A nyolcvanas években egy könyvtárban „magasröptű” előadást tartottam Dosztojevszkij szellemiségéről. A végén odajött egy fiatal nő, a könyvtáros, és figyelmeztetett, hogy ugyan szóljak már a névrokonomnak, „valami sakkozónak és krimiírónak”, hogy ne bitorolja a nevemet, olyasfajta rémségeket kiadva, mint En Passant felügyelő kalandjai vagy Válasszon gyilkost magának! Töredelmesen be kellett vallanom, hogy névrokonom nincs, ez mind én vagyok… Nem is volt becsületem az ifjú hölgy szemében…
Sokszor megkérdezték – irodalmár és sakkozó ismerőseim egyaránt –, hogyan jut idő ennyi mindenre, és egyáltalán, mi köze az orosz irodalomnak a sakkhoz. Volt egy olyan érzésem, hogy író-szerkesztő barátaim úgy vélik: én vagyok köztük a legjobb sakkozó, sakkozótársaim pedig bennem látták maguk között a legjobb írófélét… Jómagam persze éreztem-tudtam ikerpályáim belső kohézióját, rengeteg összefüggő, egymásba játszó elemét. Talán elég elmondanom, hogy az ominózus Válasszon gyilkost magának! tulajdonképpen egy jól ismert sakkfeladvány-témára, a huszárkerékre épül, az En Passant legújabb kalandjai című kötetben pedig sakkszerzeményekkel fűzöm össze például Mucius Scaevolát, Szvatoplukot, Rettenetes Ivánt, VIII. Henriket és Nagy Frigyest, „megmagyarázom” Hamlet őrületét, vagy azt, hogyan lett dr. Jekyllből Mr. Hyde, és leleplezem az űrhajó legénysége közé befurakodott gonosztevő androidot. Analógiát találtam Az ember tragédiája és a sakk között, hiszen minden színben vannak olyan sorok, amelyeket a sakk „ihletett”: „Tudom, parancsod a pór végzete”, „S ha nyersz? / Lovad enyém.”, „Felkeltek a királyok ellenünk”, „Csak egy lépés az, ami hátra van, / De ezt az egy lépést ki nem tevé: / Az nem tett semmit.”
Komolyra fordítva a szót: a sakkszerzés, ez a köznapi játékból kinőtt alkotó tevékenység, sőt művészet egész életemben annyi örömöt, „csillagos órát” szerzett, ami bőséggel kárpótolt holmi elmaradt pénzekért, honoráriumokért, sőt anyagi mínuszért (nem olcsók a mindenfelé küldött külföldi levelek). Ami pénzre szükségem volt, azt megteremtették – szintén pocsékul fizetett – monográfiáim, fordításaim, szerkesztéseim, cikkeim. A hátteret pedig a párom, aki negyven éve viseli el testi-lelki nyavalyáimat, és kínjában még a sakkábrák készítését is megtanulta. Csak „egyvalakivel” csalom meg őt rendszeresen, a számítógép sakkfeladvány-ellenőrző programjával, amellyel órákon, sőt napokon át vívom háborúimat, többnyire győztesen, de nemegyszer előfordul, hogy vesztesen kell elkullognom a „csatatérről”. Győzelmeimet fémjelzi, hogy feladványom jelent meg a „közönséges” európai országokon kívül Japánban, Indiában, Dél-Afrikában, Brazíliában, de még Ausztráliában is, huszonkilencszeres magyar bajnok, nemzetközi nagymester vagyok (a magyar szerzők közül egyedül), és nemrég a Maróczy-életműdíjat is megkaptam.
És hogyan érvényesült a sakktudásom az irodalomtudományi monográfiáimban? Talán abban, hogy „megfejthető” kívántam lenni, kerültem a nagyhangú idegen szavakat (nem is lettem kandidátus, bár a kritika kedvelt, a könyveimből vizsgáztak az egyetemeken, és kaptam egy csomó kiadói nívódíjat). Rendkívül érdekelt mindig a tárgyalt író személyisége, igyekeztem „belebújni”, emberként megérteni. Ez néha sikerült: máig büszke vagyok Dosztojevszkij és Wagner című tanulmányomra, amelyben két nagy „szerelmem” között találtam megdöbbentő, szerintem evidens párhuzamokat. Ami a könyveimet illeti, persze én is beleestem a kor jó néhány elméleti-politikai tévedésébe, ami – orosz-szovjet irodalomról lévén szó – duplán számít. Hadd áltassam magam mégis azzal, hogy Dosztojevszkij- és Gogol-monográfiámat, konkrét műelemzéseimet (például 10 orosz kisregény, Öt orosz regény), utószavaimat, jegyzeteimet még néhányszor felüti egy-egy érdeklődő diák; ha másért nem, hát egy fejcsóválás kedvéért…
Főállásban amúgy a Gondolat Kiadó szerkesztője voltam, nem fizettek túl, viszont rengeteg időm maradt az íráshoz és sakkozáshoz. Sokat „hakniztam”, jó előadó lévén az egész országot bejártam színész közreműködőkkel. Feleségemmel sok mindent láttunk, amikor még nem volt olyan könnyű utazni, mint napjainkban, viszont megbecsültük és rögzítettük az élményeket. A sakk révén elképesztő ismeretségekre, olykor életre szóló barátságokra tettem szert. Van egy fiam és egy lányom, hozzá négy lányunokám. Nem unatkozom.
