Polgári családban születtem. Gyerekkoromat beárnyékolták a háború utolsó évének eseményei, amikor üldözöttként bújnom kellett. Míg szüleim életét Pesten Sátori Pálné, egy Vas megyei faluból származó asszony, addig az én életemet Budán Sztéhlo Gábor evangélikus lelkész mentette meg. Az általa szervezett egyik budai gyermekotthonban éltem át az ostrom különlegesen nehéz napjait.
A középiskolát a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban kezdtem el, de már a második osztálytól kezdve a Trefort utcai mintagimnáziumban tanultam, és ott is érettségiztem le 1952-ben. Mindig humán orientációjú voltam, de az akkori körülmények között nem akartam bölcsész lenni, hiszen bármit választottam is volna, irodalom vagy történelem, az teljesen átpolitizált lett volna. Így a geológiát választottam abban a reményben, hogy sok érdekes élményben lesz részem. Ebben nem is csalódtam, mert az országnak sok vidékét jártuk be az egyetemi évek alatt; például a harmadév utáni szakmai gyakorlatomat a Mecsekben töltöttem el 1955 nyarán. Negyedévben a talajtanra specializálódtam, és a végzés után a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani Kutatóintézetében kaptam állást.
Pár hetes munkám után már kitört a forradalom, melynek végig lelkes híve voltam. 1956. november 27-én hagytam el az országot. Közel három hónapot töltöttem el különböző menekülttáborokban Ausztriában. Noha rokonom nem volt Amerikában, mint fiatal diplomás előnyben részesültem, és 1957 február közepén már New Yorkban voltam. Azt a tanácsot kaptam, hogy mint geológus próbáljak elhelyezkedni Texasban. Valóban oda is utaztam, de minthogy angoltudásom igen fogyatékos volt csak fizikai munkásként tudott alkalmazni egy olajvállalat.
1957 őszére már tudtam annyira angolul, hogy a vállalat áthelyezett Louisianába, és ott már az irodában dolgoztam. Csodálatosan jó állásom volt. Nyolc napig egy a New Orleans közelében lévő mocsárban lehorgonyzott hajón dolgoztam, olaj után kutattunk. Nyolc napra rá hat nap teljes szabadság következett, oda mehettem és azt csinálhattam, amit akartam. Nagyon meg voltam életemmel elégedve, és mégis, 1958 tavaszán az ötlött fel bennem, hogy egy nem nekem való pályán vagyok, és egy szabad országban arra a hivatásra kell átváltanom, amit igazán szeretek csinálni. Nagy szerencsémre egy texasi történészprofesszor segített tanácsával abban, hogy hogyan kell különböző egyetemekhez folyamodni. Már New Mexicóban voltam, amikor megkaptam a jó hírt, azt, hogy a kaliforniai Stanford University nemcsak hogy felvett, de ösztöndíjat is adott.
1958 szeptemberében íratkoztam be az egyetem történészképző szakára. 1961-ben megkaptam a Master’s Degree-t, és 1966-ban a Ph. D.-t. Az 1962–63-as tanévet Bécsben töltöttem el, ahol disszertációm témáját, Tisza István életét és politikai pályáját kutattam. 1963–64-ben már tanítottam a San Francisco State College-ban. 1964 és 1968 között a Stanford University alkalmazott mint instruktort, illetve az utolsó évben mint acting assistant professort. 1965-ben nősültem először, feleségem Amerikában született magyar lány volt. 1966-ban született Andrew (András) fiam.
Az 1968 és 1971 közötti évek komiszak voltak, mert rövid három év alatt felborult mind az egészségem, mind a házasságom, és tetejében az állásomat is elvesztettem a Los Angeles-i kaliforniai állami egyetemen. 1972-ben viszont ismét jóra fordult sorom. A rossz házasságnak vége lett, és én ösztöndíjjal tovább kutathattam most már nemcsak Bécsben, de Budapesten is. 1972-ben Bécsben ért a hír arról, hogy a Rutgers University, New Jersey állam állami egyetemének történészfakultása felvett assistant professornak az egyetem Newarkon működő campusára. 1972-ben New Yorkba költöztem, 1975-ben újra megnősültem, feleségem Ann Fagan, amerikai, ő is történész. Az egyetemen tanítottam Kelet-Európa, Oroszország és a Szovjetunió, a Szocializmus és kommunizmus, Németország és a Huszadik századi fasizmus történetét. 2001-ben mentem nyugdíjba professor emeritusként.
Kutatási érdeklődésem központjában, egyetemi tanári éveim alatt, az újkori magyar történelem állott, konkrétan a dualizmus korszaka. Több cikkem és tanulmányom jelent meg erről a korszakról. Noha fő célom Tisza István életrajza maradt, rajta keresztül az egész akkori magyarországi társadalmat, valamint az akkori kül- és belpolitikát próbáltam megérteni és elemezni. Valójában ezzel a könyvvel nőttem fel mint történész. Amikor a könyv megjelent angolul, 1985-ben Istvan Tisza. The Liberal Vision and Conservative Statecraft of a Magyar Nationalist címmel, az East European Monographs sorozatban, melyet a Columbia University Press terjesztett, ez a könyv szinte semmiben sem hasonlított a korábbi doktori disszertációra. A könyv megnyerte az amerikai magyar történészszövetség könyvdíját 1986-ban. 1994-ben a Századvég Kiadó adta ki magyarul, Deák Ágnes kitűnő fordításában. 2001-ben az akkor már Osiris néven futó kiadó megjelentette második kiadásban.
Jelenleg könyvet írok a magyar reformkor mentalitástörténetéről. Több nyáron át kutattam Budapesten, és e számomra új területen rengeteget tanultam és sok segítséget kaptam kedves magyar kollégáktól. Természetesen elismerem azt a valóban gigantikus iránymutató szerepet, amit a reformkori nagyok, Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös és többen mások játszottak a XIX. század derekán, de ami engem érdekel, az elsősorban az, hogy hogyan vált egyre több magyar gondolkodásmódja modernné, és hogy hogyan élte át azt az izgalmas, mozgalmas korszakot az átlagnemes, az átlagpolgár és azok, akiket az akkori megkülönböztetések a társadalom peremére szorítottak. Nagyon remélem azt, hogy 2003-ra be tudom fejezni a könyvírást. Angolul írom, és bízom abban, hogy itt Amerikában kiadják, de természetesen nagyon remélem azt, hogy a könyv egyszer magyarul is megjelenik.
