Pintér Lajos

rímkényszer

ne
tartsd a
szádat
mondd hogy e
század
szívében
varangyos béka
ül
nem
aranyos béke

A Kondor Béla-ablak

Mikor halt meg Kondor Béla? Hirtelen nem is
tudom, a hetvenes évek elején lehetett. Hiszen
én már nem találkoztam angyali lényével. Nem
találkoztam a ragyás-arcú angyallal, aki átrepül
Pest és Buda légterén, s összezavarodnak jöttére
a titkos radarok. Én már csak emlékkiállításán
voltam ott, ahol Nagy László beszélt, a szőke
– mit szőke! – a gondba beleőszült bicebóca,
Nagy László, ő beszélt, ő sírt, hogy szent Isten,
én nem vagyok otthon, s mellette élete párja,
ki elválasztható a köznapokban, ki elválaszthatatlan
az ünnepekben, mellette élete párja, Szécsi Margit.
Most csak áll lehajtott fejjel, nem zengeti
a hártyapapírral átkötött fésűt, hangszerét.
Mikor halt meg Kondor Béla? Hirtelen nem is
tudom, a hetvenes évek elején lehetett.
Nagy László élt, Szécsi Margit élt, s mi is
éltünk ifjúkorunk delén. Kondor Béla műtermét
azután barátom lakta, mindennapos vendég voltam
az elárvult padlásszobában. Kerestem a festő
elárvult macskáját, száraz festőecsetét, árva
vásznát, melyet lehet, hogy széthasogat
a hálás utókor, mint Csontváryét. S mindenütt
az ismerős rajzok, karcok: Kondor-kezek, Kondor-
angyalszárnyak, Kondor-fejek a szoba falain,
az ajtófélfába belevésve, az órjás üvegablakokra
zsírkrétával rárajzolva. Kondor gyönyörű művei
az elárvult s elárult padlásszobában, ahonnan
Sarkadi Imre lezuhant. Álltam az
átkozott lépcsőfordulónál, s ordítottam
némán, hogy innen? innen, innen?
S levehető ablakszárnyakon a műremek
Kondor Bélák. Kondor-kezek, Kondor-
angyalszárnyak. Valamelyiket leveszem,
magammal viszem, gondoltam oly sokszor.
Valamelyiket ellopom, gondoltam oly
sokszor. Az ablakszárnyakra rajzolt
műremekek társaságában remegtem izgatottan.
De soha, soha, soha, soha, soha, soha.
Ahogy a szegény ember nem lop sehonnan,
ahogy a szegény ember nem lop virágot
temetőből, ahogy a szegény ember nem
lop pénzt templomi perselyből, ahogy a
szegény ember nem lop Kondor-üvegablakot.
De elképzelem. Azóta is ennek fényében,
ennek igézetében, ennek ragyogásában élek:
lopom a Kondor Béla-üvegablakot, és megyek
a Váci utcán vele, megyek a Haris közön vele,
megyek az új Erzsébet hídon vele. A Kondor-
Béla-alkotással a Kondor Béla-üvegablakon.
És most már örökkön, most már örökkön
ezen a Kondor Béla-ablakon át nézek a világra.

homok-mandala

arcom emberarc
nem gonoszló
mégis nyomomban
poroszló
alatta táncol
orosz ló
nagy tél volt
szibériálló
oroszló
nem ér utol tán
nem fecske
csak gebecske
a rossz ló
félelmem eloszló

ne várd birodalmak
rontó hatalmak
népek romlását
diktátorok
sok tátogó torok
bukását

hangonként
fogy el a szó

mindent
mint homok-mandalát
porszemenként
bont el a szél