Petri Tamminen

Padlás

    A pince akkor jó búvóhely, amikor az életből hiányzik a dübörgő basszus és Csecsenföld, amikor az embert émelyíti a saját teste, a hétköznapok pedig löttyedtek és szétfolyóak. A padlás azonban bármikor kiváló búvóhelyül szolgál. A padlás: sült narancs melegsége. A padláson fűrészpor illata terjeng. Valaki beszél lent a szobában, szél suhog a fák koronáján, és darazsak fészkelnek a falgerendák hasadékában. Az emeletes házak tyúkketrecre emlékeztető raktárhelyiségei is lehetnek padlásrejtekek, megfelelő berendezéssel otthonos fészket lehet rakni bennük.
    Mindenkivel előfordul, hogy olykor-olykor kilopózik a földszinti ricsajból és a lépcsőkön az égbe emelkedik, a padlásrejtek csendjébe. Ide csak foszlányokban szűrődnek be az emberi hangok. A világ lármája alig hallik, mintha más időből szólna, olyanból, amelyen már túljutottunk. Ott a régi újságok és a falat borító, napszítta karton illatában el lehet heverni a szövőszékek alatt, és hallgatni, miként árad tova az élet. Könnyűnek érzi magát az ember, akár júliusban a temetkezési vállalat irodájában, ahol az alkalmazott sajtos szendvicset eszik, és a koporsók szélén megcsillan a napsugár.
    A padlás nem való nagyobb tömegnek. Az intim hely zavarba hozza az embereket. Még a meglett férfiak is elveszítik természetességüket. A padlás a magány és az ifjúság tere, ahol a szex és az egzisztencializmus a tananyag: a 17 esztendős titkon hazatér a táncból, óvatosan elfordítja a kulcsot, feloson a lépcsőn, kinyitja a padlás ajtaját, levetkőzik, bebújik az ágyba, és a takaró alatt a sötétben azt suttogja: ,,Miért recseg minden padlódeszka?”
    A családapa is szívesen bújik meg a padláson, menekülve a szombati kötelezettségek elől, és a Pellervo újság 1956-os számát lapozgatja. Már este van, amikor lejön, kész a vacsora és minden a legnagyobb rendben van. A családapa megérti, hogy nincs mindig szükség rá, hogy az általa okozott károk és hasznok közömbösítik egymást. Ez megnyugtatja. Erőt ad. Ezután ismét képes lesz hosszabb időre belemerülni a családi problémákba.
    A jó padlásrejteken sok a fölösleges limlom, múlt karácsonyi csomagolópapírok, tekercsek és a Det är kärlek, Gunilla című svéd krimi. Van itt sokminden, de semmi sincs befolyással a mai napra. Por van és foszló textil szaga, naplók és üres bonbonosdobozok. Tábori levél van, amelyben beszámolnak a frontvonalon lévő fenyők ágain csüngő húscafatokról, és katonaorvosi mentőtáska, amilyet a hatvanas években használtak, amikor a szomszéd falubeli gazda Jáva motorral a mező szélére hajtott, és kérte, húznák ki fájós fogát. Régi fotóalbum van, benne csoportkép, melyen a hátsó sorban egy ló áll és komoly tekintettel néz bele a gépbe.
    Ha az ember elüldögélt a padlás délutáni csöndjében, leereszkedvén a földszintre olyan érzés fogja el, mintha messziről érkezne. A szoba fényárban úszik, odakint magasan fent van az ég. A fák kopáran állnak. A szél cibálja a zászlórúd kötelét – a táj apró részletekkel teli. Az út az udvarból a nagyvilágba vezet. Ott kint zavaros az élet. Ott felváltva hol sofőr, hol utas az ember.
    A világ földszintjén elszáguldhatnak az esztendők a padlásember mellett. Amikor újra felmegy a padlásra, gyermekkorára emlékezik. Úgy érzi, innen ered mindaz, amiben hisz, minden maradandóság és erő, mindaz, aminek segítségével reggelente felkel. Úgy érzi, akkor is megkapná részét az életből, ha soha ki sem mozdulna a padlásról.

Könyvtár

    Az otthonosan barátságos falusi könyvtár maga lehet a paradicsom, a tudományos könyvtár viszont kitűnő rejtekhely. Üres polcméterek várják ott a betérőt, magányos zöld növények csöndje, valamint olyasfajta szomorúság, mint amilyent az októberi távolugrópálya áraszt.
    Először úgy kell végigsétálni, mintha keresnénk valamit, aztán váratlanul meg kell ragadni egy könyvet és felnyitni. Az előzékek port reptetnek a levegőbe. A papír sárgás színű, a betűtípus tárgyszerű, a könyv témája a katalán nőirodalom fogadtatása Svédországban. Gyengéden meg kell simogatni a könyvet.
    Ahogy lassan folytatjuk sétánkat, tudjuk, hogy fennmarad a világ. Az emberiségben túlteng a szeretet és a bizalom. Az ember nem gonosz szándékú, csak időt akar magának és egy biztonságos zugot, ahol nyugodtan tanulmányozhatja a dolgokat. Erre a gondolatra vágy ébred az emberben, hogy benyomakodjon a hátsó fal és a könyvespolc közötti résbe. Előbb vagy utóbb bekúszik oda a kávé erős illata, amely a könyvtári alkalmazottak megérdemelt pihenőjéről árulkodik.

