A sebzett föld éneke
A Weöres-filológia néhány kérdése
A kötet a Magvetőnél, 1989-es évjelzéssel, Weöres Sándor neve alatt jelent meg, de már a költő januárban bekövetkezett halála után, s minden bizonnyal az utószót író Károlyi Amy gondozásában: szerkesztésében és összeállításában. Erre utal a könyv kézzel írott ajánlása („Tüskés Tibornak kedves barátunknak W. S. helyett és nevében Károlyi Amy 1989. július”), valamint az utószó néhány mondata.
Az utószó szép, de nehezen értelmezhető, metaforikus mondatokkal indul: „Ez a könyv W. S. költészetének hegy- és vízrajzi térképe. Minden csermely, patak, folyó megjelölve: kerülővel vagy egyenest úszik a Deltába, mely a tengerbe fut.” A kötet anyagára, tartalmára utaló mondat is kissé homályos: „Ennek a kötetnek létjogosultsága, hogy versei nem jelentek meg az életműkiadásban és javarészt sehol sem.” Azt értjük, hogy „életműkiadás”: ez nyilván az Egybegyűjtött írásokra vonatkozik. De mit jelent az, hogy „javarészt”? Talán nem bakafántoskodás, ha megkérdezzük: Mely versei a kötetnek azok, amelyek valahol már megjelentek (és hol?), és mely versek azok, amelyek itt és most látnak először napvilágot? Erre a kérdésre a könyvben sajnos nem kapunk választ.
A sebzett föld éneke elegyes kötet. Vannak itt versek és „próza-futamok”. Van fordítás és eredeti vers. Vannak itt keltezéssel ellátott versek a korai időkből (1930-ból, 1946-ból), valamint az utolsó évekből (1985-ből, 1986-ból). Vannak teljes versszövegek és nyilvánvaló töredékek. Van cím nélküli levélrészlet és van Hamvas Bélának írt Weöres-levél. De ki keltezte a szövegeket? Ki fogta össze a töredékeket számokkal vagy csillaggal elválasztott egyetlen ciklusba? Ki adott címet a szövegeknek, a töredékeknek? (Pl. Foszlány, Cserepek, Szótenger) Ki adta – ahol van ilyen – az alcímeket? A tipográfia sem mindig egyértelmű. Nem tudni, hogy például a kilencrészes Elhagyott dimenziók hatodik, hetedik és nyolcadik darabja miért verzállal szedett szavakkal kezdődik. Csak a szedő szeszélyéből, vagy van ennek a nyomdai megoldásnak valami jelentése? Az egész kötetben csupán egyetlen helyen, a 11. oldalon találunk a szöveg, az Istenasszony című vers eredetére, illetve szövegváltozatok létezésére utaló lábjegyzetet. Másutt sehol.
Weöres írói munkássága műfajilag roppant változatos, sokrétű, terjedelmét tekintve végtelenül gazdag. Életművének méretei – horizontális és vertikális kiterjedése – egyaránt nagyok. Minden bizonnyal egyszer elérkezik az idő, amikor a század egyik legjelentősebb lírikusa életművének filológiai feldolgozása is szükségessé válik, és a kritikai kiadás munkálatai elkezdődnek. Nos, nem irigylem sem a kutatókat, sem az intézményeket, akik és amelyek erre a feladatra vállalkoznak. A Weöres-életmű a filológiai kérdések sokaságát veti föl.
Weöres posztumusz kötetéből csupán három szöveget emelünk ki, mintegy jelezve ezzel a filológiai típusú kérdések tisztázásának a szükségességét. Ezek a jelzések talán fölhívják a figyelmet a Weöres-filológia elodázhatatlan fontosságára. Ezt a munkát is egyszer valakinek el kell kezdeni.
1. Weöres munkásságát hetvenötödik születésnapján – a Kritika 1988. júniusi számában megjelent hosszabb írásom mellett – az Új Ember 1988. június 19-i számában rövidebb cikkben méltattam. Ennek az utóbbi írásnak volt először a címe: A határtalan énekese. A hetilap szerkesztőségének kezdeményezésére az írás mellé a költőtől eredeti verset is kértem. Weöres az alábbi szöveget küldte el:
Négysoros
Nehéz az ég a nagy hegyeknek,
kínjukban kormot, tüzet nyögnek.
Ha feldühödnek, földhöz vágják,
s kezdheti Isten új világát.
A verset most A sebzett föld énekében is megtalálom a 22. oldalon. De cím nélkül, az Elhagyott dimenziók című, verstöredékekből álló ciklus utolsó darabjaként, a „vágják” szó utáni vessző hiányával, és annak jelzése nélkül, hogy a vers egy évvel korábban már önálló címmel az Új Emberben megjelent, vagyis a szöveg nem tartozik a „javarészt” versek közé.
2. Weöres Sándor Az erkély című, „pécsi ihletésű” versét kéziratból közöltem Pécsi Múzsa című könyvemben, 1958-ban. Nem gondoltam akkor, hogy a versnek még hosszú története lesz.
