Füzesi Magda

Kocsmadal nyílt vizeken

Már megint ez a méla köd,
zsigerekig hatol,
hol felszakad, hol felröhög,
elfészkel valahol.
Amit csak sejteni lehet:
kiderül majd az ég…
De addig is kikémleled,
mit rejt a messzeség.
Ím ez a folyó ismerős,
lábáztatásig is
és minden matróz kocsmahős,
rum, whisky és hasis.
De rólad egyet mondhatok,
te büszke kapitány,
te vagy, ki egyedül tudod,
hányféle az irány
és hogy
hajóvonták találkozása tilos…

Jóslat a szomorú szemű templom mellett

Ültem a füvek bársonyán
szomorú szemű templom mellett,
mint ki a halálnak korán,
csak hetykén, visszkézből felelget.
Pedig az élet mákonya
pont most fogott meg lépvesszővel,
de nem tudhatom meg soha
mi várna: trónszék vagy vesztőhely.

Hársfa-levél VIP-nek, aki megtanult portugálul

Mert minden olyan, amilyen,
s ami nem olyan, olyanná lesz,
a lét elvész a semmiben,
a nemlét kaloda vagy vátesz,
vagy épp a lét a kaloda,
ki tudná mindezt megszámlálni
amíg a lét a semmiben
megpróbál életet csinálni…

A vak koldus ma eljött értem,
de nem adhattam napvilágot.
A földet ha keresztbe mértem,
már a kakas hármat kiáltott.
Most hátat fordítok magamnak,
belehullok a végtelenbe,
testemből lángfolyók fakadnak,
nincs, aki vérzésig szeretne.
P. S.
Ott túl a délibábon
már ne keresd nyomom:
avarral hinti ingem
megváltó hatalom.
S ne duzzogj perlekedve,
pihenj napsütött köveken immár:
elvisz a december kedve,
lehúz a tavaszi hínár.