Végkiárusítás

    Mindenfelé táblák hirdetik. Jártamban-keltemben látom; beleütközöm a feliratokba, és hamiskás mosollyal jelzem, értem az olvasottakat. Az emberek megállnak, elbámészkodnak a táblával jelölt kirakat előtt, nyilván fontolóra veszik a hirdetést, aztán beosonnak a homályos helyiségbe és előkeresik pénztárcájukat. Nem valami megnyugtató.
    Az embernek annyi szüksége van. Igényei szerteágazóak, mint egy fa gyökérzete. Behálózzák a Földet ezek a vágyak, át- meg átszövik egymást a tapogatózó csápok. Néha ölelnek, néha fojtanak. Eltérő módon gondolkodunk. Van, akinek megbocsáthatatlan bűnök kellenek, van, aki beéri apró botlásokkal is. Az egyik végkiárusít, a másik bevásárol vele. Beállítottság kérdése az egész: hatalmas vásártér a lélek is. Nyugtalanul bolyongunk bensőnk tarka pultjai között – s azt hiszem, mindnyájan elidőzünk egyszer a mézeskalácsszívek előtt. Magas kamatra kapjuk a hitelt magunktól, hogy drágán felvásároljuk a „legjobb” és „legelőnyösebb” holmikat tőlünk, nekünk. Vesszük a bátorságot, és hosszan alkuszunk a boldogságra is, míg rájövünk, megfizethetetlen az nekünk. Afféle úri móka, mint a kaszinó. Vásárolunk mi mindent, megnyugvást, haragot, csalódást, sőt, szerelmet is. Megvesszük a kedvet bosszúra, mulatásra. Ráér utólag fizetni, mindenért. Amíg fedezet van a szívben, szeretünk is, és iszunk, amíg a sejt-rabszolgák bírják a folytonos restaurációt. Kalmárok vagyunk mind, génkapitalisták, enzim-brókerek. Álmaink vannak, mindenre jó hitünk, gondolataink is vannak, és vannak teorémáink, mea culpáink, van oppozíciónk, argumentációnk és szubjektumunk. Kellene még öltöny, ház és persze hús is a házba, ötven-hatvan kilónyi a rosszabb napokra. Kéne még asztal, abrosz és húsvilla is a szerelemhez. Hatalmas a nyüzsgés a rostok között. Kívül-belül zajlik az üzlet, egymással boltol a tengernyi vágy, hiú remény. Az álmok terén szezonvégi leértékelés várható! A megalkuvás ára felment, hiába a túlkínálat, Adam Smith, Ricardo „elbukik” ezen a nagyon belső, intim piacon.
    Végkiárusítás van, olvasom mindenütt. S érkezünk máris, hibátlan testek, ép máj, két sértetlen vese, egy tüdő, szív, pompás végtagok, az agyról már nem is beszélve. Hozzácsaphatjuk azt is, mint a hentes a papírra a maradék karajt. És becses szervkészletünkkel vesszük és adjuk a véget, amit kiárulnak nekünk. Felvásárolunk mindent, ehhez értünk csak, kalmárok vagyunk. Kivásároljuk magunkat a világból, hogy még egy tisztességes haláltáncra való se marad majd nekünk.

Csikós Attila