Tanulmányaimat a kolozsvári Képzőművészeti Akadémia szobrászati tagozatán végeztem.
Negyedéves szobrászhallgatóként 1956. október 23–24-én este diákgyűlés szervezője, valamint tanügyi és politikai reformprogramok megfogalmazója voltam, ennek következményeként október 25-én reggel letartóztattak, és nyilvános lázítás vétsége miatt a kolozsvári katonai hadbíróság december 13-án nyilvános tárgyaláson hétévi börtönre ítélt.
1959-ben három év két hónap letöltése után a hátralévő büntetés elengedésével szabadlábra helyeztek. Ennek ellenére állandó jelleggel a politikai zaklatás minden formájával tették lehetetlenné nemcsak magam, de családom életét is. Ezt megelégelve voltam kénytelen 1988-ban családommal együtt Erdélyt elhagyni és Magyarországra áttelepedni, így nyugalmasabb magán- és szakmai létet biztosítva magamnak és családomnak. Jelenleg Pápán élek és alkotok.
Az 1956-os politikai múltamat illetőleg Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársaság nevében az 1956-os emlékéremmel tüntetett ki, a magyar nemzet köszönetét tolmácsolva.
Páskándi Géza írja rólam: „Tirnován Ari-Vid nemcsak kiváló modern szobrász, hanem szerencsés művész. Még akkor is, ha megszenvedett szerencse az övé. Tehát szerencsés, nemcsak azért, mert hogy mi sem természetesebb nála, mint valamiféle mítoszi fal lombozatához, törzséhez és gyökereihez nyúlni, hanem mert ez a mítoszi életfa és életerő fája azon a földön, ahol művészünk született. Amely szűkebb pátriája. Vagyis nem siklik ki markából a túltenyésző, táguló, határtalan világ. A mítosz és a história archimédesi pont lesz. Ha úgy tetszik: fantázia-tengely. Origo. Az identitás anya- és apaföldje… Ezért ő bármihez nyúl, akármit is érint: madarat vagy halat, vagy pecsenyesütő nyársat, s a tárgyi világ más eszközeit: minden egyszerre lesz szülővidékének időjegyeivel ellátott és más téridőben is érvényes alakzat.”
