Egyház és ökológia II.

A környezeti válságról az egyházi dokumentumok fényében

    A gubbiói nyilatkozat még nem hivatalos egyházi dokumentum, de az egyház berkeiből származik, és jól mutatja azokat az irányokat, melyekhez igazodva a nyolcvanas években az egyház ökológiához fűződő viszonya formálódott. Ennek a folyamatnak az eredménye, és hivatalos formába öntése II. János Pál pápa 1990. január 1-jén közzétett üzenete a béke világnapja alkalmából. A pápai üzenet egyértelmű állásfoglalás, és hivatalos kiállás az ökológiai értékek mellett, s mint ilyen, alapvető dokumentuma és kiindulási pontja az egyház ökológiai küldetéséről szóló valamennyi vitának.
    Az üzenet szellemisége a gubbiói nyilatkozatban megfogalmazottakat ismétli. A szentatya mindenekelőtt leszögezi, tudomásul kell vennünk, hogy a teremtés, mint Isten műve, jó. Mi több, a teremtés, melyről „látta Isten, hogy (…) nagyon jó…” (Ter 1:31), nem az ember korlátlan uralma alá tartozik; a férfit és a nőt azért teremtette az Úr, hogy bölcsességben és szeretettel uralkodjanak rajta, és meghívta az embert a teremtésben való felelős részvételre. Az ember azonban szembeszegült a Teremtő terveivel, és a bűnt választotta. Az ökológiai válság ennek a választásnak a következménye, azaz alapvetően erkölcsi probléma, az élet és teremtés tiszteletének hiányából fakad.
    A teremtés ráadásul valamennyiünk közös öröksége, amelynek gyümölcsei valamennyiünk javát szolgálják. Ebből kiindulva harcolnunk kell a társadalmakon belüli, és az egyes államok jóléte közti mértéktelen különbségek ellen. Az egyház ökológiai feladatai elválaszthatatlanok szociális küldetésétől. Az ökológiai krízis globális volta, és az, hogy a teremtés valamennyiünk közös ajándéka, az országokon átívelő, globális cselekvésre kell hogy ösztönözzön – anélkül, hogy alábecsülnénk az egyes országok és a helyi közösségek saját felelősségét. Ebből a felelősségből több hárul a jólétben élő, gazdag országokra, mint a lényegesen nehezebb helyzetben lévő, súlyosan eladósodott, szegény régiókra.
    Ahhoz, hogy megoldást találjunk a környezeti krízisre, komolyan át kell gondolnunk egész életformánkat. „Az egyszerűség, önmérséklet és önfegyelem, valamint az áldozatos lélek a mindennapi élet részeivé kell hogy váljanak, különben mindannyian egy szűk réteg körültekintés nélküli életformájából származó következmények áldozatai leszünk” – üzeni a szentatya. (Hadd fűzöm hozzá, hogy mi itt Magyarországon megkérdőjelezhetetlenül ehhez a gazdag és pazarló szűk réteghez tartozunk, az ökológiai válságról való gondolkodásunk, és a konkrét cselekvési programok is ennek tudásán kell hogy alapuljanak.) Életformánk megváltoztatásának eszköze pedig a környezeti felelősségtudatra nevelés, amely önmagunkkal, másokkal és az egész teremtéssel szembeni felelősségünk.
    A pápa végezetül leszögezi, hogy az ökológiai válság olyan méreteket öltött, hogy mindannyiunk felelősségévé vált. Ezen belül kiemeli a hívők megkülönböztetett szerepét a krízis leküzdésében, akiknek a környezet épsége iránti elkötelezettségük közvetlenül a teremtő Istenbe vetett hitükből származik.

    A katolikus egyházon belüli folyamatokkal párhuzamosan az ortodox egyház kebelén belül is mind sürgetőbb igényként merült fel a környezeti válságra való egyházi reakció. Ennek az igen elmélyült tevékenységnek a kicsúcsosodásaként került sor 1995-ben egy Isztambulból Patmosz szigetét érintve Pireuszig tartó hajóút során az A kinyilatkoztatás és a környezet című szimpóziumra, melyet ő szentsége I. Bartolomeiosz Konstantinápolyi Pátriárka hívott össze. A szimpóziumon számos vallás vezetői, tudósok és környezeti szakemberek vettek részt több mint harminc országból. A tanácskozás végén a résztvevők elfogadtak egy hét lépésből álló akciótervet, mely a Patmoszi javaslatok – A tettek hét lépcsőfoka címet viselte. Ez a dokumentum, amely vázként szolgál az ortodox egyház ökológiai programjainak kidolgozásához, igen radikálisan gondolja újra az egyházak és a környezet, a hívek és a teremtett világ kapcsolatát.
    Először is leszögezi, hogy a természet megőrzése a világ teremtettségéből fakadó kötelességünk, s ezért minden olyan tevékenységet, amely környezetünket pusztítja – ideértve mindazon cselekedeteket, melyek a fajok kipusztulásához, a genetikai változatosság csökkenéséhez vezetnek, szennyezik a hidroszférát, a litoszférát vagy az atmoszférát, illetve a természetes élőhelyek és hagyományos életformák pusztulását okozzák – bűnnek kell tekinteni. A dokumentum alaposan kitágítja ezzel azon cselekedetek körét, melyeket eddig bűnnek tekintettünk.
    Másodsorban felhívja a figyelmet a tradicionális közösségek jogainak elismerésére és támogatására, földjeik és életformájuk megóvásán és tulajdonosi jogaik tudatosításán keresztül. A dokumentum a hagyományos életformát élő népeket a fenntartható fejlődés letéteményeseiként valamennyiünk elé példaként állítja.
    Harmadszor az oktatási programok fontosságát hangsúlyozza, az egyházi képzéstől a felnőttoktatáson át egészen a vallások és az ökológia kapcsolatát bemutató művek publikálásának támogatásáig.
    A negyedik pont az egyházak, a civil szervezetek és a kormányok közti együttműködés fontosságára hívja fel a figyelmet, konkrét környezetvédelmi programok megvalósításában.
    Az ötödik terület a környezeti elv következetes érvényesítése az egyházi intézmények működtetése, a beruházások és építkezések során, valamint az egyházi földek művelésében, valamint az egyházi beruházások esetében.
    Hatodikként felhívja a dokumentum a figyelmet a média és ezen belül is az egyházi média megkülönböztetett szerepére.
    Végül pedig felhív minden felelősen gondolkodó embert a Patmoszi javaslatok továbbgondolására és kiterjesztésére, tekintettel a környezeti problémakör sürgősségére. Az egyházaknak mindent meg kell tenniük, hogy aktív szerepet játsszanak környezetünk védelmében, és támogatniuk kell azokat, akik ezen dolgoznak.
    A Patmoszi javaslatok több igen fontos alapelv rögzítésén túl sorvezetőként szolgálhatnak az egyházak környezetvédelem területén megvalósítandó konkrét programjainak kidolgozásában is. Ez a dokumentum az ortodox egyházon kívül is igen komoly érdeklődést keltett, és ráirányította a figyelmet az egyházak konkrét feladataira és lehetőségeire az ökológiai válság megoldásában.

