Tudatosság és bölcsesség

Az alábbi szöveg részlet László Ervin professzor díszdoktori avató beszédéből, mely a Pécsi Tudományegyetem ünnepi ülésén hangzott el 2002. március 14-én.

    A XXI. század elején a tudományos világkép jelentős mértékben változik. Éppen olyan mély változáson megy át, mint a XX. század elején, amikor Newton harmonikus, de mechanikus óramű-univerzumát felváltotta Einstein relativista világegyeteme. Általános szemszögből nézve a tudomány a világnak egy elembertelenedett képét nyújtja, egy száraz és elvont képet, amely számokból és formulákból áll. A világegyetem olyan, mintha valami lelketlen mechanizmus volna, és benne az élet véletlen történés. Az élő fajok sajátos vonásai mintha véletlen események egymásutánjából fakadnának a Földön a biológiai fejlődés története folyamán; és az emberek jellemző vonásai mintha a velük született gének véletlen kombinációjából erednének.
    Az élenjáró tudományok nem erről szólnak. A most kialakuló felfogásban a világegyetem nem mozdulatlan anyagdarabok élettelen, lélektelen együttese: inkább hasonlít egy élő szervezetre, mint egy élettelen sziklára. Az élet nem véletlen történés.
    A tudomány világlátásának módosulása már a valóságról alkotott legelemibb fogalmakban is megmutatkozik: az anyag és a tér fogalmában. A legújabb felfogás szerint nincs abszolút anyag, hanem létezik egy abszolút anyaggeneráló mező. Bár elsőre a józan gondolkodás mintha a feje tetejére állna, az alaposabb megfigyelésből kitűnik, hogy a valóság természetéről alkotott mindennapi feltételezésekhez ez közelebb áll, mint a XX. századi fizika elképzelései. Az absztrakció, mely a fizikatanfolyam hallgatóinak agyát megzavarja, többé már nem probléma: a fény és a gravitáció nem fantomszerű hullámok, amelyek az üres térben haladnak. Ez egy plénum, egy telített virtuálenergiájú közeg, amely mintákat és hullámokat gerjeszt. A fény és a hang ebben az állandó energiamezőben utazó hullámok. Az asztalok, a fák, a sziklák, a fecskék és más, látszólag szilárd tárgyak állóhullámok ebben a mezőben.
    Az anyag és az alatta levő energiamező közötti finom viszony a világegyetem mélyén szintén átalakítja a világról vallott nézetünket. Úgy látszik, a kvantumvákuummal való kölcsönhatások nem korlátozódnak a mikrorészecskékre, ide élő rendszerek is tartoznak.
    A kvantumvákuum mezőjével való kölcsönhatások révén a szervezet állandó kölcsönös kapcsolatban van a környezettel. Az élet, akárcsak maga a világegyetem, egy „szent táncban” fejlődik. Ez annyit jelent, hogy az élő szervezetek nem csupán bőrbe bújtatott egyedek, és hogy az élővilág nem a klasszikus darwinizmus területe, ahol minden faj küzd, minden szervezet és gén egymással versenyez az előnyökért. Hanem az élőlények elemei a bensőséges viszonyok széles hálózatának, amely átfogja az egész bioszférát – és amely maga is egyik eleme azon, még szélesebb körű viszonyoknak, amelyek belenyúlnak a kozmoszba.
    Az emberi szervezet olyan alakulatai, mint az ész és a tudat, a kapcsolatok hálózatába vannak beágyazva. Ebből az következik, hogy a koponyánkon túli világ néhány vonásáról az agy által szolgáltatott információk nem korlátozódnak az elektromágneses hullámok látható spektrumára, sem a hanghullámok hallható spektrumára, hanem kiterjednek a hullámterekre a vákuumban. Tudatunk és a világ többi része közötti közlekedés állandó jellegű és mindkét irányban működik. Minden, ami az eszünkben történik, hullámnyomokat hagy a környező vákuummezőben, és azok a finom minták, amelyek ott továbbítódnak, a tudat megfelelő állapotában felfoghatók.
    Ezt az elképzelést a természeti kultúrák népei és módosult tudatállapotú emberek tapasztalatai támasztják alá. Az utóbbi tudatállapotokba tartozik az álom, a képzelet, az alkotó extázis, a misztikus révület, a mély meditáció vagy imádkozás, a hipnózis, valamint az agynak és az észnek olyan állapotai, amelyek a halál előcsarnokában fordulnak elő.
    Egy ide vonatkozó kísérlet a bal és a jobb agyféltekében az agyhullámok spontán harmonizációját bizonyítja. Normális éber tudatosság esetében a két félteke – a nyelvre orientált, lineárisan gondolkodó „bal agy” és a Gestaltot érzékelő, intuitív „jobb agy” – koordinálatlan, véletlenszerűen szerteágazó hullámmintákat mutat. Amikor viszont az alany a tudat meditatív állapotába lép, ezek a minták szinkronizálódó tendenciát mutatnak, és mély meditációban a két félteke közel azonos mintát ölt. Cyber milánói laboratóriumában végzett kísérletek alatt, amikor két alany egyazon időben meditált, azonos szinkronizációs hatást lehetett észrevenni nemcsak az egyén bal és jobb féltekéjében, hanem az egyének között is. Két, mélyen meditáló alany esetében közel azonos, négyszeres szinkronizáció lépett fel, bár az alanyok nem látták, nem hallották egymást, és más érzékszervi kapcsolat sem volt köztük.
