Mészöly Dezső

Szigligeti bordal

– Uxori Carissimae –

Neved, ha hallom, Szigliget,
Szöllős hegyoldal integet,
Bor ízét érzem ínyemen,
És ködbe vész a bús jelen.
A mult ködébe vész a gond:
Hiszékeny szívem oly bolond,
Ha poharamban bor ragyog
– Hipp-hopp! – már nem is itt vagyok…
S nem most vagyok… Ragad, ragad
Magával emlékáradat…
Mily tündér játszik énvelem?
Lám, arra mind emlékezem,
Mit nem e testben éltem át!
Volt ősapák és ősanyák
Lengnek körűl… Kristálypohár
Varázsitallal megkinál!
Tündérország lesz Szigliget,
Hol ősz teríti bíborát,
És mámoros fejünk felett
Lugassá nő a dús borág!
Királyasszony Szoknyája ott
Muszlin-ködökbül felmerül,
Kacéran int, csigáz, igéz,
És krinolinként elterül.
S a Nagy Koporsó, túlfelül,
Csak andalít, de nem riaszt,
Hisz ágy az is, és lágy az is,
És egyszer majd kivánjuk azt.
Itt nyugszunk majd el, Kedvesem,
A fű nyomunkat ellepi,
Csak kettős sírunk domborul,
Mint zsenge nimfa mellei.