Ez év szeptember 4-én töltötte be 75. életévét Sánta Ferenc író. Kiadónk, amely decemberben két kötetben adja ki összegyűjtött műveit, arra kért tisztelői közül néhányat, hogy folyóiratunkban köszöntsék vagy méltassák életművét.
Ha Sánta Ferenc nevét említi bárki, ami egyébként mostanság ritkán fordul elő, nekem azonnal időtálló értékű s olvasmánynak is élvezetes művei idéződnek föl az emlékezetemben: mindenekelőtt Az ötödik pecsét című regénye és az Isten a szekéren novellagyűjteménye, amelyek nélkül szegényebb volna a magyar irodalom világa. Ugyanakkor szomorúságot is érzek, mert az is eszembe jut, hogy idestova egy emberöltő óta nem jelentkezett új művel, s bizonyára ez is egyik oka a körülötte támadt hallgatásnak. De én abban bízom, hogy előbb-utóbb megtöri majd ezt a hallgatást, hiszen nagy tehetségének immanens erkölcse is erre kötelezi, és éppen ezért azt remélem, hogy éppoly meglepetésszerűen és váratlanul kerül elő az asztalfiókjából írás, mint indulása idején a Sokan voltunk című novellája. Azt ugyanis nem tudom elképzelni, hogy Sánta Ferencnek ne volna az új évezred olvasói számára is igaz és érvényes írói mondanivalója.
Domokos Mátyás
Sánta Ferencnek, távirat helyett. Amit megcsináltál, megvan. Az ötödik pecsét benyomódott az emberi lelkekbe. Isten tartson tenyerén!
Jókai Anna
Egy farönk kapaszkodik a földbe, gyökerei éltetik, a kérgéből kihajtott egy virág. Sárga virág, kék virág? Sánta Ferenc rajzolta a dedikáló sorok mellé, az Isten a szekéren elbeszéléskötetének 1974-es kiadásába. Nekem szép emlék, a szívemet melengeti. Játék, de talán üzenet is arról, hogy az élet makacs, erős és reményekkel teli. Ez a rajz illik az emberhez, illik az íróhoz, akitől az elmúlt évtizedekben többször is meg kellett volna kérdeznem: hová temette szép és igaz történeteit, hol van az ígért nagyregény?
Sokan voltunk, akik olvastuk – sokan vagyunk, akiknek hiányzik nagyon.
Kulcsár Katalin
A két nép sorsa, a magyaré s a bolgáré, hasonló volt a múltban, az ma is. Ezt az érzésemet csak erősítették a könyvek, amelyeket magyar íróktól olvastam, leginkább is Sánta Ferenc művei – a lélekállapotok mélyenjáró elemzője, az emberi méltóság rendíthetetlen védelmezője ő. Megszerettem Sánta Ferencet és áldom őt, hozzám hasonló híve pedig sok van az én hazámban. Látom magamat hőseiben, és hallom hangjukat a létezés földi és kozmikus lüktetésében.
Ljuben Petkov
(a „bolgár Húsz óra” írója)