Antikvárium

    Sokan léptek már be az antikvárium hátsó termébe olyan áhítattal és megrendültséggel, mint a pap, amikor a templomhajóból a sekrestyébe ér. Ám kevesen lestek be abba a titkos zugba, melyet függönnyel választottak le az antikvárium hátsó terméből. Ott is könyvek vannak. Kupacokban szerteszét hevernek a padlón. Szemmel láthatólag senki hozzáértő nem akad, aki szívesen megvásárolná. Egy mérnöki névjegyzék különálló lapjai, a vadnyugatról szóló zsebkönyvek, helytörténeti írások, valamint E. Tiquette műve: Kifogástalanul viselkedsz-e? Valamennyi fölött ősrégi feledés illata lebeg. A függöny és a fal mögött az előtérben folytatódik az élet. Eltökélt arcú férfiak hajolnak a vitrinek fölé, és az ajtó ki-bejár.
    Ha szombaton, zárás előtt besurran valaki a hátsó terem függönye mögé és befészkeli magát a könyvek közé, elképesztő hétvégét szerez magának. A tulajdonos kettőkor bezárja a boltot és lelakatolja az ajtót – azután néma csend. Kezdődik a saját időszámítás. Az előteret érdemes félretenni vasárnapra, szombaton elégedjünk meg azzal, hogy ott lehetünk és belefeledkezhetünk a hátsó terem könyvsorai mögé csúszott könyvritkaságokba.
    Mennyire bánatosnak látszik a malacka, amint ott somolyog a gyerekkönyv lapján a csöndes antikváriumban. Milyen gyönyörű a tavaszi este fénye, amint bevilágít a poros ablakokon és az ember fülébe ezernyi könyv reményteli zsongása hatol. A világ írói a kezüket nyújtják. Erre a gesztusra örömteli sóhajtással lehet válaszolni.
    A bolhapiac nyüzsgő hely. Nem tudja azt a békét nyújtani, mint az antikvárium. A bolhapiac asztalain idegen emberek élete áll becsomagolva, lábasok és videokazetták formátlan mezítelensége. Az antikváriumban az ember megbékél a helyzetével, a bolhapiacon sóvárog a kristályhattyú vagy bármi más után, ami elnyelhetné zavarba ejtő vágyát.

Részletek

    Ha rossz a film, a széleket kell nézni, az utcaképeket és a berendezést, kikeresni közülük valamit, aminek szemlélésével gyorsabban telik az idő. Amikor nem tud az ember elrejtőzni, amikor ágyban fekszik vagy a hátsó ülésen ül, nem a megfelelő társaságban, rejtekhelyet ilyenkor a részletekben keressen.
    A gyermek látja a részleteket. Tekintetét a tűző nap égette deszkára és a rajta sétáló légyre szegezi. Csak a csend van és a legyecske halk zizegése. A világ magába fogadja. Eggyé válik vele.
    A felnőtt egy a változó évszakokkal és az ősszel, amely újra meg újra közeleg. Csak kivételes helyzetekben talál pótrejtekre a részletekben és jut eszébe, hogy létezik egy másik valóság is, nemcsak ez, ahol átloholunk az utcákon és félünk a holnaptól.
    Egy férfi, aki házassága felbontását latolgatja, megtorpan egy vizesárok partján az őszi erdőben. A sodrás erős, hajlonganak a fűszálak, s a víz feszínén levegőbuborék lebeg. A férfi rámered a buborékra, amely tovaszáguld az árral és a semmibe vész. Azon tűnődik, milyen létezés ez, az erdei árok sötét vizében élő levegőbuborék létezése, egykor ragyogó és elkerülhetetlen, aztán volt, nincs, tovatűnt. Ezekre a gondolatokra felocsúdik. Most már folytathatja útját.
    A kórteremben egy egyszerű toll is segíthet. Nem hagy nyomot rajta a kórház búja-baja. A fehér reklámtoll ugyanolyan természetes békét, nyugalmat hoz a szobába, mint a táj a dombtetőről a tóvidék fölött átnézve. A rejtekező menedékre talál ebben a békés nyugalomban. Innen figyelemmel kísérheti, mi történik vele.
    A business planning manager a reggeli csúcsforgalomban rápillant az út mellett álló magányos fenyőre, és emlékezik a természet kegyelmére. Lelke ott ragad annál a fenyőnél, miközben a Volvo és a rohanás folytatja útját Helsinki felé.
    A szociális ügyekkel foglalkozó irodában az ember felpillant a mennyezetre, a légkondicionáló csövére emeli tekintetét, melynek elhagyatottsága a testvériesség érzetét kelti benne. Onnan a cső felől követi figyelemmel, amint teste segélyért folyamodik.
    A hadgyakorlatra induló családapa a távolsági buszpályaudvar WC-jében észrevesz egy ütött-kopott WC-papír-tartót, és a szívét ráhelyezi a fedelére. Ott várja a szív az apa hazatértét.
    Pótrejteket mindenütt lehet találni. Egy ártatlan anyacsavar vagy egy szegőléc is megakaszthatja a tekintetet és átvezethet valahová máshová, ahogyan az elragadtatott harmonikás lép át a túlvilágba.
    Amikor derűs a kedv és nincs szükség rejtekre, a csöndes részletekből nem tárgyiasult sóvárgás árad. Ilyenkor az ember üres szemmel bámul az ablakkilincsre vagy a kanapén heverő gombra. Ez sem baj, ilyenkor is másutt jár: részévé válik a semmibe meredők nagy, nemzetközi testvériségének.

Pap Éva fordításai

Petri Tamminen 1966-ban született, író, freelance riporter. Két novelláskötet és egy regény után 2002-ben jelent meg A rejtőzködő (Piiloutujan maa) című novelláskötete, amelyből az alábbi fordítások valók.