Kőhegyi Gyula

grafikusművész (Pestszentlőrinc, 1933. szeptember 13.)

Szekérroncs

    A háború alatt édesapámat, aki gépészmérnök volt, a Honvédelmi Minisztériumba rendelték szolgálatra. A már korábban Budapestről evakuált minisztériumot 1945. januárban Sopron megyéből továbbirányították nyugatra, az ott lévő családokkal együtt. Ez a menekülés több hónapig tartott a harcoktól feldúlt országutakon a nekünk jutott ökrös, ekhós szekéren, mígnem az oroszok utolérték az alakulatot Burgenland területén. 1945 őszén a pesti Bencés Gimnáziumba kerültem, ahol Olofsson Placid volt az osztályfőnököm. Alig telt el fél év, amikor szeretett osztályfőnökünk egy nap nem jött be órára; mint később megtudtuk, letartóztatták, majd internálták a Szovjetunióba tíz évre. Sajnos három év után államosították a bencés iskolát, az alsó tagozat megszűnt. Én a Vörösmarty gimnáziumba kerültem. Itt egy jó rajzszakkör működött, Mendlik Lajos rajztanár, festőművész irányította. A művészet szeretetére nevelt minket. Sajnos egy rosszindulatúan politikainak minősített megjegyzés miatt hármunkat eltanácsoltak az iskolából. Visszakerültem az államosított bencés (Fazekas Mihály) gimnáziumba, itt érettségiztem 1953-ban. Három alkalommal felvételiztem a Képzőművészeti Főiskolán, de akkor nem vettek fel. Üzemi dekorációsként dolgoztam, és esti képzőművészeti körökbe jártam. A dekorációt otthagyva az akkor egyéves Kirakatrendező Iskolát végeztem el, de ez nem elégített ki, Egerbe mentem a Pedagógiai Főiskolára. Itt ért a forradalom. November 14-én hazajöttem Budapestre. Kirakatrendezőnek helyezkedtem el. 1957. év elején megtudtam, hogy pályázni lehet a kimaradt és meghalt hallgatók megüresedett helyére. Jelentkeztem, új munkákat adtam be az 1955-ös felvételi anyagomhoz, ennek alapján rehabilitáltak és felvettek. Így jutottan be a Képzőművészeti Főiskolára, Kmetty János osztályába. Harmadikban Hincz Gyulához kerültem, majd Ék Sándor grafikai osztályán végeztem 1961-ben. Tizenkét év tanítás következett. 1970-ben kijutottam Franciaországba a Károlyi Mihály vence-i művésztelepre Gerő András festő barátommal együtt három hónapra. Életem nagy élménye volt az itt töltött nyár. Kinyílt a világ, új ismereteket szereztem. Sajnos hazatérésemkor újra tapasztalnom kellett az irányított művészeti légkört. Kint készült munkáimat a TV Galériája mutatta be. Ebben az időben színes geometrikus grafikákat készítettem, kísérleteztem konstruktív elvontabb képalkotó formákkal. Sajnos nem tudtam következetes meggyőződéssel végigcsinálni, mert munkáim folyamatosan elutasításban részesültek. Az 1975. év fordulatot hozott, felvettek a Koller György által vezetett Rézkarcoló Művészek Alkotóközösségébe. Ez anyagilag könnyebbséget jelentett, de kísérletező szellemű grafikáimat nem sikerült egyeztetni az alkotóközösség piaci elvárásával, fokozatosan eltávolodtam korábbi képalkotói célomtól. Ekkor kezdtem a hódmezővásárhelyi és mártélyi művésztelepre járni és óhatatlanul szembesültem egy más világgal. Megrázott a pusztuló tanyavilág látványa, és hatására szociográfiai jellegű, reálisabb grafikákat készítettem. Ez a korszak tizenöt évig tartott. Amikor kiállítottam ezeket a szociográfiai grafikáimat a Csók Galériában: szekérroncsokat, romtanyákat, összecsuklott gémeskutakat, úgy jellemezte valaki, hogy ezek temetetlen csontvázak. 1987-ben, a Duna Galériában jelentkeztem utoljára ebben a témában, de itt akvarellekkel és pasztellekkel. 1990-től megszakadt a kapcsolatom az Alfölddel. 1963-ban láttam egy kiállítást a Fényes Adolf teremben, ahol ex libriseket mutattak be. Talán az első művészeti civil egyesület volt abban az időben a Kisgrafika Barátok Köre. Beléptem az egyesületbe, örömmel készítettem a lapokat, megismertem e sajátos műfajban rejlő szimbolikus, jelképes kifejezési lehetőséget. Vannak gyűjtők, akik ezeket a pici grafikákat gyűjtik és cserélik. Az ex libris művészlapjai így eljutottak a nyugati országokba is. Akkor ez egy nagy lehetőség volt, ezáltal a művész a kicsi grafikába tömörített gondolatait eljuttatta másokhoz, megismerték a nevét. Munkáim kijutottak a nemzetközi ex libris- és kisgrafikai kiállításokra. Már főiskolás koromtól jellemző volt munkáimra a dekoratív térkitöltésre való törekvés, a síkban való gondolkodás, a formák egyszerűsítése, jelszerűvé átírása. Az út nincs lezárva.