    Az ortodox és a katolikus egyházban zajló folyamatok természetesen nem voltak teljesen függetlenek egymástól, mindkét egyház vezetői figyelemmel kísérték egymás erőfeszítéseit a környezeti problémák enyhítésében, és keresték a közös fellépés lehetőségét. Végül ez év június 10-én II. János Pál pápa és I. Bartolomeiosz konstantinápolyi pátriárka közös nyilatkozatot tett közzé Velencében az ökológiai krízis által felvetett gondok orvoslásának lehetőségéről.
    A közös nyilatkozat alapja az a hit, hogy Isten szép és harmonikus világot teremtett, minket embereket pedig azért helyezett a világba, hogy együtt munkálkodjunk vele a teremtés isteni céljának beteljesítésén. Az ember megtagadta ezt a meghívást az eredendő bűn által, és azóta is folytonosan megtagadja azáltal, hogy alábecsüli kapcsolata fontosságát a teremtéssel, és annak megóvása helyett, melyet Isten feladatul bízott rá, pusztulását okozza. Az Isten teremtette világ ugyanakkor objektív erkölcsi rend hordozója, mely a környezethez fűződő erkölcsi viszonyunkat is meg kell határozza. Ez a környezetetikai megközelítés kell hogy alapul szolgáljon egy új felfogás és új kultúra kialakításához, mely magában hordozza az egymásrautaltság érzését, az egyetemes szolidaritást, a társadalmi igazságosságot és a környezeti felelősségtudatot. Az emberiség egy ilyen, a mainál lényegesen jobb világra érdemes, mely mentes a pusztulástól, az erőszaktól és a vérontástól.
    Az új környezeti etika magába kell hogy foglalja a következő célokat és értékeket:
    – Gyermekeink és utódaink, a jövő nemzedékek joga a túlélésre és egy jobb világra.
    – A valamennyi emberi kultúrában közös, természetes törvényeken alapuló értékek elismerése.
    – A tudomány és technika eredményeit mindig az emberi társadalom érdekében kell használnunk, és a közjónak valamint a teremtés belső céljának fényében kell értékelnünk.
    – Gondoljuk újra a tulajdonról alkotott fogalmainkat, figyelembe véve a szolidaritás szükségességét, és azt, hogy nem urai vagy tulajdonosai, pusztán sáfárai vagyunk a teremtésnek.
    – Figyelembe kell vennünk a helyzetünkben és felelősségünkben mutatkozó sokféleséget. Feladataink különbözőek, és a gazdagabb nemzeteknek nagyobb felelősséget kell vállalniuk, és tőlük több áldozatot követelhetünk, mint amit a szegény nemzetektől elvárunk.
    – Végezetül pedig alapvető a konfliktusok és nézeteltérések békés megközelítése, a környezet védelméről folyó viták esetében is.

    Földünk problémái egyetlen emberöltőnyi idő alatt orvosolhatók. Kezdődjék ez az emberöltő most – hívja fel a figyelmet a pápa és a pátriárka közös nyilatkozata.

    Legvégül csak egyetlen mondat erejéig hadd térjek vissza a johannesburgi Föld-csúcsra. A pápa úrangyala-imádságának keretében kifejezte reményét, hogy a találkozó résztvevőinek sikerül majd megtalálniuk a teljes értékű emberi fejlődés felé vezető leghatékonyabb utat, egyszerre tartva szem előtt a gazdasági, szociális és környezetvédelmi szempontokat. Ez az emberiség ökológiai küldetése.
    A pápa üzenete egyértelmű. Egyetlen hívő, és egyetlen egyház sem engedheti meg magának, hogy ne tegyen meg minden erőfeszítést a világunkat sújtó környezeti és társadalmi válság megoldására. Ez mindenkinek hitéből fakadó kötelessége.

Jávor Benedek
biológus