösségben hangot kell adni a hangtalanoknak. Ez az első lépés ahhoz, hogy jogilag is elismerjük az egész emberiség jogait és felelősségünket a meg nem született nemzedékek iránt.
Nincs társadalmi igazságosság elosztás és részvétel nélkül. Az emberiség nemzedékek közötti közössége csak akkor jöhet létre, ha a jelen nemzedék megosztja a Föld erőforrásait az emberi faj minden jelen és jövőbeli tagjával, ami elvezet bennünket a fejlődés hagyományos felfogásán túl annak radikális újragondolásához, alapjainak megváltoztatásához. A másik lényeges összetevő: a részvétel. Az emberi faj minden egyes tagját ugyanaz a méltóság és ugyanazok a jogok illetik meg. Azon az alapon, hogy a Föld erőforrásai az emberiség közös örökségét alkotják, az emberi faj minden tagjának joga nemcsak a Föld közös javaiban való osztozás, hanem a részvétel az azokkal való bánásmódban. Tehát a jövő nemzedékek képviselőjének felállítása a legkézenfekvőbb módja annak, hogy megadjuk utódainknak a részvétel lehetőségét a ma azon döntéseiben és cselekedeteiben, melyek az ő jólétüket befolyásolni fogják.
A jövő nemzedékek iránti felelősségünk már benne foglaltatik számos nemzeti és nemzetközi nyilatkozatban, egyezményben és határozatban, azonban ez önmagában nem elegendő. Az elvet alkalmazni is szükséges, mivel megérett az idő arra, hogy a jövőbeni élet minőségének védelme konkrét cselekvés formájában nyilvánuljon meg.
Szinte minden civilizált társadalomban nagy múltra tekint vissza az a hagyomány, hogy a jogilag cselekvőképtelenek mellé, mint a kiskorúak vagy a szellemileg sérültek, egy védelmező intézményt biztosítanak, mely ezt a hátrányt hivatott leküzdeni. Példának okáért egy másik emberre vagy csoportra ruházhatjuk a felelősséget, hogy meghatalmazottként vagy szószólóként járjon el a csorbult, netán ki nem mondott érdek képviseletében. A jövő nemzedékek is ezek közé a jogilag cselekvőképtelen emberek közé tartoznak, ezért ugyanígy melléjük is kirendelhető lenne egy őket képviselő szószóló.
Egy ilyen illetékes szerv vagy gyám a jövő nemzedékek érdekét nemzetközi fórumokon képviselné, leginkább az Egyesült Nemzetek Szervezetének színe előtt, s a következő jogosítványokkal rendelkezne:
– Bejárás azon intézményekhez, melyek döntései jelentős mértékben befolyásolják az emberiség jövőjét, ezen érdekek képviseletére, a tervezett cselekvés hosszú távú következményeinek, illetve az alternatív lehetőségeknek a közzétételére. Döntést maga nem hozna, hanem a különböző szempontok széles körű figyelembevételét szorgalmazná. Joga lenne, hogy érveket sorakoztasson fel a jövő nemzedékek pártján.
– Kiterjeszteni a hagyományosan az itt és most gondolkodásába bezárt döntéshozatal időkorlátait. A jövő nemzedékeket leginkább az veszélyezteti, hogy az ember túléléséhez és a fenntartható fejlődéshez nélkülözhetetlen erőforrások rohamosan mennek tönkre, sérülnek. A jövőt tehát komolyan fenyegeti egy szegényebb életminőség megöröklése. A gyám magára venné annak terhét, hogy szembeszegüljön fennálló civilizációnk azon szilárd törekvésével, mellyel leszámítolja, elértékteleníti a jövőt.
Egy gyám vagy gyámság kijelölése valódi érdekképviseletet biztosítana azon nemzedékeknek, melyek még meg sem születtek!
Pencz Levente
A Jövő Nemzedékek Képviselete
elérhető a következő címen:
1051 Budapest, Vörösmarty tér 1.
Telefon: 06-1-317-6482
e-mail: vedegyletiroda@zpok.hu
web: www.vedegylet.hu