    Úgy látszik, hogy módosított állapotok kapcsolatot közvetíthetnek az agy és az univerzum majdnem bármely része között. Erre a következtetésre jut Stanislav Grof, aki szerint a psziché ismert „életrajzi-emlékező” tartományához még hozzá kell tennünk egy prenatális (születés előtti) és egy transzperszonális (személyen túli) tartományt. Ezekben a további tartományokban az egyén képesnek látszik arra, hogy az érzékszervek területén túl, sőt az illető életén túl is információkhoz jusson.
    A jelenleg rendelkezésünkre álló bizonyítékok világánál Carl Jung eredeti meglátása beigazolódik. A mi egyéni tudatunk mellett létezik egy kollektív tudat, mely a kvantumvákuum finom hullámmintáiban gyökeredzik.
    Mint láthattuk, az új tudományos világkép többé nem választja kategorikusan szét a fizikai világot, az élő világot, valamint az ész és a tudat világát. A tér és az idő, mint az érzékelhető világ dinamikus háttere, egyesül; az anyag, mint a valóság alapvető jellemzője, eltűnik, átadva helyét az energiának; és folytonos mezők kerülnek a különálló részecskék helyébe, mint az energiában fürdő univerzum alapelemei.
    A harmadik évezredbe lépve az emberiség történetének leggyorsabb és legmélyebb átalakulása közepette találjuk magunkat. A most folyó átalakulás van olyan mély, mint az, amely a középkortól az ipari korig vezetett, de sokkal gyorsabb, hiszen nem évszázadok, hanem évtizedek alatt történik.
    Az új körülmények gyökeresen más gondolkodási és cselekvési módokat követelnek. Ez azért vet fel problémát, mert a sebesség, amellyel az új kor ránk tört, nem ad időt arra, hogy kidolgozzuk az ehhez szükséges látásmódokat, értékeket és módszereket. A XXI. század feltételeivel próbálunk megküzdeni, de olykor a XX. század gondolkodási és gyakorlati módszereit alkalmazzuk.
    A Biblia azt tanítja, hogy ahol nincs látásmód, ott az emberek elpusztulnak; Einstein pedig azt mondja, hogy nem lehet valamely problémát ugyanolyan gondolkodásmóddal megoldani, mint amilyen azt a problémát felvetette. Ha ezt most, a harmadik évezred kezdetének nyelvére fordítjuk le, olyan látásmódot kell kialakítanunk, amely a mai helyzetnek legjobban megfelel. Többek között:
    • Mérsékeljük a gazdasági és anyagi növekedés iránti kollektív igényünket a társadalmi egyenrangúság, a kulturális fejlődés, valamint egy fenntartható és egészséges környezet iránti igényünkkel.
    • Teremtsünk olyan társadalmi, gazdasági és politikai rendszereket, amelyek ki tudják elégíteni a népek szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetnénk környezetünk integritását.
    • Alakítsuk ki és teremtsük meg a helyi, nemzeti és globális biztonság tartós rendszerét – költséges, pazarló és veszélyes fegyverzetű rendszerek és katonai létesítmények nélkül.
    • Fenntartható és igazságos módon kezeljük a természeti források felhasználását és élvezetét, amely a világ népeinek és nemzeteinek kollektív tulajdona.
    • Igyekezzünk holisztikus módon megközelíteni az élelmiszerek termelését és szétosztását, az egészségügyet és szociális jólétet a rövid távú gazdasági logika diktatúrája helyett.
    A számunkra szükséges látásmód alapelemeinek van egy közös vonása: ezek nemcsak a fákat, hanem az erdőt is magukba foglalják.
    E látásmód szerint részesei vagyunk egy emberi közösségnek, amely a bioszféra része, ez pedig a naprendszer, a galaxis és az univerzum része. Ez feltámaszthatja azt a valahova-tartozás-érzést, amelyet a XIX. és a XX. század materialista és redukcionista világképének elfogadásával vesztettünk el. Ezt az életérzést inspirálhatja a mai élenjáró tudományokban kialakuló világkép, melynek megismerése fennmaradásunk és további fejlődésünk lényeges tényezője. Új értelmet és jelentőséget ad nekünk. Beforrasztja az ész és a test közötti, saját magunk és mások, valamint az ember és a természet közötti hasadékot. Képessé tesz bennünket annak felismerésére, hogy az univerzumban egy nagy evolúciós folyamat részei, méghozzá tudatos részei vagyunk. Képesek vagyunk saját sorsunkat irányítani. Így felelősek vagyunk azért, hogy tudatosan és bölcsen éljünk és cselekedjünk.

László Ervin