Kötetben a Tűzkútban jelent meg először, 1964-ben: itt eredeti címét elhagyva a Krúdy Gyula emlékére alcímmel, illetve ajánlással ellátott, háromrészes Symphonie Concertante első részeként látott napvilágot. Majd a Symphonie Concertante az Egybegyűjtött írásokban véglegesen a Nyolcadik szimfónia címet kapta. A címek változásánál lényegesebb – a költő műhelyébe avató – eltérés, ami a vers szövegében az első, 1958-as és a későbbi közlések között tapasztalható. Ha az írásjelek megváltoztatását, a gondolatjel idézőjelre történő cseréjét, az interpunkciós eltéréseket nem tekintjük is, számos nyelvi-stiláris különbséget találunk a két szöveg között. Pl. „piros udvarnépem” helyett „tarka udvarnépem”, „Felelnek a harangok kongva” helyett „Kondulnak a harangok sorba”, „kumnak” helyett „szunynak”. A legszembetűnőbb eltérés a vers második szakaszában figyelhető meg. Nem vitás, hogy az utóbbi az érettebb, a megformáltabb szöveg.
Pécsi Múzsa
(1958)
Az erély száll, mint léghajó,
az ég és föld szabdalt ürében;
falak, tetők száz szögletében
a mező tarka-sávos takaró,
majd éjjel csillagok ragyognak
testén az égi állatoknak.
Tűzkút
(1964)
Erkély lebeg mint léghajó
ég-föld szabdalt ürében:
tűzfalak, háztetők szögében
zöld-barna domb, kék úsztató,
s éjjel csatok-gombok ragyognak
testén az égi állatoknak.
Az erkély története most új adalékkal gazdagodott. A sebzett föld énekében a 38–39. oldalakon találtam egy kétrészes, római számokkal elválasztott szöveget ezzel a címmel: A nyolcadik szimfónia variánsa. A második rész első szakaszát idézem: ez áll legközelebb a vers előbb idézett második versszakához.
A sebzett föld éneke
(1989)
Erkély lebeg mint léghajó
az ég és föld áttört űrében:
Tornyok, kémények hátterében
erdő és szántás látható,
vagy éjjel csillagok lobognak
szőrén az égi állatoknak.
Úgy tetszik, ez a változat a Pécsi Múzsa- és a Tűzkút-féle szövegek között keletkezett. De hol van a kötetben erre utalás? Hol van jelzése annak, hogy a Nyolcadik szimfónia első része Az erkély címmel és egy sor szövegvariációval már 1958-ban önállóan megjelent?
3. Amikor a Sorsunk az 1947. évi 1. számát külön jelzéssel, úgynevezett „Székesfehérvári szám”-ként jelentette meg, a szerkesztőség a lap élén – az akkoriban rövid ideig városi tisztviselőként Fehérváron dolgozó és a Sorsunk belső munkatársának számító – Weöres Sándor négy versét közölte. A versek közül a Vörösmarty árnya nem került be az Egybegyűjtött írások eddig öt kiadást megért egyetlen kiadásába sem. A Somogy című, Kaposváron megjelenő folyóirat szerkesztőjeként a szomszédos megyék irodalmi-szellemi életét bemutató számainak sorában 1998. évi 5. számunkat Fejér megye a Somogyban kiemelt címmel állítottam össze. Ebben a folyóiratszámban szerettem volna újraközölni Weöres említett versét. Hogy megtudjam, valóban kötetből kimaradt versről van-e szó, az Egybegyűjtött írások sajtó alá rendezőjéhez, Bata Imréhez fordultam. 1998. ápr. 21-én kelt levelében Bata a következőket írta: „Meggyőződésem, utóbb a verset a költő gyengének minősítette. A minősítés alapja, hogy a vers anyaga-tárgya a megformálásban túlságosan konkrét maradt. A vers ugyanis azt a krízist rajzolja, amelyről A reménytelenség könyve és a XX. századi freskó szól, de a Vörösmarty árnya publicisztikus vers maradt.”
Véleményem szerint egészen másról van szó. A vers nem „gyengesége”, „konkrétsága”, „publicisztikus” jellege és a „költő minősítése” miatt maradt ki a pártállami időkben a gyűjteményes kötetből, hanem azért, mert a költő Vörösmarty legkeserűbb hangjával azonosul, és 1947-ben a kor haszonélvezőit, a „pártok nyergelőit” félreérthetetlenül nevükön nevezi.
A Vörösmarty árnya című Weöres-verset a Somogy említett számában újraközöltük a forrás megjelölésével. A vershez fűzött lábjegyzetben azokra az eltérésekre is fölhívtuk a figyelmet, amelyek a Sorsunkban megjelent további három Weöres-vers közlése, valamint az Egybegyűjtött írások közlése között a versek címadásában megfigyelhető.
A sebzett föld énekében a Vörösmarty árnyát is megtaláljuk a 74. oldalon. A vers szövege alatt a keletkezésére utaló jelzés olvasható: „(1946. szeptember)”. Ám semmi sem árulja el, hogy a Vörösmarty árnyát először a Sorsunk 1947. évi 1. száma közölte. Itt egyetlen pontosvessző többlettel jelent meg a vers a második sor végén. Egy pontosvessző elhagyása nem nagy „bűn”. De filológiai kérdés. És a versben – mindenféle szövegben – az írásjeleknek is jelentésük – és jelentőségük – van.
Tüskés Tibor