…„Holdkóros utazásra” késztet a Napút szerkesztőség finom közvetlensége, a biztatás csábító ereje két vállra fektetett. A zuhatagként rám szakadó nevek – kortársak. Hát így leszünk porszem részei egy galaxisnak.
Az egész persze nem ilyen egyszerű, úgyis mondhatom: semmi értelem, a kifutás kényszere a „világból”, semmi tudás és semmi értelemszerű érdemes. Ádáz küzdelmek az iskolák ellen, a fogva tartó erőktől próbáltam elszabadulni, és persze a keserű gyűlölet, konok makacsság: nem túlzottan haladtam az értelem felé. A későbbi látszólagos magamra találás mögött-mögé rátettem néhány évet, és álmodtam újabb marhaságokat, és még újabb éveket éltem keserves szomjazó koplalással. Nehezen fogtam fel, mitől és hogyan fordult agyam kereke az árokba. A gyűlölettel azután mi lett? – kérdezhetné valaki. Végre fennakadt bennem a döbbenet, idővel sokszor hallottam, mennyire aljas tulajdonság gyűlöletet melengetni: a modern írások is segítettek, az abszolút intelligencia így meglegyintett, és szinte túl későn, 2001-ben egy éjszakai zenei élmény… Mintha valami héber muzsikát küldtek volna nekem az égiek, mert – ahogy mondják – varázsütésre mindent át tudtam értékelni. Kacagtatóan látom ferde tükreimet; nem restelkedem az első ejtőernyős ugrásom miatt, miszerint csak én hallattam azt az irtózatos halálsikolyt. Megbocsátom a mezítlábas kis krampónak, hogy a Tisza Lajos körúton kerestem a piaci barackmagot, nagyokat köpködve szerteszét, sietve kapkodva magam az ételhordó kosárral: várt otthon az asztal sarka – bérletem volt sokáig anyám szerint a rajzolásra. Vártak az éhes selyemhernyóim (borzongató félelemmel gondoltam a világháborús magyar ejtőernyősökre, őrülten szedegettem minden galambtollat: nem tudom, mire készültem)?! Az elmúlt századot is repülőtávlatból látom. Bűnök, tébolyult gyilkolások kétes időszakaiban tanultam meg vad kutyaösztöneimmel szeretni, bánni saját tehetségemmel. Festészet, szobrászat, sikerek? Kiállítások – fogva tartanak, cibálnak, szeszélyesen gyötörnek. Vágyak? Nem tudom, talán bizony ennyi lenne az élet: a titkokat én megfejteni nem tudom.
A sehonnanból indultam el, drága apám Sajka utcai suszterájának ajtajától, árapály szerint várom a szélvihart, a rútság tapadó ragacsa már nekem természetes, ám a remény, a remény tiszta fénnyé válik a holdvilágos vízparton. Egy szép formagyakorlat. XXI. század, jövőkép? Én már választottam…!
Sugallat szerint éltem-dolgoztam, és végtelen hálával gondolok azokra, akik engem segítettek.
