„A Képzőművészeti Főiskolát 1958-ban végezte el, tanárai voltak: Kmetty János, Pap Gyula, Koffán Károly.
1959-ben telepedett le Miskolcon, a Művésztelepen él és dolgozik.
A helyi és országos kiállításokon is ez időtől szerepel. Kezdetben rajzokat és grafikákat, jelenleg festményeket is bemutat.
1987-től tanár Nyíregyházán a Tanárképző Főiskolán.
Tanulmányutak: 1956 Prága, 1964 Olaszország, 1970 Jugoszlávia, 1972 Krakkó, 1973 Besztercebánya, 1978 Berlin (Nemzetközi Grafikai Szimpózium, Kunt Ernővel), 1979 Moszkva (Kurucz D. Istvánnal, Tóth Sándorral), 1984 Vologda (Testvérvárosok tanulmányút), 1992 Svájc.
Művei külföldi kiállításokon: Addis Abeba, Banja Luca, Belgrád, Berlin, Banska Bystrica, Boston, Chicago, Cserepovec, Kiel, Katowice, Leningrád, London, Messina, Moszkva, München, Nápoly, Norwich, Párizs, Prága, Pozsony, Philadelphia, Ohio, Szófia, Stockholm, Tokió, Varsó, Washington, Vologda.
Művek közgyűjteményekben: Magyar Nemzeti Galéria, Miskolci Herman Ottó Múzeum, Sárospataki Képtár, Keszthelyi Balatoni Múzeum, Salgótarjáni Nógrádi Múzeum, Szolnoki Damjanich Múzeum, Békéscsabai Múzeum, Miskolci Galéria gyűjteménye, Veszprémi Bakony Múzeum.
Külföldön: Banja Lucai Múzeum, Banska Bystricai Múzeum, Berlini Múzeum, Kieli Múzeum, München Grafikai Kabinet, Vologdai Városi Múzeum.
Egyéni kiállítása 25 helyen volt.
Díjak, elismerések: 1959 – V. Miskolci Országos Kiállítás (Grafikai díj); 1961 – VI. Miskolci Országos Kiállítás (Grafikai díj); 1963 – VII. Miskolci Országos Kiállítás (Grafikai díj); Stúdió (Családpályázat, Grafikai díj); 1964–67 – Derkovits-ösztöndíj; 1967, 1969, 1971, 1975 – Miskolci Országos Grafikai Biennálé (Szakmai díjak); 1975 – Miskolc Város ösztöndíja; Szakszervezetek Megyei Tanácsa; 1976 – Munkácsy-díj; 1984 – SZOT-ösztöndíj; 1985 – Miskolci Téli Tárlat (Nívó-díj); 1994 – Miskolci Téli Tárlat (Nívódíj); 1996 – Miskolci Országos Grafikai Biennálé (Az Év Grafikája-díj); 2001 – Miskolc Város Nagydíja Téli Tárlat.»
Supka Magdolna írja róla: „Életműve egyre jobban tölgyesedik, törzsének évgyűrűi szívós szabályossággal jelölik meg a belső történés törvényeit, azt, amit a fa külső fejlődésében, látványában is nyújt. Valóban a vegetáció munkálkodásához hasonlít az, ahogyan Barczi – olykor évekig – érleli legbensőbb élményeit, hogy aztán egy-egy művén kimondja őket. De azután sem tesz le továbbéltetésükről, szinte igézetében áll témáinak – s amint emlékké váltódnak át benne s az időben egyre több tartalom társul hozzájuk, látomássá nőnek.”
